Trópusi kertészkedés zöldebben

Mostanában szerencsére kezd egyre jobban előtérbe helyeződni a környezetvédelem. Mindenki és minden zöldít, zöldül. Könnyen át lehet esni a ló túlsó oldalára, de ha maradunk a realitás talaján, akkor a kertművelésbe (esetünkben trópusi kertészkedésbe) is vannak jól beilleszthető elemek, amikkel kevesebb műtrágya, egészségesebb talajéletet, ezáltal nagyobb, szebb növényeket kapunk. Ha nem érdekel ez a része, akkor is érdemes végigolvasnod a bejegyzést, mert lesznek hasznos tippek, amivel például vizet, és a gyomlálásra fordított időt takaríthatod meg. 

Nézzük is, hogy mikről lesz szó. A legfontosabb a talaj, hiszen a növények ezen keresztül veszik fel a vizet és tápanyagokat. Aztán szó lesz a vízről. Itt fontos a víz minősége, de most leginkább a különböző öntözési típusokról, módszerekről lesz szó. Írni fogok a trágyázásról, illetve a talajtakarásról, talajjavításról.

Talaj

Sokszor volt már róla szó, hogy milyen az ideális. Most kicsit elkanyarodok a talajtan felé. A talaj három fő részből áll. Szilárd fázis, folyékony és légnemű fázis. Ezek aránya és tulajdonsága fogja meghatározni, hogy fogják érezni magukat a növényeink.

A szilárd fázis érthető, ezt látjuk, érezzük, ezt ássuk, ha ültetünk. De nem mindenhol egyforma. A tápanyagban szegény homoktól a fekete csernozjom talajokon át egészen a nehéz agyagos vagy épp kavicsos, törmelékes talajig sok típussal találkozhatunk, és mindnek más jellemzői vannak. Minél több a homok, és minél kevesebb az agyag frakció, annál jobban átengedi a vizet a szerkezet. Ahogy nő az agyagtartalom, úgy fog nőni a vízmegtartó képesség. A végletek egyik esetben se ideálisak. A vízáteresztés fontos, de ha ez túlzó, akkor kimosódnak a tápanyagok, alacsony a humusztartalom. Ha túlságosan sok víz marad vissza, akkor kedvezőtlen folyamatok indulnak be, a tápanyagok korlátozottan felvehetőek, a gyökerek nehezen fejlődnek. Az ideális állapot valahol félúton a csernozjom talaj, ami laza, levegős, de kellő agyagtartalom van benne, hogy megtartsa a vizet és tápanyagokat.

A folyékony fázis a talajban található víz. A gyenge homoktalajok alig kötik meg a vizet, gyorsabban száradnak és melegednek. A vízmegtartásban fontos szerepe van a humusznak, illetve az agyagtartalomnak. A gyenge homoktalajok vízmegtartása javítható, ha emelni tudjuk a humusztartalmat. Erről még fogok írni, hogy mit is takar. A tömör agyagtalajok vízelvezetése leginkább homok bedolgozásával javítható, de a humusztartalom növelése is jótékony hatással van rá.

A légnemű fázis a talajszemcsék között található levegő. Ez elsőre nem biztos, hogy olyan dolog, amire gondolnánk, hogy a talajban van levegő, pedig ez nagyon fontos összetevő. Ha a talajban található mikroorganizmusok találnak kellő oxigént, akkor kedvező, úgynevezett aerob folyamatok játszódnak le, amik segítik a humuszosodást, és a tápanyagok felvehetőségét. Ha tömör, levegőtlen a talaj, akkor anaerob, rothadásos folyamatok játszódnak le, ami viszont már nem kedvező számunkra. Ilyenkor a tápanyagok korlátozottan vehetőek fel, kicsapódnak, és kedvezőtlen körülmények alakulnak ki a gyökerek számára. A talajszemcsék felületén víz található, és a szemcsék között teret részben víz, és részben levegő tölti ki. Minél több, és kisebb talajszemcse van, annál nagyobb felületen tud megkötni vizet, és annál több lesz a szemcsék közötti tér, ami vízzel és levegővel telítődhet.

A száraz elméletnek most már vége, kicsit könnyebben emészhető rész jön, vagyis a talajjavítás. Hogyan érjuk el a kerti talajunkkal, hogy minél ideálisabb szerkezetú legyen?

Az általánosan elfogadott módszer a mechanikai művelés. Szántóföldön tárcsázás, kultivátorozás, szántás. Házikertben pedig a jó öreg ásás, vagy rotálás. Ezt ugye azért csinálják az emberek, hogy laza, porhanyós legyen a talaj. Ez eddig stimmel is, de a talajlakó élőlényeket elég komolyan megtizedeli az ilyen művelet. De miért is fontosak ezek nekünk? Mik is ezek? Elsősorban lebontó szervezetek. Gombák, baktériumok, gyűrűsférgek (giliszták), rovarok. Miért van ezekre szükség? Ha belegondolunk, például gombák, baktériumok mindenhol vannak. A saját emésztésünk megfelelő működéséhez is fontosak. Ugyanígy a talajban is átalakítják ezek az élőlények a szerves anyagot növények számára felvehető tápanyaggá. A talajba juttatott trágya, a talajtakarásra használt lomb, szalma, vagy egyéb növényi rész szép lassan átalakul, felaprózódik, és értékes humusszá alakul. Nos a mechanikai talajműveléssel ezt a folyamatot nehezítjük. A másik lehetőség, hogy hagyjuk a természetet dolgozni. Hagyjuk, hogy a sok kis élőlény a szervesanyagot humusszá alakítsa. Ehhez annyit kell tenni, hogy ki kell juttatni nekik a szervesanyagot, biztosítani kell nekik a vizet, és ők szépen teszik a dolgukat. A talaj olyan ,mint egy nagy organizmus. Ha gondozzuk, etetjük, odafigyelünk rá, akkor azt meghálálja, és benne a növények egészségesebbek, nagyobbak lesznek.

Trágyázás

A talajjavítás egyik fontos lépése a tápanyagok pótlása szerves trágyával. Erre jó az érett, legalább egy éves istállótrágya, de más állati trágya is jó, ha az érett. A friss trágya megégeti a gyökereket, és nem is táródott fel kellően a tápanyagtartalma. Akkor jó a trágya, ha viszonylag homogén, nem büdös, inkább kellemes föld szagú. Ezt akkor használhatjuk, amikor nyár elején kiültetjük a növényeket. Az ültetőgödörbe lehet rakni egy átlagos elefántfül alá 1-2 nagyobb maréknyi trágyát, nagyobb banánok alá mehet akár 8-10 liternyi is. Ami még fontos, hogy a trágyára rakjunk földet, és arra kerüljön a növény, ne közvetlenül a trágyára. Ha komposztálunk, használhatunk komposztot is trágya helyett, vagy mellé. A homoktalajokon általában nagyobb szerves trágya adagokat kell alkalmazni, mert kevésbé tartja meg a tápanyagot, könnyebben kimosódnak. 

Talajtakarás

Talajtakarásra több opció is van. Az egyik ősztól tavaszig terjedő időszakban a talajtakaró növények. Ezekről lentebb részletesebben írok. Tavasztól őszig pedig használhatunk  például fűnyesedéket. Ezt nagyon vastagon nem érdemes rakni, mert berohad, és a bomlás során nagyon bemelegszik. 3-5 cm-nél vasgatabb réteg már problémás. Én vegyesen használom ezt, és falombot. 

Utóbbi teljesen vegyes, amit saját kertből, és a városból tudok gyűjteni. Legjobb a kemény lombú fák levele, mint a tölgy, bükk, gyertyán. Ezek tartják legjobban a szerkezetüket. A lomb dekoratívabb a vágott fűnél, de ez megint egyéni ízlés kérdése. Ezeket folyamatosan lebontják és a talajba dolgozzák az ott élő élőlények. Másik előnyük, hogy megakadályozzák a talaj párolgását, ezért jóval kevesebbet kell öntözni, hiszen a nap és a szél szárító hatása nem érvényesül. Kevésbé is forrósodik át a talaj felső rétege, ami szintén nem hátrány, amikor nyáron bejönnek a 30-35°C-os hőmérsékletek. Ezt a talajtakarást legalább 8-10 cm vastagságban érdemes alkamazni. Azzal számolni kell, hogy ez a réteg folyamatosan lebomlik, és vékonyabb lesz. ezért esetlegesen pótolni kell. A gyomokról nem is szóltam, pedig az jön, ha kell, ha nem. A vastagabb avartakarás visszaszorítja a gyomosodást is. Az erősebb gyomok lehet, hogy kihajtanak a takarás alól, illetve a szél által oda sodort magok kikelhetnek, de jóval kevesebb lesz, és könnyebb kihúzni, mintha a csupasz talaj lenne.

Használnak szalmát is ilyen célra. Ez is jó, mert tartja a vizet, levegős, viszonylag lassan bomlik le, de nagyon kevés a nitrogén tartalma, ami hasznosulhatna a talajban.

A kertépítők körében általánosan elterjedt fenyőmulcs is alkalmas ilyen célra, de ezt inkább akkor javaslom, ha télire nincs vetve talajtakaró növény. Esetleg félre kell húzni a mulcsot ebben az időszakban. Nyilván ez dekoratívabb, mint a lomb, vagy a fűnyesedék, ezért aki nem akarja vagy tudja használni ezeket, azoknak a fenyőmulcs a jó megoldás. Ezt legalább 3-5 cm vastagságban érdemes teríteni. Az ágdarálék szintén hasonló tulajdonságokkal bír, ugyanígy használható.

Szoktak még kavicsot is használni talajtakarásra. Nos ez szerintem egyáltalán nem passzol stílusban se a trópusi növényekhez, és elég sok hátránya van. Felforrósodik, megsüti a növényeket alulról. Gyomosodni biztos fog, és elég macerás kiszedni a gyomokat. Ha nincs alatta geotextil, akkor pedig idővel bemosódik a földbe, lerakódások jelennek meg rajta, elveszti a korábbi "szépségét". Szóval én nem javaslom, de mindenkinek legyen ez a saját döntése.

Takarónövények

Ezekkel még nincs sok tapasztalatom, de az elmélet, és másoknál a gyakorlat is az, hogy a pillangósok (pl. takarmányborsó) nitrogénnel gazdagítják a talajt. A pohánka a foszfort mobilizálja, a facélia a foszfort.  Az olajretek és a facélia a fonálférget is távol tartja. A talaj szerkezetét is javítják, mert pl a takarmányrepce és az olajretek nagy gyökértömeget növeszt, ezáltal morzsalékosabb lesz a talajszerkezet. A növények egy része kifagy, ezért csak az első komolyabb fagyokig él, de addig nagy zöldtömeget képez, ami szintén nitrogénnel gazdagítja a talajt, és betakarja azt, így kevésbé párologtat. Ami áttelelő, az tavasszal, nyár elején virágzik. Ilyenkor a legnagyobb a tápanyagtartalma, ilyenkor kell lekaszálni. A kaszálékot a területen hagyom, ami így talajtakaróként funkcionál, és az élőlények lassan bedolgozzák a talajba, gazdagítva azt tápanyagokkal. Érdemes megvárni a virágzás végét, mert így méhlegelőként is funkcionál a terület. A talajtakaró növények vetését szeptemberben javasolják, de mivel melegebbek az őszi-téli időszakok, szerintem simán elég szeptember végén, október elején vetni, amikor már lassan amúgy is felszednénk a trópusi növényeket. Ha sokáig talajban akarjuk hagyni őket, akkor inkább olyan talajtakaró növényeket válasszunk, amik áttelelőek. A ciklusuk vége pedig május, ekkor érdemes lekaszálni őket. Ez pont ideális. hiszen ekkor már elég meleg a talaj ahhoz, hogy ki lehessen ültetni a trópusiakat. Ezzel nagyon jól beilleszhető a trópusi kertészkedésbe az őszi vetésű talajtakaró növények. Így a terület téli időszakban nem kopasz, hanem hasznosítva van. A talaj tápanyagokkal gazdagszik, több vizet tárol el, és mérsékli a fagyokat, ami kedvező a talajlakó élőlények számára. Tavasszal pedig méhlegelőként funkcionál, ami szintén egy jó pont. Nyilván ez nem működik minden kertben. Nem biztos, hogy egy talajtakarókkal bevetett terület passzol egy gondozott díszkerthez. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Nekem nem zavaró a látvány, és sok előnye van. Más csak gazt lát benne. Nem vagyunk egyformák.

Öntözés

A trópusi növények gondozásának egyik legfontosabb eleme a víz. Volt már róla szó, hogy milyen a megfelelő öntözővíz. Most ennek a kijuttatásáról lesz szó. Van ugye a legegyszerűbb, slagos öntözés. Jobb esetben van a slag végén pisztoly, és így öntözünk, Arra kell figyelni, hogy ezt a módszert csak késő délután, vagy este használjuk, amikor már a növények kezdenek lehűlni, hogy a hidegebb öntözővíz ne "forrázza" le őket. Szépen át lehet áztatni vele a talajt, de viszonylag nagy párolgási veszteséggel jár, és a legnagyobb vízmennyiséget is igényli.

Ennél precízebb megoldás az automata öntözéseknél elterjedt földbe süllyeszett öntözőfejek. Léteznek rotátoros és spray szórófejek. Ezek különböző vízkibocsátásúak. állítható a szórásképük. Ennél a típusú öntözésnél kisebb vízmennyiség precízebben juttatható ki, de még mindig jelentős párolgási veszteség van. Ami hátránya, hogy a beültetett növények miatt nem fog egyenletesen mindenhova szórni, hiszen van, ami ki fogja takarni a víz útját. Ez inkább nagyobb nyílt felületek öntözésére alkalmas.

Számunkra megfelelőbb a csepegtető öntözés. Ennek is van több típusa. Vannak csepegtető szalagok. Ezek olcsóak, de hamar, 2-3 szezon alatt eltömődhetnek, még szűrő használata mellett is. Nehezen tisztítható, általában 1-2 szezon után kidobják, és jöhet az új. Elég sok műanyag hulladék keletkezik így. Könnyen sérül, szinte bármi kiszúrhatja, de lehet kapni toldókat, amikkel orvosolható a helyzet. Ezek is változó vízkibocsátásúak, a talaj szerkezetét nem károsítják, párolgási veszteség szinte nincs, ha a talajra van fektetve. 15-50 cm közötti beosztásban vannak a csepegtetőtestek a szalagban, típustól függően. Értelemszerűen a víz csak oda jut, ahol a csepegtetőtest van. Ennek egy tartósabb változata a csepegtető cső, ami merev falú, a csepegtető testek általában több szezont is kibírnak.

Hasonló az úgynevezett izzadócső, amely porózus felületű, és az egész felületén keresztül csepeg a víz. Lehet talajra, vagy akár talajba is telepíteni. Nehezen tömődik el, hiszen az egész felületén át szivárog a víz. Hátrágya viszont az, hogy csak egy vékony sávban juttat ki vizet.

A csepegtető öntözés precíziós módszere a csepegtetőtüskés öntözés. Ebben az esetben van egy vékonyabb gerinc cső (általában 16 mm vastag LPE, esetleg KPE), amibe csepegtető gombákat lehet tetszőleges helyre szúrni. Ezekhez csatlakozik vékony gumicsövön egy csepegtetőtüske, amit oda lehet szúrni, ahova akarsz. Gombákból van több típus. Van, amihez csak egy gumicső csatlakozik, de van akár hatos osztású is. Ezzel a módszerrel nagyon jól szabályozható a kijuttatott vízmennyiség, hiszen ahol több vízre van szükség, oda több tüskét kell szúrni. Párolgási veszteség nincs, hiszen a víz közvetlenül a talajba jut. Viszont ezzel is csak foltokban lehet öntözni. Könnyen tisztítható, mert a gombák is szétszedhetőek (típustól függ) és tisztíthatóak, a cső és a tüske is külön-külön. 

Egy újabb típus a mikro öntözés. Itt többféle szórófejek léteznek. Vannak talajra telepíthető, úgynevezett öntöző gombák, ahol szabályozható a kijuttatott vízmennyiség, és pici szökőkút módjára öntöz. Vannak olyan szórófejek, amikben forgó rész is van, és típustól függő távolságra ez teríti sugárban a vizet. Itt szintén van párolgási veszteség, és arra kell figyelni, hogy ha növény van a víz útjában, akkor mögé már alig jut nedvesség. 

Ide tartoznak még a különböző párásító szórófejek is. Ezekhez nagyobb víznyomásra van szükség, és a vizet porlasztják. A párakapukban is ilyen szórófejek vannak. Értelemszerűen itt a legnagyobb a párolgási veszteség.

Létezik még több típusú öntözés, és szórófej. Én igyekeztem azokat bemutatni, amik elterjedtebbek, és használhatóbbak a trópusi kertekben.

Még arról írnék pár sort, hogy mi is ez a többször említett párolgási veszteség. Itt arról van szó, amikor a víz kijut a szórófejből, és a levegővel érintkezve a talajra és/vagy a növényre jut a víz. Az egyik dolog, amit megfigyelhetünk ezzel kapcsolatba, hogy ilyenkor lehűl a környezet, hiszen a párolgás hőt von el. Minél kisebb cseppekben jelenik meg a víz, annál nagyobb a felülete, és annál több hőt tud elvonni. Szóval ez jó és rossz dolog is. Jó, mert ez hűti a környezetet, de rossz, mert úgymond pocsékba megy a víz, hiszen a növény nem tudja felvenni.

Hogy egy kicsit érthetőbb legyen ez az egész bejegyzés, összefoglalom, nálam hogy is működnek az egyes részek, és hogy áll össze egy egész éves folyamattá.

Kezdjük a legizgalmasabb időszakban. Május közepe, már kellően meleg a talaj, éjjel tartósan vannak 12-15°C-ok. Jöhetnek a trópusi növények, mindennek kijelölöm a helyét, kiásom az ültetőgödröt. Megy bele komposzt és érett istállótrágya keveréke. Erre egy kis föld, majd a növények. Az ültetés utáni első öntözés nálam mindig slaggal történik. Jó alaposan beáztatom a növényeket és azok környékét, hogy a talaj a gyökerekhez tapadjon, ne legyen üreges rész a növény éa a talaj között. Ezután a csepegtetőtüskés öntözést fektetem le, mindenhova beszúrom a tüskéket, ami nagyobb, vagy vízigényesebb növény, oda többet. Jöhet a lomb és fűnyesedék (ha van éppen), 8-10 cm vastagon az egész területre, alaposan befedve a növények tövét. Ezután kipakolom a mikroszóró és párásító fejeket. Lényegében őszig nincs is más tennivaló, azon kívül, hogy kihúzzam azt az 1-2 gyomot. A csepegtetőtüskés öntözést leginkább délelőtt, 11-12 óráig használom, mivel ilyenkor melegszik legjobban a levegő, ilyenkor a legnagyobb a növények párolgása, és ekkor kapnak egy adag vizet. A mikroszóró és párásító fejek egy körön vannak, ezeket este 6-8 óra között indítom, hogy estére lehűtse a növényeket, a talajt, illetve a mikroszórók szépen beáztatják a lombot, ami reggelig szép nyirkos marad, hogy folyamatosan párologtasson. Jön az ősz, az éjjelek már hidegebbek. 8-10°C környékén már felszedem a növényeket, ez általában október, de változó lehet. Az öntözőrendszert felszedem, a lombot félrehúzom, eligazítom a talaj felszínét, és elvetem a talajtakaró növényeket. Ha nagyon száraz az ősz, a kelés segítése miatt öntözöm pár alkalommal a területet. Legközelebb májusban nyúlok hozzá, ültetés előtt pár nappal. A növényeket lekaszálom, a homoki zab pl hajlamos újrahajtani, úgyhogy azt sekélyen kikapálom. A növények ott maradnak takarva a talajt, majd ültetésnél csak az ültetőgödörnél húzom félre a maradványokat.

Egy kicsit mindenki máshogy csinálja ezt. Amit leírtam, az nem szentírás. Ez egy módszer, amit folyamatosan alakítok, javítok. Az öntözési, talajtakarási módszereket már évek óta használom, jól működnek. A talajtakaró növények vetése még új terep, de biztató eredményei vannak. Bemutattam több lehetőséget, módszert, hogy mindenki azt haszonsítson belőle, ami neki szimpatikus. Maga a talajjavítás része hosszú folyamat, évek kellenek hozzá, hogy egy leromlott talaj megfelelően élő, gazdag állapotba kerüljön, de meghálálja.