Vérvirágok

A vérvirágok ismert növények a virággyűjtő emberek körében, sokan tartják őket, ezért sokaknak ismerősek lesznek ezek a növények. Viszont annak ellenére, hogy ismertek, van néhány tévhit, illetve ritkán említett információ róluk. Ezeket igyekszem most megosztani veletek az általános leíráson felül.

Először is nézzük a fajokat. Magyarul szokás vörös, illetve fehér vérvirágot emlegetni. Azonban a valóság ennél bonyolultabb. A fehér vérvirág a Haemanthus nemzetségbe tartozik, míg a vörös vérvirágok a Scadoxus nemzetségbe sorolták át nem olyan régen. Néhány helyen szinonim névként említik, oda-vissza keverik őket.

Szóval a fehér vérvirág a Haemanthus albiflos

Örökzöld növény, amelynek elhúsosodott gyökerei vannak. A vizet a növény szinte minden szövetében tárolja, ebből következik, hogy a levelei is vaskosak, elhúsosodtak. Általában nincs sok levele, 2-5 db, viszont ezek a tövüknél megvastagodnak, így egyfajta rizóma alakul ki a növény alapi részénél. Megfelelő tartási körülmények között minden évben hozza késő ősszel-télen a hófehér virágait. Tavaszig csíraképes magokat is érlelhet. A tűző napot nem kimondottan kedveli a nagy nyári hőségben, én szűrt fényben tartom. Az alacsony párára kevésbé érzékeny, mivel levelei kissé szőrös felületűek. Télen 10-15°C-os, világos helyen tartsuk, ilyenkor 2-3 alkalommal gyengén öntözzük meg.

A vörös vérvirágok már bonyolultabbak egy kissé, ugyanis két típusa létezik, és magyarul nincsenek megkülönböztetve.

Scadoxus multiflorus ssp. katharinae

Az egyik típus tavasszal hozza ki a virágszárát, még levélhozás előtt. Mire teljesen kinyílik, illetve elvirágzásig már kineveli a leveleit is. Ez a Scadoxus multiflorus. Méretben 25-30 cm magasságú lesz. A másik típus a gyakoribb, ez a Scadoxus multiflorus ssp. katharinae alfaj, amely nyár közepén hozza a virágot, már leveles állapotban. Virágja, levele szinte teljesen megegyezik az alapfajjal, azonban nagyobb termetű (35-50 cm). Idővel sarjakat nevel, és nagy telepet képes nevelni. Egy ilyen nagy virágzó telep csodás látványt nyújt. Vastag elhúsosodó gyökerük van, valamint föld alatti rizómájuk. Ezek lombhullató növények, télire hagyni kell őket visszahúzódni, hogy leszáradjanak a leveleik. Ilyenkor 10-12°C-on teljesen víz nélkül teleltethetőek, sötét helyen. Tavasszal vigyük melegebb, világos helyre. Ha már megindult a csúcsrügy, óvatosan el lehet kezdeni öntözni. Amikor kezdi kibontani a leveleit, akkor már lehet bátrabban öntözni. A tűző napot kerüljük ezeknél a növényeknél is, még érzékenyebbek rá, mint a fehér vérvirág. Tűző napon könnyen megégnek a levelei. Párás, nedves környezetben, szűrt fényben lesznek igazán szépek. Ha elérte a virágzóképes méretet a növény, akkor onnantól minden évben lehet számítani a virágzásra. Gyakran hoznak magot, amelyek nagyok, kb. egy cm nagyságúak, és éretten vörös terméshéj veszi őket körül. Vetés előtt ezt le kell dörzsölni, és nedves, meleg földre helyezve, esetleg sekélyen takarva 2-3 hét alatt kicsíráznak a magok 25-26°C-ban. A magoncoknak akár 4-5 évre is szükségük lehet, hogy virágzóképes méretet érjenek el. A sarjak leválasztásával hamarabb kapunk virágzó növényt. Ezt a műveletet érdemes kora tavasszal elvégezni, még mielőtt a növény elkezdené a fejlődést.

Habár talaj szempontjából igen tágtűrésű növények, azért ezeknek is van ideális talajkeverékük, amiben jól nevelhetőek. Mivel afrikai növényekről van szó, a nagyon tőzeges földek, általános virágföldek nem jöhetnek számításba. Én saját keveréket állítottam össze. 25% érett, kerti komposzt, 25% savanyú tőzeg, 25% lávakő, esetleg agyaggranulátum, 15% nagy szemű perlit, 10% granulált baromfitrágya. Ez egy laza, nehezen tömörödő közeg, amelyben a húsos gyökerek könnyen fejlődnek, viszont a komposztnak és a granulált baromfitrágyának köszönhetően sokáig biztosít tápanyagot. Ez azért is fontos, mert ezek a növények nem szeretik a gyakori átültetést. Átültetés után előfordulhat, hogy 1-2 évig nem virágoznak, amíg a gyökerük kellően be nem növik a cserepet. Akkor érdemes átültetni 1-2 mérettel nagyobb cserépbe, ha már kezdik szétnyomni a cserepet, illetve az új sarjak nem férnek el. Erre általában 4-5 évnél gyakrabban nincs szükség.

Ezek a leggyakoribb vérvirágok, azonban még számos más faj is létezik. Ott az érdekes Haemanthus coccineus, amelynek vörös fellevelek burkolják a narancsvörös virágokat. A virágzat felépítése nagyon hasonló a fehér vérvirághoz. A Haemanthus deformis a fehér vérvirág alacsonyabb testvére. Ennek két, talajra simuló levele van, és a virágszár is alacsony marad, épp csak kibújik a levelek közül, fehér virágokkal. A Scadoxus membranaceus nagyon hasonló a vörös vérvirágokhoz, azonban a virágzatot körülölelő fellevelek úgy néznek ki, akár a tulipán virágszirmai, csak narancsos-rózsaszínek. Az apró virágok narancsvörösek. Számos nagyon hasonló faj található még a vérvirágok között, azonban ezek alig ismertek, csak az először említett három növény.