Trópusi kertészkedés 2. rész (Dekorációs elemek, télálló növények)

A Trópusi kertészkedés 1. rész az alábbi linken érhető el:
Trópusi kertészkedés 1. rész

A 2. részben a különféle dekorációs elemekről lesz szó, amik felhasználásával megteremthetjük kertünkben a trópusi hangulatot, valamint a kertben teleltethető növényekről, amelyek teljes biztonsággal kint hagyhatóak, esetleg minimális takarást igényelnek. A trópusi hangulatot nem csak trópusi elterjedésű növényekkel érhetünk el. Nagyon sok, itthon télálló, vagy nagyon jó fagytűrőséggel rendelkező növény közül válogathatunk. Egy részük igényel takarást, más részük takarás nélkül is teleltethető kint.

Dekorációs elemek


Gyep

Vas Péter kertje (Budapest)

Elsőre talán furcsán hangzik, hogy dekorációs elemként említem, pedig így van. Egy szépen gondozott, nyírt gyep nagyon sokat tud dobni minden kert látványán, nincs ez másként a trópusi kerteknél sem. A nagyobb növénycsoportok, ágyások között hagyhatunk teret a gyepnek, amely mintegy zöld tenger terül el közöttük, mégis összeköti azokat. Gondoljunk csak bele, hogy milyen kellemes érzés a puha gyepen sétálni a hatalmas levelű, trópusi növények között, vagy csak leülni, és nézelődni. Kialakíthatunk ösvényt is belőle, nem csak nagyobb tereket. Részletesen most nem térnék ki a gyepgondozásra, elég sok információ található az interneten róla, de a rendszeres öntözés, nyírás elengedhetetlen, plusz az időnkénti műtrágyázást is meghálálja. Gyepünk lehet vetett, ekkor igyekezzünk a fényviszonyoknak megfelelő fűmagkeveréket választani.

Tó, patak

Személyes véleményem, hogy valamilyen nyílt vízfelület nélkül nem igazi a trópusi kert. Mindig is kötődtem a vízhez, így amikor kézbe vettem a kert gondozását, első dolgom volt, hogy tavat is csináljak. Több átalakításon ment keresztül, de mostanra azt tudom mondani, hogy kezdi elérni azt a látványt, amit szerettem volna az elején elérni. A tóépítés se két szót érdemel, erről valószínűleg külön bejegyzést fogok írni, ezért most erről is csak érintőlegesen írnék.  Ahogy írtam is, a víz fontos eleme a trópusi kertnek, teljesen más dimenzióba helyezi az egész látványvilágot. A megcsillanó napfény, tükröződő növények, a vízi, vízparti növények, halak és egyáltalán maga a víz látványa mind-mind fontos elemek.  Ha nagyobb tavat építünk, akkor igyekezzünk valamilyen központi helyet találni neki, és köré kialakítani megfelelő növényzetet, ne dugjuk el a tavat, legyen könnyen belátható, egy részén körbejárható. Jobb hatást érhetünk el, ha a tavat részben árnyékolja valamilyen növény, vagy házfal, esetleg Raschel-háló és nem éri egész nap a tűző napsütés. Utóbbi esetben gondunk lehet az algásodással, és a magas vízhőmérséklettel is. Megfelelő árnyékolással kevesebb problémánk lesz, és igazi kis trópusi tavacskát varázsolhatunk belőle. Építhetünk patakot is külön, vagy tóhoz csatolva, de akár több tavat is összeköthet, illetve különböző kertrészleteket, ágyásokat. A felhasználás ebben az esetben is sokoldalú. A mozgó, csordogáló víz szintén sokat dob a kerten, hiszen nem csak vizuális inger éri az embert, hanem most már hallja is a vizet. Beiktathatunk természetesen valamilyen csobogót, vízesést is, ez teljes mértékben egyéni ízlés, lehetőségek és hely kérdése. Nem feltétlenül szükséges nagy tóra gondolni, egy kisebb dézsató is már sokat változtat a kert hangulatán. A látványon túl még pozitív hatása, hogy a környezetében párásabb lesz a levegő, amit a köré ültetett növények díjazni fognak. Ez azért leginkább a kissé árnyasabb, kevésbé nyitott tavaknál érvényesül jobban. Érdekes gondolat lehet a fürdőtó is ilyen környezetben. A megvalósítása talán kicsivel több tervezést igényel, mint egy átlag tóé, viszont az azt követő élmény kárpótol bennünket.

1.     Faágak, kövek: ezek is fontos elemei lehetnek a kertnek. Nem kötelező, de 1-1 vastagabb faág, vagy kidőlt fatörzs, és a köré, esetleg bele ültetett növények is azt az érzést erősítik, hogy érintetlen, a természeti törvények által uralt helyen járunk. Ezeket érdemes víz mellett, vagy árnyasabb helyen elhelyezni, ahol páfrányokat ültethetünk rá, vagy köré. Ha megfelelő a mikroklíma, akkor a fákat moha növi be, ami tovább erősíti a fentebb leírt érintetlenség érzetét. Az ilyen fákat nem fontos kéregteleníteni, hagyjuk meg természetes állapotában, így jobban megtelepednek rajta a mohák is, valamint a rá telepített páfrányok is könnyebben megkapaszkodnak. Természetesen nem csak, mint dekorációs elem tekinthetünk rá, hiszen elhelyezhetünk úgy is fatörzset, hogy arra leülve tudjunk nézelődni, akár a tó mellett, akár valamilyen mutatósabb növénycsoport mellett, ahonnan szép kilátás nyílik. Hagyjunk időt arra, hogy kertünket csodálhassuk, és élvezhessük munkánk gyümölcsét. A fa dekoráción kívül különféle köveket, sziklákat, kőutánzatokat is használhatunk. Személy szerint ezeket kissé ridegnek, élettelennek tartom, ettől függetlenül találkoztam már nagyon jó köves megoldásokkal is. A moha, páfrány használata, megjelenése itt is sokat dob az összképen.

Egyéb dekorációs elemek: na itt aztán csak a képzeletünk szabhat határokat. Kerti kiülő,sütögetős-bográcsozós helyek, hintaágy, különféle szobrok, totemoszlopok, kerti törpe, műanyag gólya és még sorolhatnám. Nagyon sokféle kerttulajdonos van, sokféle ízléssel, és ehhez mérten kell kialakítani a kertünket. Személy szerint minél távolabb tartom magam a kerti törpéktől és műgólyáktól, de van,akinek ez minden vágya. Nem vagyunk egyformák. Viszont egy jó sütögetős hely azért nem rossz dolog. Nem kell bonyolult, drága grillfelszerelésre gondolni. Kövekkel vagy bontott, rusztikus téglákkal körberakott tűzrakóhely fatuskókkal sokszor kellemesebb, mint egy vadonatúj grillberendezés. Aztán nyilván ez is ízlés és pénztárca kérdése.

Növények

A bejegyzés második, nagyobb lélegzetvételű része következik. Ahogy fentebb írtam, igyekszek összeszedni az itthon télálló, vagy jó fagytűrőséggel rendelkező növények listáját. Elsőre elég komoly falatnak tűnik, az is lesz, de próbálom rövidre fogni, inkább felsorolásszerűen bemutatni az egyes növényeket, növénycsoportokat. Természetesen az összes felhasználható növényt képtelenség lenne felsorolni (legalábbis nagyon hosszú, már-már unalmas), szóval ha valami kimaradt volna, amit fontosnak tart a Kedves Olvasó, akkor kommentben nyugodtan lehet jelezni, ezzel is csak bővülnek az ismereteink.

Fűfélék, bambuszok

Középen egy törpe fajtájú pampafű (Cortaderia selloana 'Compacta')

Ezek a növények könnyen kezelhetőek, tűrőképesek, viszont néhányra oda kell figyelni, mert agresszívan is terjedhetnek.
Egynyáriként használatos a kínai tollborzfű (Pennisetum alopecuroides), amely nem nő túl magasra, körülbelül 100-120 cm magasra, de mutatós szoliter növény.
Hasonló, de évelő, és magasabbra növő a kínai nád, vagy japánfű néven emlegetett Miscanthus sinensis. Néha tévesen pampafűnek hívják, de az egy másik növény. Ez már megnőhet 2 méter felettire, és ősszel a virágzat még 30-50 cm magasra kiemelkedik innen.
A pampafű (Cortaderia selloana) ennél még magasabbra növő fűféle, nem ritka a 3-3,5 méter magas növény se. Ennek előfordul törpe fajtája, a Compacta, ez körülbelül az előző fűféle magasságával megegyező nagyságúra nő. A pampafű elég ismert növény, számos fajtája létezik, amelyek a virágzat színében térnek el. Van kimondottan fehér, és rózsaszín is. Utóbbinál meg kell említenem, hogy a képeken túlszínezett, erősen rózsaszín virágzatú növények nem tükrözik a valóságot, ezek általában halvány rózsaszínes színeződést mutatnak. Ennél a növénynél már nem árt odafigyelni a téli csapadékvédelemre, érdemes télire szorosan összekötni a leveleket, és csak tavasszal kibontani, visszavágni. Magával a fagytűrőségével nincs gond, de a száraz hideget bírja jobban, a téli nedvességre már érzékenyebb.
Még magasabbra növő az olasznád (Arundo donax). Könnyen elérheti az 5-6 méteres magasságot is, erősen terjedő tövű, 5-8 cm átmérőjű rizómájából hozza az erős, 3-5 cm átmérőjű szárakat. Én egyszer kaptam pár szárat, vízben nagyon jól meggyökeresedett, kiültettem, és hatalmasra megnőtt már abban az évben. Következő év nyarán pedig rohamosan elkezdett terjeszkedni, így végül úgy döntöttem, hogy nincs helye a kertben. Csákány, ásó, kés, metszőolló, minden lehetséges eszköz előkerült, hogy meg tudjak tőle szabadulni. Szerencsére a rizómák a talajfelszín közelében vannak, így nem bújhat el előlünk a növény. A fehér csíkos levelű Variegata fajtája talán kevésbé agresszív, az megfelelő alternatíva lehet azoknak, akik nem szeretnék folyamatosan vagdosni, ásni, ritkítani ezt a növényt. Szárazabb körülmények közé ültetve szintén visszafogottabban fejlődik.
A bambuszokat nagyon sokan kedvelik, hiszen tipikus trópusi, ázsiai hangulatot kölcsönöz a kertnek, levágott szára sokrétűen felhasználható, tartós. Igen tűrőképes növények, a szárazabb körülményeket is jól viselik, de meghálálják az öntözést. Viszont van egy nagy hátránya, mértéktelenül elkezd terjedni idővel. Ha megerősödik a növény, utána nagyon nehéz tőle megszabadulni. Gondolhatjátok, hogy pont ez a jó, miért akarnánk megszabadulni tőle? Nos, amikor felnyomja a járdát, bemászik a garázsba, és minden olyan helyre, ahova nem szeretnénk, neadjisten a szomszédba, akkor már késő elkezdeni gondolkozni. A föld alatt kemény indákat nevel a növény, messzire, akár több méterre képes így elmászni, mire észre is vesszük, hogy hol tart. Váratlan helyeken bukkan fel, és nem győzzük kiszedni a sarjakat. Vannak kevésbé agresszív, kisebbre növő fajták, de a többségre nem ez jellemző. Érdemes vagy egy kellően nagy helyet biztosítani számukra, ahol bátran terjedhetnek, vagy betongyűrűbe lerakni. Minden apró repedést megtalál, és kiszökik rajta, ezért erre figyeljünk. Nem egy példa volt rá, hogy a betongyűrűből is kimászott. A 30-50 cm mély körbebástyázás véleményem szerint édeskevés, ennél mélyebben kell körülhatárolni a növényt, akár 1 méter mélyen. Nagyobb cserépben, vagy dézsában tartva viszont mutatós, de télen ilyenkor érdemes fagymentes helyre vinni, mert a gyökérzóna így jobban átfagy, könnyen elfagyhat az egész növény is.
Ezek a növények többnyire szoliterként mutatnak jól, esetleg nagyobb csoportokba is ültethetjük őket, vagy sövényt nevelhetünk belőlük, mintegy térelválasztó szerepet betöltve.

Gumós, rizómás, egyéb föld alatti raktározószervvel rendelkező lágyszárú növények

Különböző sásliliom (Hemerocallis sp.) fajták

A virágos növények se hiányozhatnak. A sásliliomok (Hemerocallis sp.), nőszirmok (Iris sp.) nagyon illenek ilyen környezetbe. Vízpart mellé, de akár attól távolabb is mutatósak. A lényeg, hogy kellően napos helyen legyenek, mert árnyékos helyen megnyúlnak, és ritkábban is virágoznak, a virágok színe se lesz intenzív. Ha jól választjuk meg a fajtákat, akkor tavasztól egészen nyár végéig gyönyörködhetünk a virágokban. Ősszel a sásliliomoknál nem ritka a másodvirágzás se. Hasonló lehet még a fáklyaliliom (Knophofia sp.) is, bár az már inkább kissé mediterrán hangulatú.

Jácintorchidea (Blettila striata)

A télálló, kertbe kiültethető orchideák kedves kiegészítői lehetnek az ilyen kertnek. Ebben az esetben azonban általában érdemes külön, nekik való, lazább talajkeverékbe ültetni a növényeket, és esetleg télire csapadékvédelmet biztosítani számukra. Ilyenek lehetnek a jácintorchidea (Blettila striata), különféle Cypripedium, Epipactis, Orchis, Ophrys fajok, és fajták. Megemlíteném, hogy minden hazai orchidefaj védett, így ne hazai gyűjtésből vigyük haza a kertbe a növényeket. Egyrészt ez természetkárosításnak minősül, másrészt meg nem fog megmaradni, mert adott talajban lévő mikorrhiza gombakapcsolatokkal marad fenn ez a növény. Ha hazaviszed a növényt, ott már más a talajélet, és a növény nem fog életben maradni. Beszerzésre tudnám ajánlani a gyűjtőket, néha hazai illetve külföldi orchideakertészetek kínálatában is megtalálhatóak ilyen orchideák, de találkoztam már hazai multik kertészeti osztályán is néha ilyen növényekkel. Jácintorchideával egész sűrűn.

Virágzó olasz kontyvirág (Arum italicum 'Pictum')

Személy szerint nagy kedvenceim a kontyvirágfélék, és szerencsére sokuk jó fagytűrő. Kontyvirágok (Arum sp.) között is akad szép számmal olyan faj, ami gond nélkül bírja a hazai teleket. Ilyenek a keleti (A. orientale), foltos (A. maculatum) és az olasz kontyvirág (A. italicum). Utóbbi eléggé elterjedt növény.

Arisaema costatum

Kevésbé ismert a kobraliliomok néven emlegetett Arisaema nemzetség. Ezek főleg Ázsiában őshonos növények, de akar észak-amerikai elterjedésű faj is (A. triphyllum). Számos faj kiemelkedően jó (-25-30°C körüli) fagytűréssel rendelkezik, ezért idehaza az áttelelésük elméletben nem jelent problémát. A gyakorlatban viszont kötött talaj esetén nem árt lazább ültetőgödörbe ültetni a növényeket, és télire csapadékvédelmet biztosítani számukra. Noha nem teljes a lista, de felsorolok néhány jó fagytűrőséggel rendelkező fajt: costatum, griffithii (ezek már nálam is bizonyítottak télen), consanguineum, dracontium, flavum, sikokianum, ringens, triphyllum.
További érdekesség a sárkánykontyvirág (Dracunculus vulgaris), amely mediterrán elterjedésű, de helye van a trópusi kertekben. További jó fagytűrőséggel rendelkező kontyvirágfélék a Pinellia pedatisecta, tripartita. Ezek viszont elég jól terjednek, könnyen gyomosíthatnak is. A csodagumóról (Sauromatum venosum, guttatum) és leopárdkontyvirágról (Amorphophallus rivierii) megoszlanak a vélemények. Nem ritkák a kint telelő példányok (nálam is előfordulnak), de nehezen fejlődnek, néha eltűnnek, néha előjönnek. Érdemes megpróbálkozni a Typhonium giganetum kinti teleltetésével is.
A különféle liliomok (Lilium sp.) szintén üde színfoltot nyújtanak, míg az árnyékliliomok (Hosta sp.) mutatós, bizonyos fajták esetében színes, kékes, csíkozott leveleikkel szintén megbecsült lakói lehetnek egy trópusi jellegű kertnek. Nyár végén, ősszel virágzik számos ciklámen ,amelyek szintén mutatósak, hiszen kevés az ősszel virágzó gumós növény. Nálam jól bevált a borostyánlevelű ciklámen (Cyclamen hederifolium). A boltokban kapható perzsa ciklámen sajnos nem bírja a hazai teleket.

Egyéb lágyszárú növények

Pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis)

Nagy kedvenc a szinte egész évben mutatós pettyegetett tüdőfű (Pulmonaria officinalis). Tavasszal hozza kedves kék, majd rózsaszínesre színeződő virágait, és közben megjelennek az egészen a fagyokig megmaradó mutatós, foltos levelek. Árnyékos, félárnyékos helyen, üde talajon érzi magát igazán jól.
A kora tavasszal, de akár már télen virágzó hunyorok szintén jól mutatnak, különösen az örökzöld fajok, mint a büdös hunyor (Helleborus foetidus).

Fiatal erdei pajzsika (Dryopteris filix-mas)

A páfrányok szinte nélkülözhetetlen tagjai az ilyen kerteknek. A nagy felületű, masszív levelek mellett üdeséget, a szeldelt levelekkel könnyedséget sugároznak, amely jó kontraszt. Talán a legelterjedtebb az erdei pajzsika (Dryopteris filix-mas), de számos más Dryopteris faj közül választhatunk. Viszonylag könnyen beszerezhető még a struccpáfrány (Matteuchia struthiopteris), karéjos vesepáfrány (Polystichum aculeatum), a napot jól bíró saspáfrány (Pteridium aquilinum), amely akár 2 méter feletti magasságával is kitűnik. Faágra, kőre is növeszthető páfrányok például a kövi fodorka (Asplenium ruta-muraria), az éplevelű gímpáfrány (Phyllitis scolopendrium), valamint az édesgyökerű páfrány (Polypodium vulgare). Kertészetekben gyakran találkozni színes levelű páfrányokkal is, pl. az ezüstös levelű japán hölgypáfránnyal (Athyrium niponicm var. pictum), vagy a vörösesen színeződő Dryopteris erythrosora-val.
Az igazi páfrányőrültek nem állnak meg itt, hiszen léteznek törzset nevelő, úgynevezett páfrányfák is. Ilyen pl. a Dicksonia antarctica. Ezek nem olcsó növények, de ezzel a fajjal érdemes megpróbálni a kinti telelést, de takarással. A leginkább ideális számukra az angol tél, amely enyhe, van téli csapadék is, de a nagy fagyok nem jellemzőek.

Brazil óriáslapu (Gunnera manicata), netes kép

További érdekesség a Gunnera nemzetség. Legismertebb képviselője a brazil óriáslapu (Gunnera manicata). Levelei hatalmasra nőnek, masszívak, kemény tapintásúak, de sajnos a hazai teleken takarás nélkül nem nagyon bírja. Néha még takarással se. Fagytűrőbb faj a Gunnera tinctoria, amely sajnos ritkábban beszerezhető, és kisebbre is nő. Ezek a növények árnyékos, félárnyékos fekvés igényelnek, savanyú, üde talajt, amely folyamatosan nyirkos. Azt azonban nem árt tudni, hogy elég nehéz a megfelelő környezetet kialakítani számára, és a mérhetetlen tápanyagigényét kielégíteni. Sajnos a hazai Gunnerák nem is hozzák a képen szereplő óriási méreteket.

Vas Péter Tetrapanax-a

Jó alternatíva lehet viszont a fásodó szárú Tetrapanax papyrifera 'Steroidal Giant'. Ez a növény szintén nagy leveleket nevel, viszont jobb fagytűrő, külön takarást se igényel, esetleg csapadékvédelmet. Teljes napon fejlődik igazán jól, viszont mellé sok vizet és tápanyagot igényel. Ahogy a növény jól begyökeresedik, rengeteg gyökérsarjat nevel. A hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy a növény virágzása nem kedvező számunkra. Ősszel kezdi el virágzását, amelyből tavaszra érnének be a magok, viszont a hazai téli hideg, és csapadék hatására a virágzat elhal, és rothadni kezd. Ez tavasszal jelentkezik elsőre, és a megfásodott törzsre is gyakran kiterjed a rohadás. Ilyenkor vissza kell vágni ép részig, gombaölőzni, és remélni, hogy nem indul újra a rohadás.
Hasonló felépítésű, kisebb termetű a szobaarália (Fatsia japonica), amely szintén jó fagytűrőséggel rendelkezik, de takarással biztosabban áttelel.

Datura inoxia

Puszta véletlen folytán egyik télen kint maradt a Datura inoxia növényem. Mivel egynyárinak ismertem, nem volt probléma, szedtem róla magot. Viszont következő évben a tő kihajtott. Jobban utánanéztem ennek a növénynek, és kiderült, hogy védett helyen képes átvészelni a mi teleinket. A növény föld feletti része elhal, de késő tavasszal a megvastagodott gyökérből újrahajt. Jól bírja a száraz körülményeket is, ellenálló, szívós növény. A csattanó maszlaghoz (Datura stramonium) hasonló szúrós terméseket nevel, amiben rengeteg a mag. Ha elszórja a magját, azok következő évben mind kicsíráznak, szóval erre ügyeljünk, nehogy átvegye az uralmat a kertünkben.

Banánok

Szinte elengedhetetlen elemei a banánok a trópusi kerteknek. Látványuk meghatározó, erőteljes benyomást keltenek megjelenésükkel. Néhányuk elég jó fagytűréssel rendelkezik ahhoz, hogy kint is teleltethessük őket. Ilyenek a Musa basjoo, sikkimensis és fajtái, Musa xishuangbannensis 'Mekong Giant' és a Musella lasiocarpa. Ezek akár takarás nélkül is áttelelnek, de ekkor az áltörzs biztosan elfagy, minden évben a nulláról kezdik fejlődésüket. Érdemes ezért takarni őket, akár fűteni is rájuk. Fűtött takarás esetén már szóba jöhet a Musa velutina is. A banánokról írtam külön bejegyzést, sőt,a télállóakról is, így most ezekről nem írnék többet.

Pálmák

Vas Péter pálmás kertrészlete

Ezek a növények szintén ritkán hiányoznak a trópusi kertekből. Magukra vonják a figyelmet egzotikus megjelenésükkel, az idősebb növények pedig hatalmas méretükkel. Egyes fajok alig, vagy egyáltalán nem igényelnek takarást, másokat viszont mindenképp takarni kell, akár fűteni is. A takarást leginkább csak kis korban igénylő fajok a kínai kenderpálma (Trachycarpus fortunei), valamint a Sabal minor, de jó fagytűrőséggel rendelkezik a Trachycarpus wagnerianus és a törpe lószőrpálma (Chamaerops humilis), bár utóbbi már mindenképp takarást igényel (a biztos áttelelés érdekében fűtöttet is akár). Hasonló fagytűréssel rendelkezik a Butia capitata is. A növények fagytűrősége fajon belül is nagy szórást mutathat származási helytől függően. Fűtött takarást igényelnek a Washingtonia, Phoenix pálmák.

Fásszárú növények

Kései végzetfa (Clerodendrum trichotomum)

Akad a végzetfák között két faj, amely nálunk télálló, és egzotikus, könnyed megjelenésével, illatos virágaival helyet érdemel a trópusi kertekben. Ez a kései végzetfa (Clerodendrum trichotomum) és a vörösödő végzetfa (C. bungeii). Előbbi kisebb termetű fává nő, utóbbi inkább 1,5-2 méter magas bokorrá fejlődik. A több éves növények jellemzően gyökérsarjakat nevelnek, a vörösödő végzetfa különösen sokat, igen agresszívan képes terjedni. Kedvelik az üde, kissé savanyú talajt, a rendszeres öntözést.

Vörösödő végzetfa (Clerodendrum bungeii)

A fuksziák között érdemes megemlíteni a Fuchsia magellanica fajt, ami minimális takarással jól átvészeli a mi teleinket is. Gyümölcstermő növények közül is akad, ami szót érdemel. Ilyen a gránátalma (Punica granatum), a datolyaszilva (Diosphyros kaki), a különféle kivik (Actinia arguta, deliciosa, chinensis), a füge (Ficus carica), a télálló citrom (Poncirus trifoliata), az indián banán (Asimina triloba) és még sorolhatnám. Ezeknek egy része mediterrán elterjedésű, de jól kiegészítik a trópusi kerteket.

Kúszó, futó növények

Passiflora caerulea 'Constance Elliot'

Elég sok kúszó, futó habitusú növény fordul elő a kertekben, de kevéstől érzi igazán trópusi kertben magát az ember. Lehet ilyen a klemátisz (Clematis sp.), a lilakác (Wisteria sinensis), amelyek teljesen télállóak nálunk. Viszont egzotikusabb látvány a golgota a kertben. Egy részük fagytűrő, és akad közöttük, amik kimondottan jól bírják a fagyot, lényegében csak minimális takarás, védettebb helyre való kiültetés szükséges az áttelelésükhöz. Ilyenek a Passiflora caerulea és P. incarnata fajok és ezek fajtái. Általában késő áprilisban hajtanak ki, de gyorsan növekednek, és egészen a fagyokig nyílnak illatos virágaik. Termésük ehető, de leginkább csak az incarnata-é élvezhető.

Fel lehetne még sorolni rengeteg növényt, folyamatosan jutnak eszembe új és új növények, de egyelőre legyen elég ennyi. Így is elég hosszúra sikerült ez a bejegyzés, remélem senki gyomrát nem üli meg. Javaslatokat, tapasztalatokat továbbra is szívesen várok kommentben.

A következő rész linkjét itt éritek el:
Trópusi kertészkedés 3. rész (Trópusi növények)

Trópusi kertészkedés 1. rész (Bevezetés, alapok)

Sajnos hosszú idő telt el a legutóbbi bejegyzés óta, de most szánok egy kis időt arra, hogy folytassam a blog írását. Még nincs vége a nyárnak, sőt, most kezdenek kiteljesedni a trópusi jellegű kertek, szóval arra gondoltam, hogy most legyen szó erről. Ez a téma elég nagy, nem is lehet egybe összesűríteni, egy külön blogot lehetne erről indítani. Ezt a témát is több, külön bejegyzésben igyekszem körüljárni. A következő sorokat inkább iránymutatónak, beszélgetős írásoknak szánom, mint merev irányelveknek, amiket követni kell. Szóval nyugodtan lehet kommentet írni, kérdezni, tapasztalatokat megosztani a bejegyzések alatt.

Kezdjük is az elején, hogy jött az ötlet, és mi is egyáltalán a trópusi kertészkedés. Engem mindig lenyűgözött az érintetlen természet, ahol kedvükre nőhetnek a növények, élhetnek az állatok, ahol a természet törvényei uralkodnak. Ennek egyik megtestesítői a szememben az őserdők, esőerdők. Ezek pedig jellegzetesen olyan helyek, ahol magas fák nőnek, a fák koronaszintjén epifita növények élnek, és rengeteg árnyéktűrő, nagy levelű növény van, a levegő meleg, párás, szinte harapni lehet. A talajt vastag avar borítja, ahol érdekesebbnél érdekesebb levelű növények, páfrányok nőnek. Ha egy kis tavacska, vagy patak csordogál, az csak dob az összképen.

Nos, nekem valahol a fejemben ez a kép áll össze, amit igyekszek a kertben megvalósítani. Gondolhatjátok (jogosan), hogy ez mind szép és jó, de te Magyarországon laksz, ahol nemhogy a trópusi klíma hiányzik, de télen előfordul -20°C, vagy hidegebb is. Ez sajnos nagy hátránya ennek a típusú kertészkedésnek valóban. Az ilyen szempontból aktív, használható időszak körülbelül májustól októberig tart. Májusban már a legtöbb fagyérzékeny növény biztonsággal kiültethető, és októberben már hűvösek az éjszakák, a hidegre érzékeny növényeket ilyenkor már lassan el kell kezdeni védett helyre vinni, az első komolyabb fagyok előtt (ami utóbbi időben egyre jobban kitolódik, gyakran november, december közepéig is akár) pedig a többi nem, vagy csak gyengén fagytűrő növényről kell gondoskodnunk. Ami látvány szempontjából értékelhető, az néha csak július-augusztus hónapoktól mutatkozik a fagyokig. Ennek a kezdete nagyban függ a telelőhelytől, hiszen nem mindegy, hogy nyár elején egy erős, dinamikusan fejlődő növényt ültetünk ki, vagy egy télen pihenőre kényszerített, éppen ébredező, gyengébb növényt. A következőkben erre az aktív időszakra koncentrálok, hiszen a növények téli gondozása egyedi, nem feltétlenül függ össze a kerttel (kivéve a kint telelő, akár takarásban lévő növényeket).

Tájolás, napfény
Ez az egyik legfontosabb tényező, amit figyelembe kell venni. Ezen nem igazán tudunk változtatni. Figyelembe kell venni a kert tájolását, hogy a napjárás mikor milyen részeket világít meg, és melyeket hagy árnyékosan. Ennek megfelelően tudjuk a növényeket a fényigénynek megfelelően elhelyezni. A fénykedvelőt a napos helyre, az árnyéktűrőt az árnyékosabb helyre. Az elhelyezésnél nem csak a szomszédos épületeket kell figyelembe venni, hanem a környező növényeket, valamint a kiültetésre váró növények majdani fejlődését is, hiszen őszig sokat tudnak nőni a növények, és könnyen beárnyékolhatják, elnyomhatják azt a növényt, amiről korábban azt hittük, hogy kellően napos helyre ültettünk. Ha gyorsan szeretnénk tartós árnyékot, akkor jó megoldás lehet a kifeszített Raschel háló is, amelyet több rétegben is kifeszíthetünk attól függően, hogy mennyire szeretnénk mély árnyékot.

Talaj
Ez szintén fontos tényező. Ha nem megfelelő a talajunk, akkor a növények kiültetve nem fogják azt a fejlődési ütemet, és méretet produkálni, amit szeretnénk. Jó talaj nélkül nincs trópusi kert. Az ilyen stílusú kertekben használatos növények általában esőerdei, savanyú, szerves anyagokban gazdag talajban nőnek, így hasonló talajt kell kialakítani számukra. Nyugalom, nem kell Dél-Amerikából kamionszám hordani a földet. Ha elkészítettük a látványtervet, és összeállt a fejünkben, hogy hova, milyen növényeket ültetünk, akkor ennek megfelelően érdemes kialakítani ágyásokat a csoportos összeültetésekhez, és nagyobb ültetőgödröket a szoliter növényekhez. Ennek mérete a növények igényeihez kell, hogy igazodjon. Sok növény viszonylag sekélyen gyökeresedik, és elég csak a felső 25-30 cm-en kell előkészíteni a talajt. Azt is figyelembe kell venni, hogy alapvetően milyen talajunk van, hiszen ez kihatással van az ágyás, illetve ültetőgödör talajára, nem beszélve arról, hogy mi történik a növénnyel, ha a gyökerek elérik az eredeti talajt. Laza, homokos talaj esetében lényegesen nehezebb az ilyen jellegű kert kialakítása, hiszen a homok gyorsan felmelegszik, ezáltal gyorsabban is kiszárad, jellemzően kevés a szervesanyag és kolloidtartalma. Másik véglet a nehéz, agyagos talaj. Ezek lassabban melegednek fel, magas a kolloidtartalmuk, a vizet is jobban tartják, néha már túlságosan is, és az ilyen tömör talajban a gyökerek nehezebben fejlődnek, ennek megfelelően a növények fejlődése is megtorpan, vontatottá válhat. A köztes talaj az ideális. A jó, fekete csernozjom földek, amik nem túl tömörek, de levegősek, kellően magas a kolloidtartalmuk, ennek megfelelően jó a víz-és tápanyagszolgáltató képességük, megfelelő szervesanyag tartalommal rendelkeznek és viszonylag gyorsan is felmelegednek, amire különösen a tavaszi, kora nyári időszakban van nagy szükség. Én szerencsés helyzetben vagyok, mert nálunk a talaj utóbbihoz hasonlatos, simán ebbe ültetve is szépen fejlődnek a növények. Ettől függetlenül én ágyásokat alakítok ki, amiknek a talaját tőzeggel, kókuszrosttal és szerves anyaggal javítom. Lehet használni különféle talajkondícionáló szereket, mikorrhiza gombakészítményeket, hogy serkentsük as talajéletet.

Nagy segítség továbbá, ha talajtakarást használunk. Egyik előnye, hogy a talaj lassabban szárad ki, kevesebbet kell öntözni az egyébként eléggé vízigényes növényeket. A másik előnye, hogy a talaj felső rétege folyamatosan tápanyagokkal dúsul a lebomlási folyamatok révén, plusz levegősebb is lesz a lebontásban részt vevő élőlényeknek hála és a gyomok is kevésbé jönnek fel. Takarhatjuk a talajt fenyőmulccsal is, ami esztétikus, viszont leginkább csak a gyomelnyomó és párolgást csökkentő hatása érvényesül. A talajt kis mértékben savanyítja, lassan bomlik le, ezáltal kevés tápanyagot is ad le egy szezon alatt. Szintén dekoratív talajtakaró az ágnyesedék. Különböző méretének köszönhetően természetesebb hatást kelt a fenyőmulcsnál (nem beszélve arról, hogy jobban is passzol a trópusi kertekhez, mivel ilyen helyen viszonylag kevés a fenyő). A talajtakarásnál általánosan leírt pozitívumok az ágnyesedékre teljes mértékben igazak. 2-3 év alatt lebomlik, komposztálódik, így pótolni szükséges, ezzel szemben a fenyőmulcs tartósabb. Ha pl. fűnyesedéket használunk talajtakarásra, akkor az előbb említett előnyök mindegyikét élvezhetjük, viszont kevésbé lesz dekoratív. Ezt okos növényválasztással viszont korrigálhatjuk. Az egyik legjobb megoldás talán a lombtakarás. A puhább lomb viszonylag gyorsan lebomlik, de a keményebb levelűek (platán, tölgy, gyertyán stb) akár több hónapig is takarhatják a talajt.

Az előkészített talajkeveréket szintén a növény igényeihez kell igazítani. Használhatjuk az eredeti kert földjét, ha megfelelő, savanyú, vagy natúr tőzeget, homokot, de nagyon jó, ha tudunk a talajkeverékbe komposztot is keverni, valamint szervestrágyát. Ezekről bővebben a talajkeverékekről szóló bejegyzésben olvashattok. Nyilván ha nem szeretnénk a kertbe kiültetni a növényeket, akkor nem kell szórakozni az ültetőgödrökkel, ágyásokkal, viszont általában cserépben nem is nőnek akkorára a növények, mint egy megfelelően előkészített talajban, kiültetve. Persze a speciális talajokat igénylő növények (a legtöbb orchidea, broméliák, levélkaktuszok stb.) maradjanak csak cserépben.

Az utóbbi időben egyre kezd elterjedtebb lenni a kertészkedők körében is, amikor nem ássák fel a talajt tél előtt, hanem csupán talajtakarást, úgynevezett mélymulcsos technológiát alkalmaznak. Ennek a lényege, hogy vastag talajtakarást kap a használatban lévő terület, ezáltal lassabban szárad ki a talaj felső rétege, folyamatos tápanyagot kap, levegősebbé válik a talaj, plusz javul a talajélet. Télen ez a takarás plusz védőréteg a talaj felső része számára, és így ott aktívabb marad a talajélet. Utóbbi egy kicsit nehezen megfogható fogalom. Ez lényegében a talajban található leginkább lebontó szervezeteket jelenti. Különféle baktériumok, gombák, gyűrűsférgek, pajorok. Minél gazdagabb a talajélet, annál jobb minőségű a talaj, és  a növények szebben fejlődnek benne. Emiatt az utóbbi pár évben én már egyáltalán nem ásom fel a trópusi ágyások talajást, pusztán csak ültetőgödröt ások, amibe szórok egy kevés szerves trágyát, és ennyi. Szerencsére a növényeken nem vettem észre, hogy kisebbek lennének ásás nélkül.

Víz
Itt elsősorban a víz sótartalmára és kémhatására kell figyelnünk. A fúrt, ásott kutak egy része magas sótartalmú, lúgos vizet ad, aminek tartós használata problémákhoz vezethet, de gyakran a magas vastartalom nagyobb probléma, ami az öntözőrendszer működését nagyban befolyásolja. Nem árt előszűrőt, akár vastalanítót használni az ilyen vizeknél. Ha a víz nagyon vasas, a tartós használat meglátszik a leveleken, csúnya rozsdás lerakódások formájában. Az ilyen jellegű kertek elég sok öntözést igényelnek. Sajnos a hazai csapadékmennyiség, és eloszlás nem elegendő ahhoz, hogy plusz öntözés nélkül fenntartsunk ilyen sok, nagyméretű növényt. Az öntözőrendszer kiépítése költséges, de nagyban megkönnyíti a kert fenntartását, megkímél a napi akár 1-1,5 óra kézi öntözéstől minket. Megemlíteném a párásító öntözőfejeket is, amelyekkel szinte külön mikroklímát lehet kialakítani a páraigényesebb növények számára. Ha tudunk, gyűjtsünk és használjunk esővizet. Ez idális a párásító fejekhez is, és minden növény meghálálja.

Az első részt ezzel be is fejezném, a következő részben a különféle dekorációs elemekről, és a használható télálló növényekről lesz szó.
Trópusi kertészkedés 2. rész (Dekorációs elemek, télálló növények)

Csodagumó és társai

Az alábbi bejegyzésben bemutatom a magyarul csodagumó néven előforduló növényeket. Leggyakrabban a Sauromatum venosum, S. guttatum növényeket hívják csodagumónak, de találkoztam már Amorphophallus rivierii (syn. A. konjac- ez a szinonim neve) és Dracunculus vulgaris esetében is ezzel az elnevezéssel. Közös jellemzőjük, hogy az Araceae (kontyvirágfélék) családjának tagjai, föld alatti raktározó szervvel rendelkeznek, tavasszal, nyár elején virágoznak. A virágzat egyszerűen büdös, ezen nincs mit szépíteni. Leginkább a rothadó hús, a rothadó tetem szagára emlékeztet. Egészen mélyen lekúszik az ember orrán keresztül a tüdődig, szinte érzed az ízét a torkodban.

Sauromatum guttatum virágzat

A "csalogató" szag a beporzást végző rovarokat vonzza, főleg legyeket. Gyakran látni olyan virágzatot, amire legyek petéznek, sőt a nyüvek még ki is kelnek (a virágzat fel is melegszik), de táplálék hiányában pár napon belül elpusztulnak. A nevek mellett gyakori tévedés az, hogy ezek a növények föld és víz nélkül is nagyszerűen virágoznak. Hiszen ezért hívják csodagumónak. Az a része nem tévedés, hogy képesek föld és víz nélkül virágozni, de korántsem ezt igénylik a növények. Találkoztam már olyan kérdéssel is, hogy "virágzás alatt kivegyem a földből?". A természetben vajon ki veszi ki a földből?
A Dracunculus-t leszámítva lombhozás előtt nevelnek virágzatot ezek a növények. Gyakran virághozáskor még nem hoznak gyökeret, de a virágzás vége felé, vagy légkésőbb utána elkezdik hozni a gyökereket. Ezért én azt szoktam javasolni, hogy legkésőbb virágzás után ültessük el ezeket a növényeket, amikor már kezdenek megjelenni a gyökerek. Jobb módszernek tartom azt, hogy február-március környékén, amikor kezdenek fejlődésnek indulni a növények, ültessük őket friss földbe, tegyük meleg helyre (20°C környéke), és gyengén tartsuk nyirkosan a földjét, de akár teljesen szárazon is lehet. A gyenge nyirkosság azért jobb megoldás, mert a bőrszöveten keresztül is képes némi nedvesség felvételére a gumó. Gyakran látni, hogy a kopasz gumót egy sekély tálra helyezik, és vizet öntenek rá, így a gumó alja vízben áll. Ezt se tartom a legjobb variációnak, akkor már inkább legyen teljesen szárazon a gumó, víz nélkül. Ahogy kihozza a levelet, már lehet bátrabban öntözni. Arra persze figyeljünk, hogy hidegben ne legyenek vizesek a növények, különösen ha még nincs elég gyökere, mivel így könnyen elrothad a gumó. Az ilyen növények földje legyen laza, tápanyagdús, enyhén savanyú. Én  következő keverékbe ültetem őket: 40% tőzeg alapú általános virágföld, 20% natúr savanyú tőzeg, 20% kertészeti perlit és 20% granulált baromfitrágya. Lehet keverni a közegükbe bükkfalombot, vagy egyéb, kemény lombot, de akár vörösfenyőkérget is, vagy tartós, hosszú lebomlási idejű műtrágyát. A szervestrágyáról megoszlanak a vélemények. Van, aki a marhatrágya mellett érvel, mivel az nitrogéntúlsúlyos, és a növény nagy lombot nevel, ezért sok nitrogénre van szüksége. A baromfitrágya mellett viszont az szól, hogy foszfortúlsúlyos, ami elsősorban a gyökérnövekedést segíti elő. Ha megfelelő a gyökérnövekedés, akkor a tápanyagokat és vizet nagyobb mennyiségben tudja felvenni a növény, és nagyobb lombot tud nevelni, ami a következő évi virágzás alapja. A túlzott nitrogénellátás viszont lazább szöveteket eredményez, ennek köszönhetően érzékenyebb a növény, rosszabb a szárazságtűrése, a téli tárolhatóság is romlik. Viszont a marhatrágya nem tartalmaz olyan nagy mennyiségben nitrogént, hogy ez negatív hatással legyen a növényre nézve. Használhatjuk tehát mindkét trágyafélét külön-külön, de akár vegyesen is. Én személy szerint a baromfit használom, és a nitrogént lombtrágyaként pótolom, illetve beöntözve. A kálium utánpótlására is figyeljünk oda, hiszen ez segíti a gumó fejlődését, raktározását ősszel, valamint szilárdítja a szöveteket. Hűvös időben figyeljünk oda az öntözésre, a pangó vízre érzékenyek ezek a növények, de nyáron folyamatosan legyen nedves a földjük, gyakran permetezzük is őket. Elhelyezés szempontjából a szűrt fényű elhelyezés az ideális, tűző napon gyakran megég a lombozat, ne kockáztassunk. Ősz felé közeledve a lombozat megsárgul, a levélnyél ráncosodik, ekkor szüntessük be az öntözést, tegyük a növényt szellős, világos helyre úgy, hogy a természetes csapadék ne érje. Ahogy a lombozat teljesen összeesett, egyszerűen kihúzhatjuk a földből, ilyenkor már könnyen elengedi a gumó. Ekkor kivehetjük a földből, letisztíthatjuk a gumót, a sarjgumókat összeszedhetjük, majd jól szellőző, hűvös (10°C körüli) helyre téve pihentessük a gumókat. Február környékén melegebbe vihetjük a nagyobb, virágzóképes gumókat, és megkezdhetjük a hajtatásukat. A kisebb gumókat elég csak akkor elültetni, ha már kint melegszik az idő, vagy maguktól megindult a fejlődésük. A hajtások fejlődése viszont lassú folyamat, néha eltelik 6-8 hét is, mire teljesen kifejlődik a lombozat. Ha a buroklevelek között megjelenik a zöld lombozat, onnan már gyorsan megnyúlik a levélnyél, és kiterül a lombozat. Persze ez eléggé hőmérsékletfüggő is. Az általam leírtakkal az optimális körülményeket igyekeztem bemutatni, de ezek a növények igen tűrőképesek. Fejlődnek tömörebb, levegőtlenebb talajban is, egyenetlen vízellátás mellett, de akár a tűző napon is, lehet ezeket virágoztatni teljesen víz és föld nélkül, vagy sekély vízbe állítva. Ahány ház, annyi szokás. Van, akinél bejön az adott módszer, és van, akinél nem fog. Ezért javaslom azt, hogy előbb a biztos tartási körülményeket alkalmazzuk, és utána lehet kísérletezni. Én a növények eredeti élőhelyi igényeit veszem figyelembe, nem azt, hogy Józsi bácsi mit mond. Ennek megfelelően mondhatja a Kedves Olvasó, hogy badarságokat beszélek, lehet. Akkor tessék utánanézni a növény igényeinek, és ennek megfelelően tartani a növényt.

Amiről még nem beszéltem az az, hogy ezeket a növényeket nem csak cserépben nevelhetjük, ki is ültethetjük őket a kertbe, sőt, akár télire is ott hagyhatjuk őket. A különböző növényeknek viszont eltérő a fagytűrése, amit majd külön, növényenként ismertetek, azonban azt jó tudni, hogy általában a nagyobb gumók fagytűrése gyengébb lehet. Ha kiültetjük, akkor az őszi felszedésnél legyünk nagyon óvatosak, nehogy belevágjunk az ásóval a gumóba. Sajnos én jártam már így, vagy éppen sarjgumók maradtak a földben. Végül ezért döntöttem úgy, hogy cserépben nevelem ezeket a növényeket. A kint lévő gumók viszonylag későn, gyakran csak május-június környékén hajtanak ki. A Dracunculus nemzetség gondozása annyiban tér el a mediterrán elterjedése miatt, hogy jobban bírja a szárazabb, és napos fekvést, esetlegesen a meszesebb talajt (7,5 pH értékig). A tűző napot kimondottan jól bírja, bátran rakjuk/ültessük napos helyre. A viszonylagos szárazságtűréstől függetlenül a növény jobban fejlődik, ha kiegyenlített a vízellátása. A növények meghálálják, ha kiültetés előtt az ültetődöröbe teszünk érett szervestrágyát, erre földet, majd erre rakhatjuk a gumót. A gumó teteje legalább 5-8 cm mélyen legyen, illetve nagyobb növények esetében a gumó átmérőjével megegyező mélysége. Ez azért lényeges, hogy a növény a nagy lombozat miatt ne forduljon ki a földből, plusz a gyökerek is a gumó felső részéből törnek ki elő. Nagyon fontos megemlíteni a csodagumóval és társaival kapcsolatban, hogy a lombra vigyázzunk. Ha letörik, akkor a gumó elég komolyan le fog fogyni. Ősszel ugyanis a lombból szív vissza nagyon sok tápanyagot és vizet a növény.
A szaporítását tekintve gyorsabb a sarjgumóról történő szaporítás. A sarjgumók 3-4 évesen már virágozhatnak, de előfordul, hogy ennél több időre van szükségük. Magról is szaporíthatjuk ezeket a növényeket, de ebben az esetben még több időre van szükség, hogy elérje a virágzóképes méretet. Az általános rész után nézzük egyenként a növényeket.

Dracunculus vulgaris

Dracunculus vulgaris

Ezt a növényt magyarul sárkánykontyvirágnak hívják. A nemzetség két fajt számlál, a másik faj a D. canariensis. A mediterrán régióban széleskörűen elterjedt faj a D. vulgaris. Többek között Görögországban, Krétán, a Balkán térségben. Ami érdekessége, hogy áltörzset nevel a levélnyelekből, hasonlóan a banánokhoz, és az áltörzs tetején hozza ki a virágzatot, amely igen nagy méretű. A spatha hossza a 40-50 cm-től akár a 80-100 cm-ig is terjedhet a növény fejlettségétől függően. A növény magassága ennek megfelelően 120-180 cm között változhat. A levelek karéjosan osztottak, minden levele úgy néz ki, mint a Sauromatum 1-1 levele. A leveleken fehér (vagy inkább áttetsző) sávok találhatóak, alulról nézve ezek egyértelműen áttetszőek. 1-1 levél átmérője 20-50 cm között változhat. Fagytűrés tekintetében a webes források -22-25°C körüli értékeket adnak meg. Idehaza számos példa van rá, hogy kiültetve jól érzi magát a növény, gond nélkül viseli a hazai teleket. Egy csapadékvédelem, vagy minimális takarás azért nem árt fölé. Talaj szempontjából nem válogatós, de szüksége van a jó csapadékelvezetésre. A kiültetés előtt nem árt, ha az ültetőgödör aljára 5-10 cm kavicsréteget terítünk, majd erre a talaj-szervestrágya-talaj rétegek, és erre kerüljön a növény. Az általános részben már említettem, de ismét felhívom rá a figyelmet, hogy ez fénykedvelő növény, napos helyet válasszunk számára. A virágzás ideje alatt ez is elég komoly bűzt termel, jönnek rá a legyek szépen. Ha esetleg beporozzák, akkor pár hét elteltével a virágszáron pirosra érő bogyók fejlődnek tömör, bunkószerű elrendezésben. A beérésig a növény eldobja leveleit, a virágzat leszárad, és csak az áltörzs marad, a tetején a termésekkel.

Sauromatum venosum/ S. guttatum

Sauromatum guttatum

A csodagumó elnevezés valójában ezt a növényt takarja. A tudományos elnevezésben azonban vannak eltérések. Egyes helyeken szinonim névként említik a S. guttatum és S. venosum neveket. Máshol külön fajként tartják számon őket. Annyi bizonyos, hogy vannak eltérő megjelenésű csodagumók. Némelyik levele fűzöld, míg a másik levele hamvaszöld árnyalatú, valamint a levélnyél mintázottságában is van eltérés. Előfordulnak olyanok, amiken kevés a sötétebb folt, és olyan is, aminél a sötét szín a domináns. Ez a sötét szín is lehet barnás, illetve zöld színű.

Hosszas keresgélés után találtam utalást arra, hogy a zöld levelű, barna foltos jegyekkel bíró növény a S. venosum, míg a hamvas levelű, zöld foltos növény a S. guttatum. A virágzatban nincs jelentős eltérés a két faj között. Megemlíteném a S. venosum 'Indian Giant' szelektált fajtát, ami leginkább abban különbözik az alapfajtól, hogy lényegesen nagyobb annál mind a virágzat, mind pedig a lombozat, valamint a levélnyélen lényegesen kevesebb a folt. Hogy tovább bonyolítsam a dolgot, a botanikusok átsorolták a Sauromatum fajait a Typhonium nemzetségbe, de azóta már vissza lettek sorolva a Sauromatum nemzetségbe. Szóval ne lepődjünk meg, ha Typhonium venosum nevű növénykével találkozunk, ez teljesen megegyezik a Sauromatum venosum elnevezésű növénnyel. Ezek a növények Ázsia és Afrika nedves, trópusi területein elterjedtek, leginkább az örökzöld erdők alját népesítik be. A virágzat 30-50 cm magas lehet, a spatha általában csavarodva lehajlik a földre, amelynek hossza meghaladhatja az 50-60 cm-t is. A levél végső magassága 90-120 cm között változhat. A fejlettebb növények akár 2-3 levelet is kinevelnek. A 6-7 cm átmérőjű gumók már általában virágzóképesek. -18-20°C környékéig fagytűrő, sokaknál idehaza is kint telel, sőt, kivadul, és szaporodik is. Pár sarjnövény nálam is előbukkan a kertben nyár elejétől, de a nagyobb méretű növényeket cserépben tartom, és bent teleltetem fagypont felett. Ha a virágok megtermékenyültek, akkor egy földhöz közeli, rövid száron neveli ki a termést. Megvastagodott, bunkószerű képződmény jön létre, amelyen beérve a bogyók sötétbordó, szinte fekete színűvé válnak. A helyi lakosok gumóját sütve fogyasztják.

Amorphophallus rivierii

Amorphophallus rivierii virágzat

Szinonim neve az Amorphophallus konjac. Magyarul elég sok elnevezése van: leopárdpálma, leopárdkontyvirág, kígyópálma, gumipálma. Ázsia trópusi, szubtrópusi területein őshonos (Japán, Vietnam, Indonézia, Kína déli része). A virágzat 90-120 cm magasságúra nőhet meg, míg a lombozat közel 180-200 cm magasra is, valamint 120 cm átmérőjűre. Fagytűrés szempontjából a legkevésbé fagytűrő a bejegyzésben szereplő növények közül, mindössze -15-16°C-ig bírja. Ennek a kinti teleltetése már rizikósabb, de nem lehetetlen. Pár kisebb növény nekem is van kint, hasonlóan az előző növényhez, nyáron bújnak ki a földből.

A. rivierii lombja

Virágzás után körülbelül egy hónap múlva jelenik meg a lombozat. A sarjakat nem csupán a gumó felső részén neveli, hanem hosszabb nyúlványok, elágazások végein is kinevelheti, akár 10-15 cm-re is az anyagumótól. A gumója akár 20 kilósra, és 30 cm átmérőjűre is megnőhet. A narancsméretű gumók már virágzóképesek, az ennél kisebbek azonban általában még nem virágoznak. Gumóját ennek a növénynek is fogyasztják, de nem csak a helyiek, exportálják is, valamint kiszárítva, és lisztté őrölve is használják, amelynek súlycsökkentő hatást tulajdonítanak. Számot készítmény alapját a konjac-liszt, illetve ennek kivonata adja.

Néhány hasznos összefüggés a növény és környezete között

A növény gondozása során gyakran felmerülnek kérdések az öntözés gyakoriságát illetően, valamint hogy milyen talajba ültessék, mennyi fényt kapjon, milyen hőmérsékleten legyen stb. Ezekre sajnos nincs egységes válasz, mivel a növény igényei a környezeti adottságokhoz igazodnak. Ezért se értem az olyan felelőtlen válaszokat, hogy egy növényt kéthetente kell öntözni. Mondja ezt a segítő szándékú ember anélkül, hogy tudná a pontos tartási hőmérsékletet, a talaj minőségét (esetleg a növény igényeit még ismeri is). Ez a két tényező legalább kell az öntözés meghatározásához, de nem, időtartamra biztos jó lesz az öntözés, mert neki otthon az vált be. Minden ház, minden lakás eltérő adottságokkal rendelkezik, és a növényeink gondozását ehhez kell igazítani. Ezzel az írással ehhez az eltérő gondozáshoz kívánok egy kis segítséget nyújtani minél általánosabban (a kisebb terjedelem miatt), de néhány példát is meg fogok említeni. Szükségesnek tartom néhány növényélettannal kapcsolatos fogalom említését is a továbbiakban, de nem kell megijedni, igyekszem azt érthető formában leírni, hogy ne kelljen rögtön a guglihoz nyúlni.

Fény
A növények életéhez nélkülözhetetlen forrás a fény. A biológiaórákról biztos ismerős, hogy a növények fotoszintetizálnak, és ezáltal készítenek fény és szén-dioxid felhasználásával (meg azért kell egy kis víz is) szén-hidrátokat, majd ezt átalakítva, módosítva felhasználják a saját szöveteik felépítéséhez. A fény mennyisége, és minősége (ez leginkább mesterséges megvilágítás esetében lényeges), a nappalok hossza azonban lényeges a növény szempontjából. Vannak fénykedvelő növények (30000 lux és efölött), közepesen fényigényes növények (10000-15000 lux) és árnyéktűrő növények (1000-5000 lux). Ennek megfelelően kell megválasztanunk a növény helyét, hiszen egy árnyéktűrő növényt nem tehetünk ki a tűző napra, mert égési sérüléseket szenved, egy fénykedvelő növény pedig árnyékban megnyúlik, legyengül, elpusztul. Ahhoz, hogy megfelelően megválasszuk a helyet, ismernünk kell a növényt, így utána tudunk nézni az igényeinek. Ha nem ismerjük, akkor ad némi támpontot a növény felépítése. A lágyabb szövetű, puhább levelű növények általában kevésbé kedvelik az erős fényt. Az olyan növények, amelyeken fehér foltok vannak (variegata jelzővel illetik az ilyen növényeket), tehát genetikailag klorofillhiányosak, szintén érzékenyebbek a közvetlen napsütésre. A klorofill ugyanis védő szerepet is betölt, megakadályozza, hogy a napsugárzás káros hatással legyen a növény szöveteire. A színesebb levelű növények ezzel szemben erősebb fényben fejlődnek jobban, és ilyenkor színesednek ki igazán (erre jó példák a különféle színes Colocasia fajták). Az erősebb fényt kedvelő növényekre jellemző a vastagabb, erősebb levél, akár a vízraktározó, pozsgás felépítés (a pozsgások egy része viszont nem viseli el a közvetlen napfényt). Ezek csak támpontok, van elég sok kivétel is, így mindenképp nézzünk utána a növényünk igényeinek. Vannak lakások nagy ablakokkal, amelyek világosak, és vannak lakások kisebb ablakokkal, amelyek sajnos sötétebbek. Azt azonban nem árt tudni, hogy minél messzebb helyezzük az ablaktól, fényforrástól a növényt, annyival kevesebb fényt kap. Az ablaktól 1 méterre már csak körülbelül a fénymennyiség 30-40%-a jut el a növényekhez. Ennek megfelelően igyekezzünk minél közelebb helyezni a növényeket az ablakhoz. Az árnyéktűrő növényeket esetleg távolabb, hogy ne szenvedjenek égési sérüléseket, vagy árnyékoljunk. A napfénykedvelő növények esetében is óvatosan kell eljárni, hiszen nem bírják mind közvetlenül a napfényt, illetve az erős napfénnyel szembeni ellenállóságot még számos tényező befolyásolja, amikről a továbbiakban lesz szó. Még egy fontos dolgot megemlítenék. A teleltetésből kikerült növényeket ne rakjuk ki közvetlenül a tűző napra, fokozatosan szoktassuk őket a kinti fényerősséghez, és fényigényüknek megfelelően helyezzük el kint a növényeket!
A fény minősége a mesterséges megvilágítás esetében igazán lényeges. Erről lesz még külön bejegyzés, de annyit azért megemlítek, hogy a 660 nm (vörös) és a 427 nm (kék) hullámhosszúságú fényt hasznosítják a növények fotoszintézis szempontjából.
A naponta megvilágított órák száma néhány növény esetében igen lényeges virágzás szempontjából. Kimondottan rövidnappalos növények például a húsvéti kaktuszok, mikulásvirág, krizantém. Ezeknél a napi 12 óra alatt megvilágítás váltja ki a virágzást. Hosszúnappalos növények közé tartozik az egynyári növények többsége, ezeknél a napi 12 óránál több megvilágítottság váltja ki a virágzást. A legtöbb növény viszont nappalközömbös, tehát a virágzásra nincs közvetlen hatással a megvilágított órák száma.
Még annyit fontosnak tartok, hogy a növények fotoszintetikus aktivitás szempontjából három fő csoportba sorolhatóak. C3, C4 és CAM csoportokba. A legtöbb növény a C3-as csoportba tartozik, míg a C4-es csoportba már kevesebb, viszont ezek a növények lényegesen jobban hasznosítják a levegő szén-dioxid tartalmát. Több szén-dioxidot képesek megkötni, nagyobb a fotoszintetikus produktumuk (végső soron nagyobb zöld tömeget képesek előállítani), valamint magasabb hőmérsékleten (30-40°C) a C3-as csoporttal szemben nő a szén-dioxid felvétel. A legtöbb fű-és sásféle tartozik ide, gazdasági szempontból fontos pl. a kukorica. Ami számunkra érdekesebb, az a CAM szén-dioxid fixálású csoport. Ide tartoznak például a broméliák, orchideák, liliomok, a pozsgások jelentős része. Az ilyen típusú növények erősebb megvilágításban bezárják sztómáikat (gázcserenyílások), így beszüntetik a gázcsere miatti párologtatást is. Ezzel pedig megszűnik a növény vízfelvétele is. A fényerő csökkenésével kinyílnak a sztómák, és éjjelre aktív gázcsere veszi kezdetét, valamint megindul a párologtatás, ezzel egyidejűleg pedig a vízfelvétel is, amelynek maximuma a kora reggeli órákban van, amikor kezd feljönni a nap. Ha már szóba jött a víz, folytassuk is ezzel.

Víz
Ahogy a fényigény, úgy a növények vízigénye is eltérő. Vannak olyan növények, amelyek egész életüket víz alatt töltik, míg mások kénytelenek beérni azzal, hogy pár évente kapnak csak némi vizet. A növények felépítésében megkülönböztetünk lágyszárú, illetve fásszárú növényeket. Utóbbiaknál szilárdító szövetek tartják a növényt, míg a lágyszárúak esetében részben a növényi szövetekben található víz biztosítja a növény tartását. A vízi-és mocsári növények esetében szinte csak a víz biztosítja ezt a stabilitást. A sejtekben uralkodó nyomást turgornyomásnak nevezzük. Ezt a növény a megfelelő vízellátottság esetén képes fenntartani, viszont hiányos vízellátás esetén csökken a turgor a sejtekben, azok nem telnek ki teljesen, és végső soron a növény egyes részei, súlyos esetben az egész növény lekonyul. Ez tipikus jele a vízhiánynak. Gondolom megjelent a kép a fejetekben, a csontszáraz föld, benne a konyuló növény. Nos vízhiány nem csak akkor léphet fel, ha egyszerűen száraz a föld. A túlságosan alacsony páratartalom miatt is kialakulhat ez. Ebben az esetben a növény több vizet párologtat, mint amit a gyökereivel fel tud szívni, így a növényben vízhiány lép fel, csökken a turgor, és ismerős kép fogad. Egy másik lehetőség, ha túlöntöztük a növényt, vagy túlságosan levegőtlen, tömör a talaja. Ebben az esetben a növény gyökerei károsodtak, nem tudnak vizet felvenni, és végső soron itt is a párologtatás miatt lép fel a vízhiány. Nagyon hasonló jelenség fordulhat elő télen, amikor a talaj még fagyott, így nem felvehető a víz, de a növény már kiolvadt, és párologtat, megindult benne a folyadékáramlás. Ilyen esetben lehetőleg meg kell akadályozni, hogy a növény túlságosan felmelegedjen.
Az is problémás helyzet, amikor túl magas a sókoncentráció a talajban. Ehhez egy kicsit kanyarodjunk el a növény gyökerének felépítéséhez. A növények többsége a gyökereken fejlődő gyökérszőrökön keresztül veszi fel a vizet. Vannak kivételek, pl. a mikorrhiza gombakapcsolat fenyők esetében, vagy a vízinövények, amelyek a levelükön keresztül is vesznek fel vizet. Mellesleg a növények a sztómákon keresztül is képesek felvenni vizet a levegő páratartalmából. Viszont kanyarodjunk vissza a gyökérszőrökhöz. A vízfelvétel mellett a vízben oldott ionos formájú tápelemek felvétele is ezeken keresztül történik. A gyökérszőrök felszíne egyfajta féligáteresztő (szemipermeábilis) hártya, amelyen a víz és az apró ionos elemek átjutnak, viszont a vízben lévő nagyobb anyagok nem.

Féligáteresztő hártya

A víz átjutását a diffúz folyamatok alakítják. Ennek lényege, hogy a kisebb koncentrációjú anyagból a víz a nagyobb koncentrációjú anyagba mozog, végső soron a kiegyenlítődésig. Mivel a növény párologtat, a gyökérszőrön belül megnő a koncentráció, és ide áramlik a víz a talajoldatból. Az ionok aktív energiabefektetéssel jutnak a növénybe. A növényben a vízmozgás a sztómák nyitottságától függ. Úgy képzeljük el a növényt, mint egy hosszú kapilláriscsövet, aminek az alja a gyökér, a teteje a sztóma. Ha a sztóma nyitott, akkor párolog a benne lévő víz (már ha nem 100% a páratartalom), és ennek hatására a folyadék felfelé mozog. A gyökénél ezért vákuum jön létre, és beáramlik a víz. Bezárt sztóma esetében a folyadékáramlás megszűnik. Itt visszautalnék a CAM típusú növényekre, amiknél nem mindegy, hogy mikor öntözünk, és tápoldatozunk. A növény lombtrágyaként, főleg kelátos formában is tud felvenni tápelemeket, de ez már más téma. A féligáteresztő hártya viszont kétélű fegyver. Előfordulhat az is, hogy a talajoldat túl tömény, és a gyökérszőrökön keresztül a víz a talajoldatba vándorol, ezáltal vízhiány lép fel a növényben. Ezt előidézheti a túlságosan tömény tápoldat használata, vagy a sók felhalmozódása.
Kicsit lélegezzünk fel, a bonyolultabb részén túl vagyunk a vizes témának. A víznél az előzőekből okulva lényeges az ionkoncentráció, amelyet EC-mérő készülékkel tudunk mérni. Ez a víz vezetőképességét méri, amely szoros összefüggésben van az ionkoncentrációval. A növények eltérő ionkoncentrációjú vizet viselnek el, némelyek csak a lágy vizet ( pl. orchideák jelentős része), másik a keményebb, magasabb sókoncentrációjú vizet is elviselik (pl. kaktuszok, fűfélék jelentős része). A víz hőmérséklete is fontos, lehetőleg a növény környezetével megegyező hőmérsékletű vízzel öntözzünk. A víz hőmérséklete mellett a növény hőmérséklete is fontos, valamint a talaj szerkezete. Hiába van 25°C-on a növény, egy levegősebb, lazább talajban gyakrabban kell öntözni, mint egy tömörebb talajban. A páratartalom is befolyásolja az öntözést, mert alacsonyabb páratartalom mellett megnő a vízfelvétel, valamint nagyobb fényellátás esetén is. Nagyon fontos tényező az öntözővíz, és a talaj kémhatása is. Nézzük is ezt a témát.

Kémhatás
Kémhatás szempontjából is vannak eltérő igényű növények. Némelyik különböző mértékben savanyú talajt (5-7 pH) igényel, ezek a Rhododendron-ok többsége, citrusok, és a sok trópusi növény. A legtöbb növény megelégszik semleges közeli tartománnyal (6,5-7,5 pH), míg a növények egy része a lúgos kémhatású (7-7,5 pH körüli) talajokat kedveli. Utóbbiak közé tartoznak az Asparagus, Sanseveria nemzetség tagjai. A kémhatásra nem csak a talaj esetében kell figyelni, de az öntözővíz esetében is, tehát az is semleges, vagy közel azonos kémhatású legyen. Mindamellett az öntözővíz sótartalma is lényeges. Savanyúbb talaj esetében lehetőleg lágy vízzel öntözzünk, de lúgosabb talaj esetében használhatunk keményebb vizet is. Egy kimondottan savanyú talajt igénylő citrus pl tápanyaghiányos tüneteket fog mutatni, ha rendszeresen kemény, lúgos vízzel öntözzük. A savanyú talaj egy ideig képes pufferelni a magas sókoncentrációt, de idővel felhalmozódnak a sók, és lúgos irányba tolódik el a kémhatás. Ez azért lényeges, mert eltérő kémhatás esetén eltérő a felvehető tápelemek minősége, és mennyisége. Ha a növény nem az igényeinek megfelelő pH-jú talajba kerül, akkor nem tudja felvenni a számára szükséges tápanyagokat, így rövidesen hiánytünetek jelentkeznek.

Tápanyagok felvehetősége
A tápanyagok felvehetőségét a kémhatás mellett befolyásolja a talaj tömörsége is. Levegős, laza talajban a tápelemek olyan formában vannak jelen, amelyeket a növények képesek felvenni, azonban levegőtlen körülmények között olyan reduktív folyamatok indulnak be, amely hatására hiába van jelen a tápelem, nincs felvehető formában, vagy másik elemmel lekötődik. A felvehetőséget gátolhatják más ionok is, ezt ion-antagonizmusnak nevezzük. Ilyen pl. a kalcium-kálium, vas-mangán, foszfor-vas között fordulhat elő. Ezzel szemben egyes elemek elősegíthetik mások felvételét, ez az ion-szinergizmus: nitrogén-foszfor, magnézium-bór. A tápanyagok felvehetőségére tehát hatással van a kémhatás, a levegőzöttség, az ionok aránya, valamint a talaj vízháztartása, hiszen a növény csak a vízben oldott ionokat képes felvenni.

Hőmérséklet
Ez ismét egy lényeges tényező. A növény és környezetének hőmérséklete befolyásolja az élettani folyamatok jelentős részét, a hormonális változásokat, a fotoszintetikus aktivitást, a tápanyagok felvételét. Minden növénynek van egy hőoptimuma, amikor fejlődése kielégítő, és a legnagyobb a fotoszintézis mértéke. Az ez alatti hőmérséklet esetén a növény fejlődése lelassul, csökken a fotoszintézis, csökken a víz-és tápanyagfelvétel. Ennek megfelelően csökkenteni kell a vízmennyiséget, az öntözés gyakoriságát, valamint a tápozást is, de akár el is lehet teljesen hagyni. Ezt használjuk ki a teleltetés alkalmával. Télen ugyanis gyakran nem tudjuk a kellő fénymennyiséget biztosítani, ezért célszerű lelassítani a növény fejlődését tavaszig. Bizonyos esetekben az alacsonyabb hőmérséklet indukálja a virágzást (pl. Phalaenopsis orchideák), vagy pozitív hatással van a termésérésre (pl. citrusok), de a szövetek beérését is elősegíti. A minimális hőmérséklet jelentősen eltérhet növényenként. Némelyik növény már 10 fok alatt maradandóan károsodik, és elpusztul, más növények akár -30°C-ot is túlélnek károsodás nélkül. A túlságosan magas hőmérséklet hatására a sztómák bezárulnak, ezáltal csökken, majd megszűnik a folyadékáramlás, így a víz-és tápanyagfelvétel, valamint csökken a fotoszintézis mértéke. Arra különösen ügyelni kell, hogy a gyökérzóna ne melegedjen túl, mert ilyenkor a gyökerek maradandóan károsodnak, és nem képesek tovább ellátni feladatukat. Túlságosan vizes talajban egyszerűen megfőnek a gyökerek.

Páratartalom
A legtöbb trópusi növény, különösen az epifiták magasabb (70-90%) páratartalmat igényelnek megfelelő fejlődésükhöz. A pozsgások jelentős része viszont vízraktározásra rendezkedett be, és elviselik az alacsony páratartalmat is. Felépítésük úgy alakult ki, hogy minél kisebb legyen a párologtató felület, a kaktuszok esetében például a levelek tövisekké módosultak. A levegő páratartalmáról már volt szó korábban is. Túlságosan alacsony szintje (légköri aszály) súlyos nedvességvesztéshez vezethet, míg túlságosan magas szintje esetén szinte teljesen megszűnik a folyadékáramlás a növényen belül. A gyökér nélküli növények esetében (zöld, leveles dugványok, gyökér nélküli orchidea) viszont szükség van a szinte 100%-os páratartalomra, hogy gyökerezésig ne szenvedjen súlyos vízhiányt a növényt. Persze ebben az esetben is szükséges szellőztetni. A páratartalmat csökkenteni tudjuk szellőztetéssel. Növelésre több lehetőség van. Tehetünk a növényünk cserepe alá nagyobb tálcákat, tálakat, amikbe kavicsokat, vagy agyaggolyót teszünk, és ezt feltöltjük vízzel. Így megnő a párologtató felület. Másik módszer, hogy nagyon finom ködpermetet juttatunk a növény közelébe. Nem arról beszélek, hogy spricceljük telibe a növényt, hanem minél finomabb porlasztással a növény környezetét párásítsuk. Jó megoldás az is, ha a növény környezetét locsoljuk fel. Kint a betont, vagy a füvet, vagy ahol elhelyeztük a növényt. Vannak még más módszerek is, most nem kívánom az összeset ismertetni, ennek igazából csak a leleményesség szab határt. Meg kell említeni, hogy a magasabb páratartalom csökkenti a napégés kockázatát, mivel a páradúsabb levegő jobban megtöri a napsugarakat, így azok szórtabban érintkeznek a növénnyel.

Légmozgás
A napégés kockázatát a légmozgás is csökkenti. A növény felületéről ugyanis a felmelegedő levegőt elszállítja, és helyére hűvösebb levegő érkezik. Egy példa erre: a Cattleya-k köztudottan fényigényes orchideák, ezért a kertben akár közvetlenül ki lehet őket tenni a napra (persze azért nem nyáron 40°C-ban, délben), ha van kellő légmozgás, de egy üvegházban már korábban égési sérüléseket szenved, ha nincs szellőztetés, vagy nincs ventilátor, ami mozgassa a levegőt. A légmozgás további előnye, hogy szén-dioxidban gazdagabb levegőt szállít a növény környezetében, ezzel biztosítva a folyamatos fotoszintézist. A légmozgás hatására megnő a növény párologtatása is, így intenzívebb lesz a víz-és tápanyagfelvétel, és ezek megfelelő ellátása esetén kiegyenlítettebb a fejlődés. Nyilván a légmozgásnak is van káros hatása, erős szélben megszakadoznak a levelek, ágak törhetnek, és hagy ne beszéljek a komolyabb szelek káros hatásairól.

Most már eléggé látszik, hogy az igencsak pontatlan kijelentés, hogy 2 hetente öntözd a növényed. Lazább talajban gyakrabban kell, napsütéses időben megint gyakrabban, hűvösebb időben ritkábban, magas páratartalom mellett megint ritkábban stb-stb. Szóval ez elég összetett dolog, elsőre talán bonyolultnak tűnik, de szép lassan végig kell gondolni, és megérti az ember, ráérez. Ezt az elméleti tudást mindenképpen ötvözni kell a gyakorlattal is. Figyeljük a növényt, jelzi nekünk, hogy mire van szüksége. Ha kókad, ne öntözzük meg rögtön, inkább vizsgáljuk meg, hogy mi a vízhiány oka. Egy felelőtlen öntözéssel lehet, hogy inkább ártunk, mint sem használnánk.

Banánokról általánosan

Kezdésként ismét egy gyakori tévhitet oszlatnék el. A banán nem fa! Gyakran találkozok banánfa elnevezéssel, ami viszont hibás. A banán lágyszárú növény, szöveteiben nem találhatóak fás szilárdító szövetek, tehát semmi közük a fákhoz. Valószínűleg azért terjedt el ez az elnevezés, mert van egyfajta törzse és lombkoronája a növényeknek. Valójában a törzs levélhüvelyekből áll, amelyek szorosan illeszkednek, és középen tör elő a legújabb levél, illetve a virágzat is. Helyénvalóbb az áltörzs elnevezés használata a banánoknál. A banán, mint szó jelölheti magát a növényt, de a termését is.

Látványos banánfürt egy távol-keleti piacon

A banánfélék (Musaceae) családja közel 60 fajt számlál, a többség Délkelet-Ázsiában, az Indonéz térségben, Közép-Amerikában őshonos, de vannak afrikai elterjedésűek is. Utóbbiak az Ensete nemzetség tagjai. Ez a legnépesebb Musa nemzetségből vált ki, az Ensete nemzetségből pedig a Musella. Manapság azonban széles körben elterjedtek a trópusi országokban, nagy területen termesztik. Átlagos magasságuk 4-6 méter, de ebbe a családba tartozik a Musa ingens is, amely tudtommal a legmagasabb szárazföldi lágyszárú növény, a maga 15 méteres magasságával. A köztudatban leginkább az étkezési banánok terjedtek el, ezen belül is a kimondott desszertbanánok. Az étkezési banánok másik csoportja a főzőbanánok, amelyet nem nyersen fogyasztanak, mivel nagy keményítőtartalmúak, ezért inkább azt főzve, esetleg sütve használják. A desszertbanánok manapság mind keresztezettek, a vad fajokat kevésbé termesztik. Két faj említhető meg, amely a ma termesztett banánok szülőinek tekinthetőek. Ezek a Musa acuminata és Musa balbisiana. Ezek keresztezéséből, és szelektálásából született a manapság használatos rengeteg banánfajta. A vad fajok, és még az első pár hibrid (pl. Musa x paradisiaca) termései is tartalmaznak magot, de ez a további keresztezés, szelektálás hatására eltűnt, nem volt kívánatos tulajdonság.

Musa x paradisiaca az ELTE Botanikus Kertjében

A manapság használatos fajtákra az jellemző, hogy poliploid génállománnyal rendelkeznek, több, nagyobb termést hoznak, életerősebbek, megporzás nélkül is teremnek, így magnélküliek (partenokarp), valamint számos fajtát úgy szelektáltak, hogy ellenállóbbak legyenek a betegségekkel (főleg gombás) szemben. Elterjedt gyümölcstermő banán a Musa acuminata 'Dwarf Cavendish' fajta. A hazai boltokban leginkább a Musa 'Gros Michel' fajta gyümölcseivel találkozunk.

Fiatal törpebanánok

A gyümölcstermő banánok mellett számos olyan banán is található, amelyek termése nem kimondottan ehető, mivel általában kicsik, és sok mag találhatóak bennük, valamint nem, vagy alig édesek. Ezeket leginkább díszítő értékük miatt tartják. Ilyenek az Ensete nemzetség tagjai, de számos más banán is. Az utóbbi évek nagy felfedezettje a Musa 'Siam Ruby'. Sajnos a hazai tapasztalatok azt mutatják, hogy eléggé melegigényes, és a gombás betegségekkel szemben érzékeny fajta. Számos olyan banán is van, amik különböző mértékben tűrik a fagyot (erről itt írtam külön bejegyzést is), és ehető termést is hoznak.
Nézzük a felépítésüket! A Musa nemzetség tagjai föld alatti rizómával rendelkeznek,  amelyeken rügyek találhatóak, és ebből fejlődnek ki a növény föld feletti hajtásai, valamint innen fejlődnek a sarjhajtások is, a rizóma aljáról pedig a gyökerek. A gyökerek rendszerint vastagok, sekélyen helyezkednek el, többnyire a felső 40-60 cm talajrétegben. Ezek a banánok ennek megfelelően idővel nagyobb telepet alkotnak. A levelek 3-4 méter hosszúak is lehetnek, vastagságuk eltérő, ettől függ az is, hogy mennyire viselik el a szélnyomást, hogy mikor szakadoznak be. Ez a gyümölcstermő fajták egyik fontos jellemzője. Az áltörzs folyamatosan magasodik, vastagszik az újabb levelektől, amíg el nem éri a virágzó méretet. Ez trópusi területeken gyakran az első levelek megjelenése után 6-12 hónap múlva következik be, hazai klímán több év is szükséges hozzá. A virágzat az áltörzs közepéből tör elő, és ezzel le is zárul a növény életciklusa. Virágzás után ugyanis nem képes új levelet hozni, és rövidesen elpusztul, de előtte még beérleli termését, és számos sarjat is fejleszt. A gyümölcsérés trópusi területek fajtától függően 3-4 hónap, idehaza ez is lényegesen elnyúlik. Megjegyezném, hogy az átlagos hazai körülmények között (ha nem rendelkezünk magas fűtött fóliával, vagy üvegházzal) a törpebanánok gondozhatóak megfelelően, és ezektől várhatunk leginkább termést. Gyümölcseik nem túl nagyok, de édesek. A virágzat oldalra kinyúló fürt, amelyen örvökben helyezkednek el a virágok. Egy-egy ilyen banánfürt általában 1-1,2 méteres, de vannak kimondottan hosszú virágfürtű fajták (pl. a Musa 'Thousand Finger', amelynek közel 2 méteres, csaknem földig érő a fürtje), de akad olyan fajta is, amely dupla virágfürtöt nevel (Musa 'Double Mahoi'). A termések hossza az 5-6 cm mérettől akár 40-50 cm (pl. Musa 'Rhino Horn') méretig változhat. A terméságazatok súlya 15-60 kg között változik fajtától és termőhelytől függően. A gyümölcsök színe is változó, a kékesen hamvas,zöldes színtől a lilás, bordós árnyalaton át egészen a csokoládébarna színig változhat. A leggyakoribb szín persze a jól ismert sárgás szín. A helyi piacokra általában a már színesedő termésű fürtöket viszik, viszont az exportra szánt termést még zölden szedik, és a nagy banánszállító hajókon konténerekben érlelik be mesterségesen, etilénnel kezelve.

Gondozásukat tekintve melegigényesek, a legtöbb banán a 25-30°C átlaghőmérsékletet kedveli. A főzőbanánok általában több meleget igényelnek szemben a gyümölcsbanánokkal. Az optimálistól azonban eltérő körülmények között is élnek banánok, például 1600 méteres magasságig, bár ezt az Egyenlítő mentén fordul csak elő. Kedvező a magasabb páratartalom (70-90%), a szélcsendes fekvés, valamint sok csapadékot igényelnek. A páradúsabb területeken, megfelelő vízellátottság mellett jól tűrik a teljes napfényt, de a fiatalabb növényeket ajánlatos védeni a déli napsütéstől. Melegben (20°C felett) talajuk folyamatosan legyen nyirkos, de alacsonyabb hőmérsékleten fogjuk vissza az öntözést, mert gyökérrothadás, gombás betegségek üthetik fel a fejüket. Talajuk semleges közeli, vagy savanyú legyen (5,5-7,5 pH), jó vízgazdálkodású, szervesanyagokban, kolloidban gazdag. Én a legtöbb banánt kiültetem tavasszal szabadföldbe, így nagyon jól fejlődnek. Kiültetésre a túlságosan kötött, agyagos talajok kevésbé alkalmasak, mivel levegőtlenek, tömörek, a növény gyökere, rizómája nehezen fejlődik benne. A gyenge homoktalajok szintén alkalmatlanok, mivel alacsony a kolloidtartalmauk, ezáltal kevés tápanyagot képesek megtartani, és rendszerint a felső réteg gyorsan kiszárad. A homoktalajok kolloidtartalmát nagyobb adagú szervestrágya és/vagy tőzeg beforgatásával lehet növelni, de ez csak ideiglenes megoldás, pár évente ajánlatos megismételni. Kiültetés előtt az ültetőgödörbe ajánlatos érett szarvasmarhatrágyát, vagy istállótrágyát tenni, erre földet, majd erre ültessük a növényt. Az ültetőgödör mérete növénytől függően akár 50x50 cm, 60 cm mély is lehet. Őszig folyamatosan öntözzük a növényünket, külön tápoldattal is megkínálhatjuk. A nagy nyári melegekben naponta kétszer is szükséges lehet öntözni, a növény, a telep méretétől, illetve a talaj típusától függően alkalmanként 10-50 liter vízzel. A banánok leginkább nitrogénből és káliumból igényelnek többet, így tápanyagutánpótlásuk során erre ügyeljünk. Ősszel a fagyok előtt ássuk ki őket, a kint telelő banánokat vágjuk vissza, majd takarjuk. Kiásásnál ügyeljünk arra, hogy lehetőleg minél nagyobb gyökérzettel kerüljön ki a növény, valamint kiásást követően különösen az Ensete banánokat fordítsuk pár órára fejjel lefelé, de legalább a gyökerük magasabban legyen, mint a növény teteje. Ez azért szükséges, mert az alapi részüknél a levélhüvelyek kiszélesednek, és jelentős mennyiségű vizet képesek megtartani, hasonlóan a broméliák levéltölcséréhez. Az ilyen megrekedt víz télen komoly rothadásokat képes okozni.

Ensete ventricosum 'Green Form' leveleinek levágása

A kiásásnál elkerülhetetlenül sérülnek a gyökerek, ezért célszerű a levelek egy részét levágni, hogy csökkenjen a növény párologtatása. A visszavágás függ a telelési helytől. Ha világos, melegebb (20°C, vagy melegebb) helyen tudjuk teleltetni a növényt, akkor meghagyhatjuk a legújabb 4-5 levelet. Ha viszont hidegebb helyen tudunk teleltetni, akkor ajánlatos csak A legújabb 1-2 levelet meghagyni. Hidegben ugyanis nagyon ritkán öntözünk, ennek megfelelően lecsökken a növény víztartalma, és kevés levelet tudna megtartani. Szóval ha nem mi vágjuk le a leveleket, akkor a növény szárítja le, de jobb, ha mi előbb cselekszünk. Azért is ajánlatos hűvösebb helyre tenni, mert így lelassul a fejlődésük, és a nem kellően világos helyen így elkerüljük azt, hogy megnyúlt, legyengült növényünk legyen tavaszig. A kisebb növényeket azért célszerű melegebb helyen teleltetni. Ha nem szeretnénk, vagy nem tudjuk kiültetni, akkor cserépben, később dézsában neveljük ezeket a növényeket. Ajánlatos évente többször átültetni őket tápanyagdús földbe, mert gyorsan fejlődnek, és tapasztalatom szerint minél nagyobb cserépbe kerülnek, annál gyorsabban. Egy kifejlett törpebanán akár 40-50 literes dézsát is igényel, és teremhet is így. Az általam használt talajkeverék alapja agyagásvánnyal dúsított, gyengén savanyú kémhatású tőzeg (55-65%), amelyhez érett szarvasmarhatrágyát (15-20%), valamint kertészeti perlitet (20-25%) keverek. Az ilyen talajkeverék levegős, jó víztartó képességű, tartósan biztosítja a tápanyagokat, és az agyagásványnak köszönhetően magasabb a kolloidtartalma, így a tápelemek nehezebben mosódnak ki. A szervestrágya hátránya, hogy alacsony mennyiségben tartalmazza a tápanyagokat, ezért célszerű nyáron hetente-kéthetente magasabb nitrogén és káliumtartalmú tápoldattal öntözni. Használható még a talajkeverék elkészítéséhez érett istállótrágya, homok, nyers tőzeg, különböző agyagásványok (vermikulit, zeolit). Ezt mindenki maga ízlése szerint keverheti ki. Ha tartós, hosszú lebomlása műtrágyát keverünk banánunk földjébe, az még jobb megoldás, hiszen így hosszabb ideig biztosított a tápanyagok leadása nagyobb mennyiségben, mint a szervestrágyák esetében. Utóbbiak azonban előnyös tulajdonságúak, mivel növelik a kolloidtartalmat, víztartó-képességet. Az ilyen cserepes, dézsás banánokat tavasszal kivihetjük a kertbe, ősszel pedig behozhatjuk, de egész évben is gondozhatjuk a lakásban, ha az kellően világos. A nagyobb banánok ki-be hurcolása viszont már nehéz lehet, különösen ha az 40-50 literes dézsába van ültetve.
Szaporítani a gyökeres sarjhajtások leválasztásával, magvetéssel, vagy szövettenyésztéssel lehet.

A kertbe kiültetett banánok azonban nagyobbra nőnek, és különleges, trópusi hatást kölcsönöznek a kertnek. Az étkezési, és díszítő felhasználása mellett még különféle alkoholos italokat is erjesztenek a gyümölcsből, de felhasználja a kozmetikaipar, valamint jelentős a banántej felhasználása is. Egyes banánok rostjai (M. textilis, basjoo) szolgáltatják a manilakendert, amelyből hajókötelet, zsákot készítenek. Végső soron pedig állati takarmányozásra is felhasználják.
Lehetne még lényegesen többet írni a banánokról, de mivel ez csak egy általános leírás, igyekeztem a lényeget tömören leírni, kiegészítve hasznos tanácsokkal.