Elefántfülekről általánosságban

Eléggé megfogtak ezek a növények, a kutatási-beszerzési-szakmai vágyak első helyén ezek állnak jelenleg. Ha lehetőségem adódik egy új Colocasia beszerzésére, rögtön lázba jövök. Jellemző a többségre a nagy méretű, vagy épp színes levelek, vagy mindkettő levél. Vannak közöttük igazi óriások is, akár 3-4 méter magasra is megnőhetnek (némelyik még nagyobbra is), étkezési céllal is termesztik néhányukat. Nem semmi növények na. Lássuk is, hogy miről van szó.

A kontyvirágfélék családjának (Araceae) egyes nemzetségei (zömmel Alocasia, Caladium, Colocasia, Remusatia, Xanthosoma) tartoznak ezen elnevezés körébe. Az elefántfülek trópusi területeken elterjedtek leginkább. Többségük Ázsia, Óceánia és Indonézia térségében megtalálhatóak, de egyes fajok Közép-és Dél-Amerikai területeit is benépesítették. A pontosabb elterjedési területre nemzetségenként térek majd ki a későbbi blogbejegyzéseknél.
Felépítésükhöz hozzá tartozik, hogy valamilyen raktározó szervet nevelnek a növények. Többségük földalatti rizómát fejleszt, de némelyik faj, főleg az Alocasia és Xanthosoma nemzetség egyes tagjai idővel fásodó törzset nevelnek. Leveleik folyamatosan ennek csúcsán fejlődnek.  Arra fontos vigyázni, hogy ez a hajtáscsúcs ne sérüljön, illetve ne rothadjon, mert ez a növény fő fejlődési pontja. Jó eséllyel alvórügyből is kihajthat a növény, ha azok nem sérültek. Leveleik egyre nagyobbak lesznek, míg végül elérik a fajra, fajtára jellemző maximális méretet, alakot és színezettséget. 

Ezután már alig nő a levelek mérete. Ez persze csak akkor lehetséges, ha megfelelő körülményeket biztosítunk. Gyakran látni szobában tartott, megnyúlt, kicsi, gyenge levélzetű Alocasia x calidora-kat. Ezek így tartva nem érik el azt a méretet, amit valójában produkálni tudnak.

Megfelelő körülmények között ezek a növények virágot is hoznak, és terméseiket be is érlelik. A hazai rovarok beporzására kevésbé számíthatunk, így a mesterséges beporzás hoz biztos eredményt. 

Virágjuk torzsavirágzat, amely jellemzően egy központi virágzati tengelyből (spadix), és egy ezt körülölelő buroklevél (spatha) részből áll. A spadix felső részét appendix-nek nevezzük. Itt nem találhatóak virágok. Ez a rész virágzás idején felmelegszik, illetve egyes fajoknál olyan hámsejtek találhatóak itt, amelyek bűzt bocsájtanak ki. Az appendix részen olyan folyamatok zajlanak, amelyek fokozott ATP felhasználással járnak, azonban e folyamatok nem teljes energia egyensúllyal zajlanak, és a feles energia hő fejlődésével jár. Ez a hőmérséklet emelkedés akár 10°C-ot is jelenthet a növény környezetéhez képest. A hő biztosítja, hogy a szaganyagok messzebbre jussanak. Összegezve ez a rész a beporzó rovarok csalogatásában játszik szerepet. A spadix alsó részén találhatóak a virágok. Itt fentebb a hímvirágok, míg alsó részén női virágok helyezkednek el, de egyes esetekben steril, funkcióképtelen hímvirágok is fejlődhetnek a két rész között. A spatha megléte azért fontos, mert ez segít megtartani az appendix által termelt hőt. Az Araceae család egyes tagjainál (pl. Anthurium crystallinum) a spatha elcsökevényesedett.

Fagytűrésüket tekintve vannak eltérések. Míg némelyik faj egyáltalán nem tolerálja a fagyot, mások egészen komoly fagyokat is képesek elviseli. Figyelemreméltó fajta a Colocasia esculenta ’Pink China’, amely USDA 6-os zónában is képes elviselni a fagyokat. Ez körülbelül -17 °C fagytűrést jelent. A természetes körülményeket persze figyelembe kell venni ebben az esetben is, tehát lényeges, hogy ezt a hideget a növény száraz, vagy nedves körülmények között kapja (megjegyzem, utóbbi esetben hamar feladja a növény a faggyal szembeni küzdelmet), a növény fejlettsége, illetve az, hogy mennyi ideig kénytelen elviselni ezt a hideget. A gyakorlat azt mutatja, hogy az anyagumók kevésbé bírják a hidegebb telet, mint a sarjgumók. Ennek oka valószínűleg az, hogy a fagyok beálltával az anyatövek még nem húzódtak vissza teljesen, nem kerültek mélynyugalmi állapotba, ezért fagyérzékenyebbek, mint a kisebb sarjgumók, amik csak a következő év tavaszán hajtanak ki, és addig mélynyugalomban maradnak.

Ezen növények nedvei jellemzően kalcium-oxalát kristályokat tartalmaznak, amelyek igen komoly irritációt okoznak, ha nyálkahártyával érintkeznek. Ezek tűs kristályok, amik a nyálkahártyán sérüléseket okoznak. Ez égő, viszkető, szúró érzéssel társul, ráadásul fertőzési utat nyitnak, így a gyulladás mellett az esetleges fertőzés veszélye is fennáll. Bizonyos esetekben a bőrre kerülve is allergiás reakciókat válthat ki. Ezért kerülni kell a növény nedvével való közvetlen érintkezést, és különösen veszélyes lehet, ha szembe, orrba, szájba jut a növény nedve. Hő hatására azonban ez az anyag elbomlik, így veszélytelenné válik. Szóval ha gyerek, háziállat van otthon, akkor figyeljünk oda, hogy ne rágcsálják meg ezeket a növényeket. Sokan tartanak szobanövényként Dieffenbachia fajtákat, amik szintén ebbe a családba tartoznak, így ezeknél is figyeljünk oda. Ettől függetlenül nem kell lemondanunk a növényekről, hiszen ha minden kissé is ártalmas, vagy mérgező növényről (pl. leander) lemondanánk, akkor leginkább csak a fűszerkert maradna. Megfelelő körültekintéssel, és a körülöttünk lévők tanítása mellett gond nélkül együtt lehet élni ezekkel a növényekkel.

Ennek megfelelően bizonyos fajokat étkezési célokra is termesztenek (például Colocasia esculenta).  Rizómájukat főleg főzve használják püréként, vagy levesekbe, esetleg sütve. Magas keményítőtartalma miatt jelentős néptáplálék egyes trópusi országokban. Felhasználják még a levélnyelet is, akár sütve, akár főzelék formájában elkészítve, valamint levelét is hasznosítják. Utóbbi jellegzetes kelléke egyes ázsiai konyháknak, de pl. a hawaii konyha is előszeretettel használja ’luau-levél’ néven. Ebbe csomagolják a különféle húsokat, majd összekötik a leveleket, és így egyben megpárolják az ételt. A hús kellemesen puha marad, nem szárad ki, míg a levél puha, könnyen fogyasztható lesz. Azt azért nem árt tudni, hogy jó, ha a hús kissé zsírosabb, így finomabb lesz. Először a Fald fel Amerikát című sorozatban találkoztam vele. Egy hawaii étteremben volt egy óriási evőverseny, és a nyálcsorgatás mellett figyelmes lettem a levélre is. Nem mondom, hogy ínycsiklandóan néz ki, de azért nem lehet rossz. Talán egyszer kipróbálom én is, levél igazából van hozzá.

Általánosan elmondható róluk, hogy a túlzott közvetlen napfényt nem kedvelik, inkább a félárnyékos, esetleg árnyékos helyet részesítik előnyben, azonban ilyen téren is vannak eltérések a fajok, fajták között. A sötétebb levelű fajták például szebben színezőnek, ha néhány óra közvetlen napfény éri őket. Minél több fény éri növényeinket, annál több vízre is van szükségük. A Colocasia esculenta ültetvényekre jellemző, hogy árasztásos módszerrel öntözik ezeket a növényeket, és nem kapnak árnyékolást. Ahhoz, hogy kielégítsük igényeiket, az élőhelyükhöz hasonló körülményeket kell imitálnunk.  Igen víz-és tápanyagigényes növények. Némelyik növény hatalmas leveleket növeszt, ennek megfelelően sokat párologtatnak is, tehát a magas páratartalom, és a bő vízellátás is fontos a megfelelő fejlődésükhöz. A szerves anyagban gazdag, laza, enyhén savanyú (6-7 pH) talaj megfelelő számukra. Fejlődési időszakban talajuk soha ne száradjon ki. Ha ez bekövetkezik, akkor fejlődésük megtorpan, vontatottá válik. Nyugalmi időszakban azonban oda kell figyelni az öntözésre. Ilyenkor mérsékelni kell a vízellátást, bizonyos esetekben teljesen el is lehet hagyni. Ezekről részletesen az egyes nemzetségek ismertetésénél térek majd ki.