Levélkaktuszok

A cím hallatára bizonyosan többek fejében megjelent a kép: lapos levelű kaktusz, hatalmas, vörös virágokkal. Nos, ez egy Epiphyllum ackermannii hibrid. A leginkább elterjedt levélkaktusz, már nagymamáinknál is ezek virítottak. Igazából én is mamámnál találkoztam vele először. A levélkaktuszok elnevezés körébe azonban sok más nemzetség is tartozik. Ezek a teljesség igénye nélkül a következők: Epiphyllum (a hagyományos levélkaktusz), Hatiora, Hylocereus (ide tartozik a sárkánygyümölcs is), Rhipsalis (botkaktuszok), Rhipsalidopsis (húsvéti kaktuszok), Schlumbergera (karácsonyi kaktuszok), Selenicereus (ide tartozik az éjkirálynő kaktusz is).

Mivel a vörös Epiphyllum ackermannii virágzásáról rendszeresen lekéstem, így ezt a rózsaszínt mutatom meg

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amit a többség leveleknek gondol, azok a vízraktározásra módosult szárak (pontosabban szártagok). A valódi levelek módosultak, és kis sertékké, vagy tüskékké alakultak, bizonyos esetekben pedig hiányoznak a növényről. A levélkaktuszok Közép-és Dél-Amerikában őshonosak, de azóta már sokfelé elterjedtek, leginkább a gyümölcsükért termesztettek (ilyen a jól ismert trópusi növény, a sárkánygyümölcs is).
Gondozásuknál nagyon lényeges szempont a megfelelő talaj. Nem árt tudni, hogy epifita növényekről van szó. Ez azt takarja, hogy a növények a fák lombkoronájában élnek, azok ágvilláiban, kérgén telepednek meg. Esetleg a talajból nőnek a fákra. Ismertebb epifita növények az orchideák, broméliák többsége, különféle páfrányok, néhány kontyvirágféle. A lényeg, hogy a hagyományostól eltérően ezeknek a növényeknek levegős, kéreg alapú talajkeverékre van szükségük. Az évek során kialakult a saját közegkeverékem. Igazából ahány ember, annyiféle közegkeverék létezik, mindenki a sajátjára esküszik. Ebből következik, hogy ezek a növények igencsak tágtűrésűek talaj szempontjából is. Az enyém a következőkből áll: 40% vörösfenyőkéreg, 30% jó minőségű tőzeg alapú virágföld (erről később még írok részletesebben a talajkeverékes témájú bejegyzésben), 10% kemény falomb (tölgy vagy bükk a legjobb), 10% granulált baromfitrágya, 10% kertészeti perlit. Most nézzük, hogy miért is választottam ezeket az összetevőket. A vörösfenyőkéreg hosszú távon tartós marad, nem enged gyantát, mint a legtöbb fenyőkéreg, és megfelelően levegős közeget biztosít, ez az alapja a keveréknek. A tőzeg alapú virágföld biztosítja a pufferközeget, itt raktározódik a tápanyagok egy része, vízmegtartó képessége is jelentős. A falomb szintén a levegősséget biztosítja, a lassú lebomlásnak köszönhetően fokozatosan szabadulnak fel belőle tápanyagok, illetve cser-és huminsavak, amitől kissé savanyú kémhatású lesz a talajkeverék. A granulált baromfitrágya már nem perzseli meg a gyökereket. A szarvasmarhatrágyával szemben magasabb foszfortartalma elősegíti a gyökérfejlődést, és virágképződést. A kertészeti perlit pedig szintén a levegősséget biztosítja, jó a vízmegtartó képessége, valamint pufferközeg gyanánt se utolsó.

Epiphyllum 'Golden Fleece'

Az általam használt közeg előnye, hogy a gyökerek nem fulladnak be, nem maradnak sokáig vizesek, akár több évig is megfelelőek a növényeknek, nem szükséges átültetni őket másik talajba, esetleg csak nagyobb cserépbe, és a közeget pótoljuk. Az esetleges sófelhalmozódást meg tudjuk oldani könnyen egy bőségesebb öntözéssel, esetleg áztatással, hiszen így a sók kimoshatóak. A sófelhalmozódásra ugyanis érzékenyek az epifita növények. Ez a levegős közeg különösen télen jön jól, amikor egy rosszkor időzített öntözés könnyen végzetes lehet egy tömör közegben. Az ilyen kéreg alapú közegben kisebb az esély a rothadásra. A téli időszak mellett nyáron is fennáll ez a veszély, amire kevesebben gondolnak. A nagy nyári forróságban a gyökerek már nem képesek ellátni feladatukat, nem vesznek fel vizet, mivel a növény lezárja a gázcserenyílásait, hogy ne párologtasson. Ha ilyenkor tömörebb, vizes a talaj, akkor a gyökerek könnyen megfőnek. Gondoljunk csak vissza az idei nyárra, és a hőségriadókra. Sajnos úgy tűnik, hogy ez lesz a jellemző a nyarakra. Ebben az esetben pedig a levegős közeg életmentő, amiben a gyökér a legnagyobb melegekben szárazon marad. Mint minden dolognak, ennek a talajkeveréknek is vannak hátrányai. Gyakrabban kell öntözni elsősorban. Nyáron akár naponta kétszer (késő délután, és kora reggel), de az áztatással tartósabban átnedvesedik a talajkeverék. Fél órás áztatás elegendő, de ne legyen túl gyakori, inkább a felülről történő öntözés legyen túlsúlyban. A hőmérséklet csökkenésével fokozatosan csökkentsük az öntözések számát, arra azonban ügyeljünk, hogy az egész gyökérzóna nedvesedjen át. Télen ritkán kell öntözni, gyakran elég csak havonta egy kis löttyintés. Ha bizonytalanok vagyunk, tapogassuk meg a növényünk szártagját. Ha kemény, szinte roppan, a felülete feszes, akkor nem szükséges öntözni. Ha kezd puhulni, ráncosodni, érezhetően vékonyodni, akkor bizony öntözni kell. Ha elegendő vizet kapott, rövidesen visszahízik a szártag. A téli időszakban kissé szárazabban kell tartani, nem baj, ha nem teljesen kemény a szártag, de ne hagyjuk nagyon lefogyni. Ezzel elkerüljük az esetleges gyökérrothadást, valamint a bimbóképzésre nézve is előnyös ez a tartásmód.

 Ja igen, felülről történő öntözés. Az ilyen talajkeverék nem igazán fog teljesen átnedvesedni, ha cserépalátétbe öntünk vizet, és ebbe állítjuk a növényt. Mindenképp felülről kell öntözni. Ezek a növények egyébként is jobban szeretnek lógni, cserépalátét nélkül, hagy szellőzzön a fenekük. Ez alól kivétel néhány felálló habitusú levélkaktusz, mint például az Epiphyllum oxypetalum.

Ha már az öntözésnél tartunk, megemlíteném, hogy lehetőleg esővizet használjunk erre a célra, már csak az említett sófelhalmozódás elkerülése miatt is. Plusz ez a víz lágy, semleges kémhatású, legalábbis a szennyezett levegőjű városoktól távol. A használt akváriumvíz is tökéletes. A hőmérsékletre is figyeljünk, a növény környezetével megegyező hőmérsékletű vízzel öntözzünk.
A tápanyag-utánpótlásról is ejtenék néhány szót. A levegős talajkeverék esetében alkalmazzuk a "többször, kisebb töménység" módszerét. Én hetente tápoztam a növényeket, többnyire 3-4 ezrelékes töménységben. A tavaszi időszakban (március vége, április eleje) használhatunk nitrogéntúlsúlyos tápokat, majd május elejétől áttérhetünk általános tápozásra (az ilyen műtrágyákban közel egyenlő arányban található meg a nitrogén, foszfor és a kálium). Ilyenkor már megjelennek a növényeken a bimbók. Az ilyen növényeknek inkább kálium-foszfor túlsúlyos tápot adjunk, hogy minél szebb, és nagyobb virágok fejlődjenek. Az elvirágzás után térjünk át a többinél is használatos általános tápozásra. Szeptember végétől lassan fejezzük be a tápozást, télen nem szükséges, ilyenkor pihenjen csak a növény. Az őszi utolsó pár alkalommal kaphatnak kálium-foszfor túlsúlyos tápot, ezzel elősegítjük a téli bimbóképzést, valamint lelassítjuk a növény fejlődését, elősegítjük a szövetek beérését.
Nézzük a fényigényt, hiszen nem mindegy, hova rakjuk növényeinket. Az első, és legfontosabb, hogy a csigák ne érjék el. Komoly károkat tudnak okozni, nagyon szeretik a zsenge, ropogós szártagokat. Egyik alkalommal véletlenül a kert talaján felejtettem pár cserép növényt. Másnap reggelre szép, kör alakú rágások voltak rajtuk, rendesen kicsipkézték a növényeket. Nekem meg főtt a fejem, hogy lehettem ilyen figyelmetlen. Ezek a nyomok évek múltán is figyelmeztetik az embert, hogy óvakodjon a csigáktól. Ha biztosítani tudjuk a csigamentes elhelyezést, akkor még arra figyeljünk, hogy ne érje közvetlen napfény a növényt, különösen a nyári időszakban. Noha sok fényt igényelnek, a közvetlen napfény megégetheti őket. Bizonyos fajok,fajták szépen vörösödnek (Rhipsalis ramulosa), ezzel jelzik a megfelelő fényerősséget, de a legtöbb levélkaktusz új hajtása is kissé vöröses kellő fényellátásnál. Télen törekedjünk a lehető legvilágosabb elhelyezésre.

Rhipsalis ramulosa

Használhatunk árnyékolásra raschel-hálót, de akaszthatjuk őket egy lombos fa árnyékába is. Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a teraszunk fedésére használt átlátszó hullámlemez pont elég fényt enged át.
A teleltetéssel kapcsolatban még meg kell említeni, hogy lehetőleg 10-15 °C-ban legyenek. Ez azért szükséges, hogy lelassuljon a fejlődésük (télen alapvetően kevés a fény, melegben csak gyenge, megnyúlt hajtásokat hozna), valamint ez szükséges a megfelelő bimbóképzéshez.
Ha már megfelelően tudjuk gondozni a növényünket, rövidesen virágozni fog, és szép nagy teleppé fejlődik. A sok szem csodálkozva nézi a növényt, és minden bizonnyal elhangzik majd, hogy "jajde szép, nincs belőle felesleg?". Nos, nézzük a szaporítást, hogy másokat is meg tudjunk ajándékozni a saját növényünk egy darabjával. Erre is sok módszer létezik, van, aki simán földbe ledugva szaporítja, találkoztam már olyannal, aki vízben. Én leírom a nálam leginkább bevált módszert. Gyökereztetőközegként kertészeti perlitet használok. Ezt átnedvesítem, de ne legyen túl vizes. 20-26 °C közötti hőmérsékleten jól gyökeresednek a levágott szártagok. A páratartalom magas legyen, lehetőleg 70-80% körüli. Az is elég lehet, ha a szártagokat csak a perlitre fektetjük, ekkor is meg fog gyökeresedni, de sekélyen a perlitbe is lehet nyomni ezeket. Egy szártagot akár több darabra is lehet vágni, meg fognak gyökeresedni. A gyökereztetni kívánt szártagokat hagyjuk 1-2 napig friss levegőn száradni, hogy a nyílt sebek bezáruljanak. Tüzes kedvű növénytartók el is égethetik a sebet. Inkább a páratartalom legyen magas, mint a perlit legyen túl nedves. Utóbbi esetben inkább elrothad a hajtás, mielőtt meggyökerezhetne. A gyökerezési idő fajta és hőmérsékletfüggő. Általában 2-4 héten belül meggyökeresednek, de extrém esetben akár 2 hónap is eltelhet, mire gyökeres lesz a szártag. A frissen talajba ültetett növényt pár napig még tartsuk magas párában, azután szoktathatjuk a kinti körülményekhez. Szobai tartásra nem kimondottan ajánlom ezeket a növényeket. Mi több, számomra nincs olyan, hogy szobanövényt. Minden növény jobban érzi magát kint, ha biztosítani tudjuk a megfelelő körülményeket. Egyik növény se a szobában jött létre.

Epiphyllum termése

 A szaporítás másik lehetősége a magvetés. Néha hoznak terméseket a növényünk, majd az érést követően (6-7 hónap is lehet, szintén növényfüggő) elvethetőek a magok. A csírázás 24-26 °C-on 2-3 hétig tart, a fejlődő magoncok magas páratartalmat igényelnek, valamint szűrt fényt. A vetés tőzegbe történjen, sekélyen kell takarni a magokat. A magoncok esetében viszont szinte biztosak lehetünk, hogy a virág eltér majd a szülőkétől. A magonc fajtól,fajtától függően 3-6 év múlva virágzik.
Azt nem árt tudni, hogy a karácsonyi-és húsvéti kaktuszok sikeres gondozása, virágoztatása némileg eltér az általánosan leírtakkal, ezeket egy másik bejegyzésben leírom.

Az általam leírt tartási, szaporítási útmutató, és talajkeverék csak iránymutató. Másnál más vált be, van, aki télen is öntözi rendszeresen a növényt, és virágzik is, vagy épp egyszerűen általános virágföldbe van ültetve, és évről-évre dugig van a növény virággal. Minden lakás, és minden kert más adottságokkal rendelkezik, a növény igényeit ehhez kell igazítani. Amit leírtam, az nem szentírás, de figyelembe veszi a növények igényeit, és kiküszöböli a legfőbb tartási hibákból eredő növénypusztulásokat, vagy az elmaradó virágzást. Használja mindenki belátása szerint az olvasottakat.