Golgotákról (Passiflora sp.) általánosan

A golgoták széles körben ismert növények. Régóta tartjuk őket, azonban minden évben fedeznek fel új fajokat, hoznak létre új fajtákat, ezért mindig tartogatnak számunkra újdonságokat. Nézzük hát, hogyan is kell tartani ezeket a növényeket.

Passiflora caerulea

Rengeteg fajjal, illetve fajtával büszkélkednek ezek a növények. Alakjuk, felépítésük szerint különböző csoportokba is szétválasztották őket. Az egyik ilyen csoport a Decaloba típusú golgoták. Ezeknek általában jellegzetes denevér-alakú levelük van, jellemzően apró 1-4 cm virágja, és gyakran mintásak a levelek. Néhány faj a teljesség igénye nélkül: aurantia var. samoensis, biflora, conzattiana, coriacea, citrina, holosericea, sanguinolenta, suberosa, trifasciata, xiikzodz, xishuangbannaensis. Egy másik csoport a Tacsonia. Az ide tartozó golgoták virágja csüngő (kivétel pl. a manicata), továbbá jellemző, hogy magasabb, hegyvidéki területen élnek, akár 2-3000 méteres magasságban. Itt a klíma hűvös, de ritkák a fagyok, jellemző a magas páratartalom is. Ezeket a golgotákat hazai körülmények között nehéz megvirágoztatni, mivel ahhoz hűvös, párás helyet, szűrt fényt igényelnek nyáron is, ami idehaza nehezen kivitelezhető. Néhány növényt itt is megemlítek: ampullacea, antioquiensis, jardinenesis, manicata, mathewsii, parritae, tarminiana, tripartita var. mollissima. A gyakrabban tartott golgoták a Tetrapathea csoportba tartoznak. Ilyen az amethystina, caerulea, cincinnata, gritensis, incarnata, foetida, edulis, valamint ezek számos hibridje, fajtája.
A golgoták többsége az amerikai kontinensen őshonos. Főleg Dél-és Közép-Amerikában, de akad Észak-Amerikából is, pl. a Passiflora incarnata.

Passiflora sanguinolenta

Nézzük a gondozásukat. Általánosan elmondható, hogy gyengén savanyú (6-7 pH) talajt igényelnek, amely tömörödésre nem hajlamos, és kellő tápanyagot biztosít. Viszont ezek a növények igen tűrőképesek, a kissé kötöttebb kerti földben is jól fejlődnek, valamint kiélt, alacsony tápanyagtartalmú talajban is életben maradnak, de ilyenkor gyengén fejlődnek, leveleik kisebbek, tápanyaghiányosak, ha hoz virágot, az is kicsi, gyenge színű lesz. Viszont megfelelő talajba ültetve ezek a növények gyorsan regenerálódnak, és új, egészséges hajtásokat hoznak. Én tőzeg alapú talajkeveréket használok, amiben 30-40% savanyú tőzeg, 20-25% nagy szemű kertészeti perlit, 20-25% érett komposzt van. Kiegészítésnek lehet még rakni a keverékbe kókuszrostot, hogy lazítsa, illetve a tápanyagigényesebb, erőteljesebb növényeknek granulált szervestrágyát, esetleg jó minőségű kerti földet. Az öntözésnél érdemes odafigyelni, hogy talajuk ne száradjon ki teljesen. Erre különösen a nyári nagy melegekben kell odafigyelni, ilyenkor mindig legyen kissé nyirkos a földjük. Télen pedig hőmérséklettől függően öntözzünk. Ha hűvös helyen teleltetünk, akkor kevés vízzel is beérik a növények. Télen a golgoták többsége legalább 10-15°C között, világos helyen, mérsékelt öntözés mellett jól teleltethetőek. A melegigényesebbek (alata, quadrangularis, racemosa, vitifolia, Lady Margaret) télen 20°C felett teleltethetőek biztonsággal. A fény gyakran kulcsfontosságú tényező a teleltetésnél. Hiába van meg a kellő hőmérséklet, és megfelelő öntözés, ha nincs elég fény. Ilyenkor tavaszra már nagyon legyengült növényeink lesznek.

Passiflora 'Lady Margaret'

Tavasszal szoktassuk őket a kinti napfényhez, és őszig keressünk nekik megfelelően napos helyet. A többség jól bírja a közvetlen napsütést, sőt igényli is. A nagy nyári melegekben jól jön az árnyékolás, de egyébiránt nem szükséges. Viszont a Tacsonia, Decaloba, és alata, quadrangularis golgoták, valamint ezek fajtái inkább szűrt fényben érzik jól magukat. A közvetlen tűző napot nem kedvelik sokáig.  Mivel ezek a növények kevés kivételtől eltekintve (macrophylla) kaccsal kapaszkodó kúszónövények, ezért támrendszer szükséges nekik. Gyakran drótkarikára, kis rácsra futtatva lehet megvenni a növényeket. Azonban ezek nem sokáig alkalmasak a növénynek. Sokkal jobb valamilyen nagyobb rács, drótkerítés, oszlop, vagy háló. Én uborkahálóra futtatom őket. Ha a golgoták cserepestől ki vannak süllyesztve a kertbe, vagy csak a talajra van rakva a cserepük, akkor a gyökerük ki fog bújni a cserépből, és ilyenkor hatalmasat fejlődnek a növények, rengeteg virágot hoznak. Ilyenkor gyakran 4-5 méterre is elmásznak. Viszont ennek az a hátránya, hogy ősszel felszedésnél sérülnek a gyökerek. Ilyenkor érdemes visszavágni a növényeket felére, vagy harmadukra, hogy egyensúlyban legyen a vízfelvétel-vízleadás, valamint így kezelhetőbb méretű lesz a növény.

Passiflora x violacea 'Victoria'

Itt ejtenék szót a golgoták fagytűrőségéről. Gyakran lehet a télálló golgota kifejezéssel találkozni. Viszont nálunk teljes biztonsággal nem lehet kijelenteni, hogy létezik télálló golgota. Általában ezt a legismertebb kék golgotára (Passiflora caerulea) szokták mondani, azonban ennek a fagytűrése -15-18°C körüli. Egy másik jó fagytűrésű golgota a Passiflora incarnata, szintén hasonló fagytűréssel. Jobb fagytűrésű, de nagyon ritka nálunk a Passiflora lutea. Ezeket a golgotákat, és ezek szelektált változatait érdemes lehet védett helyre kiültetni a kertbe, és télire takarni, viszont jöhet egy keményebb tél, amikor ezek kifagynak, így mindig legyen tartalék növény. Többször előfordult már, hogy az anyatő kifagyott, viszont gyökérsarjról tavasz végén kihajtott a növény. Ebben az évben jó eséllyel virágzik is. A gyökérsarjak nevelése főleg szabadföldben feltűnő, ha az anyatő elpusztul, vagy már idős. Ezek az anyatőtől akár 2-3 méteres távolságban is megjelenhetnek. A fagytűrés azért is eltérő ezeknél, mert ezek fajok, és mivel magról szaporodtak, nagy a genetikai változatosságuk, amik befolyásolhatják a fagytűrést is. Lehet, hogy az egyik caerulea kifagy -13°C-nál, míg egy másik túlél -20°C-ot is. Főleg ennek a genetikai változatosságnak köszönhető az is, hogy számos caerulea részben ,vagy teljesen meddő. Ilyenkor a növény vagy nem köt termést, vagy ha igen, akkor üres, és nincs benne mag. Persze vannak olyan caerulea-k, amik mesterséges porzás nélkül is számos maggal teli termést hoznak. Én érdemesnek tartom azt, hogy kísérletezzünk ezek télállóságával, persze tartaléknövény mellett. A genetikán felül azonban nagyon sok dolog befolyásolja még a fagytűrőséget, így a növény fejlettsége, a hormonális háztartása, káliumtartalma (ez ugyanis növeli a fagytűrőséget), a talaj szerkezete, a hely kitettsége, fekvése, a téli fagyos napok hossza, napsütéses órák száma.

Kiültetett Passiflora caerulea 'Constance Elliot'

Szaporítani lehet dugványozással, a gyökérsarjak leválasztásával, bujtással vagy magvetéssel. Dugványozni 2-3 ízközzel (nódusz) rendelkező szárakat érdemes, amiken van levél. Lehet valamilyen talajkeverékben, kertészeti perlitben és vízben is gyökereztetni. Nem árt, ha gyökereztetőhormont is használunk ilyenkor. Dugványozásnál fontos a magas páratartalom, nyirkos gyökereztetőközeg, és magas hőmérséklet (24-26°C a legjobb). Fajtól/fajtától függően 2-3 hét alatt meggyökereznek a dugványok ideális körülmények között. Ezek cserepezéstől számítva 2-3 hónapon belül már virágozhatnak, de a dugványozás évében szinte mindig szoktak, ha jól vannak tartva. Előfordul, hogy a gyökereztetés alatt is nevel bimbót, ezt ekkor csípjük le, hogy a gyökeresedésre tudjon koncentrálni a dugvány. Sokszor tapasztaltam már, hogy a frissen becserepezett, alig 20-30 cm-es kis dugványok is virágoztak. Ennek valószínűleg a növény hormonális háztartása áll a hátterében, ugyanis ezek a dugványok szinte mindig virágzásban lévő növényről lettek vágva.
A gyökérsarjakat úgy válasszuk le, hogy a leválasztandó sarjtól 8-10 cm távolságra az anyatő irányába ásóval szúrjunk le, így az összekötő gyökeret elvágjuk. Érdemes megvárni, amíg a sarj szára legalább 3-5 mm vastag. A vékonyabb sarjaknak még gyakran nincs önálló gyökere. A leválasztott sarjat felére, harmadára vágjuk vissza. A bujtás időigényes szaporítási mód. Ennél a módszernél a növény szárát le kell húzni a talajhoz, vagy egy külön cserépbe, és leszorítani (erre jó lehet akár 2-3 db U alakban meghajlított drót). Majd a cserépben/talajon lévő szárat 2-5 cm vastagon földdel lefedni, és folyamatosan nyirkosan tartani. Pár hét elteltével a letakart szárrész legyökeresedik, és leválasztható az anyatőről.

Maracuja (Passiflora edulis) magoncok

A magvetés érdekes dolog a golgotáknál. A legjobb az, ha friss maggal van dolgunk. Ha esetleg van, akkor a magon lévő hártyát le kell szedni, majd a magokat egy napig langyos vízbe áztatni. Ezután mehetnek a földbe, vékonyan takarva. A földet folyamatosan nedvesen kell tartani, a 24-26°C ideális a csírázáshoz. Friss mag esetében ez 1-2 héten belül megtörténik. 2-4 lombleveles korban lehet tűzdelni a magoncokat. A vetőföldet azonban ne használjuk fel másra, mert a golgoták magja hajlamos az elfekvésre, így még számíthatunk arra, hogy fognak kelni kis növények. A kevésbé friss magok esetében hetekig, akár néhány hónapig is elhúzódhat a kelés. Magvetéssel sok új fajta állítható elő, ha különböző növényeket keresztezünk. A caerulea pl. igen jó porzó, viszont dominánsan örökíti a virágban megtalálható kék gyűrűt, ami a hibridjeiben gyakran feltűnik. A magoncok akár már egy évesen is virágozhatnak (foetida, morifolia), de jellemzőbb, hogy 2-4 éves korukban virágoznak először.
Ritkán találkozunk oltott golgotával, pedig ilyen is létezik. Általában erősebb, kevésbé kényes fajokat, hibrideket használnak alanynak, és erre oltják a kényesebb nemes részt. Így a nemes növény jobban bírja a mostohább körülményeket, és erőteljesebben fejlődik, mint a saját gyökerén.

Passiflora biflora

A golgoták többségét díszítő céllal tartjuk, azonban van néhány étkezési célból tartott faj, illetve néhány kimondottan étkezési célra szelektált fajta is. Ezek a maracuja (P. edulis), amelynek termésével találkozhatunk leggyakrabban a hazai boltok polcain. Ennek a termése 5-7 cm átmérőjű, gömbölyű, lila színű. Hasonló ehhez, de nagyobb, sárga termést hoz a flavicarpa, amely korábban az edulis egy változata volt, de ma már különálló fajnak tekintik. Az édes granadilla a Passiflora ligularis termése, míg az óriás granadilla a Passiflora quadrangularis termése, amely a legnagyobb a nemzetségben. 10-15 cm széles, és 10-30 cm hosszú termést képes hozni. További gyümölcstermők a banán passiógyümölcs (Passiflora tripartita var. mollissima), P. malliformis, P. incarnata, de ehető még a caerulea, foetida termése is. A termésekben az ehető rész lényegében csak a magokat körülvevő kocsonyás pulpa. Ezt kinyomkodva megkapjuk azt, amiért valójában termesztik ezeket. A maracuja levét főleg gyümölcslevekhez, italokhoz használják, a többi növény termését desszertekhez, gyümölcssalátákhoz.

Vérvirágok

A vérvirágok ismert növények a virággyűjtő emberek körében, sokan tartják őket, ezért sokaknak ismerősek lesznek ezek a növények. Viszont annak ellenére, hogy ismertek, van néhány tévhit, illetve ritkán említett információ róluk. Ezeket igyekszem most megosztani veletek az általános leíráson felül.

Először is nézzük a fajokat. Magyarul szokás vörös, illetve fehér vérvirágot emlegetni. Azonban a valóság ennél bonyolultabb. A fehér vérvirág a Haemanthus nemzetségbe tartozik, míg a vörös vérvirágok a Scadoxus nemzetségbe sorolták át nem olyan régen. Néhány helyen szinonim névként említik, oda-vissza keverik őket.

Szóval a fehér vérvirág a Haemanthus albiflos

Örökzöld növény, amelynek elhúsosodott gyökerei vannak. A vizet a növény szinte minden szövetében tárolja, ebből következik, hogy a levelei is vaskosak, elhúsosodtak. Általában nincs sok levele, 2-5 db, viszont ezek a tövüknél megvastagodnak, így egyfajta rizóma alakul ki a növény alapi részénél. Megfelelő tartási körülmények között minden évben hozza késő ősszel-télen a hófehér virágait. Tavaszig csíraképes magokat is érlelhet. A tűző napot nem kimondottan kedveli a nagy nyári hőségben, én szűrt fényben tartom. Az alacsony párára kevésbé érzékeny, mivel levelei kissé szőrös felületűek. Télen 10-15°C-os, világos helyen tartsuk, ilyenkor 2-3 alkalommal gyengén öntözzük meg.

A vörös vérvirágok már bonyolultabbak egy kissé, ugyanis két típusa létezik, és magyarul nincsenek megkülönböztetve.

Scadoxus multiflorus ssp. katharinae

Az egyik típus tavasszal hozza ki a virágszárát, még levélhozás előtt. Mire teljesen kinyílik, illetve elvirágzásig már kineveli a leveleit is. Ez a Scadoxus multiflorus. Méretben 25-30 cm magasságú lesz. A másik típus a gyakoribb, ez a Scadoxus multiflorus ssp. katharinae alfaj, amely nyár közepén hozza a virágot, már leveles állapotban. Virágja, levele szinte teljesen megegyezik az alapfajjal, azonban nagyobb termetű (35-50 cm). Idővel sarjakat nevel, és nagy telepet képes nevelni. Egy ilyen nagy virágzó telep csodás látványt nyújt. Vastag elhúsosodó gyökerük van, valamint föld alatti rizómájuk. Ezek lombhullató növények, télire hagyni kell őket visszahúzódni, hogy leszáradjanak a leveleik. Ilyenkor 10-12°C-on teljesen víz nélkül teleltethetőek, sötét helyen. Tavasszal vigyük melegebb, világos helyre. Ha már megindult a csúcsrügy, óvatosan el lehet kezdeni öntözni. Amikor kezdi kibontani a leveleit, akkor már lehet bátrabban öntözni. A tűző napot kerüljük ezeknél a növényeknél is, még érzékenyebbek rá, mint a fehér vérvirág. Tűző napon könnyen megégnek a levelei. Párás, nedves környezetben, szűrt fényben lesznek igazán szépek. Ha elérte a virágzóképes méretet a növény, akkor onnantól minden évben lehet számítani a virágzásra. Gyakran hoznak magot, amelyek nagyok, kb. egy cm nagyságúak, és éretten vörös terméshéj veszi őket körül. Vetés előtt ezt le kell dörzsölni, és nedves, meleg földre helyezve, esetleg sekélyen takarva 2-3 hét alatt kicsíráznak a magok 25-26°C-ban. A magoncoknak akár 4-5 évre is szükségük lehet, hogy virágzóképes méretet érjenek el. A sarjak leválasztásával hamarabb kapunk virágzó növényt. Ezt a műveletet érdemes kora tavasszal elvégezni, még mielőtt a növény elkezdené a fejlődést.

Habár talaj szempontjából igen tágtűrésű növények, azért ezeknek is van ideális talajkeverékük, amiben jól nevelhetőek. Mivel afrikai növényekről van szó, a nagyon tőzeges földek, általános virágföldek nem jöhetnek számításba. Én saját keveréket állítottam össze. 25% érett, kerti komposzt, 25% savanyú tőzeg, 25% lávakő, esetleg agyaggranulátum, 15% nagy szemű perlit, 10% granulált baromfitrágya. Ez egy laza, nehezen tömörödő közeg, amelyben a húsos gyökerek könnyen fejlődnek, viszont a komposztnak és a granulált baromfitrágyának köszönhetően sokáig biztosít tápanyagot. Ez azért is fontos, mert ezek a növények nem szeretik a gyakori átültetést. Átültetés után előfordulhat, hogy 1-2 évig nem virágoznak, amíg a gyökerük kellően be nem növik a cserepet. Akkor érdemes átültetni 1-2 mérettel nagyobb cserépbe, ha már kezdik szétnyomni a cserepet, illetve az új sarjak nem férnek el. Erre általában 4-5 évnél gyakrabban nincs szükség.

Ezek a leggyakoribb vérvirágok, azonban még számos más faj is létezik. Ott az érdekes Haemanthus coccineus, amelynek vörös fellevelek burkolják a narancsvörös virágokat. A virágzat felépítése nagyon hasonló a fehér vérvirághoz. A Haemanthus deformis a fehér vérvirág alacsonyabb testvére. Ennek két, talajra simuló levele van, és a virágszár is alacsony marad, épp csak kibújik a levelek közül, fehér virágokkal. A Scadoxus membranaceus nagyon hasonló a vörös vérvirágokhoz, azonban a virágzatot körülölelő fellevelek úgy néznek ki, akár a tulipán virágszirmai, csak narancsos-rózsaszínek. Az apró virágok narancsvörösek. Számos nagyon hasonló faj található még a vérvirágok között, azonban ezek alig ismertek, csak az először említett három növény.

Az akvárium berendezése 3. rész (A gyakorlatban)

Az előző részekben (1. rész, 2. rész) átnéztük az akváriumok berendezésének elméleti oldalát. Viszont mit ér az elmélet gyakorlat nélkül? Ebben a részben lépésről-lépésre végigkísérjük az egyik akváriumom születését a gondolattól egészen a megvalósításig.

Az egész valahogy 4-5 évvel ezelőtt kezdődött. Akkoriban egy 112 literesem volt, de mint minden akvaristának, nekem is vágyott a szívem egy nagyobbra. Már akkor valahogy a sügérek irányába húzott a szívem, kimondottan a dél-amerikai földevő sügérfélék tetszettek nagyon. Sokat olvastam róluk, tisztában voltam vele, hogy 3-400 literes akvárium legalább kelleni fog. Elkezdtem hát tervezgetni, hogy milyen arányúak legyenek az oldalak, milyen legyen az oldalpolcos szűrés, mennyi szűrőanyag fér bele, mekkora szivattyú fog kelleni, mennyibe kerül az üveg, stb. Akkoriban anyagilag nem engedhettem meg, hogy valóra váltsam ezt, így maradt az álmodozás. Közben jött a fősuli, akkor alig volt időm a halazásra. Aztán végeztem, és gőzerővel beindult a fantáziám. A szobámban voltak felújítások, és felszabadult kb. 2 méternyi hely. Sokat nem gondolkoztam rajta, itt bizony lesz egy 2 méter hosszú akvárium. Elkezdtem méregetni a karom, hogy mi az az ideális magasság, és szélesség, amivel még kényelmesen körbeérem az akváriumot. Magasságra 130 cm, szélességre 60 cm volt a kényelmes. Mivel nem akartam bonyolítani, és 60 cm mély akváriumban még leérek az aljára, így az akvárium mélysége 60 cm lett, a bútor 70 cm. Szóval kijött a 200x60x60 cm méret. Utána kezdtem el számolgatni, hogy ez bizony 720 liter. Gondoltam az nem olyan rossz, ebbe már lehet pakolni halakat. Mivel ez nem gyári méret, meg gyárit drágább lett volna venni, ezért egyedi készítésű akváriumban gondolkoztam. Először üvegeseket kerestem meg. Volt, aki nem mert garanciát vállalni ekkora akváriumra. Volt, aki azt mondta megcsinálja, hónapokig hitegetett, majd végül beismerte, hogy fizikailag meghaladja a képességeit egy ekkora akvárium összerakása, csiszolása. Aztán elkezdtem nézelődni akváriumkészítőket. Én kunszentmártoni vagyok, kezdésnek a legközelebbi ilyen lehetőséget néztem meg. A vicc az egészben, hogy minél távolabbi akváriumkészítőt kerestem meg, annál olcsóbb volt az akvárium. Végül egy abai akváriumkészítő bizonyult a befutónak. Remélem nem bánja, ha nevén nevezem, Herman Henrik volt az, aki hozzásegített az akváriumhoz. Abáról elhozta hozzám autóval, segített a helyére tenni, ami nem kis munka volt. Ezúton is köszönöm neki. Amíg azonban az üvegesre vártam (ami ugye vakvágány lett végül), volt időm az akvárium állványát megtervezni, összerakni. Ytong tégla, faszerkezet, zártszelvény? Számoljunk csak utána a súlyoknak. Csak maga az üveg 120-130 kg körül van, a víz durván 700 liter, ergo 700 kg, 35-40 kg homok, ott a 100 literes szűrőakvárium, legyen ez 100 kg. Ha összeadjuk, ez erősen egy tonna körüli érték. Mivel volt megbízható hegesztő ismerősöm, és a vasban jobban bíztam, így a zártszelvény állvány mellett döntöttem.

Magát az állványt lényegében én tervezgettem, papíron. Ha 6 lába van, akkor jól eloszlik a súly, lábanként olyan 160-170 kg. Plusz így középen is van megtámasztása. Én eredetileg 40x40-es zártszelvényből terveztem, de beszéltem ismerősömmel, ő azt mondta, hogy 30x30-as, 3mm anyagvastagságú is elég, bírni fogja. Én bíztam a szakértelmében, megvettem hozzá az anyagot. Egy délelőtt alatt leszabtuk, összehegesztettük. Volt annyi plusz anyag, hogy 2-2 keresztmerevítő is befért az eredetileg tervezett 1-1 helyett. A lábak aljára végdugó került, majd lefestettem az állványt. Bútorlapból borítást csináltattam rá, az elején 4 ajtóval, az egyik oldalát kifúrattam a majdani szűrés miatt.
Korábban már agyaltam ezen a szűrés dolgon. Oldalpolcost terveztem eredetileg, de aztán meggondoltam magam, mivel ez helyet venne el az akváriumból. Utánanéztem az alsópolcosnak. Itt lehet fúrni az akváriumot. Na ezt nem szerettem volna. Valahol bennem volt a félelem, hogy meg van fúrva az üveg, ereszteni fog, stb. Meg aztán ki tudja, hogy később mi lesz az akvárium sorsa, nem biztos, hogy hiányzik rá egy lyuk. Elkezdtem videókat nézni, és kérdezgetni embereket egyfajta vízátemelő csőrendszerről. Mindenhol pvc csövekből volt megépítve ez a csőrendszer, viszont én az esztétikából némileg áldoztam a praktikum javára, így colos átmérőjű kpe csöveket választottam. Ezek öntözőrendszerekhez gyártott csövek, a hozzájuk kapcsolható idomok csavarzárasak, így bármikor oldható kötésűek. Csapot mindenképp akartam hozzá, hogy a szivattyú teljesítményének megfelelően be tudjam állítani a szűrőakváriumba lefolyó víz mennyiségét. Ennek az elve lényegében egy vákuum alapú vízátfolyás. A csapot el kell teljesen zárni, a bal oldali függőleges csövet feltölteni teljesen vízzel. Ezzel légtelenítődik az akváriumban lévő csőrendszer. A függőleges csőre ráhúzom a végdugót, és megnyitom a csapot. A lezúduló víz magával rántja az akváriumból a vizet a szűrőakváriumba. Amíg nem kap fals levegőt a csőrendszer, addig a folyamat nem áll le. Érdemes úgy elhelyezni a lefolyó csövet, hogy áramszünet esetén csak annyi víz tudjon lefolyni, ami még elfér a szűrőakváriumban.

Egy korábban megvásárolt tószűrő szett szivattyúját használtam, amely 2500 l/h teljesítményű. Alig egy évet ment, utána évekig a kamrában várt a dobozában. Gondoltam egyszer még jó lesz ez nekem, és most nagyon is jól jött. Adott volt egy korábban kapott 100 literes akvárium a szűrőakvárium szerepére. Üveglapokat ragasztottam keresztben az akváriumba, hol alul, hol felül hagyva ki rést, ahol átfolyik a víz. Így a szűrőanyagokon nagyobb felületen áramlik át a víz. A szűrőanyagot nem bonyolítottam túl. Szivacs, perlonvatta, krumpliszsák, lávakő, némi korábbról maradt kerámiagyűrű, biolabda. Előre a szivacsot raktam, majd a krumpliszsákot, a perlonvattát, végül a kerámiagyűrűt, lávakövet, biolabdát. A szivattyú az utolsó rekeszben található, és egy szilikon csövön át az akvárium ellenkező sarkába nyomja a vizet. Mondták többen, hogy kelleni fog valami belső szivattyú is, de egyelőre azt nem vettem. Kíváncsi voltam, hogy így mennyire mozog a víz, egy nagyobb teljesítményű powerheadet bármikor vehetek, ha szükséges. Amíg nem jött meg az üveg, addig be tudtam szerezni az apróságokat. 300 wattos fűtő, tapadókorongok, medencéhez való szűrőhomok talajnak, nagyobb háló, polifoam az üveg alá. Utóbbit se kell túlbonyolítani, nálam egy cm vastag. Ez azért szükséges, hogy az esetleged kidudorodásokat, egyenetlenségeket eltüntesse, hogy az üveg sima, egyenletes felületen feküdjön. Ellenkező esetben feszültség léphet fel az üvegben, ami később repedéshez, töréshez vezetne. 700 liter vizet meg nem szívesen látnék a szobám padlóján, halakkal együtt. Ezt ne spóroljuk ki az üveg alól. A polifoamot kétoldalú ragasztószalaggal ragasztottam a bútor tetejére, hogy az üveg rárakásánál ne csúszkáljon. Elég lesz egyszer megfogni, és berakni a helyére.
A következő volt a világítás. Az előző bejegyzésben olvashattátok, hogy az SMD8520 típusú ledszalag mellett döntöttem, viszont mennyi is fog kelleni belőle? Ezt nem akartam a véletlenre bízni. Elkezdtem nézelődni neten, könyvekben, hogy milyen vízinövénynek mi az ideális lux érték. Lényegében ez az egy négyzetméterre jutó fény mennyiségét jelöli. Továbbá azt is figyelembe kellett venni, hogy a víz milyen fényelnyelő képességgel bír, tehát adott növényt milyen magasra ültessek a fákra, hogy még kellő mennyiségű fényt kapjon a víz alatt. Sügéres akvárium lévén zömmel fára kötözhető növényeket terveztem, így ezeknek a fényigényét igyekeztem kideríteni. A keresések közben találtam egy nagyon jó német nyelvű oldalt ezzel kapcsolatosan. Itt lényegében minden szükséges információt megtaláltam, számoltam, terveztem, és végül úgy döntöttem, hogy a gyári adatok szerinti 14.000 lumen elég lesz. Ez 4 méternyi ledszalagot jelentett, 100 W teljesítménnyel. Megvettem ezt is, viszont valami tetőféleséget is kreálni kéne. Megint az egyszerűség felé nyúltam, ereszcsatorna. Mivel az egész fém, így jó hővezető, ami fontos a ledeknél. Nagy szerencsém volt, itthon találtam egy pont 2 méteres ereszcsatornát. 50 cm-ként keresztmerevítőket raktam be, ami szintén alumínium volt, majd erre erősítettem fel a ledszalagokat. Összeforrasztottam a vezetékeket, bekötöttem őket a 150 wattos tápba, és kész is voltam a világítással. Vigyázat, közvetlenül ne nézzetek bele az így bekapcsolt fényforrásba, mert emlékezetes élményben lesz részetek. Mintha a napba néznétek. Én percekig fehér csíkokat láttam még csukott szemmel is. Szóval ésszel, ne úgy, mint én :)
A nagy akváriumproject azzal indult, hogy fát kerestem az akváriumba még kora tavasszal. Találtam is két szépet, ezeket a kerti tóba raktam agyagtéglával lesüllyesztve, hogy ázzon, amíg nem kerül akváriumba. Kb fél évig víz alatt is voltak, de teljesen nem szívták meg magukat vízzel, ezért az akváriumban is le kellett súlyozni őket.
Végül Henrik meghozta az akváriumot, és kezdetét vette az igazi móka, amikor a sok apró darabkát egy nagy egésszé összerakjuk.

Karácsony volt, nyáron. Összeraktam a csőrendszert, beállítottam a fákat, felkötöztem rá a növényeket (Anubias barteri, congensis, Microsorum pteropus). Ennél jól jön egy kis segítség is. Az akváriumba 8-10 cm magasan vizet töltöttem, majd beöntöttem az átmosott homokot. Azért kell előtte egy kis víz bele, hogy a talaj buborékmentesen ülepedjen le. Ezután elkezdtem feltölteni az akváriumot először félig, majd másnap teljesen esővízzel. Ráraktam a tetőt, bekapcsoltam a világítást. Közben a működő akváriumban csináltam egy feles vízcserét, így lett 50 liternyi érett akváriumvíz, plusz a szivacsot is ebben mostam ki. A barna löttyöt is beöntöttem az akváriumba. Nem volt szép látvány, de ezzel kicsit elősegítettem a hasznos baktériumok megtelepedését.

Majd összeraktam a szűrést, beindítottam a szivattyút, beállítottam a csapot és vártam. Esténként néha felébredtem, gyötörtek az álmok, hogy recseg a padló, csurog a víz, ropog az üveg. Sose volt még ekkora akvárium a szobámban. Aztán teltek a napok, az éjszakák, és az akvárium nem nyílt szét, nem eresztett semmi, az állvány bírta, minden szuper. Eltelt egy hét, és már nagyon bizsergett a tenyerem, hogy az új akváriumban láthassam a halaim. Viszont még korai lett volna. A második hét után először a harcsákat telepítettem át, ezek voltak a legszívósabbak. Semmi negatív reakció nem volt. Pár nap után jöhetett a többi hal is. Teljesen új akvárium telepítésénél figyelni kell, hogy csak fokozatosan telepítsük be a tervezett halmennyiséget, hogy a szűrőben lévő baktériumkultúra tudja tartani a lépést a megnövekedett igényekkel. Azt viszont láttam, hogy valóban gyenge a vízmozgás a szűrőakváriumban lévő szivattyúval, szóval csak kell az a belső szűrő. Először egy 700 l/h teljesítményű Aquael típusú belső szűrőt raktam be (ez volt itthon), de ez is kevésnek bizonyult. Rövidesen kénytelen voltam venni egy 2000 l/h teljesítményű powerheadet egy jó nagy szivaccsal. Na ez igen, ez már pörgeti a vizet. Nem túlságosan, de pont annyira, amennyire kell. Nem alakultak ki pangó zónák. Igyekeztem a fákat is úgy elhelyezni, hogy a víz megfelelően tudjon mozogni. Eltelt további pár hét, és jöhetett a többi hal.

Innentől a dolog nagy részén már túl voltam. Érdemes időnként megmérni a víz értékeit, hogy tudjuk mi a helyzet. A halakon is látszik, ha a vízzel valami baj van. Ilyenkor sápadtabbak, lustábbak, étvágytalanok. Az akváriumban fokozatosan kialakult a biológiai egyensúly. A növények fejlődtek, azonban egy részük kikopott, másra cseréltem. A halak naponta kapnak enni, általában kétszer. Fagyasztott artemia, krill, mysis, vörösszúnyoglárva, sprotni szeletelve, illetve szárazból Tetra Disckus, Hikari Sinking Cichlid a menü. Volt egy kevés Sera tápom is még az elején, de azt valahogy annyira nem kedvelték a halak, így ahogy elfogyott, utána nem vettem újra. Próbáltam fagyasztott diszkoszos szívmixet, az se volt annyira nyerő. Az élő tubifex is néha előkerül, de azzal óvatosan kell etetni, ki kell mászatni etetés előtt. Időnként élő komposztgilisztát is kapnak egészben, illetve a kisebbek miatt darabolva. Hetente-kéthetente cserélek 25-30% vizet. Ezt egy sima colos kerti slaggal oldom meg. Télen csapvízzel töltöm vissza a vizet, nyáron esővízzel.

Geophagus abalios 'Kolumbien', és a jobb alsó sarokban egy Satanoperca mapiritensis

Az akvárium már lassan másfél éve működik nagyobb probléma nélkül, az új halak azóta sokat nőttek, színesedtek. Volt ívás, de sajnos volt elhullás is. Ezzel számolni kell, benne van a hobbiban. Az akvárium története azonban itt még nem áll meg. Az évekkel ezelőtti terveimben egy paludárium szerepelt, nem csak egy akvárium. Ez egy olyan akvárium, aminek van víz feletti, növényekkel beültetett része. Gyakran nagyobb a növényes rész, mint maga az akvárium. Szóval idő kérdése, és az akvárium tovább fog fejlődni, a mostani állapot még korántsem végleges.

Az akvárium berendezése 2. rész (Dekor, élőlények)

Az előző részben elkezdtünk körbejárni a témát, valamint a technikát. Mivel tengeri, illetve brakkvízi akvarisztikában nulla tapasztalatom van, így ezekre nem is térek ki, csak az édesvízi akváriumokra. Megnézzük, hogy milyen dekorációs elemeket, és hogyan használhatunk, valamint kitérek az élőlényekre, társításokra is.

Az egyik legfontosabb talán, a megfelelő talaj kiválasztása. Az egyik fő szempont az, hogy milyen halat akarunk tartani. Ha például vannak talajlakó halaink, akkor kerüljük el az éles oldalú zúzott bazaltot, illetve egyéb zúzott köveket. Ezek felsérthetik a halak hasát, úszóit, valamint a harcsák esetében elkopik idővel a bajszuk. Ezek helyett használjunk hengerelt bazaltot, apró szemű kavicsot, vagy homokot. A kavics esetében érdemes figyelni arra, hogy ne legyen túl nagy szemű, mert megül benne a mulm (halürülék, bomló növényi részek, halkaja), ami lényegében egy homogén barna trugyi, de folyamatosan fenntartja a bomlástermékek mennyiségét a vízben. Az meg nekünk nem kedvező. Ezt úgynevezett aljzatporszívóval le lehet szívni a vízcserékkel egybekötve, de mennyivel egyszerűbb, ha apró szemű a talajunk, és nem ül be közé a mulm? Csak ritkán, vagy egyáltalán nem kell porszívózni. Elég a lakásban. Viszont ne essünk át a ló túloldalára, a túl apró, már-már porszerű talaj se ideális, mivel nem tud mozogni a talajszemcsék között a víz, ezáltal befülled, berohad a talaj, és nem kívánatos anaerob (oxigén nélküli) folyamatok indulnak be. Ennek a következménye könnyen mérgezés lehet. Az ideális szemcseméret 0,5-3 mm közötti. Persze ezt sok dolog módosíthatja, de ha alapvetően ide lőjük be a talajt, akkor azzal nem lesz baj. Ami még fontos dolog a halak szempontjából, hogy kemény, vagy lágyvizes halat tartunk-e? Lágyvizes halnál nem ajánlott a meszes talaj, illetve kő. A mész kalcium-karbonát, ami lágy, savas vízben szép lassan elkezd beoldódni, mivel a savak oldják. Amíg van kellő mennyiségű sav a vízben, addig szépen oldódik a mész, aminek az eredménye az, hogy a víz keménysége emelkedik, és a kémhatása eltolódik lúgos irányba, mivel a savak lekötődnek. Ezt el tudjuk kerülni talajok esetében, ha tömény sósavat adunk neki, a meszes részek pezsgés mellett átalakulnak, és jól átmosva használható a talaj. Bár szerintem egyszerűbb, ha alapból olyan talajt veszünk, ami nem meszes. A sóder, és sajnos sok tüzépen található homok nem megfelelő a céljainkra, ezek magas mésztartalmúak. Viszont nem is kell feltétlenül a drága akváriumi homokot megvenni. Jó alternatíva a barkácsáruházakban is kapható térkőhomok, vagy a medencékhez használatos szűrőhomok. Ezek általában megfelelő szemcseméretűek, kvarchomokok, ezáltal nem fogják keményíteni a vizet. Az áruk is kedvezőbb a kimondottan akváriumi homokhoz képest. Ezeket felhasználás előtt többször, alaposan át kell mosni, amíg a víz nem lesz tiszta. A szűrőhomok általában mosott, ezt csak párszor kell átmosni, a térkőhomok viszont porosabb, erre több időt kell szánni. Mosás után mehet az akváriumba. Ha nincs megfelelően kimosva a homok, akkor a víz akár napokon keresztül is opálos lehet, és nem fog letisztulni. Szóval a homok alapos átmosására nagyon figyeljetek oda. Ha kimondottan akvakertészkedni szeretnénk, akkor érdemes táptalajt rakni az akvárium aljára, majd erre 3-5 cm fedőrétegben a normál talajt. A táptalajt nem kell kimosni, ellentétben a fedőtalajjal.
Nézzük a köveket. Fontos, hogy ne legyenek benne fémes lerakódások, esetleg betonos, cementes részek. Keményvizes halakhoz tökéletesek a különféle mészkövek, míg lágyvizes halakhoz a kerek folyami kavicsok, a pala, lávakő (bár ez érdes felületű, ezzel óvatosan), és különféle más, vulkanikus eredetű kőzetek. Ha nem ismerjük a kezünk ügyébe akadó követ, akkor cseppentsünk rá pár csepp sósavat. Ha pezseg, az mész jelenlétére utal, és csak keményvizes halakhoz rakjuk a követ. Ha megvan a kiválasztott kő, akkor egy kefével sikáljuk át, mossuk meg, és kész is vagyunk vele. Nem kell főzögetni, meg besugározni, meg kilőni az űrbe. Sokan túlbonyolítják ezt, pedig felesleges.
A fák szintén gyakori dekorációs elemek az akváriumokban. Amit elsőként megemlítenék, hogy a fák különböző mértékben, de színezni fogják a vizet. Sárgára. Olyan lesz, mint anyuci húslevese, csak leszűrve. Sok hal kedveli az ilyen vizet, egy részük igényli is. Ha a halak igényeit nézzük, és a hal igényli, akkor mi is kedvelni fogjuk ezt a színt! Ha szeretnénk megkötni a színanyagot a vízből, akkor használhatunk aktív szenet (bár ez sok más dolgot is megköt), vagy nitrátkötő műgyantákat, de a leginkább elterjedt módszer a SZAT gyanta használata. Ez idővel telítődik, de lehet regenerálni. Fát vehetünk díszállat boltokból is. A leggyakoribbak a vasfa, és a mangrove. Előbbi nevéből következtetve elég kemény, nehéz típusú fa, a vizet éveken keresztül színezni fogja. A mangrove könnyebb, puhább fa, a vizet is kevésbé színezi. Az akvakertészet térnyerésével megnőtt a boltban található fák kínálata. Red moor, talawa stb. Ha viszont nem szeretnénk komoly pénzt szánni a fa dekorra, akkor a természetből is gyűjthetünk. Nagyon jó program akár egyedül, vagy családdal, barátokkal a természetben járni, és nézegetni a különféle alakú fákat, képzeletben már az akváriumba rakva. Én nagyon élvezem az ilyen elfoglaltságot. Amire figyeljünk, hogy a fa ne legyen se korhadt, se még élő. A korhadt fa víz alatt nagyon gyorsan bomlani fog, szétesik, és nem lesz hosszú életű dekor, plusz a szűrőnket is megterheli, jelentős mennyiségű mulm, törmelék fog képződni. Az élő fa azért nem jó, mert ebben még benne vannak a növényi nedvek, és ez is terheli a vizet, plusz a fában található élő sejtek (lényegében az egész fa) elkezd megfulladni, és megrohadni a víz alatt. Az ideális a kiszáradt, nem túl puha fa. Gyakori kérdés, hogy milyen fát lehet berakni az akváriumba? Ami vízközelben van (éger, nyír, fűz) mehet. Az ártéren lévő, esetleg hordalékfa is jó. Gyakori ártéri fa például a kőris, amely nagyon jó, kemény fa. Jók a tölgyek, platánok is, vagy a bodza. A kertekben található gyümölcsfák is jók lehetnek, amennyiben nem voltak permetezve már évek óta. Ugyanígy a szőlő is alkalmas, ha nem volt permetezve. Ami nem javasolt, az a különféle örökzöldek. Fenyők, tuják, hasonlók. Ezeknek magas a gyantatartalma. Alapesetben ezzel még nem lenne baj, de ha vannak algaevő halaink, amik rágják a fákat, azoknak már nem biztos, hogy használ ez a gyanta tartalom. Fontos megemlíteni a kimondottan mérgező növényeket. Ilyenek a tiszafák (Taxus sp.), vadgesztenye (Aesculus hippocastanum), csíkos kecskerágó (Euonymus europaeus), puszpángok (Buxus sp.), veresgyűrűs som (Cornus sanguinea), leander (Nerium oleander), babérmeggy (Prunus laurocerasus), lilaakác (Wisteria sinensis). A fák ágait, törzsét, gyökerét használhatjuk. Felhasználás előtt alaposan dörzsöljük meg őket kefével, mossuk át, és mehet a vízbe. Ezek szinte biztosan lebegni fognak, ezért nagyobb kővel, vagy tapadókoronggal súlyozzuk le. Pár hét, esetleg pár hónap múlva megszívják magukat annyira, hogy maguktól lent maradjanak. A kérget ajánlatos eltávolítani a fákról, mivel különösen a külső részük mállhat, ezzel törmelékessé téve a vizet. Viszont például a platán kérgét előszeretettel használják dekorációs elemként. A fák száraz leveleit is lehet használni. A tartósság miatt  érdemes keményebb levelű fák leveleit használni, például tölgy, platán, catappa (Tebang levél), esetleg juharok. Az előkészítést itt se kell túlbonyolítani. Vannak mindenféle receptek, hogy ki kell főzni, aztán sós vízben is, meg sütni, mikrózni, meg atombombát dobni rá. Az ilyen műveletekkel a fák rostja fellazul (nem beszélve az atombombáról), amitől lehet, hogy rövidebb ideig fogja színezni a vizet, és gyorsabban le is merül víz alá, viszont meg is rövidíti a fa élettartamát. Szóval mérlegeljetek. Miután bekerült az akváriumba a fa, egy vékony penészréteg meg fog rajta jelenni, de nem kell aggódni, ez normális. A halak, különösen az algaevők ezt előszeretettel megeszik, és nincs vele többé gondunk. Ha nincs algaevőnk, és zavar a látvány, akkor egy szivaccsal letakaríthatjuk róla, de magától is elmúlik.
Lehet használni kókuszdió héját is. A fehér "hús" részt ki kell szedni, átmosni, dörzsölni kívül belül, és mehet a vízbe.
Rakhatunk az akváriumba egyéb dekorációt is. Kerámia bújókat, agyag virágcserepet. Ami fontos, hogy ezekbe ne szorulhassanak be a halak. Sikáljuk át, mossuk le, és mehet a vízbe. A műnövényeket, várakat, búvárokat és hasonló szörnyűségeket mindenki saját ízlése szerint használja. Én nem buzdítok erre senkit, dehát nem vagyunk egyformák.

Anubias barteri telep

A növények témakör nehéz. Sokan küszködnek velük. Sokan ezért is használnak műnövényeket. Ha a halak oldalát nézzük, fontos úgy választanunk növényt, hogy a halaink azt ne egyék meg. Jellemzően pl. afrikai sügéres akváriumokban Anubias, Cryptocoryne aponogetifolia, esetleg Microsorum található meg. Ezeknek ugyanis kemény, erős levelük van, amit a halak nem igazán szeretnek megenni. Az új levelek azért sérülhetnek, de akkor is van valami zöld a vízben. Ezek továbbá lassú fejlődésű növények, nem kimondottan fény-és tápanyagigényesek, ezért más, egyszerűbb akváriumokba is megfelelőek. Ha nem kimondottan növényevő halaink vannak, akkor érdemes a Vallisneria, Echinodorus, gömbmoha (Cladophora aegagrophila), Cryptocoryne, jávai moha (Taxiphyllum barbieri) növények közül válogatni. Ezek kicsit több fényt igényelnek, több tápanyagot, de a többségük nem tartozik a kimondottan igényes növények közé. 1-1 tápgolyót nyomhatunk a tövükhöz, és ezzel el is vannak intézve. Ha van komolyabb fényünk, táptalaj, folyékony táp, esetleg szén-dioxid adagolás, akkor pedig sok más növényt is nevelhetünk sikerrel. Ha bemész a boltba, és nem ismered a növényeket, akkor kénytelen vagy a boltostól segítséget kérni. Nos itt se jobb a helyzet, mint halak terén. A boltok egy része jó körülmények között tartja a növényeket, az eladók ismerik a növényeket, azok igényeit, és tudnak megfelelő növényt ajánlani. Nos ebből van kevesebb. Sok helyen még a név sincs kirakva, nem hogy az igényük. Sőt, mondok jobbat, nem is mind vízinövény, amit itt árulnak. A nagykerektől jön egy rakás olyan növény, ami jól mutat, de teljesen víz alá merítve csak ideig óráig bírják. Ilyen a nyíllevél (Syngonium sp.), kígyószakáll (Ophiopogon sp.), hálóslevél (Fittonia albivenis), kálmos (Acorus sp.), a vízi citromként emlegetett Justicia glandulosa, zöldike (Chlorophytum bichetii), vízipálma (Cyperus helferi), sárkányfa (Dracaena sanderiana), színes félbibe (Hemigraphus colorata), ezüst tüzérvirág (Pilea cadierei). Ha ezekkel a növényekkel találkozzuk, ne vegyük meg, pénzkidobás. Hogy miért vannak mégis ott az akváriumi növények között? Mert érdekesek, színesek és egy darabig bírják víz alatt. Sok akváriumban a nem megfelelő körülmények miatt ugyanolyan gyorsan elpusztulnak a valóban akváriumi növények, mint ezek, így nem tűnik fel, hogy valami nem stimmel. Választékbővítés, semmi más. Ha megvettük a kiválasztott növényt, vegyük ki a műanyag kosárból, óvatosan fejtsük le a gyökeréről a lehető legtöbb kőzetgyapotot, és ültessük be őket az akvárium talajába, esetleg a fára, kőre kötözhető növényeket (Anubias, Microsorum, Taxiphyllum barbieri, Bolbitis heudelotii, Bolbitis heteroclita, Bucephalandra, Lagenandra, Aridarum) kössük fel vékony horgászdamillal, esetleg cérnával, de befőttesgumit is használhatunk. A mohákat hajhálóval, esetleg harisnyával is szokták fához erősíteni. Ha a növények jól érzik magukat, akkor fejlődnek, sarjakat hoznak, virágoznak, és aktívan részt vesznek a biológiai egyensúly fenntartásában. A kudarcok elkerülése érdekében mindig olyan növényt vásároljunk, amiknek biztosítani tudjuk a szükséges körülményeket.

Kakadu törpesügér (Apistogramma cacatuoides)

Itt igazából nem tervezek konkrét fajleírásokat adni, inkább kategóriákat bemutatni. Sokan leginkább a halak miatt kezdenek akvarizálni. Viszont nem csak ezeket lehet akváriumba rakni. Karbantartóként nagyon jó szolgálatot tesznek az elevenszülő maláj tornyoscsigák (Melanoides tuberculata). Ezek napközben a talajban mozognak, csak éjjel másznak fel az üvegre, tereptárgyakra. Hasznosak, mivel átmozgatják a talajt, az esetleges kajamaradékot megeszik. A csigák túlzott felszaporodása azonban intő jel, hogy túletetünk. Az almacsiga (Pomacea bridgesii) szintén gyakori lakója az akváriumoknak, viszont a növények friss hajtásait megehetik. Egyébként száraz tápokon jól tartható. A vízszint fölé rakja rózsaszín petecsomóját. Utóbbi időben egyre elterjedtebbek a különféle nyúlcsigák (Tylomelania sp.). Általában kimondott csigás akváriumot ritkán látni, ezek inkább csak betársulnak az akváriumokba.
Garnélásat viszont annál többet. A legtöbb Caridina, Neocaridina számára egy 20-30 literes, levegős szivacsszűrős akvárium megfelel, jó adag jávai mohával, pár égertobozzal, tölgylevéllel. A két nemzetséget lehet együtt is tartani, nem fognak szaporodni egymással. Viszont azonos nemzetségen belül különböző színváltozat együtt tartásánál bizony az utódok jelentős része vadas, fakó, színtelen lesz. Ezeket a garnélákat csak kisebb testű halakkal társíthatjuk, a nagyobbak csipegetni fognak a garnélákból. De a kisebbek is a szaporulatból. A legyező vagy sepregető garnéla (Atyopsis moluccensis) már jobb választás a kissé nagyobb halak mellé. A nagyobb testvére, az óriás sepregető garnéla (Atya gabonensis) a maga 12-14 cm testhosszával már magabiztosabban mozog nagyobb, békés halak mellett is.
A rákok viszont már más kategória. Ezek ledarálnak, megesznek, feltúrnak mindent. Ezeknek ajánlatos külön berendezni akváriumot. Társas akváriumban a növényeket szétdarabolják, megeszik, de a halakat is elkaphatják, megcsipkedhetik. Kivétel a CPO rák (Cambarellus patzcuarensis). Ez a 3-4 cm-re megnövő rákocska békés, jól megfér a halakkal, növényekkel is, viszont hűvösebb (20-22°C) vizet kedvel.
A halak elég nagy témakör. Csinálhatunk lazacos, növényes akváriumot. Példának okáért 100 literes akvárium, 10-10 kisebb testű pontylazac faj, melléjük egy pár törpesügér (Apistogramma, Microgeophagus, Nannacara, Dacrossus), alájuk 5-8 fős Corydoras csapat, és pár boszorkányharcsa (Loricaria sp.), vagy törpe szívóharcsa (Otocinclus). Gyakran kezdenek elevenszülőkkel a haltartók. Ezekből érdemes több nőstényből, kevesebb hímből álló csapatot összeállítani, bőven növényesíteni. Ezek a halak szeretnek a növények között bújkálni, és az esetleges ivadékok is találnak rejtekhelyet. 150-200 literes akváriumban már szép növényes ázsiai díszmárnás akváriumot lehet összerakni. 2-3 db 8-10 fős díszmárna, pár kisebb-közepes termetű Botia, és egyéb csíkfélék. Ha nem akarunk díszmárnákat, akkor tarthatunk közepes testű gurámikat is ekkora medencében. Ahogy nő az akvárium mérete, úgy egyre több hal közül lehet válogatni. 50-60 literben már lehet pár csigasügért tartani, de 3-400 litertől felfelé egész sok afrikai sügér közül lehet válogatni. Az amerikai kontinensen is hasonló a helyzet. Ha sügértartásra adjuk a fejüket, akkor a hellyel nem szabad spórolni. Inkább kicsit nagyobb legyen a helyük az ideális akváriummérethez viszonyítva, mint kisebb, mivel ezek a halak általában területvédőek, leginkább íváskor. Ha harcsákat is szeretnénk tartani, akkor javasolt a homok talaj, és sok búvóhely kövekből, fákból. Ezeknek egy része csak sötétedéskor, éjjel aktív. Viszont ha biztonságban érzik magukat, akkor nappal is elő lehet csalogatni őket kajával. Aztán persze ezeket a kategóriákat lehet keverni, kutyulni, ki-ki saját íze szerint. Igazából nehéz jó receptet adni a megfelelő haltársításhoz, mivel rengeteg variációval, és változóval kell számolni. Könnyebb úgy, ha van 1-2 hal, amit mindenképp szeretnénk tartani, utánaolvasunk, kérdezünk, és ahhoz választunk akváriumot, ahhoz rendezzük be, és ahhoz választunk társhalakat. Ha ész nélkül mindent összeveszünk, ami megtetszik, abból könnyen baj lehet.
Viszont nem áll meg az élet a halaknál. Kétéltűek közül is válogathatunk. Az afrikai karmosbéka (Xenopus laevis), és kisebb rokona, a törpe karmosbéka (Hymenochirus curtipes) a két leggyakoribb békafaj, amit akváriumban tartunk. Nagyon közkedvelt kétéltű a mexikói axolotl (Ambystoma mexicanum). Ezt 150-200 literes akváriumban érdemes tartani. Több egyedet is lehet együtt tartani. Fontos, hogy hidegebb vizet igényel, mint a legtöbb általunk akváriumban tartott állat. Ha nem tudjuk biztosítani nyáron is a 14-18°C-ot, akkor bizony nem lesz hosszú életű az állat. Akváriumát nagyobb kövekkel rendezzük be, építsünk számára búvóhelyet, és ne legyen erős a világítás akváriuma felett. Halakkal nem érdemes társítani, mivel a legtöbb boltban kapható akváriumi hal számára az axolotl ideális vízhőmérséklete már túl hideg. Plusz gondot jelentene az etetés is, mert az axolotl kissé lomha állat, a halak fürgébben elkapkodnák a kaját előle.

Eljutottunk a bejegyzés végéhez is. Viszont a témakört még nem zárom le. Ahogy írtam ezt a bejegyzést, eszembe jutott, hogy jól szemléltetné a leírtakat az, ha lépésről-lépésre látnátok, hogy zajlik egy akvárium életre keltése. A következő részben ezért bemutatom, hogy raktam össze a jelenlegi 720 literes, dél-amerikai sügéres akváriumomat.

Az akvárium berendezése 1. rész (Fogalmak, technika)

Sok a kérdés, és még több a válasz. Jobb, rosszabb, de van. Kezdőként gyakori kérdés, hogy x halösszeállítás jó-e, hogy x literes akváriumba mennyi, és milyen halat rakhatok? Meg milyen világítás, dekoráció, meg egyáltalán, hogy a fenébe vannak olyan szép akváriumok? Biztos van valami mélyen őrzött titok, amit a nagyok nem osztanak meg a földi halandókkal, amitől úgy egyben van az akvárium. Az a helyzet, hogy nincs titok, ész és szív kell hozzá. Én nem mondom, hogy amolyan nagy akvarista lennék, mindössze szeretek halazni, és már egy ideje csinálom ezt. Viszont ami tudás, tapasztalat összecsurgott az évek során, azt igyekszem megosztani, átadni a kezdőbbeknek, hogy legyen segítség, kapaszkodó.

Nem is olyan egyszerű ezt elkezdeni. El kell dönteni, hogy mit akarunk. Ha nincs mibe kapaszkodni, akkor ez bizony nehéz dolog. Meglátsz egy akváriumot a neten, úúú nekem olyan kell. Meglátsz egy másikat, úúú ez szebb. Aztán jön a harmadik, negyedik, stb, aztán jön a teljes zűrzavar. Elkezded kérdezgetni a tulajokat, hogy milyen halak, milyen szűrés, világítás stb. Aztán azzal a sok száraz adattal kezdeni is kell valamit. Elmondom, hogy azonos technika, körülmények mellett sincs két azonos akvárium. Azért, mert élőlények vannak benne, és emberek gondozzák, akik szintén különböznek. Alakítsd a saját igényeid alapján, ám elsődleges legyen az állataid igénye, csak azután jössz te. Ne akkor gondolkozz, hogy mi nem működik, amikor ész és szív nélkül összevettél mindent az akváriumba, és zavaros, büdös a víz, a halak döglenek, a növények elrohadnak, meg lassan az egész akvárium. Ilyenkor egy megoldás van, mindent elölről kell kezdeni. Ez a szentbeszéd azért kell, hogy ne szív és ész nélkül ugorj neki a dolognak. Gondolkozzon el mindenki, hogy élőlényeket tartunk, nem bélyeggyűjteményt.

Először is el kell dönteni, hogy vegyes társas, biotóp, biotóp közeli akváriumot szeretnénk-e? Nem árt tisztában lenni a fogalmakkal. A vegyes társas lényegében olyan, mint egy jobb féle halászlé. Ebben van mindenféle hal, de harmóniában, kiegészítik egymást, és az összkép egységes. Itt olyan halakat válogatunk össze, amik közel azonos vízparamétereket kívánnak (hőmérséklet, kémhatás, keménység), és nem nyírják ki egymást, hanem békében képesek együtt élni. A legtöbb akvárium ilyen igazából.

Ez egy jópár évvel ezelőtti akváriumom. Itt van ázsiai és dél-amerikai hal is. Ez egy tipikus vegyes társas. Aztán ott van az, amit én biotóp közeli akváriumnak hívok. Itt már egy földrészről, akár egy vízrendszerből válogatjuk a halakat. Hasonló vízparamétereket igényelnek a halak, néha a természetben is találkoznak egymással. Nyilván a növények nem biztos, hogy csak az adott területre jellemzőek, mert pl. nem mindenhol szép, dús a növényzet, vagy épp a körülmények miatt csak más földrészről származó növények maradnak meg.

A biotóp akvárium pedig azt jelenti, hogy olyan növényeket és állatokat válogatunk össze, és úgy alakítjuk a berendezést, a vízparamétereket, ahogy az a természetben is található. Például egy dél-amerikai Rio Negro biotópban nem nagyon vannak növények, a víz savanyú, lágy, sötét vizű, a dekorációt fák, falevelek alkotják, és kizárólag az ebben a folyóban élő halakból válogatunk az akváriumunkba. Ezek nem mindig nyújtanak olyan üde vizuális élményt, mint egy általános, társas akvárium, viszont ezzel igazán az otthonunkba hozhatjuk a természet egy darabkáját a maga vadságával, egyediségével. Aztán persze ott vannak a brakkvízi (félsós), és tengeri akváriumok is.

Nézzük a technikát, merüljünk egy kicsit mélyebbre. Első körben az akvárium méretét mindig a tartani kívánt élőlények igényeihez, mennyiségéhez méretezzük. Ehhez, és a némileg a szűréshez egy korábbi bejegyzésben találtok részleteket ITT. A szűréshez még annyit, hogy az egyik fontos tulajdonsága az óránként átforgatott vízmennyiség, ami liter/óra-ban van megadva. Általános szabály, hogy óránként 4-5x forgassa át a vizet a szűrő. Viszont ehhez változóként hozzájön a halmennyiség, a szűrőtérfogat, és a szűrő eltömődése. Érdemes kicsit nagyobb teljesítményű szivattyút venni, hiszen ahogy telítődik a szűrő, úgy csökken az átáramlott víz mennyisége. Ha viszont olyan halunk van, ami nem szereti a nagy áramlást, akkor a szűrőtérfogatot növeljük, ne a teljesítményt. Hogy mennyivel, az rajtunk függ. Felső határ nem nagyon van, inkább egy ideális minimum határ. Minél több hal van adott víztérfogatban, annál komolyabb, nagyobb szűrőtérfogat kell, és gyakoribb vízcsere. Tudom, ezek olyan megfoghatatlan dolgok. Vártátok, hogy javaslok egy csodaszűrőt, és nem lesz ezzel gondotok. Nos, az a helyzet, hogy nincs csodaszűrő. Nincs egy bevált recept, mivel minden akvárium más. Ez a szép, és ez a bonyolult ebben a hobbiban. Ezért tanulunk folyamatosan egymástól, ha hagyjuk. Hogy az a szűrő (legyen belső, külső, powerhead) Sera, Tetra, Eheim, Atman vagy valami noname kínai, az egy dolog, nem ettől fog eldőlni az akváriumod sorsa. Persze vannak jobb, megbízhatóbb típusok, előnyök és hátrányok. Ha ez számít, nekem belső szűrőkből Aquael típusok voltak leginkább. Jól teljesítettek, nem volt velük komolyabb gondom az évek alatt. Persze azért figyeljünk oda, a széthulló, áramot jól vízbe vezető, ócska kínai kütyüket fenntartásokkal kezeljük. Ha egy középkategóriát választunk kezdésnek, az már jó. A fűtőkkel hasonló a helyzet.

Egy SMD8520 ledszalag fényébe is csak hegesztőmaszkban nézzetek

A következő nagy falat a világítás. Igazi boszorkánykonyha. Watt, lumen, lux, kelvin, hidegfehér, T5, T8, COB led, led reflektor, fémhalogén, amper, áramütés meg a nagyi mézeskalácsa. Lehet ezt bonyolítani a végtelenségig. Az akvárium szettekben a korábbi években hagyományos, régebbi típusú T8-as fénycsövek voltak. Aztán előtérbe kerültek a T5-ös fénycsövek. Utóbbiak egészen vékony csövek, a T8-hoz képest adott méretnél nagyobb fényt ad le, mivel ezeket már csak elektromos előtéttel lehet használni, nincs vibrálás, nő a csövek élettartama. Ezek a fénycsövek maximum 50-60 cm mély vízoszlop megvilágítására alkalmasak. Ennél magasabb vízoszlopot már nehezen világít át. Aztán jött az új őrület, a ledes világítások. Az új akváriumom esetében szétnéztem a piacon, összehasonlítottam több világítási technikát, és végül úgy döntöttem, hogy az SMD8520 típusú ledszalagot használom. Ez a mostani állás szerint a legjobb teljesítményű ledszalag. Ár/érték arányban szintén az első helyen végzett nálam. Másik lehetőség volt a COB led. Ezek szintén nagy fényerejű ledek, viszont nagyon komolyan melegszenek. A ledek papíron hosszú élettartamúak. A valóság azonban az, hogy ha nincs megfelelő hűtése a ledeknek, akkor jelentősen csökken az élettartamuk, és a fénymennyiség, valamint eltolódik a sugárzott fény spektruma is. A ledekhez szükséges egy táp is, amit érdemes legalább 20-30%-al nagyobbra méretezni, mint a tervezett fogyasztás. Ezek a világítások már alkalmasabbak 60 cm, és annál nagyobb vízoszlop megvilágítására is. Legalábbis az erősebb típusok, nem a karácsonyfaizzó ledszalagok. Ha szalagot választunk, akkor érdemes olyat venni, amin nincs vízálló burkolat. Fedjük le az akváriumot üvegtetővel, és erre menjen a világítás, így nem éri pára. A vízálló ledszalagokat műanyag/szilikon védelemmel látják el. Ez addig jó is, amíg a ledek által termelt hő miatt nem sárgul meg a műanyag. Onnantól jelentősen csökken a fénymennyiség, a színspektrum is megváltozik, nem beszélve arról, hogy jobban melegszik a led. Szóval én nem javaslom az ilyen ledeket. Legalábbis az olcsóbb kategóriára ez jellemző. Ha az akváriumot nem akarjuk lefedni üvegtetővel, akkor se a ledszalag legyen vízhatlan, hanem a világítótest, amiben a ledszalag van. Főleg tengeri és nagyobb, mély akváriumoknál használják a fémhalogéneket. Ezek nagy fényerejű világítások, sokat fogyasztanak, és nagyon melegszenek.
Nézzünk pár fogalmat a fénnyel, világítással kapcsolatban. Ne a watt, a fogyasztás alapján döntsük el, hogy az adott világítás elég-e az akváriumhoz. Nézzük a lument, amely a kibocsájtott fény mennyiségét mutatja. Ugyanis a világítás típusától függően adott fogyasztás mellett más mennyiségű fényt ad le. Pár példa erejéig: T5 HE: 97 lm/W, T5 HQ: 83 lm/W, 5050 ledszalag: 54 lm/W, SMD8530 ledszalag 140 lm/W, led reflektorok átlagban 80 lm/W, RX7s-24 típusú kerámiatengelyes fémhalogén: 83 lm/W. Ezek mind gyári adatok alapján kiszámított értékek, nem saját mérések eredményei. A vizünk fényelnyelő képességét is vegyük figyelembe. Minél mélyebb a víz, annál több fény nyelődik el. Először a vörös, majd legkésőbb a kék fény. Egy tiszta, színtelen víz esetében is elnyelődik a fény, míg egy sárgás színű vízben már komolyan számolni kell a víz fényelnyelő képességével. Édesvízi akváriumokhoz ideális színhőmérséklet az 5000-7000 kelvin. A beltéri izzók általában melegfényűek, 3500 kelvin körüli színhőmérséklettel. Az 5000 kelvin körüli kissé sárgásabb, vörösebb fényű, ideális a növények számára. A kelvinszám emelkedésével a fény színe eltolódik a kékes tartományba. A 6000-6500 kelvin (úgynevezett hidegfehér) közelíti meg leginkább a természetes napfény színét, ez alkalmas leginkább az akváriumokhoz általánosan. A tengeri, esetleg afrikai sügéres akváriumokhoz jobban mutatnak a magasabb, 8000-10000 kelvines fényforrások.

A technikát többé-kevésbé átnéztük. Van még azért pár dolog. Ilyen a CO2-beoldáshoz szükséges technika. Aki akvakertészkedni akar komolyabb szinten, annak bizony ebbe is be kell ruházni. Palack, mágnesszelep, reduktor, buborékszámláló, csövek, stb. A házi barkács élesztős és egyéb szén-dioxid fejlesztő módszerek nem kielégítőek. A fejlődő gáz mennyisége nem egyenletes, kevésbé szabályozható, így én nem tartom igazán működőképes megoldásnak.
Továbbá nagy mumus az UV-szűrő. Srácok, ez az igazi lehúzás. Elmondom mit csinál az UV-szűrő. Ez egy henger lényegében, amiben van egy izzó, ami az előbb említett fényt sugározza. Ez a fény elpusztít mindent, ami élő. Baktérium, alga, vírus, kishal. Felületesen belegondolva ez tök jó, hiszen tiszta vizet csinál nekünk. Ez a reklámszöveg, ezzel tudják eladni azoknak, akik nem gondolják át a dolgot mélyebben. Az UV-szűrő tehát egy halálgyár, okádja magából a bomlásterméket. Ezzel meg kell birkóznia a normál szűrőnknek az alap, halak jelentette terheltség mellett. Az algásodást viszont nem fogja megszüntetni. Ha a szűrőnk teszi is a dolgát, akkor is emelkedik a nitrát mennyisége a vízben, ami egyenes út az újbóli algásodáshoz, plusz hosszú távon a halakat is mérgezi. Másrészt vannak a vízben is lebegő, hasznos lebontó baktériumok, amiket a szűrő szintén megöl. Ez talán kevésbé nagy probléma, de semmiképp nem hasznos. Láttam már olyat is, hogy a dekoráción lévő alga megszüntetése miatt használt valaki UV-szűrőt. Kérdezem én, hogy a fán lévő, és ott is maradó alga miért pusztulna el, ha nem éri UV-fény? Szerintem érthető, hogy ez így nem működőképes. Tüneti kezelésnek jó lehet ez a típusú szűrő. Baktériumos, egysejtű fertőzés esetében, vagy algavirágzáskor. Ebben az esetben viszont folyamatosan figyeljük a víz bomlástermék szintjét, és ennek megfelelően cseréljünk vizet. A folyamatos használatát azonban én indokolatlannak tartom. Az akváriumban a víz egy természetes, élő élettér. Ha megpróbáljuk sterillé tenni, az problémákat fog szülni.
Az automata etető egy érdekes kérdés. Előre beprogramozhatunk több féle etetési időt, módot, mindent. Kiporciózzuk a kaját, elmegyünk nyaralni. Addig a gép etet. Viszont a gépet emberek készítették, az emberek pedig hibázhatnak. Előfordul, hogy meghibásodik az automata, és nem megfelelően etet. Ha nem etet, az a kisebb probléma. Előfordulhat, hogy az összes kaját beborítja az akváriumba. Akkor aztán borul az akvárium is, a halak, és vége. Persze erre nagyon kicsi az esély, de az ördög nem alszik. 1-2 hét távollét nem okoz gondot a legtöbb halnak. Ivadék halaknál más a helyzet, de nagyobb, vagy kifejlett halaknál ez nem jelenthet gondot.

A témakört két részre osztottam, mivel nem kicsi. A következő részben a dekorációs elemekről, élőlényekről, és 1-2 konkrét haltársításról lesz szó. Addig szusszanjatok.

Tévhitek a legismertebb akváriumi halakkal kapcsolatban

Az előző akvarisztikai témájú bejegyzés pozitív visszhangja után felbátorodva jön is a következő. Az akvarisztikában mindig is voltak olyan halak, amiket szinte mindenki ismer, sokan tartják, de sokan rosszul. Most egy párat megmutatok nektek. Aki nem ismerné őket, az legalább tisztában lesz az adott hallal, aki kicsit ismeri, az legalább jobban fogja, aki meg jól ismeri, az mosolyog egy jót.

Nézzük is az elsőt, a díszhalak ősanyját, az aranyhalat (Carassius auratus var. auratus)

Szerencsétlen hal többet kapott a rivaldafényből, mint szeretett volna. Mesékben, reklámokban, filmekben találkozunk vele, belengi a mindennapjainkat. Aki csak tányéron látott halat, az is ismeri az aranyhalat. Nem beszélve arról, hogy Kínában igen nagy múltja van az aranyhalnemesítésnek és tartásnak. Van mindenféle színváltozatban, sima fátyolos, gülüszemű fátyolos, pirossapkás, oroszlánfejű, égrenéző, földrenéző (előbbi verzió elpusztult változata) és még sorolhatnám az emberi szelekció csodás eredményeit. A gyerekeknek is csodás ajándék az aranyhal, hát mivel mással kezdenék a haltartást? Mondjuk az olvasással. A cuki kis aranyhal egész nap tudna enni, és ami bemegy, az távozik is. Jobb esetben rohamosan elkezd nőni a hal, és bizony hamar kinövi a kis 50 literest.

Nem árt tudni, hogy egészséges körülmények között 30-35 centisre meg tud nőni az aranyhal. Jobb esetben egy pár ezer literes kerti tóban élhetnek, szaporodhatnak. Akváriumban is tarthatjuk őket, de akkor pár dolgot be kell tartani. Nyugodtan számolhatunk halanként 80-100 liter vizet. De inkább azt mondom, hogy egy 3-400 literes akvárium legyen a minimum, oda már mehet 4-5 hal. Elég komoly szűrés kell mellé, erősebb felépítésű növényekkel. Sajnos utóbbi, kimondottan aranyhalas akváriumot nagyon ritkán látni. Gyakoribb a kicsi, néha csak 20-30 literesben szenvedő, összezsúfolt aranyhalak látványa néhány búvárral, és színes kavicsokkal. Sajnos ez nem járható út hosszú távon a halakra nézve.

Nézzük is a következő gyakori pácienst, a bettát, avagy a sziámi harcoshalat (Betta splendens)

A boltban rögtön megpillantjuk, ahogy a hatalmas színes úszójú halak méltóságteljesen úsznak, kifeszítik úszóikat, és ringatják. Gyönyörű halak, az tény, és manapság rengeteg szín és formaváltozat közül lehet válogatni. Ezeket meg is veszik az emberek, és mennek a betták a társas akváriumba, ahol szuper jó az áramlás, sok pajtársa lehet, talán még veszünk mellé pár nőstényt is. Aztán jöhet az olvasás. Ezeknek a halaknak az eredeti élőhelye sekély vizek, rizsföldek, ahol nem igen találkoznak se komoly áramlással, se sok más hallal. A legjobb, ha külön számukra berendezünk egy 30-40 literes akváriumot sok növénnyel, és levegővel hajtott szivacsos szűrővel. Ez nem kelt nagy áramlást, de megfelelő szűrést tud biztosítani. Igyekezzünk változatosan etetni, mert a hímek hajlamosak az elhízásra, ami megrövidíti az amúgy se hosszú életű hal élettartamát. Ha nem szeretnénk tenyészteni, akkor nem érdemes nőstényt venni mellé. Sokszor a nőstényekkel együtt élő hímeket üldözik a nőstények, de egymást is üldözheti több nőstény. A hal agresszivitása egyénfüggő tud lenni. Van, akinél egy kis hárem gond nélkül eléldegél, másnál meg folyton megy a civakodás, és úszósérülés, elhullás lesz a vége. A társas tartás legalább ennyire kényes téma. Az a biztos, ha nem tartjuk őket közös akváriumban. Nem lehetetlen a társítás, de kell egy nagyobb méretű, alacsony vízoszlopú akvárium olyan halakkal, amik bírják a magas (28-29°C) hőmérsékletet, és nem piszkálják a bettát, és ez viszont is igaz. Plusz sűrű növényesítés. Kezdőknek nem javasolt ez a társas medence érthető okokból, sok benne a buktató.

A következő hal szintén jól ismert, ez a cápaharcsa (Pangasianodon hypophthalmus)

Egy újabb aranyos kis gülüszemű barátunk. Szuper cápa formája van, aranyos kis bajsza, és állandóan úszkál, tökéletes az akváriumba. Igen ám, de mindent megzabál, feneketlen gyomra van már kicsinek is. Ahogy nő, úgy egyre többet eszik, nagyobb korában akár kisebb halakat is megehet. Mert bizony nem marad mindig ujjnyi. A fishbase.org szerint a legnagyobb regisztrált kifogott példány 130 cm, és 44 kiló volt.

Ez nem az a nagy példány, de azért ez se kicsi

Egy ekkora halnak pedig már akvárium kell, nem is kicsi. Igazából nem is tudom, hogy mi lenne neki az ideális méret, hiszen nagy testű, folyton mozgó halról van szó. Itt már nem párszáz literekben kell gondolkozni, hanem tízezer liter felett. Szóval mielőtt bárki vesz cápaharcsát, gondolkozzon el, hogy hova fog elférni a tízezer literes kis akvárium. Persze nem biztos, hogy megnő ilyen nagyra. Az viszont annak a jele, hogy rosszul tartjuk a halat, és szenved, mert a saját végtermékében úszik, ezért nem képes megfelelő ütemben fejlődni. Ja és még egy dolog. A multikban Pangasius filé néven ennek a halnak a rokona van, csak, hogy tudjátok, mit esztek meg, ha esztek ilyet.

A következő hal szintén ismert, ez az öves díszcsík (Chromobotia macracantha)

Az igazi csigagyilkos. Sok akváriumban problémát okoznak az elszaporodott csigák. Ha megkérdezik, hogy mivel szabadulhatnak meg tőle, az első válaszok között van a Botia. A név alatt pedig szinte mindig az öves díszcsíkot értik, pedig van sok más faj is. Habár nem olyan rég még a Botia nemzetséghez tartozott, azóta átsorolták. Viszont a mérete nem változott. 30-35 centisre megnő, de jobb körülmények között is azért akváriumban lesz bő 20 cm.

Mivel csapathalról van szó, így több példány esetén már szintén nagyobb akvárium kell, ami ebben az esetben 250-300 literes legalább. De mi van, ha nekünk kisebb akváriumunk van, és csigainvázió van? Vannak kisebbre növő Botia fajok, pl a striata, lohachata, modesta vagy a kimondottan kis termetű Ambastaia sidthhimunki. Ha nem csak halakban gondolkozunk, akkor jó választás az Anentome helena csigaevő csiga.

Az örökzöld sláger, a sügér agresszív. Nincs ilyen, vagy olyan sügér, hiába van több száz, talán még több faj. Egységesen mind megkapta az agresszív jelzőt, hiszen minden sügér világuralomra akar törni. Megzabálja az összes növényt, a homokot áthordja az egyik sarokba, a kavicsokat a másikba, szétveri az üvegtetőt, és etetéskor jól lefröcsköl minket. Ez a sztereotípia él az emberekben. Nem mondom, hogy nincs ilyen sügér, de azért nem mind ilyen. Sőt, igazából kevés az ennyire problémás sügér. Először is kell egy fajnak megfelelő méretű akvárium. Sokan itt rontják el, mert túl kicsi helyen tartják, és a legtöbb sügér bizony területvédő. Arra is figyelni kell, hogy milyen társhalakat választunk, egy fajból mennyi, és milyen nemű egyedet tartunk együtt, és hogy legyen elegendő búvóhely, tereptárgy, hogy ki tudják alakítani maguknak a külön kis birtokukat a halak. Na és nem minden sügér lesz tepsi méretű. Vannak kimondottan kicsi sügérek, pl az ázsiai Dario nemzetség tagjai, a dél-amerikai Apistogramma-k, vagy az afrikai csigasügérek. Nagyobb halak között is vannak olyanok, amik jámbor állatok, és a légynek se ártanak. Nekem pl 20 centis Geophagus-ok és Satanoperca-k mellett 4-5 centis halak gond nélkül élnek, a növényeket se bántják. Szóval tessék elfelejteni ezt az agresszív sügér dolgot, utána kell olvasni, kérdezni 1-1 fajnak, és ne lepődjünk meg, be tudunk rendezni egy szép növényes, társas akváriumot sügérekkel. Aztán persze ott a másik véglet, pl. a fenti képen lévő Parachromis dovii, ami egy külön világ, az üveget is megeszi. De ilyen halakba azért egy kezdő nem igen fut bele.

A végére hagytam azt, ami számomra a leginkább szomorú, ezek pedig a tetovált halak.

Bizony, sajnos ilyen is van. Ez nem a természet alkotása, ez nem mesterséges szelekció eredménye, ez színtiszta kínzás az állatokkal szemben. Az ázsiai országokból indult ez a divat, pár évig nálunk is kaphatóak voltak, de szerencsére gyorsan tilos lett az ilyen halak forgalmazása. Ne gondoljátok olyan bonyolultnak ezt. Kifogják a halat, szárazon a kívánt mintát, színt tetoválják a halba, és mehet vissza a vízbe. Ha valakit már tetováltak, akkor tudja, hogy milyen érzés, nos a hal ugyanezt éli át, csak nem önszántából. A tetovált halak egy része magába a folyamatba pusztul el, egy része a tetoválás utáni fertőzés miatt pusztul el, és a maradék jut a boltokba. Idővel a tetovált minta veszít eredeti "szépségéből", megfakul, kikopik. Akiben van némi jó érzés, és tisztelet a természettel szemben, az messzire kerülje el az ilyen halakat, ha esetleg belefutna. Ha egy kutyát nyüszítve tetoválnának, akkor rohanunk az állatvédőkhöz, de amikor megvesszük a tetovált halat, akkor az milyen cuki, és rendben van.

Ne legyünk álszentek azért, mert a halak nem tudnak nyüszíteni. Persze tisztelet a kivételnek.

Néhány gondolat az akvarisztikáról

Ez a bejegyzés egy kissé eltér a többi növényestől, amit itt a blogon megszokhattatok. Nekem az akvarisztika régebbi hobbi, mint a növényezés, lassan 17 éve űzöm. Egy ideje már érett bennem a gondolat, hogy virtuális papírra vessem a gondolataimat ezzel a hobbival kapcsolatban is.

Mindenekelőtt az akvarisztika egy csodálatos hobbi. Víz alatti élőlényekkel foglalkozunk. Vízinövények, csigák, garnélák, halak, és hasonló dolgok kerülnek egy üvegedénybe, kavics az aljára, víz bele, és kész is. Nos az a helyzet, hogy ez ennél kicsit bonyolultabb. Van egy olyan mondás akvarista körükben, hogy "Az akvárium a természet egy kis darabkája". Ez nagyon szépen hangzik, de ahogy körbenézek, és visszatekintek az elmúlt évekre, ezt bizony nem lehet minden akváriumról elmondani. Eszembe jutnak a művárakkal, és búvárokkal telerakott, színes üveggolyós aljú förmedvények. Nyilván ez részben ízlés kérdése is, de részben valahol a természet, az élőlények tiszteletéé is. Aki tiszteli a természetet, és alázatos ezzel a hobbival szemben, az jól fogja csinálni, és szeretni fogja. Ellenkező esetben mérhetetlen terhet fog jelenteni idővel. Te vagy a halakért, és a hobbiért, nem fordítva. Emlékezz, mit tanított a Kis Herceg. Az elején talán mindenki gyerekkorában találkozott ezzel a hobbival, kis akvárium, pár guppi, néha születtek kishalak, olyankor nagy volt az öröm. Aztán jöttek a problémák, hogy vizet kell cserélni, etetni kell azokat a nyüves halakat akkor is, ha nyaral a család, stb. Lehet jól csinálni ezt, és lehet rosszul. Van pár komoly tévhit az akvarisztikában, amit nem árt tisztázni.

A hal akkorára fog nőni, amekkora az akvárium. Na ezt nem tudom, hogy honnan származik, de bődületes agymenés. Van némi összefüggés, de ez így nagyon le van egyszerűsítve. A hal méretét befolyásolja a vízben található bomlástermékek mennyisége. A halunk ugye ürít is, ha eszik. A halkaki, és más szerves anyag bomlani fog, normál körülmények között ammónia, majd nitrit, végül nitrát keletkezik. Ha magas ezeknek a bomlástermékeknek a szintje a vízben, akkor az gátló hatást fejt ki a hal növekedésére. Magyarán a saját vizeletében nem fog annyira megnőni a hal. Ezt egyrészt megfelelő akváriummérettel, megfelelő telepítettséggel, megfelelő szűréssel, kellő növényesítéssel és a legfontosabb, kellő gyakoriságú, és mennyiségű vízcserével lehet kiküszöbölni. Nézzük mit is jelentenek ezek a gyakorlatban.
Az akváriummérettel kapcsolatban 2010-ben hoztak egy rendeletet, ami az előző évekhez képest meghatároz bizonyos feltételeket. Például 30 liter alatti akváriumban nem lehet gerinces állatot tartani, illetve nem lehet gömbakváriumban se tartani gerinces állatot. Bizony, nincs többé aranyhal a gömbakváriumban. A rendelet igyekezett meghatározni egy megfelelő akváriumméretet a hal testhosszához viszonyítva. Alapvetően nem egy rossz ötlet, de a gyakorlati alkalmazása katasztrófa. Néha kijöttek olyan számítások, ahol a hal meg se tudott volna fordulni az akváriumban. Plusz nem vette figyelembe a halak egyedi igényeit, hiszen vannak területvédő halak, de számos más példát is fel lehetne hozni. Szóval egy általános szabálynak nem rossz, de azért jobb utána nézni a halak helyigényének, és viselkedésének külön-külön. Az 1liter/cm szabály hasonlóan pontatlan. Itt megtaláljátok ezt a rendeletet.
A szűrés is érdekes dolog. Kis akváriumokhoz (30-40 literig kb) jók a levegővel hajtott kis szivacsos szűrők. Ezek nem keltenek nagy áramlatot, jó felületet biztosítanak a szűréshez. Aztán innen felfelé elszabadul a bőség zavara. A gyári megoldások közül választhatunk belső motoros szűrőket, de már külső szűrőket is.  Ha van affinitásunk az otthoni barkácsoláshoz, akkor lehet több szivaccsal, erősebb légpumpával meghajtott szűrést összerakni, matten szűrést, cseh emelős módszerrel, aztán ahogy nő az akváriumméret, lehet oldalpolcos, vagy alsópolcos szűrést is. Utóbbi esetében külön szűrőakváriumot használunk. A szűréstípusokról itt nem írok részletesen, arról külön bejegyzést kéne, talán lesz is. Én személy szerint úgy gondolom, hogy motoros belső szűrő 150-200 literig jó lehet. De érdemes powerheadet nagy szivaccsal is használni. Olyan típust válasszunk, ami az akvárium víztérfogatát óránként 4-6x forgatja át, és nagy szivacs van hozzá. A mindenféle plusz rekeszes aktív szenes, biológiai szűréses reklámfogásokat el kell felejteni. Megfelelő teljesítményű szivattyú, és nagy szivacs, ami kell, felesleges túlbonyolítani. A biológiai szűrés nem a feles pohárnyi kerámiagyűrűtől lesz tökéletes a belső szűrőben. A külső szűrő eléggé megosztó dolog. Van, aki esküszik rá, és van, aki nem szereti. Előbbiek azzal érvelnek, hogy esztétikusan elrejthető, csendes, nagy vödörnyi szűrőanyag (ez a nagy azért nem biztos, hogy elég nagy), ritkán kell takarítani, meg amúgy is tök jó, hogy csak két kis cső lóg bele az akváriumba, és tiszta a víz. Viszont ott a másik oldal véleménye. Bevallom én is ide tartozok. Sose használtam külső szűrőt, és nem is tervezem. Az első problémám ott van a külső szűrőkkel, hogy hiába ott a nagy vödör, az akkor is kicsi az akvárium méretéhez képest. Átlagos telepítettség mellett az akváriumban lévő víz térfogatának legalább 10-15%-nyi szűrőtérfogat szükséges. Ha megnézem az első elém kerülő külső szűrőt, ott 2% a szűrőtérfogat a javasolt akváriummérethez viszonyítva. Tovább keresgélve se nagyon lesz több. A szűrőtérfogat mérete egy dolog, az áramlási sebesség viszont nagy a szűrőtérfogathoz képest. Lényegében végigrántja a vizet a szűrőbetéteken, amíg nem telítődik a szűrő. Utána lelassul a víz áramlása, de attól még kicsi a térfogata. Egy gyengébben telepített, sűrűn növényesített, vagy kisebb halas akváriumban ez nem annyira ütközik ki, de nagyobb méretű halakhoz én személy szerint nem javaslom. Nekem pl. a 720 literes alatt 100 literes szűrőakvárium van, kb 70 liternyi szűrőanyaggal. Olcsóbb, egyszerűbb, és hatékonyabb, mint egy külső szűrő.

A díszhalboltosok többsége most biztos szid, hogy nem dicsérem a külső szűrőket, és a brutálisan magas szűrőárakat. Bocsi.
Ami a vízcserét illeti, átlagos telepítettség mellett heti-kétheti vízcsere javasolt, 20-25%-ban. A cserevíz lehet esővíz, de csapvíz is, ha megfelelő a halaknak. A csapvízben lévő klór általában nem olyan nagy mennyiségű, hogy gondot okozzon a halaknak. Ami nagyon fontos, és amit sokan rosszul csinálnak. Vannak, akik nem csinálnak kéthetente se vízcserét, de még havonta se. Az elpárolgott vizet pótolják, majd évente egyszer nagytakarítás. Mindent kidobnak, és teljes restart. Ez a lehető legrosszabb módszer. Az akvárium egy biológiai életközösség, megvan a maga kialakult biológiai egyensúlya, nekünk ezt csak fenn kell tartani. Ami nem azt jelenti, hogy egy évig tojunk az akváriumra, aztán meg már olyan csúnya, hogy inkább domestossal jól áttörölgetjük. Én nem vagyok híve a mindenféle csodaszereknek, vízkezelőknek, csodakütyüknek. Nincs itt semmi csoda, ez csak egy akvárium, nem kell túlbonyolítani azért, hogy jól járjanak a gyártók. Általában azok küszködnek az akváriummal, akik nem áldoznak elég időt, energiát, és néha bizony pénzt ebbe a hobbiba. A legtöbb időt és energiát a tervezés, a gondos utánajárás adja. Maga az akvárium gondozása nem sok idő. Napi 1-2x etetés-5 perc, hetente, kéthetente vízcsere plusz szűrőtakarítás-fél óra. Ennyi. Néha azért le kell takarítani az algát is az üvegről, hogy belássunk. Viszont ha nem szánjuk rá a kellő időt és energiát, akkor azt a pénztárcánk fogja bánni. A lusta és gazdag ember viszont nyugodtan hátradőlhet.

Viszont honnan is vegyük a megfelelő infót, hol nézzünk utána mindennek? Jöhet a jogos válasz, hát a díszállatkereskedésben. Én erre azt válaszolnám, hogy ácsi, Magyarországon vagyunk. Nálunk kialakult egy olyan helyzet, ahol a vásárló mutogat az eladóra, és az eladó a vásárlóra. Mindkét oldalnak igaza van valahol. A vásárló elvárná, hogy ha bemegy a díszállatkereskedésbe, akkor az eladó érti a dolgát, tájékozott, nem fogja átvágni se szándékosan, se önhibáján kívül. De nézzünk meg egy hazai díszállatos álláshirdetést. Ott az akvarisztikában való jártasság előny, de nem feltétel. Nem hogy ilyen irányú végzettség, mert bizony van az is. A legtöbb hazai bolt csak reméli, hogy talál olyan munkaerőt, aki bírja az ottani körülményeket tartósan, arról pedig csak álmodni mer, hogy látott már közelről akváriumot. Egyszerűen nem teheti meg azt a luxust, hogy válogasson a munkaerőpiacon, mert nincs akkora bevétel, hogy magasabb bérért szakirányú képzettséggel rendelkező embert vegyen fel. Nem áldoznak annyi pénzt az emberek hazai szinten a hobbiba, hogy az gördülékenyen menjen minden fronton. Hogy miért nem áldoznak, hogy miért nincs rá elég pénze az embereknek, az más téma, erről valószínűleg mindenkinek van véleménye. Visszatérve az eredeti gondolathoz, ha bemegy a vásárló, és kérdez az eladótól, akkor valószínűleg olyan választ kap, ami csak részben helyes. Sokszor a profit a cél, eladnak össze nem illő halakat, vagy túlságosan kicsi akváriumba halakat stb. Innen a rossz vélemény a vásárlók részéről. Persze tisztelet a kivételnek. Nézzük a másik oldalt. Bemegy a vásárló a boltba, odamegy hozzá az eladó, köszön. A vásárló azt mondja, hogy neki kell a kék meg a piros halból 5-5 darab, meg csapjon hozzá egy olyan tapadó izé harcsát is. Az eladó javaslata, véleménye nem érdekli, nála van a pénz, vásárolni akar, mi az, hogy azt mondja neki az eladó, hogy ezt így nem lehet összerakni, vagy nem ekkora akváriumba. Fogja be a száját, és adja a halakat, mert különben átmegyek a másik boltba! Aztán sokszor az eladó kiszolgálja a vásárlót, és kész. Olyan szintű a vásárlói igénytelenség, hogy céges pszichológus kellene minden díszállatoshoz. Szomorú, de ez a helyzet. Ha már nem vette a fáradtságot, hogy utána nézzen a halnak, akkor legalább a boltban hallgasson már az eladóra. Talán nem mond olyan oltári nagy hülyeséget. Vannak persze kivételes esetek, amikor akvarista megy be a boltba, és nem haltartó, és hozzáértő eladóval találkozik, beszélgetnek, megtörténik a vásárlás, és kialakul egy jó viszony. Az ilyen építő jellegű kapcsolat vinné előre a hobbit, és a kereskedelem minőségét. Ha az eladó látja azt, hogy a vásárló igényes, és tudja mit akar, akkor kénytelen szakmailag odafigyelni az eladó, és ezzel egy minőségi szolgáltatást is nyújt. Mi vásárlók pedig legyünk igényesek, törekedjünk arra, hogy az állatainkat jól tartsuk, és vegyük meg a drágább kaját, vagy a nagyobb akváriumot, ha az állatnak arra van szüksége. Lehet spórolni ebben a hobbiban is, de az ne az állatok kárára történjen. Egy hal nem tud nyüszíteni vagy nyávogni, de az nem azt jelenti, hogy jól érzi magát. Egy hal nem vagy boldog, vagy döglött.

Ha már szó esett arról, hogy utána kell nézni dolgoknak, akkor javasolnék pár forrást. Tudom, ódivatú könyvet olvasni, de szuper könyv, az akvaristák bibliája a Horn-Zsilinszky: Akvarisztika című könyve. Régebben íródott, a technikai részek nem a legaktuálisabbak, de a többi része nagyon is használható.
A neten viszonyt annyi az infó, hogy nem is tudja az ember, hova kapkodja a fejét. Rengetegen írnak az akvarisztikáról, és rengetegen rosszul. Valójában nagyon kevés az, ami szakmailag helyes. Haziallat.hu és hasonló weboldalakat messziről kerüljük. A diszhal.info alapnak nem rossz, de azért ezt se vegyük szentírásnak, vannak pontatlanságok itt is. Az akvaguru.hu például egy jó ellenpélda, itt figyelnek a szakmai hitelességre is. Van még néhány használható hazai weboldal, de ezek már specializáltabbak, kevésbé általánosak. Nem beszélve arról, hogy van nekünk egy kimondottan akvarisztikai szaklapunk, az Akvárium Magazin, illetve egy hazai egyesület, az Akvaristák Magyarországi Egyesülete (AME).
Külföldre tekintve a halak leírásában nagyon használható a seriouslyfish.com weboldal. Ha harcsák, akkor planetcatfish.com, ha csíkfélék, akkor loaches.com. Képnézegetésre ott az aquariumphoto.dk. Továbbá vannak jó hazai illetve külföldi facebook-os csoportok is, ha maradtak volna kérdések bennetek.

Remélem hasznos volt mindenkinek ez a kis szösszenet, igyekeztem rávilágítani pár lényeges dologra. Tudom, a szűrős résznél elkapott a hév :)
Ettől függetlenül nagyon sok dolog eszembe jutott közben, de nem akartam túlságosan elnyújtani a bejegyzést. Majd talán fog még születni hasonló témájú a jövőben is.

Ja és mielőtt elfelejtem, nincs agresszív sügér, csak kicsi akvárium.