2023. november 30., csütörtök

Alocasia fajok, fajták

Ebben a bejegyzésben igyekszem bemutatni az általam tartott, illetve a leggyakrabban tartott Alocasia fajokat, és fajtákat. Amiket tartottam, azoknál különös tekintettel ügyelek minél több részlet megosztására a pontos beazonosítás kedvéért. Azt azért elöljáróban elmondom, hogy a növény fejlettsége, a fény mennyisége és a hőmérséklet bizonyos fajtáknál befolyásolja a színezetet, és néhány más tulajdonságot. Ezeket majd külön-külön megemlítem. A fajok, fajták általános tartási infóiról itt nem írok, azokat megtaláljátok az egyes nemzetségek leírásánál. A neveknél zárójelben a kereskedelemben előforduló, úgynevezett hétköznapi nevét írtam, mivel nem mindig a pontos tudományos nevén árulják a növényeket.

Alocasia x amazonica


Ez a hibrid az Alocasia longiloba és az Alocasia sanderiana  fajok keresztezéséből jött létre. 50-60 cm magasra nő meg.  Ha 10-12°C alá esik a hőmérséklet, a növény visszahúzódik, és hónapokig, ritkább esetben akár több évig is nyugalomban marad. A fagyokat nem viseli el.
A levél egész vaskos, fényes felületű, a fonák mély bordó színű, a levélszél hullámos. 

Alocasia x amazonica 'Polly'

A Polly fajta ennek a hibridnek a poliploid, szelektált változata, ami leginkább a méretében tér el az alap hibridtől. Míg az amazonica 50-60 cm-re megnő, addig a Polly csak 30-35 cm-re nő meg.Eléggé elterjedt növény, az átlag virágbolti kínálatban megtalálható. Külföldi oldalakon African Mask néven is szerepel. Gondozásban teljesen megegyezik az amazonica hibriddel.


Alocasia 'Bambino'


Ez egy kimondottan kis növekedésű változat. Gondozása megegyezik a Polly-val, valamint első ránézésre kinézetben is hasonló. A levelei viszont keskenyebbek, nyúlánkabbak, és a levéllemez nem, vagy csak gyengén hullámos.

Alocasia 'Aurora'


Ez egy viszonylag ritkább fajta. 30-35 cm magasra nő meg ez is, a levél szintén vaskos, a fonák halvány bordó, a levélnyél rózsaszín, a levél felülete fényes, kissé hólyagos. A fagyokat nem bírja. Télire ez is visszahúzódik gumó, az idősebb növény alacsony törzs formájába.


Alocasia azlanii

Ez egy nem olyan régen leírt (2016) faj, amely Borneó egyik szigetén, Sarawak-on őshonos. Nagyon ritka faj, és mivel kis területen él, így érzékeny is. A cuprea csoport tagja, négy másik fajjal együtt (A. cuprea, beccarii, minuscula, peltata). Megjelenésben nagyon hasonlít a cuprea 'Red Secret' változatára, azonban ennek a levele nem piros, inkább fényes, sötétzöld, viszont nagyon szép lilás-rózsaszín az erezet. A fiatal leveleken ez nagyon feltűnő, majd később mérséklődik ez a szín. Kis termetű faj, 30 cm-nél magasabb nem lesz. Gondozásban hasonló a cuprea-hoz, meleg-és páraigényes, nem kezdőknek való faj.

Alocasia cuprea 

Ez egy viszonylag ritka, meleg és páraigényes faj. Borneo őserdeiben őshonos, a gyenge fagyokat se viseli el. A levél felülete ezüstös, az erek sötét olajzöldek, mélyebben ülnek a levél felületén. A fonáki rész mély bordó színű. 80-90 cm magasságúra nő meg. Gumós, nem nevel törzset.

Alocasia cuprea 'Red Secret'

Ez az alapfajnál némileg kisebb lesz, illetve fényes pirosas-bordó szín jellemzi, különösen az új leveleken.

Alocasia baginda (Dragon Scale)


Ez is Borneón óshonos ékszer Alocasia, amely 25-30 cm magasra nő meg. A levél felszíne matt szürkészöld, sötét, szinte fekete erezettel. A levélfonák világoszöld, élénk vörös erezettel. A kereskedelemben elterjedt faj, ám gyakran Alocasia 'Dragon Scale' néven kerül forgalomba.

Alocasia 'Silver Dragon'


A pontos eredetét még nem sikerült kiderítenem, de nagyon hasonló az előző fajhoz. Méretben közel azonos, viszont a levelek kezdetben zöldek, később teljesen grafitszürkék lesznek, sötétszürke erezettel.

Alocasia brisbanensis


Ez a faj Ausztráli trópusi területein található meg. Közel 2 méteres magasságot érhet el megfelelő körülmények között. Jellemző rá a nyíl alakú levél, egyenes levélszél, amely később gyengén hullámossá válik. Az Y alakú főerezet alsó két ágán vékony a levéllemez, ezért nem ér össze, ettől kimondottan nyíl alakú a levél. A levélnyél hosszabb, mint maga a levéllemez, illetve halvány kereszt irányú sávozás figyelhető meg rajta. Ez egy biztos elkülönítési bélyeg, más hasonló Alocasia-n ilyen nem figyelhető meg. Továbbá a virágszár hosszú, vékony, kiemelkedik a levelek közül.  A törzsnevelés nem jellemző erre a fajra. A gyenge fagyokat (3-5°C) elviselheti. Halvány barnás levélnyelű változata a Brown Petiole.

Alocasia brisbanensis 'Brown Petiole'
Alocasia x calidora


Ez a hibrid az Alocasia odora és Alocasia gagaena fajok keresztezéséből jött létre. 2,5-3 méter magasságúra nő meg. Viszont ez nevel törzset, így a nagyon idős növények magasabbak is lehetnek. Kimondottan nagy termetű, erős, sötétzöld levelű növény. Az Y alakú főerezet alsó két ágán a levéllemez összeér, és részben fedik is egymást idősebb korban. A fiatal növények leveleinek két alsó része nem mindig ér össze, viszont sosincs behasítva a levélnyélig, mint az Alocasia macrorrhiza faj esetében. A gyenge fagyokat (-3-5°C) átvészelheti, de ne kockáztassunk.


Alocasia 'Dark Star'


LariAnn Garner hibridje, amelynek szülői Alocasia macrorrhiza 'Borneo Giant', Alocasia macrorrhiza 'Black Stem', Alocasia 'Vangigo' és Alocasia odora. Kimondottan nagy termető, 2,5-3 méter magasra növő, törzset nevelő növény. Fiatalabb korban a levélfonákon az erezet egészen sötét, fekete, valamint a levélnyél is. Ahogy fejlettebb lesz, ez a sötét szín egyre halványabb lesz. Nagyon hasonló hozzá az Alocasia macrorrhiza 'Black Stem', azonban ennél nagyobb korban is megmarad a fekete szín, illetve a levélalak is kissé eltérő, hiszen a levele nyíl alakú, és a levélnyélig behasított a levéllemez. A Dark Star azonban gyorsabban fejlődik, és kevésbé kényes, robusztus növény, jobban bírja a hidegebb körülményeket is.

Alocasia 'Dark Star'

Fiatal Dark Star

Alocasia cucullata


80-90 cm magasra nő meg ez a törzset nevelő Alocasia faj. Jellegzetes, szív alakú, egyenes szélű levele van. Fagytűrése jobb az átlag Alocasia-hoz képest, -12-14°C fagyot bír papíron. Személy szerint még nem teszteltem. Viszont eredeti élőhelye ennek köszönhetően igen széles, szinte a teljes délkelet-ázsiai régióban megtalálható, beleértve Kína, India, Srí Lanka melegebb területeit is. Sárga tarka levelű változata a Yellow Tail.

Alocasia cucullata 'Yellow Tail'

Alocasia clypeolata (Green Shield)


Hasonló az Alocasia cuprea fajhoz, néha keverik is. Ennek a levele azonban zöld, nem ezüstös, illetve a fonáki rész is zöld, nem bordó. Kissé alacsonyabb marad a maga 50-60 cm magasságával. A Fülöp-szigeteken honos gumós növény.

Alocasia gagaena (California)


Ez a Fülöp-szigeteken őshonos faj elég széles körben elterjedt mostanra. Nagyon hasonlít az Alocasia odora és calidora növényekre, azonban ennek a levele kerekebb, hullámos szélű, és jóval zömökebb felépítésű, rövidebbek a levélnyelek, valamint sok sarjat nevel. Idővel ez is nevel törzset, de a növény átlagos magassága 1,2-1,5 méter közötti. Könnyen gondozható, nem túl igényes, és szapora növény, kezdőknek bátran ajánlom. Manapság nagyon elterjedtek a különböző variegata változatai.

Alocasia gagaena 'Albo-variegata'

Alocasia infernalis (Black Magic)


Ez a faj Borneon őshonos. Kis termetű, 25-30 cm nagyságnál ritkán nő nagyobbra. A levele fényes sötétzöld, szinte fekete. Az interneten, gyakran webshopok képein túlszínezett, koromfekete levelekkel mutatják, de ennyire azért nem sötét. A fiatal leveleknek bizonyos szögben van egy lilás árnyalata. A levélfonák szitén sötét, majdnem fekete. Gondozása megegyezik a többi borneói fajjal.

Alocasia lauterbachiana


Délkelet-Ázsia trópusi esőerdeiben honos faj, amely 100-120 cm magasságúra nő meg. Jellegzetes nyújtott, hullámos szélű levele van. A levél felszíne kékes-zöldes, míg a fonáki része barnás-bordós színű. A gyenge fagyokat sem viseli el. Gumós növény, nem nevel törzset.

Alocasia macrorrhiza

Alocasia macrorrhiza

Ázsiában nagy területen elterjedt faj, amely 1,8-2 méter magasságúra nő meg. Jellegzetes, nyíl alakú levele van, amelyen az Y alakú főerezet alsó két ágán lévő levélrész nem ér össze. A levele hasonlatos a brisbanensis fajéhoz, azonban ennek a levélnyelén nem található kereszt irányú sávozás, valamint ennek a levelei inkább függőleges állásúak, míg a brisbanensis levelei inkább vízszintes állásúak. Általánosságban elég elterjedt ez a név, esetleg a szinonim Alocasia macrorrhizos név, azonban a valóságban ritkán takarja ezt a növényt a név. Általában calidora, gagaena, odora növények valamelyikével tévesztik össze. Viszont számos fajtája van, amelyek közös jellemzője az alapfajra is jellemző nyíl alakú levél. Az alapfaj, és a fajták is kivétel nélkül törzset nevelnek.

Alocasia macrorrhiza 'Borneo Giant'

Borneon begyűjtött fajta, amely közel 3,5-4 méter magasságúra képes megnőni. Jellemző rá a levélnyélhez képest nagy méretű levéllemez, illetve a gyengén hullámos levélszél, valamint a sűrűn, gyengén hullámos levélfelület.

Alocasia macrorrhiza 'Borneo Giant'

Alocasia macrorrhiza 'Black Stem' (Black Cobra)

1,8-2 méter magasságúra nő meg ez a fajta. A levélnyél és az erezet sötét, szinte fekete színű.

Alocasia macrorrhiza 'Black Stem Variegata'

Az előző fajta fehér-tarka levelű változata.

Alocasia macrorrhiza 'Lutea'

1,8-2 méter magasságúra megnövő fajta, amely igen lassú fejlődésű. A levélnyél és az erezet élén sárga színű.

Alocasia macrorrhiza 'New Guinea Gold'

1,6-1,8 méteresre megnövő fajta, szintén lassú fejlődésű. A levél alapszíne sötét olajzöld, amelyen különböző méretű sárga foltok, pöttyök jelennek meg, a levélnyél citrom/narancssárga, az erezet világossárga.

Alocasia macrorrhiza 'Stingray'

Pápua Új-Guineán begyűjtött növény, amely közel 2 méteres magasságot ér el. A levél felülete fényes, a levélszél sima, a levélnyél halvány barnás színű, sötétebb pontozottsággal. A levél alakja jellegzetes, hirtelen elvékonyodik a levél csúcsa, amely mint egy rája farka, elnyúlik.

Alocasia macrorrhiza 'Variegata'

1,8-2 méteres magasságra megnövő fajta, amely igen lassú fejlődésű, az alapfajhoz képest kevésbé viseli a napfényt, ez kimondottan szűrt fényben, árnyékban érzi jól magát. A levél alapszíne mély olajzöld, amely fehérrel illetve a zöld különböző árnyalataival díszített. Az ilyen fehér tarka levélszínt egy klorofillhiányos állapot idézi elő, amitől kisebb lesz a növény fotoszintetikus produktuma, ezért lassabban fejlődnek a variegata növények a teljesen zöld levelűekhez képest.

Alocasia x maharani (Grey Dragon)


Ez a növény a melo és a reginula fajok hibridje. Kis termetű, levele érdes felületű, sötétzöld. Gondozása megegyezik a többi az ékszer Alocasia-val. Szűrt fényt, magas párát, és egyenletes magas (25-28°C) hőmérsékletet igényel.

Alocasia melo (syn. A. rugosa)


Ez is egyike a Borneón őshonos ékszereknek. Kis termetű, 15-20 cm magasra nő meg. Levele kemény, érdes felületű, szürke színű.

Alocasia 'Metalhead'


Ez egy egészen sötét levelű hibrid. Az új levelek sötét olajzöld,bordó árnyalatban jelennek majd, majd ahogy öregszik a levél, úgy világosodik normál olajzöld színűvé. A levélfonák ezüstös, lilás, az erezet sötét lilás színű. 1,5-1,8 méter magasra nő meg.

Alocasia micholitziana


Az alap, vad faj a Fülöp-szigeteken él, de kimondottan ritka, veszélyeztetett státuszú, a kereskedelemben ritkán találkozhatunk vele. A központi ér fehér színű, a másodlagos erezeten ez csak gyengén jelenik meg. A levélnyelet barnás, kereszt irányú sávozottság jellemzi.

Alocasia micholitziana 'Maxkowskii'

Alocasia micholitziana 'Frydek'

Ez a 60-80 cm magasra megnövő növény elterjedt leginkább az Alocasia micholitziana néven, ritkán használják a Maxkowskii nevet értékesítés során. Nagyon gyakori, hogy Frydek néven árulják, ami téves, mert ez a variegata változatot jelöli.

Alocasia nebula


Szintén Borenó a hazája ennek a szépségnek. Közepes termetű faj, 50-70 cm magasra is megnőhet. A levei felszíne matt világos ezüst. grafitszürke erezettel. A fonák világos bordó. Ez is az ékszerek közé tartozik, így gondozása is ezekhez hasonlatos. A kereskedelemben előfordul Alocasia nebula imperialis néven is. Több élőhelyi változata ismert, amelyek leginkább a levél színében térnek el egymástól. Egyesek levele egészen világos, szinte fehér, míg másoké sötét, grafitszürke, szinte fekete erezettel.

Alocasia plumbea ( Yucatan Princess)


Délkelet-Ázsiában megtalálható, 1,5-1,7 méteresre megnövő faj, amely nem nevel törzset. A levélnyél sötét bordó színű, az új levelek felülete sötétzöld, amely később kicsit megfakul, kékeszöld színű lesz. A fonáki rész ezüstös. 

Alocasia plumbea 'Nigra'

Az alapfajtól a színezetben tér el, szokták Metallica néven is emlegetni. A levélnyél kicsit sötétebb, szinte fekete, a levél felülete egészen sötét zöld, ezüstös árnyalattal, a levél fonákja pedig sötét ezüst színű. A neten találni teljesen fekete levelű képeket is erről a fajtáról, de ezek mind szerkesztett képek, a fajta levelei nem teljesen feketék.

Alocasia portei

Alocasia portei

A Fülöp-szigeteken őshonos faj, amely 2,5-3 méteresre nő meg, de mivel törzset nevel, az idős példányok magasabbak is lehetnek. A levélnyél halvány barnás-zöldes, a levéllemez sötét zöld árnyalatú, valamint szeldelt szélű. 
Alocasia portei 'Malaysian Monster'

Az alapfajnál kissé nagyobbra nő, 3-3,5 méteresre is megnőhet, valamint a levelei egészen mélyen szeldeltek, majdnem a központi levélérig.

Alocasia x portora 

Az Alocasia odora és az Alocasia portei keresztezéséből jött létre ez a növény. 2,4-2,5 méter magasra nő meg, és törzset nevel. A levél erősen hullámos szélű, az Y főerezet alsó két ágán a levélrészek főleg fejlettebb növényeken fedik egymást. A kereskedelemben tévesen elterjedt nevek a portodora, portidora, de a hivatalosan bejegyzett név portora.

Alocasia 'Low Rider'


Ezt az Alocasia x portora növényből szelektálták ki, azonban kimondottan törpe növekedésű, alig 50-60 cm magasságúra nő meg.

Alocasia 'Regal Shields'


LariAnn Garner 2016-ban bevezetett hibridje, amelynek szülői az Alocasia odora és Alocasia reginula. Viszonylag kisebb termetű, 1-1,2 méter magasságot ér el. A levél felszíne sötétzöld, világosabb erezettel, fonákja ezüstös, szinte világító zöld erezettel. Nagyon szép, kompakt, könnyen gondozható fajta. 



Alocasia reginula (Black Velvet)


Ez a Borneón őshonos faj hosszú évek óta megtalálható a kereskedelemben. Levele matt sötétzöld, majdnem fekete, fehér erezettel. Kis növekedésű, melegigényes faj, gondozása megegyezik a cuprea fajjal, és általánosan az ékszer Alocasia-kal.

Alocasia reversa


zintén Borneón őshonos, kis termetű ékszer Alocasia. 15-25 cm-nél ritkán nő magasabbra. Levélformája jellegzetes,  nyújtott ovális alakú. A fejlettebb levelek esetlegesen vállasan nyíltak. A levelek felszíne kezdetben zöldes, majd szürke lesz. Az erezet grafitszürke, szélesen kiterjedt.

Alocasia scalprum


Szintén Borneón őshonos faj, amely közepes termetű (35-50 cm). A levelek fényes felületűek, sötét kékeszöldek, bár egyes élőhelyi változatoknál kissé eltérhet ez az árnyalat.

Alocasia 'Sumo'


Alocasia x portora és Alocasia princeps 'Purple Cloak' keresztezéséből létrejött hibrid. 1,8-2 méteres magasságot ér el, törzset nevel. A levelek sötétzöldek, a levélfonák ezüstös, lilás árnyalatú, nagyon szép lila erezettel, amely a levélnyélre is átterjed.




Alocasia wentii


Új-Guineaból származó növény, amely 100-120 cm magasságúra nő meg, fagytűrősége -12-14°C körül alakul. A levélnyél világos zöld, a levél felszíne sötét olajzöld, a fonáki része szürkésbordó. A törzsnevelés nem jellemző rá. Ennek is létezik variegata fajtája, ami igen ritka, és a fehér tarka szín csak gyengén jelenik meg a növényen. Ettől függetlenül az alapfajhoz képest lassabb növekedésű.

Alocasia wentii 'Variegata'

Alocasia zebrina

Alocasia zebrina

A Fülöp-szigeteken elterjedt faj, amely 120-150 cm magasra nő meg. Sajnos mostanra veszélyeztetett faj lett eredeti élőhelyén, mivel a hobbi miatt túlságosan megnövekedett a természetből való gyűjtése, illetve az élőhelyek is károsodtak. A levélnyél egészen keskeny, alapszíne világoszöld, amelyen sötét kereszt irányú sávozás található. A levéllemez széles nyíl alakú, felszíne fényes, kékes-zöldes színű. A gyenge fagyot sem bírja, a törzsnevelés nem jellemző rá.

Alocasia zebrina 'Reticulata'

Az alapfajtól a levél felszínének mintázottságában különbözik.

Alocasia zebrina 'Tigrina Superba'

Ez a változat hasonló méretű az alapfajhoz képest, viszont levele keskenyebb, erősen nyíl alakú.

Alocasia ' Mayan Mask'


Brian Williams hozta létre 2008-ban ezt a fajtát az Alocasia odora és az Alocasia x amazonica növények keresztezésével. 1,8-2 méter magasra nő meg, a levél felszíne fényes zöld, az erezet egészen világos, a fonáki rész erős meggypiros, bordó, a levélnyél zöld színű. Az idősebb növény alacsony törzset nevel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése