Tévhitek a legismertebb akváriumi halakkal kapcsolatban

Az előző akvarisztikai témájú bejegyzés pozitív visszhangja után felbátorodva jön is a következő. Az akvarisztikában mindig is voltak olyan halak, amiket szinte mindenki ismer, sokan tartják, de sokan rosszul. Most egy párat megmutatok nektek. Aki nem ismerné őket, az legalább tisztában lesz az adott hallal, aki kicsit ismeri, az legalább jobban fogja, aki meg jól ismeri, az mosolyog egy jót.

Nézzük is az elsőt, a díszhalak ősanyját, az aranyhalat (Carassius auratus var. auratus)

Szerencsétlen hal többet kapott a rivaldafényből, mint szeretett volna. Mesékben, reklámokban, filmekben találkozunk vele, belengi a mindennapjainkat. Aki csak tányéron látott halat, az is ismeri az aranyhalat. Nem beszélve arról, hogy Kínában igen nagy múltja van az aranyhalnemesítésnek és tartásnak. Van mindenféle színváltozatban, sima fátyolos, gülüszemű fátyolos, pirossapkás, oroszlánfejű, égrenéző, földrenéző (előbbi verzió elpusztult változata) és még sorolhatnám az emberi szelekció csodás eredményeit. A gyerekeknek is csodás ajándék az aranyhal, hát mivel mással kezdenék a haltartást? Mondjuk az olvasással. A cuki kis aranyhal egész nap tudna enni, és ami bemegy, az távozik is. Jobb esetben rohamosan elkezd nőni a hal, és bizony hamar kinövi a kis 50 literest.

Nem árt tudni, hogy egészséges körülmények között 30-35 centisre meg tud nőni az aranyhal. Jobb esetben egy pár ezer literes kerti tóban élhetnek, szaporodhatnak. Akváriumban is tarthatjuk őket, de akkor pár dolgot be kell tartani. Nyugodtan számolhatunk halanként 80-100 liter vizet. De inkább azt mondom, hogy egy 3-400 literes akvárium legyen a minimum, oda már mehet 4-5 hal. Elég komoly szűrés kell mellé, erősebb felépítésű növényekkel. Sajnos utóbbi, kimondottan aranyhalas akváriumot nagyon ritkán látni. Gyakoribb a kicsi, néha csak 20-30 literesben szenvedő, összezsúfolt aranyhalak látványa néhány búvárral, és színes kavicsokkal. Sajnos ez nem járható út hosszú távon a halakra nézve.

Nézzük is a következő gyakori pácienst, a bettát, avagy a sziámi harcoshalat (Betta splendens)

A boltban rögtön megpillantjuk, ahogy a hatalmas színes úszójú halak méltóságteljesen úsznak, kifeszítik úszóikat, és ringatják. Gyönyörű halak, az tény, és manapság rengeteg szín és formaváltozat közül lehet válogatni. Ezeket meg is veszik az emberek, és mennek a betták a társas akváriumba, ahol szuper jó az áramlás, sok pajtársa lehet, talán még veszünk mellé pár nőstényt is. Aztán jöhet az olvasás. Ezeknek a halaknak az eredeti élőhelye sekély vizek, rizsföldek, ahol nem igen találkoznak se komoly áramlással, se sok más hallal. A legjobb, ha külön számukra berendezünk egy 30-40 literes akváriumot sok növénnyel, és levegővel hajtott szivacsos szűrővel. Ez nem kelt nagy áramlást, de megfelelő szűrést tud biztosítani. Igyekezzünk változatosan etetni, mert a hímek hajlamosak az elhízásra, ami megrövidíti az amúgy se hosszú életű hal élettartamát. Ha nem szeretnénk tenyészteni, akkor nem érdemes nőstényt venni mellé. Sokszor a nőstényekkel együtt élő hímeket üldözik a nőstények, de egymást is üldözheti több nőstény. A hal agresszivitása egyénfüggő tud lenni. Van, akinél egy kis hárem gond nélkül eléldegél, másnál meg folyton megy a civakodás, és úszósérülés, elhullás lesz a vége. A társas tartás legalább ennyire kényes téma. Az a biztos, ha nem tartjuk őket közös akváriumban. Nem lehetetlen a társítás, de kell egy nagyobb méretű, alacsony vízoszlopú akvárium olyan halakkal, amik bírják a magas (28-29°C) hőmérsékletet, és nem piszkálják a bettát, és ez viszont is igaz. Plusz sűrű növényesítés. Kezdőknek nem javasolt ez a társas medence érthető okokból, sok benne a buktató.

A következő hal szintén jól ismert, ez a cápaharcsa (Pangasianodon hypophthalmus)

Egy újabb aranyos kis gülüszemű barátunk. Szuper cápa formája van, aranyos kis bajsza, és állandóan úszkál, tökéletes az akváriumba. Igen ám, de mindent megzabál, feneketlen gyomra van már kicsinek is. Ahogy nő, úgy egyre többet eszik, nagyobb korában akár kisebb halakat is megehet. Mert bizony nem marad mindig ujjnyi. A fishbase.org szerint a legnagyobb regisztrált kifogott példány 130 cm, és 44 kiló volt.

Ez nem az a nagy példány, de azért ez se kicsi

Egy ekkora halnak pedig már akvárium kell, nem is kicsi. Igazából nem is tudom, hogy mi lenne neki az ideális méret, hiszen nagy testű, folyton mozgó halról van szó. Itt már nem párszáz literekben kell gondolkozni, hanem tízezer liter felett. Szóval mielőtt bárki vesz cápaharcsát, gondolkozzon el, hogy hova fog elférni a tízezer literes kis akvárium. Persze nem biztos, hogy megnő ilyen nagyra. Az viszont annak a jele, hogy rosszul tartjuk a halat, és szenved, mert a saját végtermékében úszik, ezért nem képes megfelelő ütemben fejlődni. Ja és még egy dolog. A multikban Pangasius filé néven ennek a halnak a rokona van, csak, hogy tudjátok, mit esztek meg, ha esztek ilyet.

A következő hal szintén ismert, ez az öves díszcsík (Chromobotia macracantha)

Az igazi csigagyilkos. Sok akváriumban problémát okoznak az elszaporodott csigák. Ha megkérdezik, hogy mivel szabadulhatnak meg tőle, az első válaszok között van a Botia. A név alatt pedig szinte mindig az öves díszcsíkot értik, pedig van sok más faj is. Habár nem olyan rég még a Botia nemzetséghez tartozott, azóta átsorolták. Viszont a mérete nem változott. 30-35 centisre megnő, de jobb körülmények között is azért akváriumban lesz bő 20 cm.

Mivel csapathalról van szó, így több példány esetén már szintén nagyobb akvárium kell, ami ebben az esetben 250-300 literes legalább. De mi van, ha nekünk kisebb akváriumunk van, és csigainvázió van? Vannak kisebbre növő Botia fajok, pl a striata, lohachata, modesta vagy a kimondottan kis termetű Ambastaia sidthhimunki. Ha nem csak halakban gondolkozunk, akkor jó választás az Anentome helena csigaevő csiga.

Az örökzöld sláger, a sügér agresszív. Nincs ilyen, vagy olyan sügér, hiába van több száz, talán még több faj. Egységesen mind megkapta az agresszív jelzőt, hiszen minden sügér világuralomra akar törni. Megzabálja az összes növényt, a homokot áthordja az egyik sarokba, a kavicsokat a másikba, szétveri az üvegtetőt, és etetéskor jól lefröcsköl minket. Ez a sztereotípia él az emberekben. Nem mondom, hogy nincs ilyen sügér, de azért nem mind ilyen. Sőt, igazából kevés az ennyire problémás sügér. Először is kell egy fajnak megfelelő méretű akvárium. Sokan itt rontják el, mert túl kicsi helyen tartják, és a legtöbb sügér bizony területvédő. Arra is figyelni kell, hogy milyen társhalakat választunk, egy fajból mennyi, és milyen nemű egyedet tartunk együtt, és hogy legyen elegendő búvóhely, tereptárgy, hogy ki tudják alakítani maguknak a külön kis birtokukat a halak. Na és nem minden sügér lesz tepsi méretű. Vannak kimondottan kicsi sügérek, pl az ázsiai Dario nemzetség tagjai, a dél-amerikai Apistogramma-k, vagy az afrikai csigasügérek. Nagyobb halak között is vannak olyanok, amik jámbor állatok, és a légynek se ártanak. Nekem pl 20 centis Geophagus-ok és Satanoperca-k mellett 4-5 centis halak gond nélkül élnek, a növényeket se bántják. Szóval tessék elfelejteni ezt az agresszív sügér dolgot, utána kell olvasni, kérdezni 1-1 fajnak, és ne lepődjünk meg, be tudunk rendezni egy szép növényes, társas akváriumot sügérekkel. Aztán persze ott a másik véglet, pl. a fenti képen lévő Parachromis dovii, ami egy külön világ, az üveget is megeszi. De ilyen halakba azért egy kezdő nem igen fut bele.

A végére hagytam azt, ami számomra a leginkább szomorú, ezek pedig a tetovált halak.

Bizony, sajnos ilyen is van. Ez nem a természet alkotása, ez nem mesterséges szelekció eredménye, ez színtiszta kínzás az állatokkal szemben. Az ázsiai országokból indult ez a divat, pár évig nálunk is kaphatóak voltak, de szerencsére gyorsan tilos lett az ilyen halak forgalmazása. Ne gondoljátok olyan bonyolultnak ezt. Kifogják a halat, szárazon a kívánt mintát, színt tetoválják a halba, és mehet vissza a vízbe. Ha valakit már tetováltak, akkor tudja, hogy milyen érzés, nos a hal ugyanezt éli át, csak nem önszántából. A tetovált halak egy része magába a folyamatba pusztul el, egy része a tetoválás utáni fertőzés miatt pusztul el, és a maradék jut a boltokba. Idővel a tetovált minta veszít eredeti "szépségéből", megfakul, kikopik. Akiben van némi jó érzés, és tisztelet a természettel szemben, az messzire kerülje el az ilyen halakat, ha esetleg belefutna. Ha egy kutyát nyüszítve tetoválnának, akkor rohanunk az állatvédőkhöz, de amikor megvesszük a tetovált halat, akkor az milyen cuki, és rendben van.

Ne legyünk álszentek azért, mert a halak nem tudnak nyüszíteni. Persze tisztelet a kivételnek.

Néhány gondolat az akvarisztikáról

Ez a bejegyzés egy kissé eltér a többi növényestől, amit itt a blogon megszokhattatok. Nekem az akvarisztika régebbi hobbi, mint a növényezés, lassan 17 éve űzöm. Egy ideje már érett bennem a gondolat, hogy virtuális papírra vessem a gondolataimat ezzel a hobbival kapcsolatban is.

Mindenekelőtt az akvarisztika egy csodálatos hobbi. Víz alatti élőlényekkel foglalkozunk. Vízinövények, csigák, garnélák, halak, és hasonló dolgok kerülnek egy üvegedénybe, kavics az aljára, víz bele, és kész is. Nos az a helyzet, hogy ez ennél kicsit bonyolultabb. Van egy olyan mondás akvarista körükben, hogy "Az akvárium a természet egy kis darabkája". Ez nagyon szépen hangzik, de ahogy körbenézek, és visszatekintek az elmúlt évekre, ezt bizony nem lehet minden akváriumról elmondani. Eszembe jutnak a művárakkal, és búvárokkal telerakott, színes üveggolyós aljú förmedvények. Nyilván ez részben ízlés kérdése is, de részben valahol a természet, az élőlények tiszteletéé is. Aki tiszteli a természetet, és alázatos ezzel a hobbival szemben, az jól fogja csinálni, és szeretni fogja. Ellenkező esetben mérhetetlen terhet fog jelenteni idővel. Te vagy a halakért, és a hobbiért, nem fordítva. Emlékezz, mit tanított a Kis Herceg. Az elején talán mindenki gyerekkorában találkozott ezzel a hobbival, kis akvárium, pár guppi, néha születtek kishalak, olyankor nagy volt az öröm. Aztán jöttek a problémák, hogy vizet kell cserélni, etetni kell azokat a nyüves halakat akkor is, ha nyaral a család, stb. Lehet jól csinálni ezt, és lehet rosszul. Van pár komoly tévhit az akvarisztikában, amit nem árt tisztázni.

A hal akkorára fog nőni, amekkora az akvárium. Na ezt nem tudom, hogy honnan származik, de bődületes agymenés. Van némi összefüggés, de ez így nagyon le van egyszerűsítve. A hal méretét befolyásolja a vízben található bomlástermékek mennyisége. A halunk ugye ürít is, ha eszik. A halkaki, és más szerves anyag bomlani fog, normál körülmények között ammónia, majd nitrit, végül nitrát keletkezik. Ha magas ezeknek a bomlástermékeknek a szintje a vízben, akkor az gátló hatást fejt ki a hal növekedésére. Magyarán a saját vizeletében nem fog annyira megnőni a hal. Ezt egyrészt megfelelő akváriummérettel, megfelelő telepítettséggel, megfelelő szűréssel, kellő növényesítéssel és a legfontosabb, kellő gyakoriságú, és mennyiségű vízcserével lehet kiküszöbölni. Nézzük mit is jelentenek ezek a gyakorlatban.
Az akváriummérettel kapcsolatban 2010-ben hoztak egy rendeletet, ami az előző évekhez képest meghatároz bizonyos feltételeket. Például 30 liter alatti akváriumban nem lehet gerinces állatot tartani, illetve nem lehet gömbakváriumban se tartani gerinces állatot. Bizony, nincs többé aranyhal a gömbakváriumban. A rendelet igyekezett meghatározni egy megfelelő akváriumméretet a hal testhosszához viszonyítva. Alapvetően nem egy rossz ötlet, de a gyakorlati alkalmazása katasztrófa. Néha kijöttek olyan számítások, ahol a hal meg se tudott volna fordulni az akváriumban. Plusz nem vette figyelembe a halak egyedi igényeit, hiszen vannak területvédő halak, de számos más példát is fel lehetne hozni. Szóval egy általános szabálynak nem rossz, de azért jobb utána nézni a halak helyigényének, és viselkedésének külön-külön. Az 1liter/cm szabály hasonlóan pontatlan. Itt megtaláljátok ezt a rendeletet.
A szűrés is érdekes dolog. Kis akváriumokhoz (30-40 literig kb) jók a levegővel hajtott kis szivacsos szűrők. Ezek nem keltenek nagy áramlatot, jó felületet biztosítanak a szűréshez. Aztán innen felfelé elszabadul a bőség zavara. A gyári megoldások közül választhatunk belső motoros szűrőket, de már külső szűrőket is.  Ha van affinitásunk az otthoni barkácsoláshoz, akkor lehet több szivaccsal, erősebb légpumpával meghajtott szűrést összerakni, matten szűrést, cseh emelős módszerrel, aztán ahogy nő az akváriumméret, lehet oldalpolcos, vagy alsópolcos szűrést is. Utóbbi esetében külön szűrőakváriumot használunk. A szűréstípusokról itt nem írok részletesen, arról külön bejegyzést kéne, talán lesz is. Én személy szerint úgy gondolom, hogy motoros belső szűrő 150-200 literig jó lehet. De érdemes powerheadet nagy szivaccsal is használni. Olyan típust válasszunk, ami az akvárium víztérfogatát óránként 4-6x forgatja át, és nagy szivacs van hozzá. A mindenféle plusz rekeszes aktív szenes, biológiai szűréses reklámfogásokat el kell felejteni. Megfelelő teljesítményű szivattyú, és nagy szivacs, ami kell, felesleges túlbonyolítani. A biológiai szűrés nem a feles pohárnyi kerámiagyűrűtől lesz tökéletes a belső szűrőben. A külső szűrő eléggé megosztó dolog. Van, aki esküszik rá, és van, aki nem szereti. Előbbiek azzal érvelnek, hogy esztétikusan elrejthető, csendes, nagy vödörnyi szűrőanyag (ez a nagy azért nem biztos, hogy elég nagy), ritkán kell takarítani, meg amúgy is tök jó, hogy csak két kis cső lóg bele az akváriumba, és tiszta a víz. Viszont ott a másik oldal véleménye. Bevallom én is ide tartozok. Sose használtam külső szűrőt, és nem is tervezem. Az első problémám ott van a külső szűrőkkel, hogy hiába ott a nagy vödör, az akkor is kicsi az akvárium méretéhez képest. Átlagos telepítettség mellett az akváriumban lévő víz térfogatának legalább 10-15%-nyi szűrőtérfogat szükséges. Ha megnézem az első elém kerülő külső szűrőt, ott 2% a szűrőtérfogat a javasolt akváriummérethez viszonyítva. Tovább keresgélve se nagyon lesz több. A szűrőtérfogat mérete egy dolog, az áramlási sebesség viszont nagy a szűrőtérfogathoz képest. Lényegében végigrántja a vizet a szűrőbetéteken, amíg nem telítődik a szűrő. Utána lelassul a víz áramlása, de attól még kicsi a térfogata. Egy gyengébben telepített, sűrűn növényesített, vagy kisebb halas akváriumban ez nem annyira ütközik ki, de nagyobb méretű halakhoz én személy szerint nem javaslom. Nekem pl. a 720 literes alatt 100 literes szűrőakvárium van, kb 70 liternyi szűrőanyaggal. Olcsóbb, egyszerűbb, és hatékonyabb, mint egy külső szűrő.

A díszhalboltosok többsége most biztos szid, hogy nem dicsérem a külső szűrőket, és a brutálisan magas szűrőárakat. Bocsi.
Ami a vízcserét illeti, átlagos telepítettség mellett heti-kétheti vízcsere javasolt, 20-25%-ban. A cserevíz lehet esővíz, de csapvíz is, ha megfelelő a halaknak. A csapvízben lévő klór általában nem olyan nagy mennyiségű, hogy gondot okozzon a halaknak. Ami nagyon fontos, és amit sokan rosszul csinálnak. Vannak, akik nem csinálnak kéthetente se vízcserét, de még havonta se. Az elpárolgott vizet pótolják, majd évente egyszer nagytakarítás. Mindent kidobnak, és teljes restart. Ez a lehető legrosszabb módszer. Az akvárium egy biológiai életközösség, megvan a maga kialakult biológiai egyensúlya, nekünk ezt csak fenn kell tartani. Ami nem azt jelenti, hogy egy évig tojunk az akváriumra, aztán meg már olyan csúnya, hogy inkább domestossal jól áttörölgetjük. Én nem vagyok híve a mindenféle csodaszereknek, vízkezelőknek, csodakütyüknek. Nincs itt semmi csoda, ez csak egy akvárium, nem kell túlbonyolítani azért, hogy jól járjanak a gyártók. Általában azok küszködnek az akváriummal, akik nem áldoznak elég időt, energiát, és néha bizony pénzt ebbe a hobbiba. A legtöbb időt és energiát a tervezés, a gondos utánajárás adja. Maga az akvárium gondozása nem sok idő. Napi 1-2x etetés-5 perc, hetente, kéthetente vízcsere plusz szűrőtakarítás-fél óra. Ennyi. Néha azért le kell takarítani az algát is az üvegről, hogy belássunk. Viszont ha nem szánjuk rá a kellő időt és energiát, akkor azt a pénztárcánk fogja bánni. A lusta és gazdag ember viszont nyugodtan hátradőlhet.

Viszont honnan is vegyük a megfelelő infót, hol nézzünk utána mindennek? Jöhet a jogos válasz, hát a díszállatkereskedésben. Én erre azt válaszolnám, hogy ácsi, Magyarországon vagyunk. Nálunk kialakult egy olyan helyzet, ahol a vásárló mutogat az eladóra, és az eladó a vásárlóra. Mindkét oldalnak igaza van valahol. A vásárló elvárná, hogy ha bemegy a díszállatkereskedésbe, akkor az eladó érti a dolgát, tájékozott, nem fogja átvágni se szándékosan, se önhibáján kívül. De nézzünk meg egy hazai díszállatos álláshirdetést. Ott az akvarisztikában való jártasság előny, de nem feltétel. Nem hogy ilyen irányú végzettség, mert bizony van az is. A legtöbb hazai bolt csak reméli, hogy talál olyan munkaerőt, aki bírja az ottani körülményeket tartósan, arról pedig csak álmodni mer, hogy látott már közelről akváriumot. Egyszerűen nem teheti meg azt a luxust, hogy válogasson a munkaerőpiacon, mert nincs akkora bevétel, hogy magasabb bérért szakirányú képzettséggel rendelkező embert vegyen fel. Nem áldoznak annyi pénzt az emberek hazai szinten a hobbiba, hogy az gördülékenyen menjen minden fronton. Hogy miért nem áldoznak, hogy miért nincs rá elég pénze az embereknek, az más téma, erről valószínűleg mindenkinek van véleménye. Visszatérve az eredeti gondolathoz, ha bemegy a vásárló, és kérdez az eladótól, akkor valószínűleg olyan választ kap, ami csak részben helyes. Sokszor a profit a cél, eladnak össze nem illő halakat, vagy túlságosan kicsi akváriumba halakat stb. Innen a rossz vélemény a vásárlók részéről. Persze tisztelet a kivételnek. Nézzük a másik oldalt. Bemegy a vásárló a boltba, odamegy hozzá az eladó, köszön. A vásárló azt mondja, hogy neki kell a kék meg a piros halból 5-5 darab, meg csapjon hozzá egy olyan tapadó izé harcsát is. Az eladó javaslata, véleménye nem érdekli, nála van a pénz, vásárolni akar, mi az, hogy azt mondja neki az eladó, hogy ezt így nem lehet összerakni, vagy nem ekkora akváriumba. Fogja be a száját, és adja a halakat, mert különben átmegyek a másik boltba! Aztán sokszor az eladó kiszolgálja a vásárlót, és kész. Olyan szintű a vásárlói igénytelenség, hogy céges pszichológus kellene minden díszállatoshoz. Szomorú, de ez a helyzet. Ha már nem vette a fáradtságot, hogy utána nézzen a halnak, akkor legalább a boltban hallgasson már az eladóra. Talán nem mond olyan oltári nagy hülyeséget. Vannak persze kivételes esetek, amikor akvarista megy be a boltba, és nem haltartó, és hozzáértő eladóval találkozik, beszélgetnek, megtörténik a vásárlás, és kialakul egy jó viszony. Az ilyen építő jellegű kapcsolat vinné előre a hobbit, és a kereskedelem minőségét. Ha az eladó látja azt, hogy a vásárló igényes, és tudja mit akar, akkor kénytelen szakmailag odafigyelni az eladó, és ezzel egy minőségi szolgáltatást is nyújt. Mi vásárlók pedig legyünk igényesek, törekedjünk arra, hogy az állatainkat jól tartsuk, és vegyük meg a drágább kaját, vagy a nagyobb akváriumot, ha az állatnak arra van szüksége. Lehet spórolni ebben a hobbiban is, de az ne az állatok kárára történjen. Egy hal nem tud nyüszíteni vagy nyávogni, de az nem azt jelenti, hogy jól érzi magát. Egy hal nem vagy boldog, vagy döglött.

Ha már szó esett arról, hogy utána kell nézni dolgoknak, akkor javasolnék pár forrást. Tudom, ódivatú könyvet olvasni, de szuper könyv, az akvaristák bibliája a Horn-Zsilinszky: Akvarisztika című könyve. Régebben íródott, a technikai részek nem a legaktuálisabbak, de a többi része nagyon is használható.
A neten viszonyt annyi az infó, hogy nem is tudja az ember, hova kapkodja a fejét. Rengetegen írnak az akvarisztikáról, és rengetegen rosszul. Valójában nagyon kevés az, ami szakmailag helyes. Haziallat.hu és hasonló weboldalakat messziről kerüljük. A diszhal.info alapnak nem rossz, de azért ezt se vegyük szentírásnak, vannak pontatlanságok itt is. Az akvaguru.hu például egy jó ellenpélda, itt figyelnek a szakmai hitelességre is. Van még néhány használható hazai weboldal, de ezek már specializáltabbak, kevésbé általánosak. Nem beszélve arról, hogy van nekünk egy kimondottan akvarisztikai szaklapunk, az Akvárium Magazin, illetve egy hazai egyesület, az Akvaristák Magyarországi Egyesülete (AME).
Külföldre tekintve a halak leírásában nagyon használható a seriouslyfish.com weboldal. Ha harcsák, akkor planetcatfish.com, ha csíkfélék, akkor loaches.com. Képnézegetésre ott az aquariumphoto.dk. Továbbá vannak jó hazai illetve külföldi facebook-os csoportok is, ha maradtak volna kérdések bennetek.

Remélem hasznos volt mindenkinek ez a kis szösszenet, igyekeztem rávilágítani pár lényeges dologra. Tudom, a szűrős résznél elkapott a hév :)
Ettől függetlenül nagyon sok dolog eszembe jutott közben, de nem akartam túlságosan elnyújtani a bejegyzést. Majd talán fog még születni hasonló témájú a jövőben is.

Ja és mielőtt elfelejtem, nincs agresszív sügér, csak kicsi akvárium.

Elefántfül fajok, fajták

Mivel egyre több új faj, fajta leírása kerül be a listába, ezért nemzetségenként szétbontottam külön bejegyzésekre a leírásokat. Így átláthatóbb, rövidebb lett 1-1 nemzetség bemutatása. Ezt a bejegyzést nem szüntetem meg, mivel több külső forrás is ide vezet. Ezért a további átláthatóbb olvasás miatt a nemzetségekre bontott bejegyzéseket alább olvashatjátok:

Általános leírás az elefántfülekről

Alocasia fajok, fajták

Leírás az Alocasia nemzetségről, gondozásukról

Colocasia fajok, fajták

Leírás a Colocasia nemzetségről, és gondozásukról

Xanthosoma fajok, fajták

Leírás a Xanthosoma nemzetségről, és gondozásukról

Valóban télálló nálunk a kukoricalevél?

Csak halkan súgom meg, hogy nem a csemegekukoricáról lesz szó, hanem a közönséges kukoricalevélről (Aspidistra elatior). Szinte mindenki ismeri ezt a régi, jól bevált levéldísznövényt, de azt már kevesebben tudják, hogy a fagyot is elég jól tűri. Kicsit körüljárjuk a témát, és további érdekességekről is szó lesz.

Közönséges kukoricalevél (Aspidistra elatior)

A spárgafélék (Asparagaceae) családjába tartozik ez a Japánban és Taiwanon őshonos örökzöld növény. Megfelelő körülmények között 60-90 cm magasra nő. Leginkább az árnyékos, félárnyékos fekvést kedveli, a tűző napot nem igen szereti. A levegő páratartalmára nem kimondottan igényes, mivel erős, bőrszerű levelei vannak. Vízellátás szempontjából jobb, ha ritkábban kap vizet, és két öntözés között kissé kiszárad a földje. De egy nyirkosabb, árnyékos, párás helyen is szépen fejlődik. A talaj kémhatására se igényes, de az enyhén savanyú talajt jobban kedveli. Mivel lassan fejlődik, nem is túl tápanyagigényes, így sokáig ugyanazon cserépben is szép marad átültetés, tápozás nélkül. Eléggé tágtűrésű növényről van szó, szélsőséges körülményeket is elvisel, ennek is köszönheti, hogy olyan sikeres szobanövény vált belőle. Olyannyira, hogy a legkomolyabb gondozási tanács vele kapcsolatban az, hogy időnként poroljuk le a leveleit, és löttyintsünk rá egy kis vizet. Az ilyen nagylelkű gondoskodást néha virágzással is meghálálja, főleg téli időszakban.

Kukoricalevél virág (netes kép)

A virágok közvetlenül a rizómából fejlődnek ki, amely a talaj közelében, néha annak felszínén kúszik. A virágok is közvetlenül a föld felszínén nyílnak ki, amelyek 2-3 cm nagyságúak, tulipánszerűek, elhúsosodottak, és belül lila színűek. Nem ezért tartjuk ezt a növényt, de érdekes virágokat hoz. A fagytűrőségéről viszont nagy a csend, nem is értem igazából, hogy miért.

Kukoricalevél december végén a kertben

Az internetet böngészve általában a fagytűrőségét is alig említik, vagy éppen óvatos -5°C-ot írnak. Én jobban utána néztem, és bizony 7b zónás fagytűrést írnak ennél a növénynél a komolyabb oldalak, ami -15°C körüli fagytűrést jelent. Nálunk azért ennél nem ritkábbak a komolyabb hidegek, de egy jól védett fekvés, vagy takarás könnyedén átsegítheti a növényt ezen a hideg időszakon. Én 4 éve ültettem ki a növényem, és azóta köszöni szépen, jól van, fejlődik, terjed. Bár azóta a virágját nem láttam...
Az első télen egy nagy fóliát húztam rá, ami alá jó adag falombot tömtem, majd körben nagyobb kövekkel súlyoztam le. A hó nyomása tavaszra kissé lelapította a növényt, de pár nap után felegyenesedtek a levelek. Fagykárnak semmi jele nem volt a növényen. A következő télen semmi takarást nem kapott, védtelenül várta a telet. Kapott hideget, 25-30 cm-es havat a nyakába, ami igazából jól is jött, mert szigetelte a tövét. Tavasszal szintén semmi jele nem volt a fagynak a növényen.

Márciusban a kukoricalevél

Következő évben se takartam, azonban nagyobb hidegek voltak. Látszott is a levélen, hogy most bizony már megérezte a növény, ugyanis sötétebb fagyási foltok voltak rajta. Tavasszal a levelek kis részén voltak fagyási sérülések, főleg a levélcsúcson. Az új levelek azonban gyorsan eltakarták ezeket. Ahogy most látszik, a teleink egyre enyhébbek, nagy ritkaságnak számít már a tartósan -15°C-os hideg, így a növény áttelelési esélyei javulnak. Érdekes, ritka kiegészítője lehet a kert egy árnyékosabb részének, nem beszélve arról, hogy örökzöld, így télen is mutatós. Attól azonban nem kell tartani, hogy átveszi az uralmat a kertben, mert iszonyat lassan fejlődik. Nálam a 4 éve alatt alig duplázta meg a méretét.
Ha különlegességre vágyunk vele kapcsolatban, akkor arra is van lehetőség.

Néhány kukoricalevél fajta (netes képek)

Az alapfajon kívül megtalálható még az 'Okame' változat, amely fehér sávokkal, csíkokkal díszített, ami tévesen 'Variegata' néven is előfordul. Továbbá az 'Asahi', amelynek a központi levélere, de főleg a levélcsúcsa fehér színű, a 'Hoshi-zora', amelyen elvétve fehér pöttyök találhatóak, a 'Lennon's Song', amelyen a központi levélér mentén fut végig egy fehéres sáv. Ezeknek a mintázott levelű fajtáknak kissé gyengébb a fagytűrése, átlagosan -12-13°C körüli. Létezik egy fajta, amelyet sűrűn borítanak fehér pöttyök, de a levele jóval keskenyebb, mint a hagyományos zöld levelű fajé. Ez az Aspidistra lurida 'Ginga', amely korábban tévesen Aspidistra elatior 'Milky Way', vagyis Tejút néven volt ismert, a fagytűrése azonban megegyezik az Aspidistra elatior fajéval.
Végezetül annyit írnék még, hogy ezzel az írással nem arra buzdítok mindenkit, hogy az első fagymentes napon ültesse ki a kertbe a növényt, de megmutattam egy lehetőséget, hogy így is lehet. Akár félbe is lehet vágni a tövet, az egyik felét kiültetni, a másikat cserépben gondozni, és télire bevinni, így mindig lesz tartalék.

Kerti tó létrehozása, fenntartása

Ebben a bejegyzésben sorra vesszük, hogy mikre kell ügyelni egy kerti tó létrehozásánál, illetve hogy később milyen karbantartási feladatok szükségesek ahhoz, hogy kertünk dísze legyen egy tó.

Elhelyezés

A tó elhelyezése, fekvése az egyik legfontosabb tényező. Ha teljes napon van, akkor nagyon sok gondunk lesz az algákkal. Ha teljes árnyékban, akkor lassabban melegszik fel a vize (ami a nagy nyári hőségben csak jó), tavasszal később enged ki a fagy fogságából, és a virágzó növények sajnos kevesebb virágot fognak hozni. Persze lehet árnyéktűrő virágos növényeket telepíteni, de jóval több lehetőségünk van, ha kissé napos a tó. Ha az árnyékot valami nagyobb lombhullató fa adja, akkor viszont gondunk lehet ősszel a sok lehulló falevéllel. Ezeket vagy lehalásszuk, vagy a lombhullási időszakra egy hálót feszítünk a tó fölé, ami felfogja a leveleket. Ha tűlevelű örökzöld adja az árnyékot, az se tökéletes, ugyanis ez is hullajtja a leveleit, csak nem egyszerre. Valami nagyobb lomblevelű örökzöld lenne a legideálisabb megoldás. A tó számára azonban az a legjobb, ha sikerül egy félárnyékos fekvést találni. Érje pár óra közvetlen napsütés, de ne tűzze egész nap. Így szebbek lesznek a növények, dúsabban virágoznak, a halak élénkebb színűek lesznek, de az algával kevesebb gondunk lesz (az algásodásnak azért több tényezője is van, nem csak a fény, ezekre majd kitérek).

A tó mérete

Ezt teljesen a tulajdonos igényeinek megfelelően lehet alakítani. Persze a rendelkezésre álló hely függvényében. Örök igazság, hogy minél nagyobb a víztérfogat, annál könnyebb benne stabilan tartani a biológiai egyensúlyt. Hogy nekünk ez miért is fontos? Ha teljesen mi akarjuk a tavi ökoszisztémánkat uralni, akkor az nagyon sok energiánkba kerül, folyamatosan figyelni kell rá, és ha valami hiba csúszik a gépezetbe, borul minden. Ha viszont az elején megteremtjük a megfelelő feltételeket, és ezeket fenntartjuk, akkor a természet végzi a dolgát, csak minimálisan kell beleavatkozunk. Ez az ökoszisztéma létrehozása attól is függ, hogy mennyire fejlett élőlényeket akarunk tartani. Ha csak növényes tó lesz, akkor azok tűrőképesebbek, kevésbé kell odafigyelni. Ha viszont már halakat is szeretnénk tartani, akkor igenis fontos a jó vízminőség. A halak esetében létezik egyfajta iránymutatás, hogy mi az a minimális víztérfogat, amit figyelembe kell venni a tartásuknál. Ez aranyhalak esetében 150-200 liter/hal, koik esetében 1000-1500 liter/hal. Ez elsőre talán soknak tűnik, de az aranyhalak 30-35 centisre is megnőhetnek, a koik pedig lényegében díszpontyok, és méretben nem maradnak el a vad színezetű társaiktól, idővel megnőnek 10-15 kilósra, vagy még nagyobbra. Ez a minimális víztérfogat persze csak iránymutatás, de erre azért van szükség, hogy megfelelően tudjanak fejlődni a halak. Ennél kisebb fajlagos víztérfogatban is élnek, esznek, akár még szaporodnak is, de ez nem azt jelenti, hogy megfelelő nekik a hely. Zsúfolt elhelyezés esetén kisebb méretűre nőnek, nagyobb az esély a különféle betegségekre is, könnyebben kialakulhat oxigénhiány a tóban. Mélység tekintetében pedig elegendő 120-150 cm. Ennél mélyebb tavat csak tényleg nagy tavak, és nagy halak esetében látok indokoltnak. Komolyabb tél esetében 20-30 cm vastag jég is képződhet a tavon. A tó alján pár év alatt 15-20 cm iszapréteg is képződhet. Ennek megfelelően a tó alján, kb 1 méteres mélységben a legnagyobb sűrűségű a víz, 4°C-os. Itt telelnek a halaink. A halak várható számának megfelelően úgy érdemes kialakítani a tómedret, hogy a legmélyebb részen kényelmesen elférjenek a halak télen. Nálam pl közel 20-30 hal van átlagosan, plusz az ivadékok. Ezeknek kb. egy négyzetméternyi területük van az átteleléshez. Az egy méternél sekélyebb tavak esetében ott a veszély, hogy a víz túlságosan áthűl, és a halak elpusztulnak tavaszra.
Ha viszont nem akarunk halakat tartani, akkor lényegében bármekkora tavat létrehozhatunk. Akár egy sekély kis tavacskát mocsári növényeknek, vagy teknősöknek. Azért utóbbi esetben se árt egy 30 cm mély, legalább 1x1 méter átmérőjű tó, persze ez fajtól, egyedszámtól függően változhat.

A tó biológiai egyensúlya

Nem szeretném túlbonyolítani a dolgot, de néhány alapvető tényt fontosnak tartok, hogy megértsünk, mielőtt belevágunk egy tó megépítésébe. Fentebb már megemlítettem a tavi ökoszisztémát. Lényegében arról van szó, hogy egy körforgást kell létrehoznunk a tóban. Lebontás és felépítés egyensúlyát. Adott a víztérfogat, ennek megfelelően telepítünk adott számú halat. Etetjük őket, a halak ürítenek, a végtermék bomlik, amiből ammónia, majd nitrit és nitrát képződik. Ezeket az átalakításokat a számunkra hasznos lebontó baktériumok végzik, amelynek megfelelő felületet kell biztosítani. Erre nagyon jó a tavi, és mocsári növények gyökérzete, amely sűrű, szövevényes, és nagy felületet képes biztosítani a baktériumok számára. A keletkező bomlástermékeket pedig a növények használják fel. Igen ám, de milyen növények? Ezt kell nekünk befolyásolni. A leggyorsabban szaporodó növények, amik gyorsan felveszik a bomlástermékekből származó tápanyagokat, azok az algák. Nos ezt kell megakadályozni. Azt azért megemlíteném, hogy nincs olyan egészséges tó, ahol ne lenne minimális alga. De a fejlettebb növényekkel kordában lehet őket tartani. Nagyon jó tápanyagkonkurens növények az érdes tócsagaz (Ceratophyllum demersum), a különféle süllőhínárok (Myriophyllum sp.), és egyéb hínáros társulást alkotó növények. Ezek gyorsan fejlődnek, víz alatt található a teljes növény, tehát a vízből fedezi a tápanyagigényét. Minél több a vízbe kerülő bomlástermék, annál több fejlettebb növényre van szükség, hogy ne az algák uralják a tavat. Ha felborul az egyensúly, akkor beindul az algavirágzás, és a tóból egy zöld leves lesz. Ilyenkor gyakran nyúl az ember algairtókhoz. Ez viszont csak tüneti kezelés, a kiváltó okot nem szünteti meg,sőt. Folyamatos használata pedig nem túl egészséges. A túlzott napsütés szintén kedvezően hat az algák elszaporodására.

Kell-e tószűrő?

Ez egy teljesen jogos kérdés. A fentebb vázolt ideális esetben a halak és a növények olyan egyensúlyban állnak, ahol az algák háttérbe szorulnak, a víz tiszta, oxigénnel dús. Én személy szerint nem használok semmilyen mesterséges vízkezelőt, berendezést a tóhoz, és a víz kristálytiszta, a halak egészségesek, szaporodnak. Tavasszal általában szokott lenni egy rövid időszak, amikor az algák jobban elszaporodnak, de rövidesen beindulnak a tavi növények, és visszaszorulnak az algák. Jobban szeretem ezt a naturális megközelítést. Ehhez viszont ideális körülmények kellenek, és sok növény.
A másik véglet az, amikor tószűrőt használ az ember, sőt, kimondott szűrőrendszert, és minimális növényt, épp csak díszítésnek pár tövet. Szoktak is ajánlani komplett ilyen rendszereket szivattyúval, szűrőtartállyal és UV-szűrővel. Utóbbi lényege az, hogy egy zárt tartályban van egy lámpa, ami UV-C fényt bocsájt ki, és az itt áthaladó vizet sterilizálja. Minden élőlényt elpusztít ez a típusú sugárzás. Medencékhez is használnak ilyet, ott igazából több haszna is van szerintem. Anno én is beleestem abba a hibába, hogy megvettem egy gyári szűrőszettet a tóhoz, ami papíron a tó méretéhez elegendő kellett volna, hogy legyen. A gyakorlatban azonban a gyári szettek többsége csak arra jó, hogy mozgassa a vizet, zabálja az áramot, de tiszta vizet nem csinál. Én is így jártam. A 4000 liternyi víztérfogathoz elvileg elég lett volna a kb. 20 liternyi szűrőtérfogat, és egy 2400 l/h teljesítményű szivattyú. Aztán mégse volt elég. Olyan kicsi volt a szűrőtérfogat, hogy nem volt hatékony a biológiai lebontás, sőt, még a mechanikai szűrés se. Az UV-szűrő ontotta magából a bomlásnak induló szervesanyagot, a szivattyú csak gyengén dolgozott, alig mozgott a víz, folyamatos algaproblémáim voltak. Ilyenkor algairtóhoz nyúltam. Ez megölte az algákat, de akkor meg ott volt a sok bomló szervesanyag, megugrott a bomlástermékek mennyisége a vízben, és kevés növény híján megint újraindult az algásodás. Ördögi kör. Sajnos halpusztulás is volt ebben az időszakban. Másfél évnyi szenvedés után meguntam, és elkezdtem teraszosabbra kialakítani a medret, és több növényt telepítettem. Rövidesen kezdett helyreállni a tó, letisztult a víz, visszaszorultak az algák.

Körben jól látszik a sekély terasz

Egy megfelelő, köztes állapot lehet az, ha van egy kellően nagy teljesítményű szivattyú, és kellően nagy térfogatú szűrő, és mellé növények. Pontos számadatokat nem lehet mondani, de minél nagyobb a szűrő, annál jobb. Akváriumok esetében átlagos telepítettségnél a víztérfogat 10-15%-ának megfelelő szűrőtérfogat már elegendő lehet. Ha ezt vesszük alapul a tavak esetében is, akkor nagyot nem hibázunk. Ez az én kb. 4000 literes tavam esetében kb. 4-500 literes szűrőtérfogatot jelentene. A szűrőtartályba először érdemes mechanikai szűrés gyanánt nagyobb lyukú, majd egyre finomabb lyukú szivacsot rakni, de akár a krumpliszsák is megfelelő erre a célra elég nagy tömegben használva. Biológiai szűréshez pedig jó lehet a lávakő, különféle szűrőkerámiák, biolabda. Ezek biztosítják a felületet a lebontó baktériumok számára. A szivattyút érdemes úgy megválasztani, hogy a víztérfogatot óránként 2-3 alkalommal forgassa át. Tehát az én esetemben ez 8000-12.000 l/h teljesítményt jelentene. Túl nagy vízmozgás zavarhatja a halakat, valamint a túl gyors víz nem ideális a biológiai szűrés számára. A túl gyenge szivattyú esetén pedig nem mozog kellően a tó vize, így leülepednek a vízben lévő anyagok. Ha megvan a megfelelő szűrőrendszer, akkor ezt érdemes még kiegészíteni növényekkel, és így egy stabil, jól működő rendszer állhat össze.

Meder kiásása

Ha megtaláltuk a megfelelő helyet, akkor jelöljük ki a tó helyét, körvonalait. Fontos, hogy a meder több átlójánál hosszú palló, vagy léc és vízmérték segítségével nézzük meg, hogy vízszintben vannak-e a szélek, nehogy a feltöltésnél érjen minket meglepetés.  Ne felejtsünk el valamilyen túlfolyást is biztosítani, hiszen nagy esőzések esetén megemelkedhet annyira a vízszint, hogy kilép a tóból. Ezt megoldhatjuk úgy is, hogy az egyik oldalon egy kis mélyedést csinálunk a szélen, amit nagyobb kavicsokkal takarunk el, de használhatunk nagyobb átmérőjű PVC csövet is. A túlfolyó vizet vezethetjük árokba, vagy olyan területre, ahol nem gond a víz, gyorsan elnyeli a föld. Nagyobb tó esetében érdemes papírra vetni az ötleteket, ott bátran lehet tervezni, változtatni. Érdemes megtervezni a teraszokat is, ahová majd a növényeket ültetjük. Ha letisztultak a vázlatok, akkor jöhet a komolyabb munka, elő az ásót, lapátot, talicskát. Érdemes úgy kiásni a medret, hogy először csak a legelső terasz mélységében termeljük ki a földet. Majd innen a terasz szélességét meghagyva folytassuk tovább az ásást a következő teraszig, vagy közvetlenül a mederfenékig. Azért szükséges így kiásni, mert utólag felépíteni a teraszt már nehezebb, és nem lesz olyan tartós, de legalábbis trükközni kell hozzá. A terasz méretezésénél figyelembe kell venni, hogy milyen halakat akarunk tartani a tóban. Aranyhalak esetében 30-40 cm mély terasz elegendő, és ide elhelyezhetjük a növényeket. Koik, vagy egyéb nagy testű hal esetében már érdemes 40-50 cm mélységig levinni az első terasz szintjét. A szélesség is legyen legalább 30 cm, ennél keskenyebben ugyanis nehéz elhelyezni a növényeket akár cserepesen, akár beültetve.
A kitermelt földből csinálhatunk alapot egy vízesésnek, csobogónak is.

Meder kibélelése

Kaphatóak előre gyártott műanyag tómedrek, viszont ezek alakja meghatározott, és igazából a többség elég kicsi is, pár aranyhalnál többnek ritkán elegendő. A medret betonozhatjuk is, ám ebben az esetben a betont szükséges felületkezelni, szigetelni, hogy a víz ne szivárogjon át rajta később se. Ez azonban munkaigényes, és költséges is. Ritkább, és viszonylag drága, de gumifóliát is lehet használni. A legelterjedtebb azonban a különböző tófóliák használata. Ezek általában lágy, UV álló  PVC fóliák. A tó méretének megfelelően érdemes választani, mivel különböző vastagságban gyártják ezeket a fóliákat. Ha nagy a tó,és nem elég széles a rendelkezésre álló fólia, akkor sincs gond, ugyanis vannak erre alkalmas speciális ragasztók, amikkel a fóliacsíkokat egymáshoz ragaszthatjuk, ezzel nagyobb méretű medrek is gond nélkül kibélelhetőek. Gyakran találkozni alternatív megoldásokkal, kérdésekkel. A mezőgazdaságban használt egyéb fóliák nem, vagy csak ideiglenesen alkalmasak. Lehet az a fólia UV stabil, lefektetheti az ember több rétegben, viszont nem ilyen célra készültek, ilyen körülmények között nem olyan tartósak, mint a tófóliák. Gondolom senki nem szeretne fóliát cserélni, de legalábbis foltozni egy 5000 literes tavat, mert valahol ereszt. Jó esetben nyáron, rossz esetben meg télen, mindazért, mert kicsit spórolni akart az ember. A tóépítés kissé költséges, bizonyos dolgokon lehet is spórolni, de az ne a fólia legyen. Papírforma szerint a kialakított medret homokkal ildomos beszórni vékonyan, erre geotextil kerül, majd erre a fólia. A gyakorlatban azonban itt már lehet trükközni. Geotextil helyett használhatunk régi plédeket is akár. A lényeg, hogy a tófólia valami puhább felületre kerüljön, ahol nem áll fenn a veszélye annak, hogy megsérti, átszúrja valami. Gyakran riogatnak a vakonddal. Nos, ebben az esetben a medret boríthatjuk lapos tetőcseréppel, és erre a homok, geotextil stb. A gyakorlatban viszont kétlem, hogy a geotextilen és a fólián átverekedje magát a vakond, legalábbis én még nem hallottam ilyen balesetről. A gyökerek ellen is elég védelem a geotextil és a fólia. Hamarabb nyomja fel a gyökér a fóliát, minthogy átlyukassza azt. Mindettől függetlenül van, aki geotextil nélkül terítette le a fóliát, és köszöni szépen, nem volt vele probléma. Bevallom, én se használtam geotextilt a tónál.
A felhasználható anyagokat sorra vettük, nézzük a tófólia terítésénél mire figyeljünk. Lehetőleg egy meleg napot válasszunk erre az alkalomra, mert ilyenkor puhább a fólia, könnyebb a helyére igazítani. Kisebb tónál két ember is elegendő, nagyobb esetében már több szükséges. Úgy érdemes elhelyezni a fóliát, hogy minél kevesebb ránc képződjön, és a kialakított mederhez tökéletesen illeszkedjen. A fólia széleit még ne rögzítsük. Először kezdjük el feltölteni vízzel a tavat, mert a víz az apró egyenlőtlenségeket kisimítja, ráhúzza a mederre a fóliát. Ha ez rögzített szélekkel történne, akkor a fóliában feszültség keletkezne. Ha már csaknem teljesen fel lett töltve a tó, akkor lehet a fólia széleit rögzíteni.

A tó széleinek kialakítása

Ez teljes mértékben egyéni ízlés kérdése. Leteríthetünk apró kavicsot (ebben az esetben csak gömbölyű kavicsot használjunk,ne kőzúzalékot), de nagyobb, lapos köveket, járólapot is használhatunk. Minden esetben figyeljünk, hogy éles szélek ne sérthessék fel a fóliát. Akár a földet egészen levihetjük a víz széléhez, és befüvesíthetjük. Ebben az esetben a tófóliát a víz majdani szintjénél érdemes megemelni, majd visszateríteni a föld alá. Így megakadályozzuk, hogy a föld bemosódjon a vízbe. Ha ilyen tószélnél vágjuk a füvet, akkor mindenképp fűgyűjtős fűnyírót használjunk, hogy ne legyen tele a tó felszíne a nyesedékkel. Bár valószínűleg fűgyűjtővel is kerül valamennyi a vízbe, ezt le kell halászni. Én személy szerint a kavicsos megoldást azért szeretem jobban ,mert így a kavicsok közé is telepíthetünk növényeket, ezzel megtörve az éles határt a tó és a kert között.

A tavat körbevehetjük olyan növényekkel, amelyek imitálják a vízi környezetet. Erre nagyon alkalmasak a különféle sásliliomok (Hemerocallis sp.), nőszirmok (Iris sp.). Ezek nem igényelnek vízborítást, de vízi, mocsári hangulatot teremtenek, egyes fajaik pedig sekély vízborítást is elviselnek, így jó átmenet lehet a víz és a szárazföld között. A tószél egyenlőtlenségeit, esetleges hibáit is elrejthetjük növényekkel, nagyobb faágakkal, fatörzsekkel. Nálam nagyon jól bevált talajtakaró a pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), valamint a Sedum hispanicum. Előbbi növény kimondottan a mocsári, nedves körülményeket kedveli, víz alatt is képes életben maradni, de szárazra kerülve nagy területeket befut, sűrűn legyökerezik, és rengeteg napsárga virágot hoz. A következőkben nagy vonalakban átnézzük a felhasználható növényeket.

Növények

Sellővirág (Pontederia lanceolata)

Először is el kell döntenünk, hogy a növényeket csak cserépben szeretnénk a tóba süllyeszteni, vagy valamilyen talajt teríteni a tóba, és ebbe szabadgyökérrel beültetni a növényeket. Előbbi esetben a növények terjedése korlátozott, nem kell attól tartanunk, hogy megszöknek a növények. A cserépbe rakhatunk átnedvesített tóföldet, majd ültessük bele a növényeket, és fedjük pár cm vastagon kavicsokkal, sóderrel a tetejét, hogy ne mosódjon ki a tóföld. Legalábbis az elején, később azonban találnak kiutat a cserépből, de ezeket könnyedén levághatjuk, így kordában tarthatóak a növények. Ha viszont természetesebb hatást szeretnénk elérni, akkor érdemes valamilyen tápanyagoktól mentes, vagy minimális tápanyagot tartalmazó talajt leteríteni. Hogy miért ne a kerti földet terítsük le? Ettől a víz hirtelen bedurranna, zavaros lenne, és az algák gyorsan elszaporodnának. Jobban kontrollálhatjuk a dolgot, ha pl. apró szemű sódert, vagy kis kavicsot használunk, és ebbe ültetjük a növényeket. A növények tövéhez pedig rakunk tápgolyókat. Később már a halak ürítése, és a növényi részek bomlása miatt lesz annyi tápanyag a vízben, hogy a növények kielégítően fejlődhessenek. Tóföldet azért nem érdemes leteríteni, mert ez könnyű, laza szerkezetű, a halak könnyen felkavarják, és gyorsan eliszaposodna. A homok azért nem ideális, mert könnyen betömörödhet, eliszaposodhat, és a levegőtől elzárt részeken kedvezőtlen bomlási folyamatok indulnak be. A jó minőségű kvarchomok ( ami kevésbé hajlamos a tömörödésre), pedig elég drága ahhoz, hogy kilószám öntsük a tóba, plusz kezdetben ezt is könnyen felkavarják a halak. Bár ez is pénztárca kérdése. Amire még figyelni kell, hogy milyen halakat tartunk a tóban. A nagyobb testű, növényevő halak mellett például elfelejthetjük a hínárokat, és egyéb finom felépítésű növényeket. Aranyhalaknál ez nem gond, de a koiknál már meg kell válogatni, hogy mit rakunk a víz alá. A felhasználható növények teljes kínálatát szinte lehetetlen lenne felsorolni, ezért csak a legelterjedtebbeket igyekszem felsorolni vízmélység szerint, néhány érdekességgel kiegészítve.

Vidrafű (Menyanthes trifoliata)

0-10 cm vízmélységig ültethetőek pl. a sásliliomok (Hemerocallis sp.), a szibériai nőszirom (Iris sibirica), és még néhány mocsári nőszirom (Iris ensata, laevigata, louisiana, versicolor), virágkáka (Botomus umbellatus), mocsári gólyahír (Caltha palustris), réti füzény (Lythrum salicaria), különböző hídőr (Alisma sp.) és nyílfű fajok, fajták (Sagittaria sp.), apró gyékény (Typha minima), különféle csetkáka fajok (Eleocharis sp.), pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), különféle sások (Carex sp.), vízi menta (Mentha aquatica).
30 cm vízmélységig ültethetőek a mocsári nőszirom (Iris pseudacorus), orvosi kálmos (Acorus calamus), vidrafű (Menyanthes trifoliata), sellővirágok (Pontederia cordata, lanceolata). Ha kísérletező kedvűek vagyunk, akkor megpróbálkozhatunk a vízi banánnal (Thalia dealbata), amely -18-20°C-ig fagytűrő, valamint a fehér kálával (Zantedeschia aethiopica) is, amely -12-15°C-ig fagytűrő. Ezek a növények elég jó fagytűrőek, de azért fenn áll a veszély, hogy 1-1 hidegebb télen kifagyhatnak, mivel trópusi eredetűek.
50 cm vízmélységig ültethetőek a közönséges nád (Phragmites australis), valamint a széleslevelű (Typha latifolia), a keskenylevelű gyékény (Typha angustifolia) és ezek fajtái. Ezek a növények azonban elég agresszívan terjeszkednek, csak nagy méretű tóba javaslom, vagy edénybe ültetve. Ide ültethetőek a legtöbb gyökeresedő süllőhínár (Myriophyllum sp.), békaszőlők (Potemogeton sp.), tündérfátyol (Nymphoides peltata), bár ez elviseli a mélyebb vizeket is. Érdekességként megemlíteném, hogy ilyen mélységbe ültetve nálam évek óta kint él egy nagy telep Vallisneria gigantea. Ez a növény főleg az akvaristák körében ismert, ugyanis akváriumi növényként elterjedt.

Vallisneria gigantea novemberben

50 cm-nél mélyebbre érdemes ültetni az indiai lótuszt (Nelumbo nucifera),a vízitököt (Nuphar lutea) különféle tavirózsákat (Nymphaea sp.). Kivételt képeznek ez alól a törpe tavirózsák (Nymphaea 'Pygmaea Alba', Helvola, Rubra stb.) Ezeket 30-50 cm közötti mélységre érdemes ültetni. A tavirózsáknál figyelembe kell venni, hogy idővel erősen behálózzák a tó alját, karvastagságú rizómát nevelnek, és fajtától függően akár 30-40 cm átmérőjű leveleket is hozhatnak. Ne essünk abba a hibába, hogy kis tóba sok tavirózsát telepítünk, mert hamar elfoglalják azt, és tavasztól a fagyokig nem fogjuk látni a vízfelszínt és a halakat, csak a rengeteg levelet és virágokat. Tövenként 4-5 négyzetméternyi felülettel számolhatunk az átlagos fajták esetében. Néhány évenként azonban így is szükséges a tövek ritkítása.
Úszónövényként használhatjuk az érdes tócsagazt (Ceratophyllum demersum), amely teljesen víz alá merülve élő hínár, de nincs gyökere. Lebegő életmódot folytat a nálunk is őshonos kolokán (Stratoides aloides). Télire azonban telelőrügyeket fejleszt, és lesüllyed az egész növény a tó aljára, majd tavasszal az új növények emelkednek fel. Trópusi úszónövények a vízi saláta (Pistia stratoides) és a vízijácint (Eichhornia crassipes). Bár utóbbi növénnyel már ritkán fogunk találkozni, mert az EU-ban betiltották a forgalmazását 2017 februárjától, mivel invazív növénynek lett elkönyvelve. Nyilván nem a mi országunkban, ugyanis nem bírja a fagyokat, de más délebbi országban áttelelhet, és ott bizony komoly gondokat okozhat. Ritkább, a páfrányfélék közé tartozó trópusi úszónövény a füles rucaöröm (Salvinia auriculata). Hazai, védett rokona a vízi rucaöröm (Salvinia natans).

Halak

A halakról már elég sok szó esett ebben a bejegyzésben, ezért nem ismételném meg azokat az információkat, inkább leírom azokat, amikről még nem volt szó. Az elején leszögezném azt, hogy a felengedést követően legalább 2-3 hétig még nem érdemes halat telepíteni a tóba, ugyanis ennyi idő kell, hogy kialakuljon egy alap szintű baktériumkultúra, ami segíti a bomlástermékek lebontását. A leggyakoribb tavi halak az aranyhalak (Carassius auratus var. auratus), amelyek az ezüstkárászból (Carassius auratus var. gibelio) lettek szelektálva, és továbbtenyésztve. Mára rengeteg szín-és formaváltozat közül választhatunk, de tavi körülmények között életképesebbek a tavi aranyhalként árult, hagyományos formájú, esetleg megnyúlt úszókkal rendelkező halak. Kedvelt még a piros-fehér alapon feketével tarkázott, kis kékes, acélos bemosódással rendelkező Shubunkin fajta is. Ezek a halak már kis méretű tóban is szaporodnak, évente akár több alkalommal is. Az ivadékok általában egy éves korukra beszínesednek, de előfordulhat, hogy maradnak vad, barna színezetű egyedek is, amelyek visszaütöttek az eredeti ősökre.
A másik gyakori tóban tartott hal a koi ponty (Cyprius carpio), amely a vad, mindenki által jól ismert ponty színes, hosszú időn keresztüli szelektálásának eredménye. Ezek nagyobb víztérfogatot igényelnek, de tavi körülmények között szintén szaporodnak. Falánk halak, gyorsan nőnek, a puhább levelű növényeket is megeszik.
Ezeknek a halaknak nagy hobbi, illetve kulturális múltja van a Távol-Keleten, különösen Japánban. Ezeken kívül azonban más halakkal is találkozhatunk, ha tóba keresünk díszhalakat. Az egyik ilyen a nyálkás compó (Tinca tinca), amelyet népiesen haldoktornak is neveznek. Ennek a halnak nagyon apró pikkelyei vannak, és bőrét vastag nyálkaréteg borítja, amelynek gyógyító hatást tulajdonítanak. Állítólag a beteg halak hozzádörgölőznek, és a nyálka segíti a bőrfertőzések gyógyulását. Ez a hal maximum 60-70 cm-re nőhet meg, és 5-6 kilósra. A vad színezetű hal úszói feketék, míg bőre sárgászöld, szeme piros. A kereskedelemben azonban az aranyszínű változata a gyakoribb.
Az utóbbi időben azonban egyre gyakoribbak az egyéb tavi halak is, mint az arany orfa (Leuciscus idus var. 'Gold'), amely a jászkeszeg arany színű változata. Előfordul még a kecsege (Acipenser ruthenus), és néha más tokhalfélék is. Személy szerint utóbbi halak tavi tartását nem teljesen értem, hiszen fenéklakó halak, nem igazán kerülnek szem elé, ezért ilyen szempontból díszértékük aligha van. Ráadásul nagyon érzékenyek a rossz vízminőségre, így erre különösen oda kell figyelni tartásuknál.
A halakat ne etessük kenyérrel, mert ez nem tesz jót az emésztésüknek. Kukoricát, és kukoricadarát, hasonlókat se javaslok, mert gyorsan tönkre tudja tenni a víz minőségét. A hagyományos gömbölyű, vagy hengeres, különböző méretű tavi haltápok teljesen megfelelőek. Rendszeresen etetve a halak megszokják az ember közelségét, és idővel már az embert látva cuppogva kérik a kaját, és szinte kézből lehet őket etetni. Nálam olyannyira megszelídültek, hogy a tó széléhez kijönnek a halak, akár kézzel is meg tudom őket fogni.
Még annyit kiegészítésként hozzáfűznék, hogy a tóban létrejövő hőkülönbségek fontosak a halak számára. Nyáron a tó mélyebb rétegeiben hűvös marad a víz, ide elvonulhatnak a halak a nagy meleg elől, télen pedig itt a legmelegebb a víz, itt tudnak telelni a halak. Ezek a hőkülönbségek viszont csak teljesen álló víznél jönnek létre, ha mozgatjuk a vizet, akkor keverednek ezek a vízrétegek.

Munkák a tó körül

Nymphaea 'Charles de Meurville'

Nézzük a teendőket naptár szerint. Tavasszal ahogy kienged a tó, az esetlegesen ott maradt elhalt növényi részeket távolítsuk el. A halak már élvezik a napsütést, biztosan a vízfelszínen cuppogva kérik a kaját, de még várjunk az etetéssel, amíg a tó vize nem melegszik 8-10°C-osra, vagy legalábbis nagyon óvatosan, keveset etessünk. Ha ezalatt etetünk, akkor a halak bélrendszere még annyira le van lassulva, hogy az esetleg nagy mennyiségű táplálékot nem tudja megemészteni. Addig is találnak elég táplálékot a növények között, és az iszapban turkálva. Ha már biztosan nem várhatóak fagyok, akkor üzemeljük be a tószűrőt, amennyiben használunk. Ha a víz már elég meleg, elkezdhetjük etetni a halakat. Először csak heti 1-2 alkalommal, de ahogy melegszik az idő, úgy egyre gyakrabban, akár naponta. Nyár elején a tavirózsák már javában nőnek, virágoznak. Évente 2-3 alkalommal érdemes megritkítani a levelüket. Főleg az idősebb, elöregedő, és útban lévő leveleket szedjük ki. Akár a levelek felét is eltávolíthatjuk, gyorsan pótolja őket. Ha a víz kellően felmelegedett, akár bele is mászhatunk a tóba, így könnyebb a többi növény ritkítása is, és mókás élmény, ahogy a halak körülöttünk úszkálnak. Őszig a halak etetésén, és a növények ritkításán kívül nincs is más dolgunk. Ahogy a víz hűvösebb lesz, csökkentsük az etetést, majd teljesen hagyjuk el. A fagyos napok közeledtével a tószűrőt engedjük le, és vigyük fagymentes helyre. A tavi növényeket ilyenkor vágjuk vissza. A nagy részük már kezd sárgulni, száradni. Nyugodtan levághatunk minden növényt a víz színe felett pár centivel, és ha tudjuk, szedjük össze a tavirózsák összes levelét is, hogy télen, és különösen kora tavasszal ne terhelje a vizet a sok bomlástermék. A tavon érdemes léket csinálni. Erre az egyik módszer, ha levegőztetőn keresztül mozgatjuk a vízfelszínt, amely így nem fagy be. Nagy hidegek esetén azonban már ez se elég. Jobb megoldás, ha XPS, zárt cellás, extrudált, lépésálló lábazati szigetelőlemez (utólagosan egészítettem ki, köszönet érte) felhasználásával csinálunk egy keretet, aminek van teteje, és ezt rakjuk a vízre. Ezen belül a víz sokáig nem fagy be, és lehetőség van a gázcserére.
A tavi növények ritkítását elég 2-3 évente megejteni. Ha sok a növény, és nem használunk szűrőt, akkor bizony 2-3 év alatt jelentős mennyiségű iszap keletkezik a tó alján. Ezt érdemes eltávolítani egy nagyobb takarítással egybekötve. Én ilyenkor leengedem a vizet, amennyit tudok, azt hordókban, tartályokban félrerakom, majd ezt töltöm vissza. A halakat ki kell fogni, majd ha a víz nagy részét kiszivattyúztuk, akkor megritkíthatjuk a tavirózsákat. Nálam ez úgy néz ki, hogy késsel óvatosan darabokra vágom a telepet, és 2-3 hajtáscsúccsal rendelkező tövet ültetek vissza, a többit nem. Ilyenkor könnyebb megritkítani a többi tavi növényt is. Az iszap nagy részét is érdemes kilapátolni. Ha végeztünk, akkor a vizet visszatöltjük, a maradék vizet visszaengedjük kútról, csapról. A friss víztől függően a halak akár mehetnek is vissza rögtön. Ez nem kis munka szokott lenni, ilyenkor aztán iszapszagú lesz az ember, fintorog, küszköd a megerősödött növényekkel, de megéri szerintem. Ezután a tó fellélegzik, a növények friss, új hajtásokat hoznak, megszabadítottuk őket az elöregedett részektől. Enélkül pár év alatt annyira birtokba veszik a növények a tavat, hogy kezelhetetlenné válik az egész, elnyomják egymást, és már nem olyan képet mutat a tó, amilyet megálmodtunk. Persze ha van szűrés, és cserépbe vannak ültetve a növények, akkor nem jár ilyen nagy munkával a karbantartás. Apropó cserép. A tavirózsák nem szeretik a bezártságot, idővel találnak kiutat a cserépből, átmásznak a peremén. Szóval érdemes nagy cserepet, vagy akár műanyag rekeszt választani a tavirózsák ültetéséhez a könnyebb kezelhetőség érdekében.

Talán úgy tűnik, hogy túlaggódom, túlagyalom ezt a tó dolgot, de higgyétek el, nem olyan egyszerű a tó, hogy ásol egy lukat, lefóliázod, víz, halak, és az olyan szép is marad. Nagyon sokan küszködnek vele, algásodik a tó, pusztulnak a halak, kezelhetetlenné válik a növényzet, stb. Én igyekeztem az évek alatt összecsurgó tapasztalatokat, ötleteket leírni, és abból azt használja fel a Kedves Olvasó, amit helyesnek vél. Nem csak az én általam leírt módszerek működnek, nem csak ezek az utak léteznek, de én ezeket közelítettem meg, nekem ezeket a leckéket tartogatta a kerti tó eddig.

Trópusi kertészkedés 3. rész (Trópusi növények)

A Trópusi kertészkedés 2. rész az alábbi linken érthető el:
Trópusi kertészkedés 2. rész (Dekorációs elemek, télálló növények)

Az előző részben a télálló, illetve minimális takarást igénylő növényekről volt szó. Ebben a részben tovább lépünk a trópusi növények felé, hiszen a teleltetést, de legalább fűtött takarást igénylő növények következnek.

A felhasználható növények sora még jobban kibővül, gyakorlatilag az összes szobanövényként ismert növény használható. Egy kicsit megpróbálom rendszerezni őket, kezdésnek nézzük meg a nagyobb tömeget adó, méretesebb növényeket, majd kitérünk a kiegészítő, úgynevezett töltelék növényekre, amitől igazán részletgazdag, csillogó, színes hatás érhető el.
Mivel ezek a növények nem bírják a hazai teleket, ezért a kihelyezésükkel meg kell várni a megfelelő időpontot. A túl korai kiültetés, vagy kihelyezés esetén a növény fejlődése lelassul, de akár fagy is érheti, ami jobb esetben csak a levelek, ágvégek elvesztéséhez vezet. Ennek megfelelően nem árt tisztában lenni a növényünk hőoptimumával, illetve fagytűrésével. Például a Colocasia-k túl korai kiültetése esetén a növények fejlődése lelassul, és csak sokára kezdenek kiteljesedni. Egy elhamarkodott áprilisi kiültetés esetén lehet, hogy csak júliusra kezd el dinamikusan fejlődni a növény. Ez persze sok dologtól függ, a növény fejlettségétől, állapotától, a talaj szerkezetétől, tápanyagszolgáltató, illetve víztartó képességétől, a terület kitettségétől, tenger feletti magasságtól, árnyékot adó épületektől, növényektől. Ebből kiindulva nem lehet megadni egy konkrét időpontot növényenként, hogy mikor lehet kiültetni, de a hely és a növény ismerete alapján be lehet lőni egy időszakot. Ez a Colocasia-k esetében május eleje-közepe. Általánosságban elmondható, hogy a fagyérzékeny növények esetében érdemes megvárni ezt az időszakot. De a golgoták nagy részét pl. már akár egy hónappal korábban is ki lehet rakni, nem beszélve a hagymásokról, mint az amariliszek, szerelemvirágok, pókliliomok stb. A növények felszedését pedig ősszel az éjszakai lehűlésekhez igazítsuk. A melegigényesebb, cserepes növényeket hamarabb vigyük védett helyre. A szabadföldben lévő növények felszedésével megvárhatjuk akár az éjjeli 5-6°C fokokat, némelyikkel a gyenge fagyokat is, ha nagyon nincs időnk, de azért ne kockáztassunk. Megfelelően tágas, és világos telelőhely esetében a növényeket hamarabb is bevihetjük, de én azért szeretem minél tovább a trópusi hangulatot a kertben, ezért ameddig lehet, kihúzom a felszedést. Télen a növények igényeinek megfelelő hőmérsékletet tartsuk a telelőhelyen. Némelyik gumóra, hagymára visszahúzódik (ez a jobbik eset), de számos növényt levelesen kell teleltetnünk. Mivel felszedéskor többnyire sérülnek a gyökerek, ennek megfelelően a lombozatot is csökkenteni kell, hogy kisebb legyen a növény párologtató felülete. Nem beszélve arról, hogy így télen kisebb helyet foglal.
Segítséget nyújthat az alábbi bejegyzés ezen a téren: Néhány hasznos összefüggés a növény és környezete között
Illetve ez a bejegyzés konkréten a teleltetésről szól: Fagyérzékeny növények teleltetése

Nos a rövid bevezetés után nézzük a növényeket.

Banánok

Ensete ventricosum 'Maurelii'

Ezek leginkább szoliterként, esetleg kisebb csoportokba ültetve mutatnak jól. Az előző részben említettem néhány banánt, amik bírják a fagyot. A banánok többsége azonban egyáltalán nem, vagy csak gyengén fagytűrő. A legismertebb közülük a törpebanán (Musa nana), ami megfelelő körülmények mellett itthon is képes beérlelni termését. Vannak egyéb gyümölcstermő fajok, fajták is, azonban ezek beszerzése már macerásabb. Néhányat idehaza gyűjtőktől be lehet szerezni, de a többséget sajnos kissé borsos áron külföldről tudjuk megvenni. Lehet próbálkozni a Musa acuminata, balbisiana, 'Chini-Champa', Helen's Hybrid banánokkal. Ezek ehető termést hoznak, bár némelyik elég termetesre nő, mire virágozni fog, és még be is kell, hogy érlelje a termését. Ez pedig a ki-be ültetés, teleltetés miatt nem túl valószínű sajnos. Cserépben nevelve pedig szinte biztosan nem fognak teremni. Erre a törpebanán a legalkalmasabb. Ennek is vannak különböző törpe fajtái, 'Dwarf Cavendish', 'Super Dwarf Cavendish'. Egyszóval ezeknek leginkább a díszítő értéküket használhatjuk fel. Ebben az esetben viszont számos más banán is szóba jöhet. Ilyenek a Musa balbisiana 'Atia Black', 'Thai Black', M. itinerans 'Burmese Blue', a kissé fagytűrő M. bordelon, a melegigényes M. 'Siam Ruby', és még sorolhatnám. Mellesleg az utolsó banán kivételével ezek is hoznak ehető termést, csak nem nálunk átlagos körülmények között. Kisebb termetűek, színes virágzati fellevelekkel rendelkeznek a  Musa coccinea, ornata, velutina fajok. A Musa nemzetségen kívül gyakori még az afrikai elterjedésű Ensete nemzetség is. Ezek a banánok igen nagy termetűre, megfelelő körülmények között 6-7 méteresre, és mázsánál nehezebbre is képesek megnőni, szóval az idősebb növények ki-be ültetése, mozgatása már komoly fejtörést okozhat, több emberes munka. Idehaza a legelterjedtebb az Ensete ventricosum és a vörös levelű szelektált fajtája a 'Maurelii'. Kevésbé elterjedt idehaza, de a trópusi kertekben megtalálhatóak még az E. glaucum illetve E. superbum fajok.

Egyéb gumós, rizómás, szárral rendelkező növények:

Canna x generalis fajták

Ide elég sok növény sorolható. Talán a legismertebbek a kannák (Canna. sp), amelyeknek a teleltetése könnyű, tavasszal kiültetve gyorsan fejlődnek, virágoznak, számos fajta pedig csíraképes magot köt. Az utóbbi időben szebbnél szebb új fajta kerül forgalomba, eltérő virágszínnel és levélmintázattal, formával. A méretük is igen eltérő, vannak kicsi, alig 1-1,5 méteresre növők, és nagy, akár 3 méternél is magasabbak (pl. Canna 'Musifolia'). Érdemes napra ültetni őket, de legalább félárnyékos helyre. Bírják a szárazabb körülményeket is, de igazán jól a nedves, tápanyagban gazdag talajban fejlődnek. A gyenge fagyokat elviselik, mélyebbre ültetve esetleg megpróbálkozhatunk a kinti teleltetéssel, de az a biztos, ha fagymentes helyen teleltetjük a rizómákat.
A különböző gyömbérfélék szintén jól mutatnak, könnyen gondozhatóak. Legyen szó a hagyományos boltban is megvásárolható gyömbérről (Zingiber officinalis), vagy a jó fagytűrőséggel rendelkező gyömbérliliomokról (Hedychium gardnerianum, coronarium, stb). Ezek a fajok olyannyira jó fagytűrőséggel rendelkeznek, hogy nálunk elméletben télállóak. Azonban hazai tapasztalatok ezzel kapcsolatban még alig vannak, ezért inkább itt, a trópusi növények között említem. Viszont érdemes a jövőben próbálkozni a kinti teleltetéssel, hogy legyen tapasztalatunk ezzel kapcsolatban is. Gondozásuk, teleltetésük megegyezik a kannák teleltetésével, annyi különbséggel, hogy a félárnyékos fekvést jobban kedvelik, mint a tűző napot.
Érdemes még megemlíteni a rákollóvirágokat (Heliconia sp.). Ezek kimondottan melegigényes, trópusi növények, félárnyékos fekvést igényelnek, de gondozásuk hasonló a banánokéhoz. Idehaza főleg a kisebb termetű fajták terjedtek el. Igazán impozáns megjelenésű a Heliconia rostrata a maga 2,5-3 méteres magasságával, viszont idehaza nem igazán lehet beszerezni, külföldről is körülményes sajnos.
Ezeket a növényeket jobb csoportosan ültetni, akár háttérnövényként, akár szegélynövényként.

Elefántfülek

Xanthosoma violaceum

Az elefántfülek a banánokhoz hasonlóan nem hiányozhatnak a trópusi kertekből. Nagyon sokrétűen felhasználhatóak, ültethetjük őket szoliterként is (főleg a nagyobb Alocasia, Xanthosoma fajokat, fajtákat), de csoportosan ültetve is nagyon jól mutatnak. Kimondottan változatos megjelenésű növények, levelüket tekintve rengeteg szín és mintaváltozatuk létezik, és folyamatosan állítják elő az új fajtákat, keresztezéseket. Vannak kimondottan kisebb termetűek, például a rendkívül színes Caladiumok, vagy az érdekes, kevéssé ismert Remusatia-k. Mások kimondottan nagy termetűek, akár sétálhatunk is alattuk. Ezek a növények melegigényesek, sok vizet és tápanyagot igényelnek, viszont cserébe olyan környezetet varázsolnak a kertünkbe, amit más növényekkel nem lehet elérni. Hazai elterjedésük még mérsékelt, alig akad pár gyűjtő idehaza, akiknél fellelhetőek, de a körünk egyre bővül.

Angyaltrombiták

Brugmansia sp.

Korábban ezeket a növényeket a Datura nemzetségbe sorolták, sokan még most is tévesen így hívják őket, azonban helyesen Brugmansia név alatt találjuk meg őket. Ezek kimondottan könnyen gondozható növények. Tavasszal kiültethetőek a fagyokat követően, és rendszerint a fejlettebb növények ilyenkor már rövidesen virágoznak is. Hatalmas, főként este illatos virágaik nagyon dekoratívvá teszik. Igen nagyra képesek megnőni, idehaza nem ritkák a 2 méter feletti növények se. Általában nyáron a nagy melegekben visszafogottabb a virágzásuk, de ősszel ismét bőven virágoznak. Számos fajtájuk létezik, szimpla, dupla, és telt virágúak, de akár csíkozott levelű változat is. A napos, félárnyékos hely ideálisabb számukra, teljes árnyékban alig, vagy egyáltalán nem virágoznak. A bőséges öntözést, trágyázást rengeteg virággal hálálja meg. Magot hazai körülmények között nem nevel, viszont hajtásdugványozásról nagyon könnyen szaporítható. Télire visszavágva teleltethetjük, de sokan csak levágott ágakat raknak vízbe, amik tavaszra meggyökereznek, és ezeket ültetik ki.
A főleg egynyáriként ismert Datura-k is mutatósak, azonban kisebb méretűek, de nevelnek magot. Ezeknél is előfordul szimpla, illetve telt virágú, főleg fehér, sárga és lila színváltozat.

Kúszó, futónövények

Passiflora 'Sapphire'

Ezek a növények tölthetik ki nagyobb ágyások, kertrészletek között a hézagokat, összeköthetik azokat, de akár külön falat, ágyást is létrehozhatunk a felhasználásukkal. Nevelhetjük őket cserépben, a kertbe kiültetve, vagy cserepestől is kisüllyeszthetjük őket a földbe. Rengeteg növény közül választhatunk, de legelterjedtebbek a hajnalkák (Ipomoea alba, lobata, sloteri, tricolor), különféle golgoták (Passiflora sp.), farkasalmák (Aristolochia elegans, gigantea), koronásliliomok (Gloriosa sp.), tölcsérjázminok (Mandevilla, Dipladenia), ritkább, de mutatós a nagyvirágú kolostorharang (Thunbergia grandiflora). Szintén mutatós, viszont rengeteg horgos tüskével rendelkezik a kúszó encián (Solanum wendlandii). Fásodó szárúak a csillagjázmin (Trachelospermum jasminoides) és a murvafürt (Bougainvillea sp). Utóbbi növény mediterrán elterjedésű, de megjelenésével nem lóg ki igazán a trópusi kertekből. Speciális ültetőközeget, és támasztékot igényelnek a viaszvirágok (Hoya sp.), valamint a vanília (Vanilia planifolia). Támasztékot igényelnek továbbá a kúszó habitusú Philodendronok, Epipremnumok.  A sort még lehetne folytatni, de igyekeztem a leginkább elterjedt, ismert növényeket felsorolni.

Papagájvirágok

Pompás papagájvirág (Strelitzia reginae) a volt Kecskeméti Kertészeti Főiskola üvegházában

A papagájvirágok Afrikában őshonosak, jellemző rájuk a megvastagodott, raktározó gyökérzet, erős, merev levelek. Legelterjedtebb a pompás papagájvirág (Strelitzia reginae), azonban néhány gyűjtőnél előfordul a S. nicolai is. Míg előbbi 1,5-2 méter magasra nő, addig utóbbi törzset nevel idős korára, és elérheti a 4,5-6 méteres magasságot. Igen erőteljes, nagy méretű növény. Hasonló méretű, és habitusú az utazók pálmája (Ravenala madagascariensis). Ezek a növények megjelenésükkel, virágjukkal trópusi hangulatot árasztanak, azonban nagy termetük miatt kevesen gondozzák ezeket a növényeket. Ennek köszönhetően leginkább csak a pompás papagájvirág terjedt el idehaza, azonban gyakran ennek a virágzására is sokat kell várni, csak a jól fejlett, erősebb növények virágoznak. A gyakori átültetés, gyökérbolygatást nem szeretik, így csak cserépben ,dézsában érdemes nevelni ezeket a növényeket.

Pálmák, cikászok

Vas Péter kertrészlete

Ezek a növények szintén nem kedvelik a bolygatást. Vagy cserépben, dézsában neveljük őket, vagy kiültetve, de ilyenkor a fagytűrőségnek megfelelően fűtött takarást kell biztosítani számukra télen. A legelterjedtebb cikászfaj a Cycas revoluta igazán mutatós, idősebb korára törzset nevel, és minden évben új, impozáns levélkoronát hoz. Fagytűrősége gyenge, így mindenképp fűtött takarással célszerű kint hagyni, ha kiültetjük.
Pálmákból rengeteg fajt, fajtát lehetne felsorolni, a leggyakoribbak talán a Butia, Chamaedorea, Chamaerops, Sabal, Phoenix, Trachycarpus, Washingtonia nemzetségek közül kerülnek ki. Ezeket a növényeket napos helyre érdemes elhelyezni, azonban előfordulnak kisebb termetű, trópusi pálmák ( pl. gyompálma (Chamaedorea elegans)), amik a félárnyékos helyet jobban kedvelik.

Páfrányfák

Netes kép

Legismertebb képviselőjük talán a Dicksonia antarctica, amely ezt egészen jó fagytűrőségének köszönheti. Hasonló, de kevésbé bírja a hideget a Dicksonia fibrosa. Ennél vékonyabb törzset nevelnek a Cyathea-k, amelyek közül a C. cooperi elérheti akár a 8-10 méteres magasságot is. Mutatósabb, fekete levélnyelű a C. medullaris, amely kissé elmarad magasságban az előző fajtól. Lassabb növekedésű, lényegesen kisebb termetű, de szintén törzset nevelő faj a Blechnum gibbum. Ezek a növények a tűző napot nem viselik el, ideálisabb számukra egy félárnyékos, árnyékos fekvés, üde, folyamatosan öntözött talajjal. A plusz párásító öntözés szükségessége se elhanyagolható ezeknél a növényeknél. A kiszáradást rosszul tűrik, valamint tápanyagutánpótlásnál érdemes figyelni arra, hogy a törzs is kapjon a tápoldatból. A növények felépítése érdekes, mivel az elhalt levélnyelek tövéből épül fel a törzs, amelyek között,illetve benne gyökerek fejlődnek kellően nedves helyen. Egyszóval képes vizet és tápanyagot felvenni a növény a levelén, illetve a törzsén keresztül is. Ezt kihasználva gyakran úgy értékesítik ezeket a növényeket, hogy egyszerűen csak hajtáscsúccsal rendelkező törzsdarabokat vágnak ki,és ezeket a kopasz törzseket árulják. Ezeket a Dicksonia antarctica kivételével fűtött takarással kell átteleltetni, ha kint akarjuk hagyni őket.

Egyéb nagy méretű fás szárú, dézsás növények

Mirtuszgyümölcs (Acca sellowiana syn. Feijoa sellowiana)

No itt aztán szabadjára engedhetjük a fantáziánkat. Elkanyarodhatunk a gyümölcstermő növények irányába, rengeteg citrusféle beszerezhető idehaza. Ezek nevelése nem okoz komoly fejtörést, csupán néhány alapvető szabályt kell betartani nevelésük során, és bőven termő fáink lehetnek. A saját szüretelésű narancs köszönőviszonyban sincs a boltihoz képest, higgyétek el, tapasztalat. A citrusokon túl érdemes foglalkozni a szamócaguavával (Psidium cattleianum). Ez a növény egyedül is terem, cseresznye méretű, finom terméseket hoz, könnyen gondozható. A termés lehet piros illetve sárga színű. Otthoni körülmények között könnyen termőre fordulnak a különféle rózsaalmák (Eugenia sp.). Nagyobb termetű növények közé tartozik a mirtuszgyümölcs (Acca sellowiana), amely mérsékelten fagytűrő, de a biztos áttelelésben nem bízhatunk. Továbbá a cserimoja (Annona cherimola), brazil guava (Psidium guajava). Ezeknél a jobb beporzás érdekében érdemes legalább két különböző növényt tartani. Megpróbálkozhatunk a papaja (Carica papaya) nevelésével is, de termést leginkább a törpe, öntermő fajtáktól remélhetünk.
Ha a díszítő értéket vesszük figyelembe, akkor még több a lehetőség. Noha a mediterrán kertek tipikus növénye, de a leanderek (Nerium olenader) itt is beilleszthetőek a kertbe. Nagyon jó, sokat virágzó talajtakarót lehet nevelni a sétányrózsákból (Lantana camara). Szoliter növényként helyt állnak az enciánok (Lycianthes rantonetii syn. Solanum rantonetii), a különféle végzetcserjék (Clerodendrum splendens, thomsoniae, ugandense, stb), a pillangófák (Ceasalpinia sp.), orchideafák (Bauhinia sp.), kalapácscserjék (Cestrum sp.), törpe angyaltrombiták (Iochroma sp.), ólomvirágok (Plumbago auriculata), az aranysárga óriáscsésze (Solandra maxima), különféle fikuszok (Ficus sp.), hibiszkuszok (Hibiscus rosa-sinensis), fuksziák (Fuchsia sp.) és még lehetne folytatni a sort.

Egyéb nagy méretű növények

Könnyezőpálma (Monstera deliciosa)

Ide sorolnám a többi nem, vagy csak gyengén fásodó szárú növényt. Jól használhatóak a különféle kontyvirágfélék, mint a jól ismert könnyezőpálma (Monstera deliciosa), vagy a Thaumatophyllum selloum. A többi Anthurium, Philodendron, Monstera, Thaumatophyllum szintén nagyon jól passzolnak. Mutatósak még a  sárkányfák (Dracaena sp.), csavarpálma (Pandanus tectorius), buzogányvirág (Dieffenbachia sp.). Ezeket a növényeket jobb szűrt fényben elhelyezni, meghálálják a gyakori vízpermetezést, a párásabb környezetet.

Trópusi tavirózsák

Nymphaea 'King of the Blues'

Ha már az előző részekben szó volt a tóról, vízfelületekről, akkor ne feledkezzünk meg a trópusi tavirózsákról sem. Idehaza néhány fajuk, fajtájuk beszerezhető, gyűjtőknél igazi ritkaságokra is bukkanhatunk. Ezek a növények a virágjaikat a víz fölé emelik, többnyire éjjel illatosak, de akkor leírhatatlan illatuk van. Vanília, jácint, és hasonlóan erős illatok jellemzik ezeket a virágokat. Előfordul a fehér virágú tigrislótusztól a kékes virágú Nypmhaea caerulea-n át a vörös virágú Nymphaea rubra-ig rengeteg virágszín. Ezeket a növényeket érdemes sekély, 30-50 cm mély vízbe elhelyezni, amikor a kinti vízhőmérséklet már 15°C alá nem igazán süllyed. A növény rövidesen egyre fejlettebb leveleket kezd hozni, majd virágot is egészen őszig. Ősszel ahogy kezd hűlni a víz, érdemes felszedni a növényeket, és 10-15°C-os vízben teleltetni, világos helyen. A legjobb lehetőség azonban egy működő akvárium lenne nekik télen.

Egyéb kisebb termetű, tölteléknövények

Levélkaktuszok (Epiphyllum sp.)

Igaz, ez így csúnya kifejezés, hogy tölteléknövény, de jobbat igazából nem találtam rájuk. A többi növény, amiket fentebb felsoroltam, lényegében a kert alaphangulatát, jellemzőit adták meg, a fő irányvonalat. Ezekkel a kisebb, színes növényekkel pedig egészé, kerekké tehetjük a látványt, ettől lesz igazán nyüzsgő, trópusi a hangulat, és ezekkel kell a legtöbbet bajlódni. No de azt mondom, hogy ez a körítés megéri a bajlódást. Itt is teljesen személyre szabhatjuk a növények felhasználását. Van, aki az orchideák gyűjtéséra állt rá, van, aki a levélkaktuszokra, mások a szakállbroméliákra (Tillandsia sp.), vagy egyéb más broméliákra, páfrányokra, kontyvirágfélékre. Ezek mind-mind nagyszerűen kiegészítik a nagyobb, fő irányvonalat adó növényeket. Ezeket felakaszthatjuk fára, a terasznál gerendára, kerítésre stb. Ezzel megtörjük az egységet, hogy csak lent, a földön vannak gyökeres növények.
Én szeretem használni a különféle hagymás, gumós növényeket is, mint az amariliszek (Hypeastrum sp.), ananászliliomok (Eucomis sp.), szerelemvirág (Agapanthus africanus), vérvirágok (Haemanthus, Scadoxus), ernyősliliomok (Crinum sp.).


Nos ezzel véget is ért ez a bejegyzés. Remélem kellően színes, használható lett. Ahogy azt az előző bejegyzésben is írtam, a növények felsorolása nem teljes, sok növényről csak érintőlegesen írtam, de talán a bemutatott növények által nyújthattam egy kis betekintést ebbe a világba.