Remusatia nemzetség

Kevéssé ismert, kevés fajt (R. hookeriana, R. pumila, R. vivipara, R. yunnanense) számláló, viszont nagyon érdekes fél-epifita nemzetség. A fél-epifita jelző azt takarja, hogy a növény képes a talajban, és a fák ágain, ágvilláiban is élni. Elterjedési területe igen széles, Afrika keleti részétől egészen Ausztrália déli részéig, beleértve a himalájai régiót is. Ilyen széles mértékű elterjedésének oka nagyfokú alkalmazkodó-képessége, és különleges szaporodása. A fagyot igen jól bírja, a fajok többsége -15°C környékén szenved maradandó károsodást. 

Méretét tekintve ez se nő túlságosan nagyra, fajtól, környezeti feltételektől függően 50-90 cm magasságúra. A félárnyékos fekvés az ideális számára, de elviseli az árnyékos, valamint a naposabb fekvést is. Utóbbi esetben több vizet igényel, egyéb esetekben közepes vízigényű, de talaja a vegetációs időszak alatt ne száradjon ki. Tápanyag-utánpótlás szempontjából megfelelő a kissé nitrogén-túlsúlyos tápoldatozás. A magas só-koncentrációra érzékeny, különösen epifita körülmények között.

Remusatia vivipara

Ez a nemzetség is fejleszt rizómát, így a nyugalmi időszak esetén visszahúzódik, levelei elhalnak. Virágzása, illetve szaporodása tekintetében is igen érdekes nemzetségről van szó. Az egyes fajok eltérő fenológiai fázisban virágoznak. Így például a Remusatia vivipara tavasszal, a levelek megjelenése előtt fejleszt virágot a gumó felső részéből, míg a Remusatia pumila nyáron, már levélhozás után hozza virágait. A virágok fajonként eltérőek. A spatha lehet sárgásfehér (R. pumila, R. hookeriana), sárga (R. vivipara), piros (R. yunnanensis), míg a spadix minden esetben vajfehér színű. A levelekre az jellemző, hogy a levéllemez sötétebb színezettségű, mint az erezet, amely jóval világosabb. Ez az új levelek esetében különösen feltűnő. Az ivaros szaporodás ebben a nemzetségben nem túl gyakori, ellenben az ivartalan szaporodással. Különböző elterjedési területeken eltérő génállományú R. vivipara egyedeket találtak. Egyes területeken (Nepál, Dél-India) diploid egyedek voltak fellelhetőek, ezek hoztak virágot, ám többségük önporzó volt, míg más területeken (Yunnan) ez a faj triploid génállománnyal rendelkezett. Utóbbi egyedek ivarsejtjei a meiózis során rendellenesen osztódnak, ezért nem tud létrejönni életképes utód. 

Remusatia vivipara csápjai, rajta néhány bulbil

Ennek köszönhetően ezek az egyedek zömmel vegetatív úton szaporodnak. A Remusatia nemzetség egyedei hengeres hajtást fejlesztenek a gumó felső részéből, amin nóduszok találhatóak. Minden nódusznál kis gumócskák (7-10 db), ún. bulbil-ok fejlődnek, amiken fajra jellemző karmok, kampók fejlődnek. Utóbbi függelékek abban segítenek, hogy a bulbil valamilyen emlősbe, vagy madárba akadva terjedhessenek. Ez a bulbil talajra, vagy a fák ágvilláiba, esetleg köves-mohás helyre hullva gyökeret fejleszt, és új növény fejlődik belőle. Így biztosított, hogy az utód az anyanövénytől távolabb fejlődik, és nem kell versengeniük egymással. Ezek a hajtások azonban eltérőek fajonként. Míg a R. vivipara esetében hosszú, vastag, függőleges hajtásról van szó, addig a R. pumila esetében ez vékonyabb, elágazó és gyakran csüngő.

Ez a nemzetség is kevéssé ismert még idehaza.