Kerti tó létrehozása, fenntartása

Ebben a bejegyzésben sorra vesszük, hogy mikre kell ügyelni egy kerti tó létrehozásánál, illetve hogy később milyen karbantartási feladatok szükségesek ahhoz, hogy kertünk dísze legyen egy tó.

Elhelyezés

A tó elhelyezése, fekvése az egyik legfontosabb tényező. Ha teljes napon van, akkor nagyon sok gondunk lesz az algákkal. Ha teljes árnyékban, akkor lassabban melegszik fel a vize (ami a nagy nyári hőségben csak jó), tavasszal később enged ki a fagy fogságából, és a virágzó növények sajnos kevesebb virágot fognak hozni. Persze lehet árnyéktűrő virágos növényeket telepíteni, de jóval több lehetőségünk van, ha kissé napos a tó. Ha az árnyékot valami nagyobb lombhullató fa adja, akkor viszont gondunk lehet ősszel a sok lehulló falevéllel. Ezeket vagy lehalásszuk, vagy a lombhullási időszakra egy hálót feszítünk a tó fölé, ami felfogja a leveleket. Ha tűlevelű örökzöld adja az árnyékot, az se tökéletes, ugyanis ez is hullajtja a leveleit, csak nem egyszerre. Valami nagyobb lomblevelű örökzöld lenne a legideálisabb megoldás. A tó számára azonban az a legjobb, ha sikerül egy félárnyékos fekvést találni. Érje pár óra közvetlen napsütés, de ne tűzze egész nap. Így szebbek lesznek a növények, dúsabban virágoznak, a halak élénkebb színűek lesznek, de az algával kevesebb gondunk lesz (az algásodásnak azért több tényezője is van, nem csak a fény, ezekre majd kitérek).

A tó mérete

Ezt teljesen a tulajdonos igényeinek megfelelően lehet alakítani. Persze a rendelkezésre álló hely függvényében. Örök igazság, hogy minél nagyobb a víztérfogat, annál könnyebb benne stabilan tartani a biológiai egyensúlyt. Hogy nekünk ez miért is fontos? Ha teljesen mi akarjuk a tavi ökoszisztémánkat uralni, akkor az nagyon sok energiánkba kerül, folyamatosan figyelni kell rá, és ha valami hiba csúszik a gépezetbe, borul minden. Ha viszont az elején megteremtjük a megfelelő feltételeket, és ezeket fenntartjuk, akkor a természet végzi a dolgát, csak minimálisan kell beleavatkozunk. Ez az ökoszisztéma létrehozása attól is függ, hogy mennyire fejlett élőlényeket akarunk tartani. Ha csak növényes tó lesz, akkor azok tűrőképesebbek, kevésbé kell odafigyelni. Ha viszont már halakat is szeretnénk tartani, akkor igenis fontos a jó vízminőség. A halak esetében létezik egyfajta iránymutatás, hogy mi az a minimális víztérfogat, amit figyelembe kell venni a tartásuknál. Ez aranyhalak esetében 150-200 liter/hal, koik esetében 1000-1500 liter/hal. Ez elsőre talán soknak tűnik, de az aranyhalak 30-35 centisre is megnőhetnek, a koik pedig lényegében díszpontyok, és méretben nem maradnak el a vad színezetű társaiktól, idővel megnőnek 10-15 kilósra, vagy még nagyobbra. Ez a minimális víztérfogat persze csak iránymutatás, de erre azért van szükség, hogy megfelelően tudjanak fejlődni a halak. Ennél kisebb fajlagos víztérfogatban is élnek, esznek, akár még szaporodnak is, de ez nem azt jelenti, hogy megfelelő nekik a hely. Zsúfolt elhelyezés esetén kisebb méretűre nőnek, nagyobb az esély a különféle betegségekre is, könnyebben kialakulhat oxigénhiány a tóban. Mélység tekintetében pedig elegendő 120-150 cm. Ennél mélyebb tavat csak tényleg nagy tavak, és nagy halak esetében látok indokoltnak. Komolyabb tél esetében 20-30 cm vastag jég is képződhet a tavon. A tó alján pár év alatt 15-20 cm iszapréteg is képződhet. Ennek megfelelően a tó alján, kb 1 méteres mélységben a legnagyobb sűrűségű a víz, 4°C-os. Itt telelnek a halaink. A halak várható számának megfelelően úgy érdemes kialakítani a tómedret, hogy a legmélyebb részen kényelmesen elférjenek a halak télen. Nálam pl közel 20-30 hal van átlagosan, plusz az ivadékok. Ezeknek kb. egy négyzetméternyi területük van az átteleléshez. Az egy méternél sekélyebb tavak esetében ott a veszély, hogy a víz túlságosan áthűl, és a halak elpusztulnak tavaszra.
Ha viszont nem akarunk halakat tartani, akkor lényegében bármekkora tavat létrehozhatunk. Akár egy sekély kis tavacskát mocsári növényeknek, vagy teknősöknek. Azért utóbbi esetben se árt egy 30 cm mély, legalább 1x1 méter átmérőjű tó, persze ez fajtól, egyedszámtól függően változhat.

A tó biológiai egyensúlya

Nem szeretném túlbonyolítani a dolgot, de néhány alapvető tényt fontosnak tartok, hogy megértsünk, mielőtt belevágunk egy tó megépítésébe. Fentebb már megemlítettem a tavi ökoszisztémát. Lényegében arról van szó, hogy egy körforgást kell létrehoznunk a tóban. Lebontás és felépítés egyensúlyát. Adott a víztérfogat, ennek megfelelően telepítünk adott számú halat. Etetjük őket, a halak ürítenek, a végtermék bomlik, amiből ammónia, majd nitrit és nitrát képződik. Ezeket az átalakításokat a számunkra hasznos lebontó baktériumok végzik, amelynek megfelelő felületet kell biztosítani. Erre nagyon jó a tavi, és mocsári növények gyökérzete, amely sűrű, szövevényes, és nagy felületet képes biztosítani a baktériumok számára. A keletkező bomlástermékeket pedig a növények használják fel. Igen ám, de milyen növények? Ezt kell nekünk befolyásolni. A leggyorsabban szaporodó növények, amik gyorsan felveszik a bomlástermékekből származó tápanyagokat, azok az algák. Nos ezt kell megakadályozni. Azt azért megemlíteném, hogy nincs olyan egészséges tó, ahol ne lenne minimális alga. De a fejlettebb növényekkel kordában lehet őket tartani. Nagyon jó tápanyagkonkurens növények az érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum), a különféle süllőhínárok (Myriophyllum sp.), és egyéb hínáros társulást alkotó növények. Ezek gyorsan fejlődnek, víz alatt található a teljes növény, tehát a vízből fedezi a tápanyagigényét. Minél több a vízbe kerülő bomlástermék, annál több fejlettebb növényre van szükség, hogy ne az algák uralják a tavat. Ha felborul az egyensúly, akkor beindul az algavirágzás, és a tóból egy zöld leves lesz. Ilyenkor gyakran nyúl az ember algairtókhoz. Ez viszont csak tüneti kezelés, a kiváltó okot nem szünteti meg,sőt. Folyamatos használata pedig nem túl egészséges. A túlzott napsütés szintén kedvezően hat az algák elszaporodására.

Kell-e tószűrő?

Ez egy teljesen jogos kérdés. A fentebb vázolt ideális esetben a halak és a növények olyan egyensúlyban állnak, ahol az algák háttérbe szorulnak, a víz tiszta, oxigénnel dús. Én személy szerint nem használok semmilyen mesterséges vízkezelőt, berendezést a tóhoz, és a víz kristálytiszta, a halak egészségesek, szaporodnak. Tavasszal általában szokott lenni egy rövid időszak, amikor az algák jobban elszaporodnak, de rövidesen beindulnak a tavi növények, és visszaszorulnak az algák. Jobban szeretem ezt a naturális megközelítést. Ehhez viszont ideális körülmények kellenek, és sok növény.
A másik véglet az, amikor tószűrőt használ az ember, sőt, kimondott szűrőrendszert, és minimális növényt, épp csak díszítésnek pár tövet. Szoktak is ajánlani komplett ilyen rendszereket szivattyúval, szűrőtartállyal és UV-szűrővel. Utóbbi lényege az, hogy egy zárt tartályban van egy lámpa, ami UV-C fényt bocsájt ki, és az itt áthaladó vizet sterilizálja. Minden élőlényt elpusztít ez a típusú sugárzás. Medencékhez is használnak ilyet, ott igazából több haszna is van szerintem. Anno én is beleestem abba a hibába, hogy megvettem egy gyári szűrőszettet a tóhoz, ami papíron a tó méretéhez elegendő kellett volna, hogy legyen. A gyakorlatban azonban a gyári szettek többsége csak arra jó, hogy mozgassa a vizet, zabálja az áramot, de tiszta vizet nem csinál. Én is így jártam. A 4000 liternyi víztérfogathoz elvileg elég lett volna a kb. 20 liternyi szűrőtérfogat, és egy 2400 l/h teljesítményű szivattyú. Aztán mégse volt elég. Olyan kicsi volt a szűrőtérfogat, hogy nem volt hatékony a biológiai lebontás, sőt, még a mechanikai szűrés se. Az UV-szűrő ontotta magából a bomlásnak induló szervesanyagot, a szivattyú csak gyengén dolgozott, alig mozgott a víz, folyamatos algaproblémáim voltak. Ilyenkor algairtóhoz nyúltam. Ez megölte az algákat, de akkor meg ott volt a sok bomló szervesanyag, megugrott a bomlástermékek mennyisége a vízben, és kevés növény híján megint újraindult az algásodás. Ördögi kör. Sajnos halpusztulás is volt ebben az időszakban. Másfél évnyi szenvedés után meguntam, és elkezdtem teraszosabbra kialakítani a medret, és több növényt telepítettem. Rövidesen kezdett helyreállni a tó, letisztult a víz, visszaszorultak az algák.

Körben jól látszik a sekély terasz

Egy megfelelő, köztes állapot lehet az, ha van egy kellően nagy teljesítményű szivattyú, és kellően nagy térfogatú szűrő, és mellé növények. Pontos számadatokat nem lehet mondani, de minél nagyobb a szűrő, annál jobb. Akváriumok esetében átlagos telepítettségnél a víztérfogat 10-15%-ának megfelelő szűrőtérfogat már elegendő lehet. Ha ezt vesszük alapul a tavak esetében is, akkor nagyot nem hibázunk. Ez az én kb. 4000 literes tavam esetében kb. 4-500 literes szűrőtérfogatot jelentene. A szűrőtartályba először érdemes mechanikai szűrés gyanánt nagyobb lyukú, majd egyre finomabb lyukú szivacsot rakni, de akár a krumpliszsák is megfelelő erre a célra elég nagy tömegben használva. Biológiai szűréshez pedig jó lehet a lávakő, különféle szűrőkerámiák, biolabda. Ezek biztosítják a felületet a lebontó baktériumok számára. A szivattyút érdemes úgy megválasztani, hogy a víztérfogatot óránként 2-3 alkalommal forgassa át. Tehát az én esetemben ez 8000-12.000 l/h teljesítményt jelentene. Túl nagy vízmozgás zavarhatja a halakat, valamint a túl gyors víz nem ideális a biológiai szűrés számára. A túl gyenge szivattyú esetén pedig nem mozog kellően a tó vize, így leülepednek a vízben lévő anyagok. Ha megvan a megfelelő szűrőrendszer, akkor ezt érdemes még kiegészíteni növényekkel, és így egy stabil, jól működő rendszer állhat össze.

Meder kiásása

Ha megtaláltuk a megfelelő helyet, akkor jelöljük ki a tó helyét, körvonalait. Fontos, hogy a meder több átlójánál hosszú palló, vagy léc és vízmérték segítségével nézzük meg, hogy vízszintben vannak-e a szélek, nehogy a feltöltésnél érjen minket meglepetés.  Ne felejtsünk el valamilyen túlfolyást is biztosítani, hiszen nagy esőzések esetén megemelkedhet annyira a vízszint, hogy kilép a tóból. Ezt megoldhatjuk úgy is, hogy az egyik oldalon egy kis mélyedést csinálunk a szélen, amit nagyobb kavicsokkal takarunk el, de használhatunk nagyobb átmérőjű PVC csövet is. A túlfolyó vizet vezethetjük árokba, vagy olyan területre, ahol nem gond a víz, gyorsan elnyeli a föld. Nagyobb tó esetében érdemes papírra vetni az ötleteket, ott bátran lehet tervezni, változtatni. Érdemes megtervezni a teraszokat is, ahová majd a növényeket ültetjük. Ha letisztultak a vázlatok, akkor jöhet a komolyabb munka, elő az ásót, lapátot, talicskát. Érdemes úgy kiásni a medret, hogy először csak a legelső terasz mélységében termeljük ki a földet. Majd innen a terasz szélességét meghagyva folytassuk tovább az ásást a következő teraszig, vagy közvetlenül a mederfenékig. Azért szükséges így kiásni, mert utólag felépíteni a teraszt már nehezebb, és nem lesz olyan tartós, de legalábbis trükközni kell hozzá. A terasz méretezésénél figyelembe kell venni, hogy milyen halakat akarunk tartani a tóban. Aranyhalak esetében 30-40 cm mély terasz elegendő, és ide elhelyezhetjük a növényeket. Koik, vagy egyéb nagy testű hal esetében már érdemes 40-50 cm mélységig levinni az első terasz szintjét. A szélesség is legyen legalább 30 cm, ennél keskenyebben ugyanis nehéz elhelyezni a növényeket akár cserepesen, akár beültetve.
A kitermelt földből csinálhatunk alapot egy vízesésnek, csobogónak is.

Meder kibélelése

Kaphatóak előre gyártott műanyag tómedrek, viszont ezek alakja meghatározott, és igazából a többség elég kicsi is, pár aranyhalnál többnek ritkán elegendő. A medret betonozhatjuk is, ám ebben az esetben a betont szükséges felületkezelni, szigetelni, hogy a víz ne szivárogjon át rajta később se. Ez azonban munkaigényes, és költséges is. Ritkább, és viszonylag drága, de gumifóliát is lehet használni. A legelterjedtebb azonban a különböző tófóliák használata. Ezek általában lágy, UV álló  PVC fóliák. A tó méretének megfelelően érdemes választani, mivel különböző vastagságban gyártják ezeket a fóliákat. Ha nagy a tó,és nem elég széles a rendelkezésre álló fólia, akkor sincs gond, ugyanis vannak erre alkalmas speciális ragasztók, amikkel a fóliacsíkokat egymáshoz ragaszthatjuk, ezzel nagyobb méretű medrek is gond nélkül kibélelhetőek. Gyakran találkozni alternatív megoldásokkal, kérdésekkel. A mezőgazdaságban használt egyéb fóliák nem, vagy csak ideiglenesen alkalmasak. Lehet az a fólia UV stabil, lefektetheti az ember több rétegben, viszont nem ilyen célra készültek, ilyen körülmények között nem olyan tartósak, mint a tófóliák. Gondolom senki nem szeretne fóliát cserélni, de legalábbis foltozni egy 5000 literes tavat, mert valahol ereszt. Jó esetben nyáron, rossz esetben meg télen, mindazért, mert kicsit spórolni akart az ember. A tóépítés kissé költséges, bizonyos dolgokon lehet is spórolni, de az ne a fólia legyen. Papírforma szerint a kialakított medret homokkal ildomos beszórni vékonyan, erre geotextil kerül, majd erre a fólia. A gyakorlatban azonban itt már lehet trükközni. Geotextil helyett használhatunk régi plédeket is akár. A lényeg, hogy a tófólia valami puhább felületre kerüljön, ahol nem áll fenn a veszélye annak, hogy megsérti, átszúrja valami. Gyakran riogatnak a vakonddal. Nos, ebben az esetben a medret boríthatjuk lapos tetőcseréppel, és erre a homok, geotextil stb. A gyakorlatban viszont kétlem, hogy a geotextilen és a fólián átverekedje magát a vakond, legalábbis én még nem hallottam ilyen balesetről. A gyökerek ellen is elég védelem a geotextil és a fólia. Hamarabb nyomja fel a gyökér a fóliát, minthogy átlyukassza azt. Mindettől függetlenül van, aki geotextil nélkül terítette le a fóliát, és köszöni szépen, nem volt vele probléma. Bevallom, én se használtam geotextilt a tónál.
A felhasználható anyagokat sorra vettük, nézzük a tófólia terítésénél mire figyeljünk. Lehetőleg egy meleg napot válasszunk erre az alkalomra, mert ilyenkor puhább a fólia, könnyebb a helyére igazítani. Kisebb tónál két ember is elegendő, nagyobb esetében már több szükséges. Úgy érdemes elhelyezni a fóliát, hogy minél kevesebb ránc képződjön, és a kialakított mederhez tökéletesen illeszkedjen. A fólia széleit még ne rögzítsük. Először kezdjük el feltölteni vízzel a tavat, mert a víz az apró egyenlőtlenségeket kisimítja, ráhúzza a mederre a fóliát. Ha ez rögzített szélekkel történne, akkor a fóliában feszültség keletkezne. Ha már csaknem teljesen fel lett töltve a tó, akkor lehet a fólia széleit rögzíteni.

A tó széleinek kialakítása

Ez teljes mértékben egyéni ízlés kérdése. Leteríthetünk apró kavicsot (ebben az esetben csak gömbölyű kavicsot használjunk,ne kőzúzalékot), de nagyobb, lapos köveket, járólapot is használhatunk. Minden esetben figyeljünk, hogy éles szélek ne sérthessék fel a fóliát. Akár a földet egészen levihetjük a víz széléhez, és befüvesíthetjük. Ebben az esetben a tófóliát a víz majdani szintjénél érdemes megemelni, majd visszateríteni a föld alá. Így megakadályozzuk, hogy a föld bemosódjon a vízbe. Ha ilyen tószélnél vágjuk a füvet, akkor mindenképp fűgyűjtős fűnyírót használjunk, hogy ne legyen tele a tó felszíne a nyesedékkel. Bár valószínűleg fűgyűjtővel is kerül valamennyi a vízbe, ezt le kell halászni. Én személy szerint a kavicsos megoldást azért szeretem jobban ,mert így a kavicsok közé is telepíthetünk növényeket, ezzel megtörve az éles határt a tó és a kert között.

A tavat körbevehetjük olyan növényekkel, amelyek imitálják a vízi környezetet. Erre nagyon alkalmasak a különféle sásliliomok (Hemerocallis sp.), nőszirmok (Iris sp.). Ezek nem igényelnek vízborítást, de vízi, mocsári hangulatot teremtenek, egyes fajaik pedig sekély vízborítást is elviselnek, így jó átmenet lehet a víz és a szárazföld között. A tószél egyenlőtlenségeit, esetleges hibáit is elrejthetjük növényekkel, nagyobb faágakkal, fatörzsekkel. Nálam nagyon jól bevált talajtakaró a pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), valamint a Sedum hispanicum. Előbbi növény kimondottan a mocsári, nedves körülményeket kedveli, víz alatt is képes életben maradni, de szárazra kerülve nagy területeket befut, sűrűn legyökerezik, és rengeteg napsárga virágot hoz. A következőkben nagy vonalakban átnézzük a felhasználható növényeket.

Növények

Sellővirág (Pontederia lanceolata)

Először is el kell döntenünk, hogy a növényeket csak cserépben szeretnénk a tóba süllyeszteni, vagy valamilyen talajt teríteni a tóba, és ebbe szabadgyökérrel beültetni a növényeket. Előbbi esetben a növények terjedése korlátozott, nem kell attól tartanunk, hogy megszöknek a növények. A cserépbe rakhatunk átnedvesített tóföldet, majd ültessük bele a növényeket, és fedjük pár cm vastagon kavicsokkal, sóderrel a tetejét, hogy ne mosódjon ki a tóföld. Legalábbis az elején, később azonban találnak kiutat a cserépből, de ezeket könnyedén levághatjuk, így kordában tarthatóak a növények. Ha viszont természetesebb hatást szeretnénk elérni, akkor érdemes valamilyen tápanyagoktól mentes, vagy minimális tápanyagot tartalmazó talajt leteríteni. Hogy miért ne a kerti földet terítsük le? Ettől a víz hirtelen bedurranna, zavaros lenne, és az algák gyorsan elszaporodnának. Jobban kontrollálhatjuk a dolgot, ha pl. apró szemű sódert, vagy kis kavicsot használunk, és ebbe ültetjük a növényeket. A növények tövéhez pedig rakunk tápgolyókat. Később már a halak ürítése, és a növényi részek bomlása miatt lesz annyi tápanyag a vízben, hogy a növények kielégítően fejlődhessenek. Tóföldet azért nem érdemes leteríteni, mert ez könnyű, laza szerkezetű, a halak könnyen felkavarják, és gyorsan eliszaposodna. A homok azért nem ideális, mert könnyen betömörödhet, eliszaposodhat, és a levegőtől elzárt részeken kedvezőtlen bomlási folyamatok indulnak be. A jó minőségű kvarchomok ( ami kevésbé hajlamos a tömörödésre), pedig elég drága ahhoz, hogy kilószám öntsük a tóba, plusz kezdetben ezt is könnyen felkavarják a halak. Bár ez is pénztárca kérdése. Amire még figyelni kell, hogy milyen halakat tartunk a tóban. A nagyobb testű, növényevő halak mellett például elfelejthetjük a hínárokat, és egyéb finom felépítésű növényeket. Aranyhalaknál ez nem gond, de a koiknál már meg kell válogatni, hogy mit rakunk a víz alá. A felhasználható növények teljes kínálatát szinte lehetetlen lenne felsorolni, ezért csak a legelterjedtebbeket igyekszem felsorolni vízmélység szerint, néhány érdekességgel kiegészítve.

Vidrafű (Menyanthes trifoliata)

0-10 cm vízmélységig ültethetőek pl. a sásliliomok (Hemerocallis sp.), a szibériai nőszirom (Iris sibirica), és még néhány mocsári nőszirom (Iris ensata, laevigata, louisiana, versicolor), virágkáka (Botomus umbellatus), mocsári gólyahír (Caltha palustris), réti füzény (Lythrum salicaria), különböző hídőr (Alisma sp.) és nyílfű fajok, fajták (Sagittaria sp.), apró gyékény (Typha minima), különféle csetkáka fajok (Eleocharis sp.), pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), különféle sások (Carex sp.), vízi menta (Mentha aquatica).
30 cm vízmélységig ültethetőek a mocsári nőszirom (Iris pseudacorus), orvosi kálmos (Acorus calamus), vidrafű (Menyanthes trifoliata), sellővirágok (Pontederia cordata, lanceolata). Ha kísérletező kedvűek vagyunk, akkor megpróbálkozhatunk a vízi banánnal (Thalia dealbata), amely -18-20°C-ig fagytűrő, valamint a fehér kálával (Zantedeschia aethiopica) is, amely -12-15°C-ig fagytűrő. Ezek a növények elég jó fagytűrőek, de azért fenn áll a veszély, hogy 1-1 hidegebb télen kifagyhatnak, mivel trópusi eredetűek.
50 cm vízmélységig ültethetőek a közönséges nád (Phragmites australis), valamint a széleslevelű (Typha latifolia), a keskenylevelű gyékény (Typha angustifolia) és ezek fajtái. Ezek a növények azonban elég agresszívan terjeszkednek, csak nagy méretű tóba javaslom, vagy edénybe ültetve. Ide ültethetőek a legtöbb gyökeresedő süllőhínár (Myriophyllum sp.), békaszőlők (Potemogeton sp.), tündérfátyol (Nymphoides peltata), bár ez elviseli a mélyebb vizeket is. Érdekességként megemlíteném, hogy ilyen mélységbe ültetve nálam évek óta kint él egy nagy telep Vallisneria gigantea. Ez a növény főleg az akvaristák körében ismert, ugyanis akváriumi növényként elterjedt.

Vallisneria gigantea novemberben

50 cm-nél mélyebbre érdemes ültetni az indiai lótuszt (Nelumbo nucifera),a vízitököt (Nuphar lutea) különféle tavirózsákat (Nymphaea sp.). Kivételt képeznek ez alól a törpe tavirózsák (Nymphaea 'Pygmaea Alba', Helvola, Rubra stb.) Ezeket 30-50 cm közötti mélységre érdemes ültetni. A tavirózsáknál figyelembe kell venni, hogy idővel erősen behálózzák a tó alját, karvastagságú rizómát nevelnek, és fajtától függően akár 30-40 cm átmérőjű leveleket is hozhatnak. Ne essünk abba a hibába, hogy kis tóba sok tavirózsát telepítünk, mert hamar elfoglalják azt, és tavasztól a fagyokig nem fogjuk látni a vízfelszínt és a halakat, csak a rengeteg levelet és virágokat. Tövenként 4-5 négyzetméternyi felülettel számolhatunk az átlagos fajták esetében. Néhány évenként azonban így is szükséges a tövek ritkítása.
Úszónövényként használhatjuk az érdes tócsagazt (Ceratophyllum demersum), amely teljesen víz alá merülve élő hínár, de nincs gyökere. Lebegő életmódot folytat a nálunk is őshonos kolokán (Stratoides aloides). Télire azonban telelőrügyeket fejleszt, és lesüllyed az egész növény a tó aljára, majd tavasszal az új növények emelkednek fel. Trópusi úszónövények a vízi saláta (Pistia stratoides) és a vízijácint (Eichhornia crassipes). Bár utóbbi növénnyel már ritkán fogunk találkozni, mert az EU-ban betiltották a forgalmazását 2017 februárjától, mivel invazív növénynek lett elkönyvelve. Nyilván nem a mi országunkban, ugyanis nem bírja a fagyokat, de más délebbi országban áttelelhet, és ott bizony komoly gondokat okozhat. Ritkább, a páfrányfélék közé tartozó trópusi úszónövény a füles rucaöröm (Salvinia auriculata). Hazai, védett rokona a vízi rucaöröm (Salvinia natans).

Halak

A halakról már elég sok szó esett ebben a bejegyzésben, ezért nem ismételném meg azokat az információkat, inkább leírom azokat, amikről még nem volt szó. Az elején leszögezném azt, hogy a felengedést követően legalább 2-3 hétig még nem érdemes halat telepíteni a tóba, ugyanis ennyi idő kell, hogy kialakuljon egy alap szintű baktériumkultúra, ami segíti a bomlástermékek lebontását. A leggyakoribb tavi halak az aranyhalak (Carassius auratus var. auratus), amelyek az ezüstkárászból (Carassius auratus var. gibelio) lettek szelektálva, és továbbtenyésztve. Mára rengeteg szín-és formaváltozat közül választhatunk, de tavi körülmények között életképesebbek a tavi aranyhalként árult, hagyományos formájú, esetleg megnyúlt úszókkal rendelkező halak. Kedvelt még a piros-fehér alapon feketével tarkázott, kis kékes, acélos bemosódással rendelkező Shubunkin fajta is. Ezek a halak már kis méretű tóban is szaporodnak, évente akár több alkalommal is. Az ivadékok általában egy éves korukra beszínesednek, de előfordulhat, hogy maradnak vad, barna színezetű egyedek is, amelyek visszaütöttek az eredeti ősökre.
A másik gyakori tóban tartott hal a koi ponty (Cyprius carpio), amely a vad, mindenki által jól ismert ponty színes, hosszú időn keresztüli szelektálásának eredménye. Ezek nagyobb víztérfogatot igényelnek, de tavi körülmények között szintén szaporodnak. Falánk halak, gyorsan nőnek, a puhább levelű növényeket is megeszik.
Ezeknek a halaknak nagy hobbi, illetve kulturális múltja van a Távol-Keleten, különösen Japánban. Ezeken kívül azonban más halakkal is találkozhatunk, ha tóba keresünk díszhalakat. Az egyik ilyen a nyálkás compó (Tinca tinca), amelyet népiesen haldoktornak is neveznek. Ennek a halnak nagyon apró pikkelyei vannak, és bőrét vastag nyálkaréteg borítja, amelynek gyógyító hatást tulajdonítanak. Állítólag a beteg halak hozzádörgölőznek, és a nyálka segíti a bőrfertőzések gyógyulását. Ez a hal maximum 60-70 cm-re nőhet meg, és 5-6 kilósra. A vad színezetű hal úszói feketék, míg bőre sárgászöld, szeme piros. A kereskedelemben azonban az aranyszínű változata a gyakoribb.
Az utóbbi időben azonban egyre gyakoribbak az egyéb tavi halak is, mint az arany orfa (Leuciscus idus var. 'Gold'), amely a jászkeszeg arany színű változata. Előfordul még a kecsege (Acipenser ruthenus), és néha más tokhalfélék is. Személy szerint utóbbi halak tavi tartását nem teljesen értem, hiszen fenéklakó halak, nem igazán kerülnek szem elé, ezért ilyen szempontból díszértékük aligha van. Ráadásul nagyon érzékenyek a rossz vízminőségre, így erre különösen oda kell figyelni tartásuknál.
A halakat ne etessük kenyérrel, mert ez nem tesz jót az emésztésüknek. Kukoricát, és kukoricadarát, hasonlókat se javaslok, mert gyorsan tönkre tudja tenni a víz minőségét. A hagyományos gömbölyű, vagy hengeres, különböző méretű tavi haltápok teljesen megfelelőek. Rendszeresen etetve a halak megszokják az ember közelségét, és idővel már az embert látva cuppogva kérik a kaját, és szinte kézből lehet őket etetni. Nálam olyannyira megszelídültek, hogy a tó széléhez kijönnek a halak, akár kézzel is meg tudom őket fogni.
Még annyit kiegészítésként hozzáfűznék, hogy a tóban létrejövő hőkülönbségek fontosak a halak számára. Nyáron a tó mélyebb rétegeiben hűvös marad a víz, ide elvonulhatnak a halak a nagy meleg elől, télen pedig itt a legmelegebb a víz, itt tudnak telelni a halak. Ezek a hőkülönbségek viszont csak teljesen álló víznél jönnek létre, ha mozgatjuk a vizet, akkor keverednek ezek a vízrétegek.

Munkák a tó körül

Nymphaea 'Charles de Meurville'

Nézzük a teendőket naptár szerint. Tavasszal ahogy kienged a tó, az esetlegesen ott maradt elhalt növényi részeket távolítsuk el. A halak már élvezik a napsütést, biztosan a vízfelszínen cuppogva kérik a kaját, de még várjunk az etetéssel, amíg a tó vize nem melegszik 8-10°C-osra, vagy legalábbis nagyon óvatosan, keveset etessünk. Ha ezalatt etetünk, akkor a halak bélrendszere még annyira le van lassulva, hogy az esetleg nagy mennyiségű táplálékot nem tudja megemészteni. Addig is találnak elég táplálékot a növények között, és az iszapban turkálva. Ha már biztosan nem várhatóak fagyok, akkor üzemeljük be a tószűrőt, amennyiben használunk. Ha a víz már elég meleg, elkezdhetjük etetni a halakat. Először csak heti 1-2 alkalommal, de ahogy melegszik az idő, úgy egyre gyakrabban, akár naponta. Nyár elején a tavirózsák már javában nőnek, virágoznak. Évente 2-3 alkalommal érdemes megritkítani a levelüket. Főleg az idősebb, elöregedő, és útban lévő leveleket szedjük ki. Akár a levelek felét is eltávolíthatjuk, gyorsan pótolja őket. Ha a víz kellően felmelegedett, akár bele is mászhatunk a tóba, így könnyebb a többi növény ritkítása is, és mókás élmény, ahogy a halak körülöttünk úszkálnak. Őszig a halak etetésén, és a növények ritkításán kívül nincs is más dolgunk. Ahogy a víz hűvösebb lesz, csökkentsük az etetést, majd teljesen hagyjuk el. A fagyos napok közeledtével a tószűrőt engedjük le, és vigyük fagymentes helyre. A tavi növényeket ilyenkor vágjuk vissza. A nagy részük már kezd sárgulni, száradni. Nyugodtan levághatunk minden növényt a víz színe felett pár centivel, és ha tudjuk, szedjük össze a tavirózsák összes levelét is, hogy télen, és különösen kora tavasszal ne terhelje a vizet a sok bomlástermék. A tavon érdemes léket csinálni. Erre az egyik módszer, ha levegőztetőn keresztül mozgatjuk a vízfelszínt, amely így nem fagy be. Nagy hidegek esetén azonban már ez se elég. Jobb megoldás, ha XPS, zárt cellás, extrudált, lépésálló lábazati szigetelőlemez (utólagosan egészítettem ki, köszönet érte) felhasználásával csinálunk egy keretet, aminek van teteje, és ezt rakjuk a vízre. Ezen belül a víz sokáig nem fagy be, és lehetőség van a gázcserére.
A tavi növények ritkítását elég 2-3 évente megejteni. Ha sok a növény, és nem használunk szűrőt, akkor bizony 2-3 év alatt jelentős mennyiségű iszap keletkezik a tó alján. Ezt érdemes eltávolítani egy nagyobb takarítással egybekötve. Én ilyenkor leengedem a vizet, amennyit tudok, azt hordókban, tartályokban félrerakom, majd ezt töltöm vissza. A halakat ki kell fogni, majd ha a víz nagy részét kiszivattyúztuk, akkor megritkíthatjuk a tavirózsákat. Nálam ez úgy néz ki, hogy késsel óvatosan darabokra vágom a telepet, és 2-3 hajtáscsúccsal rendelkező tövet ültetek vissza, a többit nem. Ilyenkor könnyebb megritkítani a többi tavi növényt is. Az iszap nagy részét is érdemes kilapátolni. Ha végeztünk, akkor a vizet visszatöltjük, a maradék vizet visszaengedjük kútról, csapról. A friss víztől függően a halak akár mehetnek is vissza rögtön. Ez nem kis munka szokott lenni, ilyenkor aztán iszapszagú lesz az ember, fintorog, küszköd a megerősödött növényekkel, de megéri szerintem. Ezután a tó fellélegzik, a növények friss, új hajtásokat hoznak, megszabadítottuk őket az elöregedett részektől. Enélkül pár év alatt annyira birtokba veszik a növények a tavat, hogy kezelhetetlenné válik az egész, elnyomják egymást, és már nem olyan képet mutat a tó, amilyet megálmodtunk. Persze ha van szűrés, és cserépbe vannak ültetve a növények, akkor nem jár ilyen nagy munkával a karbantartás. Apropó cserép. A tavirózsák nem szeretik a bezártságot, idővel találnak kiutat a cserépből, átmásznak a peremén. Szóval érdemes nagy cserepet, vagy akár műanyag rekeszt választani a tavirózsák ültetéséhez a könnyebb kezelhetőség érdekében.

Talán úgy tűnik, hogy túlaggódom, túlagyalom ezt a tó dolgot, de higgyétek el, nem olyan egyszerű a tó, hogy ásol egy lukat, lefóliázod, víz, halak, és az olyan szép is marad. Nagyon sokan küszködnek vele, algásodik a tó, pusztulnak a halak, kezelhetetlenné válik a növényzet, stb. Én igyekeztem az évek alatt összecsurgó tapasztalatokat, ötleteket leírni, és abból azt használja fel a Kedves Olvasó, amit helyesnek vél. Nem csak az én általam leírt módszerek működnek, nem csak ezek az utak léteznek, de én ezeket közelítettem meg, nekem ezeket a leckéket tartogatta a kerti tó eddig.