Hogyan termesszünk saját banánt?

Ebben a bejegyzésben szó lesz a termeszthető fajtákról, milyen feltételekre van szükség és hogy mire kell figyelni a termesztés során, hogy végül saját banánt ehessünk?

Musa acuminata 'Dwarf Cavendish'

Kezdjük is ott, hogy a banán nem fa. Maga a banánfa egy téves, rosszul használt elnevezés, hiszen lágyszárú növényről van szó.
A következő fontos szempont, hogy milyen banánok termései ehetőek, és melyeké nem?

Technikailag mindegyik banán termése ehető, viszont nem mindegyiket éri meg megkóstolni. Azt nevezzük ehetőnek, aminek van is némi élvezeti értéke, ilyenek a desszert, illetve főzőbanánok. Amik nem sorolhatók ide, azoknak a termései kicsik, vagy kevés a gyümölcshús, sok, nagy méretű mag található bennük, nem édesek, kellemetlen ízűek, illetve ezek tetszés szerinti variációja. Nálunk talán a legelterjedtebb banán a Musa basjoo, amit sokan télálló banánként emlegetnek. Erről a banánról itt olvashattok bővebben. Nos ez a típus sajnos nem hoz ehető termést, hiába virágzik sokaknál.
Az ehető fajták közül én két típust különböztetnék meg. Az egyik az, ami akár cserépben nevelve is hoz termést, vagy úgy, ha tavasztól őszig ki van ültetve, és csak télire kerül cserépbe. Ide sorolnám a Truly Tiny, Super Dwarf Cavendish (Tropicana), Dwarf Cavendish, egyéb Cavendish fajtakör banánjai (Double Mahoi, William's hybrid, Gruesa Palmera, Grand Nain, stb), Goldfinger, Mona Lisa, Rajapuri, Dwarf Brazilian, Dwarf Namwah, Dwarf Orinoco, Red Dacca fajtákat. Ezek jellemzően 1,2-3 méter közötti magasságot érnek el, tehát még mozgatható méretűek. A másik típusba azokat sorolnám, amik hoznak ehető termést, de már nagyobb méretűek, 3-6 méteres magasságúak. Ezek a teljesség igénye nélkül a következők: Paradisiaca, Blue Java (Ice Cream), Chini-Champa, Orinoco, Gros Michel, Lady Finger, Manzano, Saba, Lacatan, Rhino Horn.
Lenne még egy harmadik csoport is. Ezek a fajták azok, amiket úgy hirdetnek, hogy fagytűrőek, és ehető termésűek. Ez lenne a tuti, igaz? Nos, a helyzet azonban az, hogy ezek még nagyon új fajták, nincs velük sok tapasztalat, azt pedig végképp nem tudjuk, hogy a mi klímánkon mennyire működnek ezek a "csodabanánok". A probléma ugyanis az, hogy viszonylag rövid itthon a tenyészidőszak. Ez lényegében a fagymentes időszakot jelöli. Ez ugye országrészenként eltérő, de nagy általánosságban április és november közötti időszakot jelenti. Ez 6-7 hónap jó esetben. Ha ennek az időszaknak az első 1-2 hónapjában kezd el virágozni a banán, akkor van rá esély, hogy beérik a termés. Ellenkező esetben vagy fűtött takarás kell neki, vagy lefagy a termés. A beéréshez ugyanis kell 4-6 hónap, ami a mi klímánkon inkább a 6, mint a 4. Ha betakarnánk télire, akkor a leveleket le kell vágni. A terméséréshez viszont kellenek a levelek, szóval ez nem biztos, hogy működő módszer. De érdemes velük próbálkozni a kísérletező kedvűeknek. Az elsők között a Helen's hybrid jött létre ilyen céllal, aminek termései még magvasak, de jó fagytűréssel rendelkezik. Aztán már újabb fajták a Hajaray, Dajiao, Dhusray, Himalayan Fruit. 

Musa 'Grand Nain' és környezete

Most nézzük azt, hogy mire van szükség ahhoz, hogy a növényünk megfelelően fejlődjön, virágozzon, és termést hozzon? Az általános részben már írtam nagy vonalakban a banánok gondozásáról, de itt most kimondottan az ehető termést hozó fajtákra koncentrálok. A főzőbanánok általában melegigényesebbek, mint a desszertbanánok. Előbbieket itthon ritkábban lehet beszerezni, és nem is jellemző, hogy ezt keresnék az emberek. A desszertbanánok hasonló igényűek. Hőmérséklet szempontjából vannak hidegtűrőbbek, de általánosságban 15°C alatt már fáznak. Ha tartósan ennél hidegebb helyen vannak, a gyökerek fáznak meg első körben, nem vesznek fel vizet, megrohadnak, majd ez átterjed a rizómára. Teleltetéshez legalább 15-18°C-ra van szükség. Az ideális a 20°C feletti hőmérséklet, hogy tudjon fejlődni is a növény.
Mivel nagy leveleket nevelnek, ezek a növények fokozottan víz- és tápanyagigényesek. Téli időszakban vissza kell fogni a vizet, pláne ha 20°C alatt tartjuk. Szobahőmérsékleten két öntözés között kicsit kiszáradhat a földje. Tavasztól őszig viszont legyen folyamatosan nedves a földjük, hogy folyamatosan annyi vizet vegyenek fel, amennyit csak akarnak. Téli időszakban havonta egy alkalommal levéldísznövényeknek való, vagy nitrogén-kálium túlsúlyos műtrágyával meg lehet kínálni a növényt, de csak akkor, ha szobahőmérsékleten van, és aktívan fejlődik. Hűvösebb teleltetés esetén felesleges a műtrágya. Tavasztól őszig cserépben tartva hetente mehet a tápanyagok pótlása. Ha ebben az időszakban ki van ültetve, akkor ültetéskor érdemes az ültetőgödörbe rakni jó adag szerves trágyát. Cserepes tartásnál is lehet adni szerves trágyát, amikor nagyobb cserépbe át van ültetve. 

Beszéljünk egy kicsit a cserepes tartásról. Ebben az esetben ugye egész évben cserépbe ültetve marad a növény. Számolni kell azzal, hogy a növény általában ilyenkor később éri el a virágzó méretet, és kisebb fürtöt is nevel. Ennek az az oka, hogy nem tud kellő mennyiségű tápanyagot felvenni. Ha kisebb növényt sikerül beszerezni, akkor figyelni kell, hogy a gyökerek mennyire szőtték át a talajt. Ha már a cserép alján bújnak a gyökerek, és a cserepet lehúzva egyben marad a földlabda, és bőven látjuk a körbenőtt gyökereket, mehet 2-3 mérettel nagyobb cserépbe. Végül, egy kifejlett növénynek kellhet 80-100 literes edény is ahhoz, hogy szép nagy fürtöt ki tudjon nevelni. Ültetéshez mindenképp valamilyen laza, levegős talajkeveréket javaslok. Ha bolti földet vásárolunk, mindenképp jobb minőségűt vegyünk, mivel az olcsó multis virágföldek betömörödnek, levegőtlenek lesznek, és a növény csak fulladozik, vegetál bennük. Ha magunk keverjük a talajkeveréket, használhatunk tőzeget vagy kókuszrostot, amit nagy szemű kertészeti perlittel lazíthatunk, illetve rakjunk bele marhatrágyát, komposztot, vagy egyéb érett, állati eredetű szerves trágyát.

Télen igyekezzünk minél világosabb helyre rakni a növényt, nyáron azonban a déli tűző naptól óvjuk. Árnyékos helyen nem fejlődik jól, megnyúlik, de a tűző nap már megégeti. A legjobb az, ha körülbelül 10-11 óráig kap közvetlen napsütést, majd késő délutántól napnyugtáig ismét. Nagyon száraz levegőjű helyen a levélszélek megbarnulnak, megégnek, ezért érdemes őket párásítani, vagy sűrűbb, növényekkel dúsabban beültetett helyre rakni, ahol párásabb a mikroklíma.

Nézzük a továbbiakban azt, hogyan is zajlik le a banán életciklusa kicsi sarj korától egészen addig, amíg a tő elpusztul. Egy növénynek általában 2-3 év kell legalább, hogy elérje a virágzó méretet. Ez a trópusokon, ahol állandó melegben fejlődik, 6-12 hónap. Honnan tudjuk, hogy mikor éri el a virágzó méretet? A növényben genetikailag kódolva van, hogy hány darab levél után hoz virágot. Ez fajonként/fajtánként eltérő, de ideális esetben, ha kinevelte a kellő mennyiségű levelet (26-32 db), utána virágot nevel. Ha rosszabb körülmények között van tartva, és nem fejlődik dinamikusan a növény, akkor ez a levélszám megnő. Ezért húzódhat el egy cserépben tartott, gyengén tápozott növény virágzása akár 6-8 évig is. Virágzás után a növény már nem képes új levelet hozni, mivel a virágszár a hajtáscsúcs közepéből nő, és nincs helye új levélnek. Ezért tehát virágzás után, ha beértek a termések, elpusztul az anyatő, viszont addig bőségesen hoz sarjakat. 

Banánvirágzat alulnézetből termős virágokkal

Miből látjuk, hogy pont virágzás előtt áll a növény? A levelek egyre kisebb távolságban fejlődnek egymástól, "megül" a növény teteje, és a virág előtti levél már jóval kisebb, zömökebb, angol nyelvterületen "flagleaf" néven említik ezt a levelet. Utána már biztosan jön a virágbimbó is. Ebben az időszakban fontos, hogy sok vizet kapjon a növény, ellenkező esetben a virágfürt nem tud kellően kinyúlni, és a termések bent ragadnak az áltörzsben. A banánok virágzatának egyedi felépítése van. Az alapi részen (az áltörzshöz közelebbi felén) fejlődnek a termős virágok, amik majd később termésekké fejlődnek. Itt több szinten, úgynevezett "kezek" fejlődnek, amelyek "ujjakra" oszthatók, amik az egyes banántermések. Hogy mennyi kéz, és ujj fejlődik, az egyrészt fajtára jellemző, másrészt fejlettségtől is függ. Minél nagyobb, fejlettebb a növény, és minél több nagy, egészséges levele van, annál több, és nagyobb termést fog nevelni. A termős virágok után általában steril virágok nyílnak, majd alattuk a porzós virágok. Az egyes kezeket színes virágzati buroklevelek védik, amelyek folyamatosan nyílnak, alattuk szabaddá téve a virágokat. Ezek a buroklevelek pár nap alatt lepotyognak maguktól. 

Teljes virágzat, visszavágás előtt

Maga a virágzás hónapokig elhúzódik, mert a virágzaton belül nagyon sok a porzós virág. Ezekre viszont nincs szükség, mert az ehető banánok többsége magnélküli, és önporzó. A virágzás folytatása azonban energiát igényel. Hogy ezt a plusz energiát a termésekre tudja fordítani, érdemes levágni a virágszár azon részét, ahol már csak porzós virágok találhatóak. Ezt a termős virágok alatt 2-3 szinttel érdemes. Kis helyet kell hagyni a száron, hogy vissza tudjon száradni. Amíg kinyílik az összes termő szint, az több hétbe is beletelik, de általában 3-5 hétnél nem tart tovább. Utána a növény már a termések növesztésére tud koncentrálni.

Banánvirágzat hosszmetszeti képe a porzós részekkel

A termések beérése pedig további 4-6 hónapot vesz igénybe. Ezidő alatt érdemes kiegyenlítetten öntözni. Az érés közeledtét jelzi, hogy a kezdetben szögletes termések kezdenek kikerekedni, szép ducik lesznek. Ebben az időszakban hirtelen nagy mennyiségű víz okozhatja azt, hogy a termések héja felreped. Ezek gyakran tönkremennek még érés előtt. Meg lehet próbálni azt, hogy le kell vágni a felrepedt terméseket, almával be kell zacskózni, hátha beérnek. A teljes fürt felülről lefelé kezd érni, nem egyben az egész. Ha az egészet egyben szeretnénk beérlelni, akkor ahogy elkezdenek sárgulni az első termések, le kell vágni a fürtöt, és almával bezacskózni. Melegebb helyen gyorsabban, hűvös helyen lassabban sárgulnak be a zöld termések, de a 16-18 °C az ideális. Almára azért van szükség, mert érés során (mint a legtöbb gyümölcs) etilént termel, amely egy gáz nemű, érést gyorsító növényi hormon.

A fürt súlya változó, de 3-50 kg közötti lehet. Legelterjedtebb gyümölcstermő típus a Dwarf Cavendish. Ez általában 5-25 kg közötti fürtöt képes nevelni, fürtönként akár 80-100 db kis banánnal.

Előfordulhat, hogy ki van ültetve a növény, és az ősz közeledtével már hűlnek az éjszakák, de a termés még nem ért be. Ebben az esetben a tartós 10 fok körüli éjszakák esetén már fel kell szedni a növényt, cserépbe rakni, és bevinni a telelőhelyre. Általában van annyira erős a növény, hogy ez a művelet se jelent gondot a termés nevelése szempontjából, tehát ha jön a hideg, bátran szedjük fel a banánt, nem rúgja el a terméseket. A felszedésről, teleltetésről itt olvashattok részletesebben.
Szó volt még a sarjakról. A sok sarj se annyira ideális, hiszen nem az anyatőre fordítódik az energia. Én általában ősszel, felszedéskor választom le a sarjakat. Csak egy, a legnagyobb sarjat hagyom meg, és esetleg azokat, amiket nem lehet könnyen leválasztani, hogy ne roncsoljam túlságosan az anyatő gyökérzetét. A leválasztást éles ásóval, vagy erős, nagyobb késsel végzem. Az anyatő, és a sarj találkozásánál egy határozott, függőlegesen lefelé irányuló mozdulattal megoldható az operáció. Azoknak a sarjaknak, amiknek van már legalább 2-3 levele, általában gyökeresek, és le lehet választani. A termőre fordulást le lehet rövidíteni azzal, ha a legnagyobb sarjat meghagyjuk, hiszen ez nincs bolygatva, tud tovább fejlődni. Ezzel a módszerrel akár már az egy évesen is képes virágozni. Miközben az anyatő a termést neveli, addig a sarj tud nőni, és mire beérik a termés, addigra már a következő szezonban virágzóképes méretűre nőhet. Ehhez persze sok víz, és tápanyag kell.

Remélem kedvet csináltam ahhoz, hogy minél többen saját banánt neveljetek. A saját termés sokkal finomabb a boltinál, hiszen nem zölden szedik le. Van ideje kellően beérni, hogy ki tudjanak alakulni a megfelelő íz-és zamatanyagok. Az ilyen termés krémesebb állagú, finomabb, banánosabb.

Trópusi kertészkedés zöldebben

Mostanában szerencsére kezd egyre jobban előtérbe helyeződni a környezetvédelem. Mindenki és minden zöldít, zöldül. Könnyen át lehet esni a ló túlsó oldalára, de ha maradunk a realitás talaján, akkor a kertművelésbe (esetünkben trópusi kertészkedésbe) is vannak jól beilleszthető elemek, amikkel kevesebb műtrágya, egészségesebb talajéletet, ezáltal nagyobb, szebb növényeket kapunk. Ha nem érdekel ez a része, akkor is érdemes végigolvasnod a bejegyzést, mert lesznek hasznos tippek, amivel például vizet, és a gyomlálásra fordított időt takaríthatod meg. 

Nézzük is, hogy mikről lesz szó. A legfontosabb a talaj, hiszen a növények ezen keresztül veszik fel a vizet és tápanyagokat. Aztán szó lesz a vízről. Itt fontos a víz minősége, de most leginkább a különböző öntözési típusokról, módszerekről lesz szó. Írni fogok a trágyázásról, illetve a talajtakarásról, talajjavításról.

Talaj

Sokszor volt már róla szó, hogy milyen az ideális. Most kicsit elkanyarodok a talajtan felé. A talaj három fő részből áll. Szilárd fázis, folyékony és légnemű fázis. Ezek aránya és tulajdonsága fogja meghatározni, hogy fogják érezni magukat a növényeink.

A szilárd fázis érthető, ezt látjuk, érezzük, ezt ássuk, ha ültetünk. De nem mindenhol egyforma. A tápanyagban szegény homoktól a fekete csernozjom talajokon át egészen a nehéz agyagos vagy épp kavicsos, törmelékes talajig sok típussal találkozhatunk, és mindnek más jellemzői vannak. Minél több a homok, és minél kevesebb az agyag frakció, annál jobban átengedi a vizet a szerkezet. Ahogy nő az agyagtartalom, úgy fog nőni a vízmegtartó képesség. A végletek egyik esetben se ideálisak. A vízáteresztés fontos, de ha ez túlzó, akkor kimosódnak a tápanyagok, alacsony a humusztartalom. Ha túlságosan sok víz marad vissza, akkor kedvezőtlen folyamatok indulnak be, a tápanyagok korlátozottan felvehetőek, a gyökerek nehezen fejlődnek. Az ideális állapot valahol félúton a csernozjom talaj, ami laza, levegős, de kellő agyagtartalom van benne, hogy megtartsa a vizet és tápanyagokat.

A folyékony fázis a talajban található víz. A gyenge homoktalajok alig kötik meg a vizet, gyorsabban száradnak és melegednek. A vízmegtartásban fontos szerepe van a humusznak, illetve az agyagtartalomnak. A gyenge homoktalajok vízmegtartása javítható, ha emelni tudjuk a humusztartalmat. Erről még fogok írni, hogy mit is takar. A tömör agyagtalajok vízelvezetése leginkább homok bedolgozásával javítható, de a humusztartalom növelése is jótékony hatással van rá.

A légnemű fázis a talajszemcsék között található levegő. Ez elsőre nem biztos, hogy olyan dolog, amire gondolnánk, hogy a talajban van levegő, pedig ez nagyon fontos összetevő. Ha a talajban található mikroorganizmusok találnak kellő oxigént, akkor kedvező, úgynevezett aerob folyamatok játszódnak le, amik segítik a humuszosodást, és a tápanyagok felvehetőségét. Ha tömör, levegőtlen a talaj, akkor anaerob, rothadásos folyamatok játszódnak le, ami viszont már nem kedvező számunkra. Ilyenkor a tápanyagok korlátozottan vehetőek fel, kicsapódnak, és kedvezőtlen körülmények alakulnak ki a gyökerek számára. A talajszemcsék felületén víz található, és a szemcsék között teret részben víz, és részben levegő tölti ki. Minél több, és kisebb talajszemcse van, annál nagyobb felületen tud megkötni vizet, és annál több lesz a szemcsék közötti tér, ami vízzel és levegővel telítődhet.

A száraz elméletnek most már vége, kicsit könnyebben emészhető rész jön, vagyis a talajjavítás. Hogyan érjuk el a kerti talajunkkal, hogy minél ideálisabb szerkezetú legyen?

Az általánosan elfogadott módszer a mechanikai művelés. Szántóföldön tárcsázás, kultivátorozás, szántás. Házikertben pedig a jó öreg ásás, vagy rotálás. Ezt ugye azért csinálják az emberek, hogy laza, porhanyós legyen a talaj. Ez eddig stimmel is, de a talajlakó élőlényeket elég komolyan megtizedeli az ilyen művelet. De miért is fontosak ezek nekünk? Mik is ezek? Elsősorban lebontó szervezetek. Gombák, baktériumok, gyűrűsférgek (giliszták), rovarok. Miért van ezekre szükség? Ha belegondolunk, például gombák, baktériumok mindenhol vannak. A saját emésztésünk megfelelő működéséhez is fontosak. Ugyanígy a talajban is átalakítják ezek az élőlények a szerves anyagot növények számára felvehető tápanyaggá. A talajba juttatott trágya, a talajtakarásra használt lomb, szalma, vagy egyéb növényi rész szép lassan átalakul, felaprózódik, és értékes humusszá alakul. Nos a mechanikai talajműveléssel ezt a folyamatot nehezítjük. A másik lehetőség, hogy hagyjuk a természetet dolgozni. Hagyjuk, hogy a sok kis élőlény a szervesanyagot humusszá alakítsa. Ehhez annyit kell tenni, hogy ki kell juttatni nekik a szervesanyagot, biztosítani kell nekik a vizet, és ők szépen teszik a dolgukat. A talaj olyan ,mint egy nagy organizmus. Ha gondozzuk, etetjük, odafigyelünk rá, akkor azt meghálálja, és benne a növények egészségesebbek, nagyobbak lesznek.

Trágyázás

A talajjavítás egyik fontos lépése a tápanyagok pótlása szerves trágyával. Erre jó az érett, legalább egy éves istállótrágya, de más állati trágya is jó, ha az érett. A friss trágya megégeti a gyökereket, és nem is táródott fel kellően a tápanyagtartalma. Akkor jó a trágya, ha viszonylag homogén, nem büdös, inkább kellemes föld szagú. Ezt akkor használhatjuk, amikor nyár elején kiültetjük a növényeket. Az ültetőgödörbe lehet rakni egy átlagos elefántfül alá 1-2 nagyobb maréknyi trágyát, nagyobb banánok alá mehet akár 8-10 liternyi is. Ami még fontos, hogy a trágyára rakjunk földet, és arra kerüljön a növény, ne közvetlenül a trágyára. Ha komposztálunk, használhatunk komposztot is trágya helyett, vagy mellé. A homoktalajokon általában nagyobb szerves trágya adagokat kell alkalmazni, mert kevésbé tartja meg a tápanyagot, könnyebben kimosódnak. 

Talajtakarás

Talajtakarásra több opció is van. Az egyik ősztól tavaszig terjedő időszakban a talajtakaró növények. Ezekről lentebb részletesebben írok. Tavasztól őszig pedig használhatunk  például fűnyesedéket. Ezt nagyon vastagon nem érdemes rakni, mert berohad, és a bomlás során nagyon bemelegszik. 3-5 cm-nél vasgatabb réteg már problémás. Én vegyesen használom ezt, és falombot. 

Utóbbi teljesen vegyes, amit saját kertből, és a városból tudok gyűjteni. Legjobb a kemény lombú fák levele, mint a tölgy, bükk, gyertyán. Ezek tartják legjobban a szerkezetüket. A lomb dekoratívabb a vágott fűnél, de ez megint egyéni ízlés kérdése. Ezeket folyamatosan lebontják és a talajba dolgozzák az ott élő élőlények. Másik előnyük, hogy megakadályozzák a talaj párolgását, ezért jóval kevesebbet kell öntözni, hiszen a nap és a szél szárító hatása nem érvényesül. Kevésbé is forrósodik át a talaj felső rétege, ami szintén nem hátrány, amikor nyáron bejönnek a 30-35°C-os hőmérsékletek. Ezt a talajtakarást legalább 8-10 cm vastagságban érdemes alkamazni. Azzal számolni kell, hogy ez a réteg folyamatosan lebomlik, és vékonyabb lesz. ezért esetlegesen pótolni kell. A gyomokról nem is szóltam, pedig az jön, ha kell, ha nem. A vastagabb avartakarás visszaszorítja a gyomosodást is. Az erősebb gyomok lehet, hogy kihajtanak a takarás alól, illetve a szél által oda sodort magok kikelhetnek, de jóval kevesebb lesz, és könnyebb kihúzni, mintha a csupasz talaj lenne.

Használnak szalmát is ilyen célra. Ez is jó, mert tartja a vizet, levegős, viszonylag lassan bomlik le, de nagyon kevés a nitrogén tartalma, ami hasznosulhatna a talajban.

A kertépítők körében általánosan elterjedt fenyőmulcs is alkalmas ilyen célra, de ezt inkább akkor javaslom, ha télire nincs vetve talajtakaró növény. Esetleg félre kell húzni a mulcsot ebben az időszakban. Nyilván ez dekoratívabb, mint a lomb, vagy a fűnyesedék, ezért aki nem akarja vagy tudja használni ezeket, azoknak a fenyőmulcs a jó megoldás. Ezt legalább 3-5 cm vastagságban érdemes teríteni. Az ágdarálék szintén hasonló tulajdonságokkal bír, ugyanígy használható.

Szoktak még kavicsot is használni talajtakarásra. Nos ez szerintem egyáltalán nem passzol stílusban se a trópusi növényekhez, és elég sok hátránya van. Felforrósodik, megsüti a növényeket alulról. Gyomosodni biztos fog, és elég macerás kiszedni a gyomokat. Ha nincs alatta geotextil, akkor pedig idővel bemosódik a földbe, lerakódások jelennek meg rajta, elveszti a korábbi "szépségét". Szóval én nem javaslom, de mindenkinek legyen ez a saját döntése.

Takarónövények

Ezekkel még nincs sok tapasztalatom, de az elmélet, és másoknál a gyakorlat is az, hogy a pillangósok (pl. takarmányborsó) nitrogénnel gazdagítják a talajt. A pohánka a foszfort mobilizálja, a facélia a foszfort.  Az olajretek és a facélia a fonálférget is távol tartja. A talaj szerkezetét is javítják, mert pl a takarmányrepce és az olajretek nagy gyökértömeget növeszt, ezáltal morzsalékosabb lesz a talajszerkezet. A növények egy része kifagy, ezért csak az első komolyabb fagyokig él, de addig nagy zöldtömeget képez, ami szintén nitrogénnel gazdagítja a talajt, és betakarja azt, így kevésbé párologtat. Ami áttelelő, az tavasszal, nyár elején virágzik. Ilyenkor a legnagyobb a tápanyagtartalma, ilyenkor kell lekaszálni. A kaszálékot a területen hagyom, ami így talajtakaróként funkcionál, és az élőlények lassan bedolgozzák a talajba, gazdagítva azt tápanyagokkal. Érdemes megvárni a virágzás végét, mert így méhlegelőként is funkcionál a terület. A talajtakaró növények vetését szeptemberben javasolják, de mivel melegebbek az őszi-téli időszakok, szerintem simán elég szeptember végén, október elején vetni, amikor már lassan amúgy is felszednénk a trópusi növényeket. Ha sokáig talajban akarjuk hagyni őket, akkor inkább olyan talajtakaró növényeket válasszunk, amik áttelelőek. A ciklusuk vége pedig május, ekkor érdemes lekaszálni őket. Ez pont ideális. hiszen ekkor már elég meleg a talaj ahhoz, hogy ki lehessen ültetni a trópusiakat. Ezzel nagyon jól beilleszhető a trópusi kertészkedésbe az őszi vetésű talajtakaró növények. Így a terület téli időszakban nem kopasz, hanem hasznosítva van. A talaj tápanyagokkal gazdagszik, több vizet tárol el, és mérsékli a fagyokat, ami kedvező a talajlakó élőlények számára. Tavasszal pedig méhlegelőként funkcionál, ami szintén egy jó pont. Nyilván ez nem működik minden kertben. Nem biztos, hogy egy talajtakarókkal bevetett terület passzol egy gondozott díszkerthez. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Nekem nem zavaró a látvány, és sok előnye van. Más csak gazt lát benne. Nem vagyunk egyformák.

Öntözés

A trópusi növények gondozásának egyik legfontosabb eleme a víz. Volt már róla szó, hogy milyen a megfelelő öntözővíz. Most ennek a kijuttatásáról lesz szó. Van ugye a legegyszerűbb, slagos öntözés. Jobb esetben van a slag végén pisztoly, és így öntözünk, Arra kell figyelni, hogy ezt a módszert csak késő délután, vagy este használjuk, amikor már a növények kezdenek lehűlni, hogy a hidegebb öntözővíz ne "forrázza" le őket. Szépen át lehet áztatni vele a talajt, de viszonylag nagy párolgási veszteséggel jár, és a legnagyobb vízmennyiséget is igényli.

Ennél precízebb megoldás az automata öntözéseknél elterjedt földbe süllyeszett öntözőfejek. Léteznek rotátoros és spray szórófejek. Ezek különböző vízkibocsátásúak. állítható a szórásképük. Ennél a típusú öntözésnél kisebb vízmennyiség precízebben juttatható ki, de még mindig jelentős párolgási veszteség van. Ami hátránya, hogy a beültetett növények miatt nem fog egyenletesen mindenhova szórni, hiszen van, ami ki fogja takarni a víz útját. Ez inkább nagyobb nyílt felületek öntözésére alkalmas.

Számunkra megfelelőbb a csepegtető öntözés. Ennek is van több típusa. Vannak csepegtető szalagok. Ezek olcsóak, de hamar, 2-3 szezon alatt eltömődhetnek, még szűrő használata mellett is. Nehezen tisztítható, általában 1-2 szezon után kidobják, és jöhet az új. Elég sok műanyag hulladék keletkezik így. Könnyen sérül, szinte bármi kiszúrhatja, de lehet kapni toldókat, amikkel orvosolható a helyzet. Ezek is változó vízkibocsátásúak, a talaj szerkezetét nem károsítják, párolgási veszteség szinte nincs, ha a talajra van fektetve. 15-50 cm közötti beosztásban vannak a csepegtetőtestek a szalagban, típustól függően. Értelemszerűen a víz csak oda jut, ahol a csepegtetőtest van. Ennek egy tartósabb változata a csepegtető cső, ami merev falú, a csepegtető testek általában több szezont is kibírnak.

Hasonló az úgynevezett izzadócső, amely porózus felületű, és az egész felületén keresztül csepeg a víz. Lehet talajra, vagy akár talajba is telepíteni. Nehezen tömődik el, hiszen az egész felületén át szivárog a víz. Hátrágya viszont az, hogy csak egy vékony sávban juttat ki vizet.

A csepegtető öntözés precíziós módszere a csepegtetőtüskés öntözés. Ebben az esetben van egy vékonyabb gerinc cső (általában 16 mm vastag LPE, esetleg KPE), amibe csepegtető gombákat lehet tetszőleges helyre szúrni. Ezekhez csatlakozik vékony gumicsövön egy csepegtetőtüske, amit oda lehet szúrni, ahova akarsz. Gombákból van több típus. Van, amihez csak egy gumicső csatlakozik, de van akár hatos osztású is. Ezzel a módszerrel nagyon jól szabályozható a kijuttatott vízmennyiség, hiszen ahol több vízre van szükség, oda több tüskét kell szúrni. Párolgási veszteség nincs, hiszen a víz közvetlenül a talajba jut. Viszont ezzel is csak foltokban lehet öntözni. Könnyen tisztítható, mert a gombák is szétszedhetőek (típustól függ) és tisztíthatóak, a cső és a tüske is külön-külön. 

Egy újabb típus a mikro öntözés. Itt többféle szórófejek léteznek. Vannak talajra telepíthető, úgynevezett öntöző gombák, ahol szabályozható a kijuttatott vízmennyiség, és pici szökőkút módjára öntöz. Vannak olyan szórófejek, amikben forgó rész is van, és típustól függő távolságra ez teríti sugárban a vizet. Itt szintén van párolgási veszteség, és arra kell figyelni, hogy ha növény van a víz útjában, akkor mögé már alig jut nedvesség. 

Ide tartoznak még a különböző párásító szórófejek is. Ezekhez nagyobb víznyomásra van szükség, és a vizet porlasztják. A párakapukban is ilyen szórófejek vannak. Értelemszerűen itt a legnagyobb a párolgási veszteség.

Létezik még több típusú öntözés, és szórófej. Én igyekeztem azokat bemutatni, amik elterjedtebbek, és használhatóbbak a trópusi kertekben.

Még arról írnék pár sort, hogy mi is ez a többször említett párolgási veszteség. Itt arról van szó, amikor a víz kijut a szórófejből, és a levegővel érintkezve a talajra és/vagy a növényre jut a víz. Az egyik dolog, amit megfigyelhetünk ezzel kapcsolatba, hogy ilyenkor lehűl a környezet, hiszen a párolgás hőt von el. Minél kisebb cseppekben jelenik meg a víz, annál nagyobb a felülete, és annál több hőt tud elvonni. Szóval ez jó és rossz dolog is. Jó, mert ez hűti a környezetet, de rossz, mert úgymond pocsékba megy a víz, hiszen a növény nem tudja felvenni.

Hogy egy kicsit érthetőbb legyen ez az egész bejegyzés, összefoglalom, nálam hogy is működnek az egyes részek, és hogy áll össze egy egész éves folyamattá.

Kezdjük a legizgalmasabb időszakban. Május közepe, már kellően meleg a talaj, éjjel tartósan vannak 12-15°C-ok. Jöhetnek a trópusi növények, mindennek kijelölöm a helyét, kiásom az ültetőgödröt. Megy bele komposzt és érett istállótrágya keveréke. Erre egy kis föld, majd a növények. Az ültetés utáni első öntözés nálam mindig slaggal történik. Jó alaposan beáztatom a növényeket és azok környékét, hogy a talaj a gyökerekhez tapadjon, ne legyen üreges rész a növény éa a talaj között. Ezután a csepegtetőtüskés öntözést fektetem le, mindenhova beszúrom a tüskéket, ami nagyobb, vagy vízigényesebb növény, oda többet. Jöhet a lomb és fűnyesedék (ha van éppen), 8-10 cm vastagon az egész területre, alaposan befedve a növények tövét. Ezután kipakolom a mikroszóró és párásító fejeket. Lényegében őszig nincs is más tennivaló, azon kívül, hogy kihúzzam azt az 1-2 gyomot. A csepegtetőtüskés öntözést leginkább délelőtt, 11-12 óráig használom, mivel ilyenkor melegszik legjobban a levegő, ilyenkor a legnagyobb a növények párolgása, és ekkor kapnak egy adag vizet. A mikroszóró és párásító fejek egy körön vannak, ezeket este 6-8 óra között indítom, hogy estére lehűtse a növényeket, a talajt, illetve a mikroszórók szépen beáztatják a lombot, ami reggelig szép nyirkos marad, hogy folyamatosan párologtasson. Jön az ősz, az éjjelek már hidegebbek. 8-10°C környékén már felszedem a növényeket, ez általában október, de változó lehet. Az öntözőrendszert felszedem, a lombot félrehúzom, eligazítom a talaj felszínét, és elvetem a talajtakaró növényeket. Ha nagyon száraz az ősz, a kelés segítése miatt öntözöm pár alkalommal a területet. Legközelebb májusban nyúlok hozzá, ültetés előtt pár nappal. A növényeket lekaszálom, a homoki zab pl hajlamos újrahajtani, úgyhogy azt sekélyen kikapálom. A növények ott maradnak takarva a talajt, majd ültetésnél csak az ültetőgödörnél húzom félre a maradványokat.

Egy kicsit mindenki máshogy csinálja ezt. Amit leírtam, az nem szentírás. Ez egy módszer, amit folyamatosan alakítok, javítok. Az öntözési, talajtakarási módszereket már évek óta használom, jól működnek. A talajtakaró növények vetése még új terep, de biztató eredményei vannak. Bemutattam több lehetőséget, módszert, hogy mindenki azt haszonsítson belőle, ami neki szimpatikus. Maga a talajjavítás része hosszú folyamat, évek kellenek hozzá, hogy egy leromlott talaj megfelelően élő, gazdag állapotba kerüljön, de meghálálja.

Miből lesz a cserebogár?

Hogy miről is lesz itt szó? Elsősorban arról szeretnék beszélni, hogy milyen darabkát vegyünk meg a hőn áhított Philodendron-ból, és milyet ne, vagy csak szimplán hogyan kezeld az olyan dugványt/szárdarabkát, ami kisebb-nagyobb odafigyelést igény, hogy aztán nálad is szép, erős növénnyé fejlődjön. Bizony, most megint nem a muskátliról olvashattok.

Philodendron melanochrysum fejdugvány

Felépítés

Először is jöjjön egy kis növényi anatómia. Ez szerintem fontos ahhoz, hogy majd tudd, mi miért, és hol fog fejlődni a növényen.

Ez itt egy Monstera deliciosa 'Albo-variegata', small form részlet. Korábban ez volt a borsingiana, de hosszú, ne menjünk bele. Szóval a jól ismert tarka Monstera. Ennek a növénynek a felépítése szinte teljesen megegyezik az általunk gondozott kúszó-mászó Philodendronok, Monsterák, Syngoniumok stb. felépítésével. Alapvetően megtalálható a növény szára, ami a növény életmódjától függően lehet hosszabb, vagy rövidebb. Általában a fára kúszó, lián típusú növények szára nyúltabb, míg a talajon kúszó növényeké zömökebb, rövidebb. A száron találhatóak úgynevezett szárcsomók, szakmaibb elnevezéssel nóduszok. A szár ezen pontjain történik a lényeg. Itt fejlődnek új levelek, a virágok, a Philodendronoknál, Syngoniumoknál jellemzően itt fejlődnek a gyökerek, illetve a levelek tövénél, a nóduszon találhatóak rejtetten az alvórügyek. A Monsterák esetében a gyökerek nem csak a nóduszon jöhetnek, de a száron is. 

Melyik növényi szerv mire való?

Alap dolognak tűnhet, de azért nem baj, ha beszélünk róla. A levelek azért szükségesek a növény számára, mert itt történik a fotoszintézis jelentős része, amikor a növény táplálékot készít magának. Valamint a növény a levélfelületen keresztül tud párologtatni. Ezeken a gázcsere-nyílásokon keresztül a növényt vizet tud leadni, illetve felvenni a levegő páratartalmából. A levél felületén keresztül tud felvenni vízben oldott tápanyagokat is. Amikor ezt használjuk ki, akkor az ilyen tápanyag-utánpótlást hívjuk lombtrágyázásnak. A levél több részre osztható. Az alapi részétől kezdődik a levélnyél, aminek tartó funkciója van. Ez tartja a levéllemezt, ami a kiszélesedő, ellaposódó, tagolt, vagy tagolatlan rész. Itt történik a fotoszintézis és a gázcsere nagy része. Lényegében ezt hívjuk mi levélnek. A levélnyél alapi részénél található sok esetben a levélhüvely, ami védelmi funkciót tölt be. Ez egy vékony hártya, ami védi az új levelek esetében a fejlődő, puha szárat, és az alvórügyet a fizikai sérülésektől. Később, amikor már nincs szükség a szolgálataira, ez a vékony hártya ellaposodik, elszárad.

A virág ezeknek a növényeknél a szaporodási funkciót tölti be. Mindegyik kontyvirágféle virágos növény, ezért ha a körülmények, és a növény fejlettsége indokolja, virág fog fejlődni. A fajok esetében a virágok azért fontosak, mert a természetben ezek biztosították a beporzást, és a szaporodás biztosságát. A ma divatos mesterségesen előállított fajták esetében a virágok nem töltenek be ilyen funkciót. Keresztezésekhez használhatóak, de ez lényegében egy maradvány szerv, ami a levéldísznövények esetében nem olyan hangsúlyos.

A gyökér az egyik legfontosabb szerve a növénynek. Ez az elsődleges felülete a víz-és tápanyagfelvételnek. Gyenge, vagy hiányos gyökérzet esetében a növény lassan fejlődik, vagy egyre rosszabb állapotba kerül. Fontos az egyensúly a levelek és a gyökérzet között. Amennyi vizet felvesz a növény a gyökerein keresztül, az arányban van a leveleken keresztül elpárologtatott vízzel. Ha kevesebb vizet tud felvenni a gyökerén keresztül (mert kevesebb, vagy sérült a gyökere), akkor a növény túl sokat párologtat, veszít a víztartalmából, és kókadni kezd. Ha van kellő gyökere, de kevés a levélzet, akkor kevesebbet tud párologtatni, hiába van bőven víz a talajban, ezért pangó vizes talajkeverék alakul ki, ami szintén nem szerencsés. Ha ez a páros egyensúlyban van, akkor a növény egészséges, és dinamikusan fejlődik.

Az alvórügy pedig egy rejtett vésztartalék a növények életében. Alapesetben a növény fő növekedési pontja a szár végén található. Ha valami miatt (mondjuk egy olló véletlenül levágja) a szár végén található hajtáscsúcsot, akkor az alvórügy fog kihajtani. Na de melyik? És honnan tudja a növény, hogy most levágták a hajtáscsúcsot? Itt jönnek képbe a növényi hormonok. Vannak olyan hormonok, amik serkentik a hajtáscsúcs növekedését, ezzel párhuzamosan viszont blokkolják az alvórügyek kihajtását. Ahogy a hajtáscsúcs lekerül a növény keringéséről, akkor a következő legjobb állású alvórügy kapja a hormon dózist, és megszűnik a gátló hatás, az alvórügy kihajt, hogy átvegye a hajtáscsúcs szerepét. Hogy melyik rügy hajt ki, azt pedig a csúcsdominancia jelensége magyarázza. Ezt azt takarja, hogy a kihajtást elősegító hormonok mindig a legfelső helyzetben lévő rügybe áramlanak. Minél inkább vízszintes helyzetben vannak egymáshoz képest az alvórügyek, annál egyenletesebb a hormonok eloszlása, és a rügyek kihajtása. Ezt veszik figyelembe pl. a gyümölcsfák metszésénél is.

Szusszanjatok egyet, kicsit talán sűrű volt :)

Milyen a jó dugvány?

Ez a része a bejegyzésnek inkább személyes vélemény, persze kellő szakmaisággal. Lehet, hogy nem fog mindenki egyet érteni velem, sokan sokféle véleményen lehetünk. Azt leszögezhetjük, hogy a mostanában divatos Philodendronok, Monsterák és társaik nem az olcsó árkategóriát képviselik. 1-1 cserepes, gyökeres növény gyakran igen komoly, több tíz, vagy akár százezres kategória. Olcsóbb megoldás, ha gyűjtőktől veszünk levágott szárdarabokat, amit mi majd meggyökereztetünk. Igazából ezért is jött létre ez a bejegyzést, hogy kicsit tisztán lássátok, hogy ebben az esetben mivel kell számolnotok.

Egy dugvány vagy szárdarab olcsóbb egy kész, cserepes növényhez képest, valamint könnyebb is küldeni csomagban. Kb. ez szól mellette. Viszont, ha nem tudjuk, hogyan neveljünk belőle gyökeres növényt, akkor feleslegesen kidobott pénz. Nem szeretnék se személy, vagy csoportnevet említeni, de gyakran lehet belefutni olyanba, hogy dugványokat kínálnak eladásra, és nagyon változó a minőség. Az első osztályú dugvány, aminél a legkisebb a rizikó, a fenti képen is látható, több leveles, fejlett, dús gyökérzettel rendelkező, lényegében kész növény, amit csak ültetni kell, és akklimatizálni. (mi a tök az az akklimatizálás? erről még fogok írni)

A másik véglet pedig ez, amit angol nyelvterületen wet stick-nek hívnak. Ez lényegében egy kis szárdarab, levél és gyökér nélkül. Ezen a képen már alakul a helyzet, mert az alvórügy már szépen megduzzadt, de ritka, hogy már ilyen állapotban lehet a dugványhoz jutni. Az ilyen szárdarabka nagyon érzékeny a hőmérsékletre, páratartalomra (könnyen kiszárad). Őszinte leszek, nekem az ilyen kis szárdarabkáért nem lenne képem pénzt elkérni. Nagyon könnyen el lehet rontani ennek a gyökereztetését. Azzal is számolni kell, hogy az ebből kifejlődő növény gyenge lesz az elején, hiszen kb a nulláról kell kezdenie. Egy olyan dugvány, ahol legalább van levél, már tud fotoszintetizálni, könnyebben fejleszt gyökeret, és könnyebb életben tartani. Sajnos néha előfordul, hogy már-már csak a rügyet küldik, annyira apró csonkokra darabolják, hogy a legtöbb pénzt kisajtolják az adott feldarabolt növényből. Én ennek nem vagyok híve. Ha már wet stick, legyen akkor 2-3 nóduszos, ha az egyik rügy bedöglene, vagy nem hajtana ki. De persze nem vagyunk egyformák. Meg lehet érteni valahol az eladó oldalát is, hiszen ahhoz, hogy egy szárdarabból gyökeres, leveles kis dugvány legyen, hetek, akár hónapok kellenek. Van, aki nem szórakozik ennyit. Darabol, és vihetik is. Vásárlói oldalon pedig tisztában kell lenni azzal, hogy amit veszünk, azt hogyan kell gondozni.

Azt még érdemes megemlíteni, hogy a csúcshajtásból vágott dugvány (fejdugvány) sokkal hamarabb kap erőre, és jobb belőle növényt nevelni. Egy sima szárdugvány esetében külön energia szükséges ahhoz, hogy az alvórügy beinduljon, hogy új hajtáscsúcsot indítson. Jellemzően ezért drágábbak a fejdugványok a szárdugványhoz képest.

Egy másik fontos tényező, hogy az öreg, fásodott szárrészek általában nehezebben gyökeresednek, valamint az alvórügyek is gyakran bevakultak, és nem hajtanak ki, így a láthatóan öreg, fásodott dugványokat inkább kerüljük el. Az olyan dugványt szintén kerüljétek el, aminek a szára puha, esetleg ráncosodik. Ha van rajta levél, és az lóg, sárgul, az szintén nem jó jel. A dugvány legyen feszes, kemény, a levél legyen erős, zöld.

Hogyan neveljünk erős növényt a dugványból?

Nézzük, hogy mi a kiindulási alap. Ha olyan dugványt tudsz venni, aminek már van önálló gyökérzete, és levelei, akkor a számára megfelelő ültetőközegbe beültetheted. Az első pár héten különös gondossággal öntözd, inkább gyakori, de kisebb vízadagokkal. Ha esetleg kókad a növény, akkor szükséges lehet valamilyen eszköz, amivel plusz párát tudsz biztosítani. Akár egy kisebb florárium, vagy csak egy petpalack, vagy üvegvitrin. Itt a magasabb párában könnyebben regenerálódik a növény. Ha láthatóan fejlődik, új leveleket, gyökereket hoz, akkor a növényke rendben lesz.

Ha olyan dugványt veszel, aminek van már önálló levele, akár már kezdődő gyökerek is, akkor azt további gyökereztetésre javaslom. Gyökereztető közegnek én tiszta, nagy szemű kertészeti perlitet használok. Ez egy levegős közeg, de mégis jól tartja a vizet. A dugvány jellemzően nem rohad be, és a gyökerek könnyen fejlődnek benne. Ha kiveszed a dugványt, a perlitszemcsék a gyökerekre tapadva védik azt ültetéskor a sérülésektől. Lehet még használni szálas Sphagnum mohát, tőzeget, kókuszrostot, de akár simán vízben is meg lehet próbálni. Mindegyiknek megvan az előnye, hátránya.
Ha a dugványon nagyon sok, vagy nagy levél van, akkor sokat fog párologtatni, és a dugvány víztartalma csökken, ezért nehezebben gyökeresedik. Az ideális a 2-3 nóduszos dugvány, amin 1-2 levelet hagyunk. Ha egy leveles dugvány esetében a levél túl nagy, akkor a levelet felére vissza lehet vágni.
Másik fontos tényező a hőmérséklet. Mivel ezek trópusi növények, a gyökereztetés alatt is trópusi meleget igényelnek. Az ideális a 25-28°C fok. Ennél alacsonyabb hőmérsékleten a gyökérképződés lassabb, és könnyebben berohad a dugvány. Magasabb hőmérsékleten pedig egyszerűen megfőhetnek. A páratartalom 70-90% közötti lehet. Ha kókad, puha a dugvány levele, akkor magasabb páratartalom szükséges. Gyökereztetéshez lehet használni átlátszó pet palackot, üvegvitrint, terráriumot, de akár kisebb ételes doboz is megfelelő.
Fontos a fény is, hiszen anélkül nem tud fotoszintetizálni a növény. Szűrt fény teljesen megfelelő, túl erős fény ne érje a fejlődő dugványokat.
Gyökereztetés elősegítésére lehet használni gyökereztető hormonokat is. Van, aki a fahéjra, mézre esküszik. Én utóbbiakat nem próbáltam, ezeket a konyhában szívesebben használom.

Az ideális, ültetésre kész dugványok

Ha a kiindulási alap wet stick jellegű dugvány, akkor hasonlóan kell eljárni, mint amit fentebb írtam, azzal a különbséggel, hogy itt magasabb, 90-100% körüli páratartalmat kell tartani az elején. Ha már kifejlődött az első 1-2 levél, és a gyökerek is fejlettebbek, akkor lehet csökkenteni 75-80% körülre. Ezután a gondozása megegyezik a leveles-gyökeres dugvány nevelésével. Viszont ebben az esetben a kis szárdarabka csak magára számíthat. Csak annyi tápanyag és energia áll a rendelkezésére, ami a szárban megtalálható. Ha kis vékony, vagy nagyon rövid a szár, akkor azoknak jellemzően nincs annyi tartalékuk, hogy gyökeret és új hajtást tudjanak indítani.

Maga a gyökereztetés és az ültetés között eltelt idő elég változó. 2-3 héttől akár 3-4 hónap is lehet. Ez függ a dugvány minőségétől, és a növény típusától is. Van, ami könnyebben gyökeresedik, és van, ami csak nehezen.

Akklimatizáció

Ha már van egy szép, gyökeres kis növényünk, amit cserépbe, a neki való ültetőközegbe beültettünk, akkor van még egy fontos teendő. Előfordul, hogy ennél a pontnál már megörül az ember, hogy sikeresen meggyökeresedett a drágán megvásárolt dugvány, beülteti, és mehet az ablakba a többi közé. Ilyenkor történhet olyan baleset, hogy valamilyen környezeti tényezőre érzékenyen reagál a növény, és a friss gyökérzet elpusztul. Mire ezt észrevesszük, néha már az egész növény menthetetlen, vagy kezdhetjük előlről a gyökereztetést.

Fontos szem előtt tartani, hogy gyökereztetés alatt igyekszünk minél jobban ideális feltételeket biztosítani, míg a további nevelés során a növénynek a szobai körülményeket kell megszoknia. Maga a beültetés is egy sokk a növénynek. Ha a többi körülmény nem változik, akkor a beültetést könnyebben átvészeli a növény, és gyorsan megkapaszkodik az új közegben. Ha ez megtörtént, akkor a többi tényezőt fokozatosan a szobai körülményekhez lehet igazítani. Általában itt a páratartalom alacsonyabb, mint ami gyökereztetéshez ideális. Hogy ez kiegyenlítődjön, egyre gyakrabban lehet meglevegőztetni a növényt a szobában. Fokozatosan, minden egyéb tényezőt a szobai körülményekhez lehet igazítani, és pár nap, maximum 1-2 hét alatt átszoktatható a növény. Ha ezt elmulatszjuk, az nem jár minden esetben pusztulással, de jobb megelőzni a bajt. Szerintem fontos az akklimatizáció.

A további neveléshez pedig hasznos infókat találtok az egyik korábbi bejegyzésemben itt:
Philodendronokról és társaikról általánosan

Hogyan születnek a Philodendronjaink?

Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy amit a gyűjtőktől, boltokból be tudtok szerezni Philodendronokat, és rokon növényeket, azok valójában hogyan jönnek létre? Milyen természetes és mesterséges folyamatok alakítanak ki 1-1 változatot, vagy fajtát?

Philodendron 'Jose Buono'

Élőhelyi változatok

Kezdjük a természetes folyamatokkal. Ezeknél a növényeknél is beszélhetünk természetben előforduló fajokról. Egy faj minél szélesebb körben elterjedt, annál változékonyabb lehet. Ennek az az oka, hogy a nagy területi, és tengerszint feletti magassági elterjedés eltérő élőhelyeket alakít ki. Más körülmények találhatóak egy costa-ricai hegyi köderdőben, és megint más, egy alacsonyan fekvő tipikus esőerdei részen. A növények igyekeznek alkalmazkodni a körülményekhez, és ez változást eredményez a megjelenésben is. Ezekhez a változásokhoz azonban sok idő, több tíz-százezer év szükséges. Ezeket élőhelyi változatoknak nevezzük. Egy ugyanazon faj különböző megjelenési formái. Vannak bizonyos bélyegek, amik meghatározóak, ilyen pl a virág. De biztos beazonosítást a genetikai vizsgálatok hoznak. Nagyon jó példa erre a Philodendron verrucosum faj. Több tucat élőhelyi változata ismert a nagy elterjedésének köszönhetően. 

Ezek nem fajták. Fajtának azt nevezzük, ami mesterségesen szelektált, vagy előállított típus. Ha ezeket licensz védi, akkor a kereskedelembe csak a licenszdíj megfizetése után kerülhet, és a szaporítása nem engedélyezett, vagy a nemesítő egyéni megállapodásához kötött. Néhány ilyen lincenszes fajta leírása megtalálható az interneten, a Google Patent-ek között.

Az élőhelyi változatokat jelölhetik alfaj (ssp-subspecies), illetve forma (f-form) jelöléssel is. Ezek mind a természetben megtalálható változatok. Ilyen pl. a Monstera adansonii, amelynek több alfaja ismert. A kereskedelemben előfordulnak olyan növények, amelyek csak hasonlítanak egy már beazonosított fajra, vagy még nincsenek tudományosan leírva. Ezeket jelölhetik fantázianevekkel is. Ilyen pl a Philodendron 'Santa Leopoldina', vagy a Philodendron 'El Choco Red'. Ezek a nevüket az előfordulásuk helyéről kapták, tartománynevek. Később, a tudományos munkának hála kiderült, hogy a Santa Leopoldina kereskedelmi név valójában három fajt takar. A Philodendron spiritus-sancti, bernardopazii és atabapoense fajokat. Az El Choco Red pedig Philodendron triumphans néven lett leírva. Ettől függetlenül gyakran még a fantázianév szerepel a kereskedelemben. A tudományos leírások, átsorolások nehezen ragadnak meg a köztudatban.

Az ilyen eltérő élőhelyi változatok idővel önálló fajjá alakulhatnak, ha elég ideig éri őket az adott környezeti hatás. Ez lényegében az evolúció alapja. Ez a fogalom nem egy régen történt folyamat. Ez amióta világ a világ, létezik. Most is, a szemünk előtt zajlik.

Természetes hibridek

Hibridnek azt nevezzük, amikor két, vagy több, eltérő genetikájú (jellemzően eltérő fajok vagy hibridek) élőlény kereszteződik. A mi esetünkben természetes hibridekről akkor beszélhetünk, ha az egyik faj sikeresen beporozz egy másik fajt. Ehhez beporzó rovarokra van szükség, illetve ahhoz, hogy ne legyenek túl messze egymástól genetikailag. Ha a beporzás sikeres volt, és tartósan életképes a magokból kikelő növény, akkor ezek is tovább gazdagítják a természetben fellelhető változatokat. Ez az eset azonban nem kimondottan gyakori, illetve gyakran csak a genom feltérképezése deríthet fényt arra, hogy az adott növény faj, vagy hibrid.

Mesterséges hibridek

Lépjünk tovább azokhoz a folyamatokhoz, amikhez emberi beavatkozás szükséges. Mesterséges hibridek úgy alakulnak ki, hogy a beporzást ember végzi, többnyire tudatosan. Ezeknek a hátterében általában az áll, hogy egy vagy több pozitív tulajdonságot tudatosan felerősÍtsünk, vagy új fajtát hozzunk létre. Az első generáció (primer hibrid) általában egységes. Ilyen pl. a Philodendron 'Florida', amely a pedatum és a squamiferum hibridje. A Florida fajtának aztán vannak különböző szelektált változatai. Ilyen pl a Florida Ghost, amely új levelei szinte fehérek, majd későúbb bezöldülnek. Vagy pl. a Florida Beauty, amely fehértarka-variegata változat. Itt jegyezném meg, hogy gyakran látni Florida Green elnevezést. Ez egy tévesen elterjedt név, amely a Floridát takarja. Ez a fajta alapesetben zöld levelű, tehát felesleges hozzátenni a Green jelzőt.

Mesterséges szelekció

Ebben a mesterséges hibridizációt használjuk arra, hogy egy kívánt formát, változatot elérjünk. Jó példa erre Brian Williams egyik törekvése. A Philodendron spiritus-sancti talán több olvasó számára ismerős. Egy extrém módon veszélyeztetett faj, aminek extrém magas a kereskedelmi ára. Vannak azonban hozzá hasonló fajok. Ilyen pl. a P. bernardopazii, vagy a P. renauxii, amelyek jóval elérhetőbb árúak. Előbbi fajnak létezik keskenyebb levelű, narrow form változata. Brian ezt a változatot és a renauxii fajt használja fel arra, hogy kimondottan keskeny levelű, de elérhetőbb árú növényeket hozzon létre. A többszörös visszakeresztezés és szelekció meg is hozta az eredményt, létrejött a Lancelot fajta, amely könnyen nevelhető, keskeny levelű változat.

A bernardopanzii faj keskeny levelű változatai is szelektálva, visszakeresztezve jó alternatíva lehetnek.

Bal oldalon bernardopanzii, jobb oldalon spiritus-sancti

Szövettenyészet (Tissue Culture-TC)

Ez egy szaporítási forma. Elsőre bonyolultnak hangzik ez a szó, és valójában egy bonyolult módszert is takar. A lényege az, hogy egy növény bizonyos szövetéből steril körülmények között nagy számban ennek a klónjait állítják elő. Elméletben bármelyik szöveti részből (szár, levéllemez, virágszirom, mag, hajtáscsúcs) elő lehet állítani a klónokat, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ez nem mindig működik.

A legjobb a hajtáscsúcs ilyen célra, hiszen itt található aktív osztódószövet, és a sejtek juvenilisek. Minden művelet steril körülmények között, fertőtlenítve, úgynevezett lamináris boxban történik. Az osztódószövetet feldarabolják, és zselés táptalajon tápanyagok és növényi hormonok hozzáadásával történik a felszaporítási fázis. Itt lényegében egy osztódószövetből darabolással annyi szövetet képeznek, amennyi növényre szükség lesz, akár több tízezret. Ha megkapták a kívánt darabszámot, változtatnak a táptalaj összetételén, és jöhet a megnyúlásos szakasz, majd a gyökeresedési szakasz. A folyamat végén az egyetlen növényből akár több tíz-vagy százezer növény hozható létre, amely tökéletes másai az anyanövénynek.

Ezek a növénykék még nagyon érzékenyek. Lényegében a növényvilág koraszülöttei. A bőrszövetük nagyon vékony, valamint a közel 100%-os páratartalom miatt sok a légzőnyílás. Átlagos körülmények közé kerülve ezek a növények nem életképesek. Szoktatni kell őket a természetes fényhez, UV-sugárzáshoz, így megerősödik a bőrszövet, és ellenállóbb lesz a különféle kártevőkkel, kórokozókkal szemben is. A páratartalom folyamatos, lassú csökkentésével a gázcserenyílások száma is csökken, így visszafogottabb lesz a növény légzése. A gyökereknek is meg kell szokniuk az új közeget, amibe kerülnek. Az edzetés során a növények kikerülnek a steril körülmények közül, ezért a táptalajt le kell mosni a növény gyökeréről, mert ez melegágya a különféle gombáknak.

Bizonyos anyagok, hormonok, kezelések hatással vannak a növény szöveteire, és mutációkat eredményeznek. Így hozhatnak létre pl. törpe növekedésű növényeket, vagy variegata növényeket (Monstera 'Thai Constellation'). 

Variegata növények

Variegata jelzővel azokat a növényeket illetjük, amelyek klorofillhiányosak, ezért a zöld színtest kisebb-nagyobb mértékben hiányzik belőlük. Ezek ritkán, de a természetben is előfordulhatnak, illetve mesterségesen is előidézhetőek. Az ilyen növények egy típusát nevezik kimérának is, amikor egy növényen belül három, vagy több eltérő genetikaállomány található meg, és ez szemmel látható különbséget okoz a megjelenésben.

Monstera deliciosa 'Albo-variegata' small form

A legtöbb esetben ezek nem stabil tulajdonságok. Előfordul, hogy a növény teljesen zöld, vagy akár teljesen fehér, klorofillhiányos leveleket hoz. Minél több a fehér rész a növényen, annál érzékenyebb, mivel a klorofillal állít elő tápanyagot, és ez védi a káros UV-sugaraktól. A teljesen klorofillhiányos növények jellemzően nem sokáig életképesek önmagukban. Speciális körülmények között azért életben tarthatóak. Egyes esetekben külső tényezők is befolyásolják a mintázatot. Pl. a Philodendron 'Paraiso Verde', ha nem kellően melegben van tartva, teljesen visszazöldül. A fény intenzitásával is lehet játszani. Minél több fény éri a növényt, annál kevesebb klorofill szükséges, hogy adott mennyiségű tápanyagot készítsen a növény. De itt óvatosnak kell lenni, hiszen ezek a növények érzékenyek a sok fényre. 

Viszont amit nem tudunk befolyásolni, az a belső genetikája a növénynek. Az, hogy a hajtáscsúcs milyen arányban tartalmaz variegata szövetet. Ezt nem mindig befolyásolják a külső tényezők. Gyakori módszer, hogy megfigyelik, a szár meddig fehér mintázatú. Ahol még szép, erős a tarka mintázat, addig visszavágják a növényt, és az innen alvórügyből kihajtó hajtáscsúcs remélhetőleg megfelelően tarka lesz.

Igyekeztem nem túl bonyolultan fogalmazni, hogy az alapvető folyamatok, ok-okozati összefüggések érthetőek legyenek.

Philodendronokról és társairól általánosan

 

Sziasztok!

Kezdenek egyre elterjedtebbek lenni itthon is ezek a növények, viszont magyar nyelven alig van használható gondozási útmutató, meg úgy egyáltalán általános leírás róluk. Ezt igyekszem most pótolni. Hogy miről is lesz pontosan szó? Dél illetve Közép-Amerikai földrészről az említett Philodendronok mellett a Monstera, Thaumatophyllum növények, valamint az ázsiai régióból az Epipremnum, Rhaphidophora, Scindapsus és Syngonium növényekről egy általános leírás, és gondozási útmutató, valamint a szaporításukról is fogok írni.

Philodendron x corsinianum

Ezek a növények különböző földrészről származnak, azonban hasonló körülményekhez hasonló módon alkalmazkodtak, ezért hasonló gondozást is igényelnek. Ezeknek a növényeknek a többsége hemiepifita, azaz magoncként a talajon kezdik életüket, majd utána másznak fákra, sziklákra, vagy amire sikerül. Egyes fajok inkább teljesen epifita (fán élő) vagy litofita (kövön élő) életmódot folytatnak (Philodendron spiritus-sancti). Ezeknek különösen laza ültetőközeg kell. De előfordul, hogy nem is használnak ültetőközeget, csak egy nagy mohagolyót, amit majd benőnek. Azt tudni kell, hogy főleg trópusi esőerdőkben élnek a bejegyzésben említett növények, ahol a talajszintre nagyon kevés fény jut le. Az erdőnek ezen a szintjén a fényért való harc nagyon kiélezett. A kikelt magoncnak nem sok tartalék tápanyagja van, mivel pl. egy Philodendron mag elég kicsi. Ezért a magonc feladata, hogy minél hamarabb fényt találjon, a lehető legkisebb energiabefektetéssel. Az esőerdőben pedig a fényt felfelé célszerű keresni. A fiatal növény ezért hosszú hajtást fejleszt, viszonylag kicsi levéllel, és ezzel 'kutat' a talajon valamire, amire felmászhat. Ha megtalál pl. egy fát, akkor felfelé veszi az irányt. A gyökereivel a fák törzsére szorosan rákapaszkodik, és minél több fényt kap, annál több tápanyagot tud készíteni magának, ezért egyre vastagabb lesz a szára, nagyobb, fejlettebb a levele. Az ilyen alaki változást morfogenezisnek nevezzük. Régebben ezért volt nagyon nehéz beazonosítani 1-1 fajt, mivel akár teljesen különbözhet kinézetben egy fiatalkori és egy kifejlett kori levél. Különösen a Philodendronokra jellemző ez. A fiatalkori levelek esetében gyakran előfordul a narancsos, vöröses levélfonák (atabapoense, El Choco Red, mexicanum, sagittifolium), amit nagy korában szinte teljesen elveszít. Néhány faj esetében kisebb korban ezüstös mintázat található a levélen (plowmanii, sodiroi), ami később szintén teljesen eltűnik. Egyes fajok levele kisebb korban sötét bársonyos, amely később kifakul, vagy teljesen el is tűnik, és zöld lesz (lupinum). A színbeni eltérés mellett pedig az alakjuk is nagyban változik. A fiatalkori levelek általában kisebbek, egyszerűek, majd ahogy fejlettebb lesz a növény, úgy lesznek egyre nagyobbak, szeldeltebbek, lyukasabbak a levelek. Szóval látjátok, hogy nem egyszerű egy fajt beazonosítani, ismerni kell a fiatalkori, időskori leveleket. Szerencsére azért vannak bizonyos faji bélyegek, amik már kisebb korban is adnak némi támpontot. Ha ez nem lenne elég bonyolult, elmondom, hogy vannak élőhelyi változatok is. Ez azt jelenti, hogy 1-1 szélesebb körben elterjedt faj területenként máshogy néz ki. Általában nem kell komoly különbségekre gondolni, de ahhoz elég, hogy akár másik faj is lehetne. Ilyen esetben a virág az, ami első körben segíti a határozást, illetve a genom feltérképezése. Élőhelyi változatoktól függetlenül a virág minden fajnál ugyanúgy néz ki. A Philodendron verrucosum esetében pl. több tucat élőhelyi változatról tudunk. Ez egy nagyon széles körben elterjedt faj mind területileg, mind tengerszint feletti magasság szempontjából. 

Monstera obliqua élőhelyi változatok

Aztán adott fajnak lehetnek alfajai, amik kinézetben szintén különböznek. A Monstera adansonii faj esetében 4 alfajról beszélhetünk. Léteznek azonban terresztriális fajok is, amik egyáltalán nem, vagy csak ritkán, kis mértékben másznak fákra, inkább a talajon kúsznak (gloriusum, plowmanii, pastazanum), vagy nagyon rövid ízközöket nevelnek, és idősebb korban is esetleg csak rövid, tömzsi törzset nevelnek (martianum, melinonii, linnaei). A Thaumatophyllum nemzetség több faja korábban Philodendron volt, de pár éve már átsorolták őket. Jellemző rájuk, hogy vaskos, fásodó törzset nevelnek, amelyeken jellegzetes mintát alkot a levélalapok megmaradt nyoma.

A kis bevezető után nézzük a konkrét gondozásukat. Aki gondoz orchideákat, azok örülhetnek, mert ezek a növények nagyon hasonló gondozást igényelnek.

Ültetőközeg:

Lényeges a laza, semleges vagy enyhe kémhatású közeg. A bolti virágföldeket el kell felejteni. Esetleg a jobb minőségű orchideaföldek jöhetnek számításba. Én szeretem tudni, hogy miben vannak a növényeim, ezért mindegyiknek magam keverem az ültetőközeget. Ezt nem lehet igazából virágföldnek nevezni, mert attól szerkezetileg nagyban különbözik. Az ilyen növények ültetőközegéhez az alábbi összetevőket lehet használni: kókuszrost, kókuszchips, darabolt kókuszháncs, kertészeti tőzeg, szálas kertészeti tőzeg, nagy szemű kertészeti perlit, széndarabok. vörösfenyőkéreg, lávakő, szálas Sphagnum moha. Nem szükséges ezekből mindet használni. Ha szellősebbé szeretnéd tenni a közeget, használj kókuszchipset, kókuszháncsot, perlitet, kérget, lávakövet. Az alap közeg lehet tőzeg vagy kókuszrost, bár én ezeket 30-40%-nál nagyobb arányban nem használom. A többi a lazító közeg attól függően, hogy az adott növény mennyire igényli a szellős közeget. Fontos tudni, hogy ezeknek a növényeknek a gyökere a tömör, levegőtlen talajban elpusztul, valamint a tápanyagokat is nehezebben veszi fel, ezért van szükség ilyen speciális ültetőkeverékre. Viszonylag új ültetőközeg a lechuza pon, ami egy ásványi kőzetekből álló keverék. Nagyon jó tapasztalatok vannak vele, mivel levegősen tartja a gyökereket, a vizet jól elosztja, viszont nincs tápanyagtartalma, ezért az ebben nevelt növényeket külön tápoldatozni kell.

Öntözés:

Mivel trópusi, többnyire esőerdőkből származó növényekről van szó, ezért az ideális öntözővíz lágy, semleges vagy enyhén savanyú kémhatású és mindig azonos hőmérsékletű legyen, mint amilyen hőmérsékletben a növény van. Lehet használni esővizet ( ez a legjobb megoldás), vagy akár akvárium, kerti tó vizét, de sok esetben a pihentetett csapvíz is megfelelő. A többség azért jól tolerálja a keményebb vizet is, de azért nem ez az ideális. Két öntözés között kicsit lehet hagyni, hogy kiszáradjon az ültetőközegük. Az ideális az, ha gyakran vizes a gyökerük, de viszonylag gyorsan fel is szárad. Ezért is fontos a levegős közeg. Viszont a talajra kevésbé érzékeny növények (Epipremnum aureum-szobai futóka, Monstera deliciosa-könnyezőpálma) jól bírják azt is, ha a gyökerük tartósan vízben van.

Tápanyagutánpótlás:

Ez szintén egy fontos téma. Minél idősebb, nagyobb a növény, annál több tápanyagra van szüksége. Tápanyagutánpótlásra több módszer is van. Lehet használni szerves trágyákat is, amelyek viszonylag lassan, kis mennyiségben, de hosszabb ideig adják le a tápanyagokat, valamint az ültetőközeget humuszanyagokkal gazdagítják, amit meghálálnak ezek a növények. Lehet használni granulált marha vagy baromfi trágyát. A komposztált, föld állagú szerves trágyákat én kevésbé tartom ezeknél a növényeknél jónak, mivel kevesebb a tápanyagtartalmuk, és könnyebben kimosódnak, illetve levegőtlenné tehetik az ültetőközeget. A szerves trágyákat általában maximum 15-20% arányban használjuk. Lehet használni tartós hatású műtrágyákat is, amiknek a tápanyag leadási ideje 6-12 hónap, típustól függően. Ezek úgy vannak megtervezve, hogy adott hőmérséklet felett (általában 18-22°C felett), nedvesség hatására kezdik el leadni a tápanyagokat, azonos mennyiségben, amíg ki nem ürülnek. Ezek műgyantába vannak burkolva, kis, általában sárga golyócskák. Biztosan találkoztatok már velük bolti növények földjében. A kertészetek előszeretettel használják, mert az adagolása egyszerű, tiszta, és jól szabályozott a tápanyag leadás. Az ültetőközegbe kevert trágyák mellett lombtrágyázni is lehet ezeket a növényeket. Ez azt jelenti, hogy a mű vagy szerves trágyás vízzel a levelüket permetezzük, és így is fel tudják venni a tápanyagokat. Viszont ebben az esetben mindig hígabb oldatot kell használni, mert a levelek megperzselődhetnek. Szerves lombtrágya lehet áztatott szerves trágyából vagy csalánléből. Műtrágyák esetében lehet használni előre kevert tápoldatokat, vagy magunk is keverhetünk, ha veszünk szemcsés műtrágyát, és a rajta megjelölt adagolás szerint oldjuk fel vízben. Utóbbi variáció nagyobb mennyiség esetén gazdaságosabb. Műtrágyáknál figyelni kell a tápelemek arányára. A bizonyos három betű (NPK) jelöli a három fő makroelemet, a nitrogént, foszfort és káliumot. Ezek a kúszó kontyvirágfélék leginkább nitrogén-kálium túlsúlyos tápozást igényelnek, ezért használjunk olyan műtrágyát, ami vagy kiegyenlített, vagy ezeknek a makroelemeknek az aránya magasabb. Lehetőleg a műtrágya tartalmazzon minél több mikroelemet is, hogy a növény kiegyenlítetten, tápanyaghiánytól mentesen fejlődhessen.

Páratartalom:

A magasabb páratartalmat meghálálják ezek a növények. A 65-80% között páratartalom már általában elegendő, de a variegata, és/vagy fiatalabb növények általában magasabb párában szebben fejlődnek. A páratartalmat szobai körülmények között párásító készülékekkel lehet hatékonyan növelni. Félmegoldás, de lehet nagyobb cserépalátétbe agyaggolyót, kavicsot rakni, és ezt vízzel feltölteni, majd erre rakni a cserepes növényt. Tavasztól-őszig, ha kint vannak a kertben, akkor meghálálják a külön párásító szórófejeket. Már amennyiben van öntözőrendszer a kertben.

Philodendron pastazanum

Fény:

Ez egy trükkös dolog. Azt gondolnánk, hogy mivel esőerdei növényekről van szó, ezért ezek kevés fényt igényelnek. Pedig a valóság az, hogy nagyon is fényigényesek. Kevés fényben tartva vagy kicsi, fejletlen leveleket hoznak, vagy ha nagyobb a növény, akkor, fejletlen, puha szövetű levelet hoz, ami nem is biztos, hogy elbírja a saját súlyát. A tűző napot azért nem szeretik, de sötét helyre semmiképp ne rakjuk őket. Tavasztól őszig nyugodtan ki lehet rakni a kertbe szűrt fénybe, ahol szoktatás után kaphat a reggeli vagy délutáni közvetlen napsütésből. Ha mégis túl sok lett volna a nap, akkor a növény levele fakó lesz, sárgul, főleg a levélszélektől indulva. Nagyon komoly napégés esetén fehér, halott foltok jelennek meg a leveleken. Ezért szükséges szoktatni őket a napsütéshez. A tarka levelű és variegata fajták még érzékenyebbek a közvetlen napsütésre. Ha viszont kellő fénymennyiséget kapnak, akkor a levelek erősebbek, színesebbek, tagoltabbak lesznek. Téli időszakban sajnos nálunk se a fénymennyiség, se a napsütéses órák száma nem elegendő, ezért ajánlott a pótmegvilágítás. Enélkül is túlélik a mi téli időszakunkat, de ilyenkor lelassulnak a növények, esetleg gyengébb levelet hoznak.

Hőmérséklet:

Általánosságban elmondható, hogy 18-30°C között megfelelő a hőmérséklet számukra. Ennél hidegebb helyen megfázhatnak, túl melegben pedig megfő a növény. Vannak fajok, vagy populációk, élőhelyi változatok, amelyek a magasabban fekvő köderdők lakói, ezek inkább a hűvösebbet (22-25°C-ig) kedvelik. Melegben pihennek, leáll a fejlődésük.

Azt hiszem, hogy nagy vonalakban átnéztük ezeknek a növényeknek a gondozását. Még azt meg kell említenem, hogy van, aki folyamatosan lakásban tartja őket, míg mások (ide tartozok én is) tavasztól őszig a kertben, télen pedig lakásban, vagy ha szerencsés helyzetben van, fóliában, üvegházban. Előbbi esetben a körülmények nagyjából állandóak. Utóbbi esetben viszont nagyon nem. Tavasszal (inkább nyár eleje már ez) akkor érdemes kirakni őket, amikor már éjjel tartósan van legalább 12-15°C. A kisebb, érzékenyebb növényeket még később. Olyan helyet érdemes választani, ahol reggel vagy késő délután kap pár óra napsütést, de a déli, legmelegebb órákban árnyékolva van. Az árnyékot adhatja épület, fa, vagy külön árnyékoló háló. Ezt mindenki maga alakíthatja ki. Nyáron nagyon jól érzik magukat a kertben, sokat fejlődnek. Ősszel ahogy hűlnek az éjszakák, előbb a fiatalabb, érzékenyebb, majd végül az idősebb növényeket hozzuk be a teleltetésre szánt helyiségbe. Az éjjeli tartós 10-12°C-nál hűvösebbet már nem érdemes megkockáztatni. Bár van 1-2 bombabiztos növény (Monstera deliciosa, Thaumatophyllum bipinnatifidum), ami akár 4-5°C-ig is kint maradhat. De nem javaslom, hogy ezt várjuk meg, hiszen felesleges stressz a növénynek. Viszont ha esetleg véletlenül kint maradnak még a hidegben is, nem valószínű, hogy lesz bajuk, ha szárazabban voltak tartva. Minél hidegebb van ugyanis, a gyökerek annál érzékenyebbek a vízre. Mivel ezeknek a növényeknek speciális a talajigényük, ezért nem célszerű őket kiültetni a kerti talajba. Nyáron is maradjanak cserépben.

Az átültetésről még nem esett szó. Ezt akkor érdemes megejteni, ha a növény már teljesen benőtte a cserepét. Ezt onnan látod, hogy a cserép alján bújik a gyökere, illetve ha egyben ki tudod venni a cserépből. Általában fél-egy évente át lehet őket ültetni nagyobb cserépbe. Ha szükséges, lehet sűrűbben is persze. Ezt lehetőleg nyár elején végezzük, mert így nyáron a növény intenzíven fejlődik, és meg tud kapaszkodni az új közegben.

Szaporítás:

A legáltalánosabb módszer a szár feldarabolása, és gyökereztetése. Ennél a módszernél a szár hoz gyökeret, és a rajta lévő alvórügy fog kihajtani. Ezért mindig csak olyan szárrészt gyökereztessünk, amin van élő, egészséges rügy. A legjobb időpont erre leginkább a nyár. A szár megvágásához használjunk éles, tiszta kést vagy metszőollót. A fás, öreg részek általában nehezebben gyökeresednek, Gyorsabb, és biztosabb a gyökeresedés, ha van levél is a gyökereztetni kívánt szárrészen, illetve ha nem csak egy, hanem inkább kettő vagy három nóduszos a dugvány. Így több rügyből is megindulhat, és bokrosabb lesz a növény, valamint a dugványnak több a tartaléka, és erősebben fog kihajtani. Gyökereztető közegnek lehet használni tőzeget, kókuszrostot, vizet, Sphagnum mohát, de nekem a perlit vált be. Amíg a növény gyökeresedik, addig meleg (24-28°C), magas pára (90-100%), és szűrt fény szükséges. Erről itt olvashattok bővebben.

A fajok magvetéssel is szaporíthatóak, de ez körülményes módszer. Főleg a beporzás. A virágzatokban eltérő részken találhatóak a hím illetve nőivarú virágok, amelyek eltérő időben nyílnak. Valamint általában nem önporzóak, tehát szükséges egy másik növény is, amelynek pont akkor hoz virágport, amikor a másik tő női ivarú virágai aktívak. De el is lehet tárolni a virágport. A termések általában pár hónap, néha egy év alatt érnek be. A magok kicsik, és a terméshúst le kell mosni róluk. Moha tetejére szórva, melegben viszonylag gyorsan csíráznak.

Légbújtással is lehet szaporítani. A módszer lényege az, hogy a növény egy szárrészéhez zacskót kötünk, amelyet megtöltünk nedves kókuszrosttal, tőzeggel, perlittel vagy mohával. A szárrész itt idővel gyökeret fog hozni, és a kötés alatt a növény elvágható, és így van egy gyökeres növényünk. Viszont nem szabad túl nagy részt meghagyni a növényből, mivel a légbújtás kötésében csak kisebb mennyiségű járulékos gyökerek fejlődtek kezdetben, amelyek nem tudnak sok levelet ellátni. 

Nagyüzemi módszer a mikroszaporítás, amikor is steril körülmények között osztódószövetből táptalajon szaporítanak fel akár több tízezer növényt, egyetlen növény osztódószövetéből kiindulva. Ehhez viszont speciális táptalajok, eszközök, steril körülmények, edzető felület, és némi szaktudás szükségeltetik.

Monstera dubia levélváltása fiatalkori és fejlett levelek között

A bejegyzés végére egy fontos dolgot hagytam. A támasztékot. Lehet ezeket a növényeket támaszték nélkül is nevelni, de ilyenkor szinte mindig vékony, sűrű hajtásokat hoz, kisebb levelekkel. Ez a fiatalkori alak, ami nem feltétlenül a növény korát jelzi, hanem inkább a fejlettségét. Lehet egy szobai futóka 20 éves is, de karó nélkül 5-8 centinél ritkán nagyobb a levele. Ha kap támasztékot, akkor akár 80-100 cm hosszú levele is lehet. Van, akinek ez a fiatalkori habitus tetszik. Ha viszont szeretnénk nagy, fejlett leveleket, akkor mindenképp szükséges valami támaszték, persze ha kúszó típusról van szó. Ez ne egy vékony hurkapálca legyen, mert ezen nem tud megkapaszkodni a növény. Lehet ez bolti mohakaró, de ezt házilag is elkészíthetjük, vagy akár egyszerűen egy egyenesebb, legalább 4-5 cm átmérőjű faág. Gyakran látni főleg Rhaphidophorák és Monstera dubia esetében, hogy parafatáblára vezetik őket. Ez is jó megoldás. A támasztékhoz kezdetben hozzá kell erősíteni a növényt, de ha megérezte, hogy ez már egy biztos pont felfelé, akkor elkezdi sűrűbben hozni a gyökereket, és megkapaszkodik a támasztékban. A kötözéshez lehet használni puha pamutzsinórt, de én személy szerint szőlő kötözőt használok. Ez egy kb. 3mm átmérőjű zöld színű gumiszerű cső, ami puha, de nagyon jól nyúlik, köthető, húzható. Ez nem vág bele a növénybe még akkor sem, ha szorosabban odahúzzuk a támasztékhoz. Ahogy vastagszik a növény szára, úgy tágul a kötöző is. Idővel pedig le lehet vágni, vagy kioldani a kötést, és levenni.

Most már elértünk ténylegesen a bejegyzés végéhez. :)

Ha valamit szerintetek kihagytam, vagy még kérdésetek lenne, nyugodtan írjátok meg kommentben.