Alocasia fajok, fajták

Ebben a bejegyzésben igyekszem bemutatni az általam tartott, illetve a leggyakrabban tartott Alocasia fajokat, és fajtákat. Amiket tartottam, azoknál különös tekintettel ügyelek minél több részlet megosztására a pontos beazonosítás kedvéért. Azt azért elöljáróban elmondom, hogy a növény fejlettsége, a fény mennyisége és a hőmérséklet bizonyos fajtáknál befolyásolja a színezetet, és néhány más tulajdonságot. Ezeket majd külön-külön megemlítem. A fajok, fajták általános tartási infóiról itt nem írok, azokat megtaláljátok az egyes nemzetségek leírásánál. A neveknél zárójelben a kereskedelemben előforduló, úgynevezett hétköznapi nevét írtam, mivel nem mindig a pontos tudományos nevén árulják a növényeket.

Alocasia x amazonica

Ez a hibrid az Alocasia longiloba és az Alocasia sanderiana  fajok keresztezéséből jött létre. 50-60 cm magasra nő meg.  Ha 10-12°C alá esik a hőmérséklet, a növény visszahúzódik, és hónapokig, ritkább esetben akár több évig is nyugalomban marad. A fagyokat nem viseli el.
A levél egész vaskos, fényes felületű, a fonák mély bordó színű, a levélszél hullámos. 

Alocasia x amazonica 'Polly'

A Polly fajta ennek a hibridnek a poliploid, szelektált változata, ami leginkább a méretében tér el az alap hibridtől. Míg az amazonica 50-60 cm-re megnő, addig a Polly csak 30-35 cm-re nő meg.Eléggé elterjedt növény, az átlag virágbolti kínálatban megtalálható. Külföldi oldalakon African Mask néven is szerepel. Gondozásban teljesen megegyezik az amazonica hibriddel.

Alocasia 'Bambino'

Ez egy kimondottan kis növekedésű változat. Gondozása megegyezik a Polly-val, valamint első ránézésre kinézetben is hasonló. A levelei viszont keskenyebbek, nyúlánkabbak, és a levéllemez nem, vagy csak gyengén hullámos.

Alocasia 'Aurora'

Ez egy viszonylag ritkább fajta. 30-35 cm magasra nő meg ez is, a levél szintén vaskos, a fonák halvány bordó, a levélnyél rózsaszín, a levél felülete fényes, kissé hólyagos. A fagyokat nem bírja. Télire ez is visszahúzódik gumó, az idősebb növény alacsony törzs formájába.

Alocasia azlanii

Ez egy nem olyan régen leírt (2016) faj, amely Borneó egyik szigetén, Sarawak-on őshonos. Nagyon ritka faj, és mivel kis területen él, így érzékeny is. A cuprea csoport tagja, négy másik fajjal együtt (A. cuprea, beccarii, minuscula, peltata). Megjelenésben nagyon hasonlít a cuprea 'Red Secret' változatára, azonban ennek a levele nem piros, inkább fényes, sötétzöld, viszont nagyon szép lilás-rózsaszín az erezet. A fiatal leveleken ez nagyon feltűnő, majd később mérséklődik ez a szín. Kis termetű faj, 30 cm-nél magasabb nem lesz. Gondozásban hasonló a cuprea-hoz, meleg-és páraigényes, nem kezdőknek való faj.

Alocasia cuprea 

Ez egy viszonylag ritka, meleg és páraigényes faj. Borneo őserdeiben őshonos, a gyenge fagyokat se viseli el. A levél felülete ezüstös, az erek sötét olajzöldek, mélyebben ülnek a levél felületén. A fonáki rész mély bordó színű. 80-90 cm magasságúra nő meg. Gumós, nem nevel törzset.

Alocasia cuprea 'Red Secret'

Ez az alapfajnál némileg kisebb lesz, illetve fényes pirosas-bordó szín jellemzi, különösen az új leveleken.

Alocasia baginda (Dragon Scale)

Ez is Borneón óshonos ékszer Alocasia, amely 25-30 cm magasra nő meg. A levél felszíne matt szürkészöld, sötét, szinte fekete erezettel. A levélfonák világoszöld, élénk vörös erezettel. A kereskedelemben elterjedt faj, ám gyakran Alocasia 'Dragon Scale' néven kerül forgalomba.

Alocasia 'Silver Dragon'

A pontos eredetét még nem sikerült kiderítenem, de nagyon hasonló az előző fajhoz. Méretben közel azonos, viszont a levelek kezdetben zöldek, később teljesen grafitszürkék lesznek, sötétszürke erezettel.

Alocasia brisbanensis

Ez a faj Ausztráli trópusi területein található meg. Közel 2 méteres magasságot érhet el megfelelő körülmények között. Jellemző rá a nyíl alakú levél, egyenes levélszél, amely később gyengén hullámossá válik. Az Y alakú főerezet alsó két ágán vékony a levéllemez, ezért nem ér össze, ettől kimondottan nyíl alakú a levél. A levélnyél hosszabb, mint maga a levéllemez, illetve halvány kereszt irányú sávozás figyelhető meg rajta. Ez egy biztos elkülönítési bélyeg, más hasonló Alocasia-n ilyen nem figyelhető meg. Továbbá a virágszár hosszú, vékony, kiemelkedik a levelek közül.  A törzsnevelés nem jellemző erre a fajra. A gyenge fagyokat (3-5°C) elviselheti. Halvány barnás levélnyelű változata a Brown Petiole.

Alocasia brisbanensis 'Brown Petiole'

Alocasia x calidora

Ez a hibrid az Alocasia odora és Alocasia gagaena fajok keresztezéséből jött létre. 2,5-3 méter magasságúra nő meg. Viszont ez nevel törzset, így a nagyon idős növények magasabbak is lehetnek. Kimondottan nagy termetű, erős, sötétzöld levelű növény. Az Y alakú főerezet alsó két ágán a levéllemez összeér, és részben fedik is egymást idősebb korban. A fiatal növények leveleinek két alsó része nem mindig ér össze, viszont sosincs behasítva a levélnyélig, mint az Alocasia macrorrhiza faj esetében. A gyenge fagyokat (-3-5°C) átvészelheti, de ne kockáztassunk.

Alocasia 'Dark Star'

LariAnn Garner hibridje, amelynek szülői Alocasia macrorrhiza 'Borneo Giant', Alocasia macrorrhiza 'Black Stem', Alocasia 'Vangigo' és Alocasia odora. Kimondottan nagy termető, 2,5-3 méter magasra növő, törzset nevelő növény. Fiatalabb korban a levélfonákon az erezet egészen sötét, fekete, valamint a levélnyél is. Ahogy fejlettebb lesz, ez a sötét szín egyre halványabb lesz. Nagyon hasonló hozzá az Alocasia macrorrhiza 'Black Stem', azonban ennél nagyobb korban is megmarad a fekete szín, illetve a levélalak is kissé eltérő, hiszen a levele nyíl alakú, és a levélnyélig behasított a levéllemez. A Dark Star azonban gyorsabban fejlődik, és kevésbé kényes, robusztus növény, jobban bírja a hidegebb körülményeket is.

Alocasia 'Dark Star'

Fiatal Dark Star

Alocasia cucullata

80-90 cm magasra nő meg ez a törzset nevelő Alocasia faj. Jellegzetes, szív alakú, egyenes szélű levele van. Fagytűrése jobb az átlag Alocasia-hoz képest, -12-14°C fagyot bír papíron. Személy szerint még nem teszteltem. Viszont eredeti élőhelye ennek köszönhetően igen széles, szinte a teljes délkelet-ázsiai régióban megtalálható, beleértve Kína, India, Srí Lanka melegebb területeit is. Sárga tarka levelű változata a Yellow Tail.

Alocasia cucullata 'Yellow Tail'

Alocasia clypeolata (Green Shield)

Hasonló az Alocasia cuprea fajhoz, néha keverik is. Ennek a levele azonban zöld, nem ezüstös, illetve a fonáki rész is zöld, nem bordó. Kissé alacsonyabb marad a maga 50-60 cm magasságával. A Fülöp-szigeteken honos gumós növény.

Alocasia gagaena (California)

Ez a Fülöp-szigeteken őshonos faj elég széles körben elterjedt mostanra. Nagyon hasonlít az Alocasia odora és calidora növényekre, azonban ennek a levele kerekebb, hullámos szélű, és jóval zömökebb felépítésű, rövidebbek a levélnyelek, valamint sok sarjat nevel. Idővel ez is nevel törzset, de a növény átlagos magassága 1,2-1,5 méter közötti. Könnyen gondozható, nem túl igényes, és szapora növény, kezdőknek bátran ajánlom. Manapság nagyon elterjedtek a különböző variegata változatai.

Alocasia gagaena 'Albo-variegata'

Alocasia infernalis (Black Magic)

Ez a faj Borneon őshonos. Kis termetű, 25-30 cm nagyságnál ritkán nő nagyobbra. A levele fényes sötétzöld, szinte fekete. Az interneten, gyakran webshopok képein túlszínezett, koromfekete levelekkel mutatják, de ennyire azért nem sötét. A fiatal leveleknek bizonyos szögben van egy lilás árnyalata. A levélfonák szitén sötét, majdnem fekete. Gondozása megegyezik a többi borneói fajjal.

Alocasia lauterbachiana

Délkelet-Ázsia trópusi esőerdeiben honos faj, amely 100-120 cm magasságúra nő meg. Jellegzetes nyújtott, hullámos szélű levele van. A levél felszíne kékes-zöldes, míg a fonáki része barnás-bordós színű. A gyenge fagyokat sem viseli el. Gumós növény, nem nevel törzset.

Alocasia macrorrhiza

Alocasia macrorrhiza

Ázsiában nagy területen elterjedt faj, amely 1,8-2 méter magasságúra nő meg. Jellegzetes, nyíl alakú levele van, amelyen az Y alakú főerezet alsó két ágán lévő levélrész nem ér össze. A levele hasonlatos a brisbanensis fajéhoz, azonban ennek a levélnyelén nem található kereszt irányú sávozás, valamint ennek a levelei inkább függőleges állásúak, míg a brisbanensis levelei inkább vízszintes állásúak. Általánosságban elég elterjedt ez a név, esetleg a szinonim Alocasia macrorrhizos név, azonban a valóságban ritkán takarja ezt a növényt a név. Általában calidora, gagaena, odora növények valamelyikével tévesztik össze. Viszont számos fajtája van, amelyek közös jellemzője az alapfajra is jellemző nyíl alakú levél. Az alapfaj, és a fajták is kivétel nélkül törzset nevelnek.

Alocasia macrorrhiza 'Borneo Giant'

Borneon begyűjtött fajta, amely közel 3,5-4 méter magasságúra képes megnőni. Jellemző rá a levélnyélhez képest nagy méretű levéllemez, illetve a gyengén hullámos levélszél, valamint a sűrűn, gyengén hullámos levélfelület.

Alocasia macrorrhiza 'Borneo Giant'

Alocasia macrorrhiza 'Black Stem' (Black Cobra)

1,8-2 méter magasságúra nő meg ez a fajta. A levélnyél és az erezet sötét, szinte fekete színű.

Alocasia macrorrhiza 'Black Stem Variegata'

Az előző fajta fehér-tarka levelű változata.

Alocasia macrorrhiza 'Lutea'

1,8-2 méter magasságúra megnövő fajta, amely igen lassú fejlődésű. A levélnyél és az erezet élén sárga színű.

Alocasia macrorrhiza 'New Guinea Gold'

1,6-1,8 méteresre megnövő fajta, szintén lassú fejlődésű. A levél alapszíne sötét olajzöld, amelyen különböző méretű sárga foltok, pöttyök jelennek meg, a levélnyél citrom/narancssárga, az erezet világossárga.

Alocasia macrorrhiza 'Stingray'

Pápua Új-Guineán begyűjtött növény, amely közel 2 méteres magasságot ér el. A levél felülete fényes, a levélszél sima, a levélnyél halvány barnás színű, sötétebb pontozottsággal. A levél alakja jellegzetes, hirtelen elvékonyodik a levél csúcsa, amely mint egy rája farka, elnyúlik.

Alocasia macrorrhiza 'Variegata'

1,8-2 méteres magasságra megnövő fajta, amely igen lassú fejlődésű, az alapfajhoz képest kevésbé viseli a napfényt, ez kimondottan szűrt fényben, árnyékban érzi jól magát. A levél alapszíne mély olajzöld, amely fehérrel illetve a zöld különböző árnyalataival díszített. Az ilyen fehér tarka levélszínt egy klorofillhiányos állapot idézi elő, amitől kisebb lesz a növény fotoszintetikus produktuma, ezért lassabban fejlődnek a variegata növények a teljesen zöld levelűekhez képest.

Alocasia x maharani (Grey Dragon)

Ez a növény a melo és a reginula fajok hibridje. Kis termetű, levele érdes felületű, sötétzöld. Gondozása megegyezik a többi az ékszer Alocasia-val. Szűrt fényt, magas párát, és egyenletes magas (25-28°C) hőmérsékletet igényel.

Alocasia melo (syn. A. rugosa)

Ez is egyike a Borneón őshonos ékszereknek. Kis termetű, 15-20 cm magasra nő meg. Levele kemény, érdes felületű, szürke színű.

Alocasia 'Metalhead'

Ez egy egészen sötét levelű hibrid. Az új levelek sötét olajzöld,bordó árnyalatban jelennek majd, majd ahogy öregszik a levél, úgy világosodik normál olajzöld színűvé. A levélfonák ezüstös, lilás, az erezet sötét lilás színű. 1,5-1,8 méter magasra nő meg.

Alocasia micholitziana

Az alap, vad faj a Fülöp-szigeteken él, de kimondottan ritka, veszélyeztetett státuszú, a kereskedelemben ritkán találkozhatunk vele. A központi ér fehér színű, a másodlagos erezeten ez csak gyengén jelenik meg. A levélnyelet barnás, kereszt irányú sávozottság jellemzi.

Alocasia micholitziana 'Maxkowskii'

Alocasia micholitziana 'Frydek'

Ez a 60-80 cm magasra megnövő növény elterjedt leginkább az Alocasia micholitziana néven, ritkán használják a Maxkowskii nevet értékesítés során. Nagyon gyakori, hogy Frydek néven árulják, ami téves, mert ez a variegata változatot jelöli.

Alocasia nebula

Szintén Borenó a hazája ennek a szépségnek. Közepes termetű faj, 50-70 cm magasra is megnőhet. A levei felszíne matt világos ezüst. grafitszürke erezettel. A fonák világos bordó. Ez is az ékszerek közé tartozik, így gondozása is ezekhez hasonlatos. A kereskedelemben előfordul Alocasia nebula imperialis néven is. Több élőhelyi változata ismert, amelyek leginkább a levél színében térnek el egymástól. Egyesek levele egészen világos, szinte fehér, míg másoké sötét, grafitszürke, szinte fekete erezettel.

Alocasia plumbea ( Yucatan Princess)

Délkelet-Ázsiában megtalálható, 1,5-1,7 méteresre megnövő faj, amely nem nevel törzset. A levélnyél sötét bordó színű, az új levelek felülete sötétzöld, amely később kicsit megfakul, kékeszöld színű lesz. A fonáki rész ezüstös. 

Alocasia plumbea 'Nigra'

Az alapfajtól a színezetben tér el, szokták Metallica néven is emlegetni. A levélnyél kicsit sötétebb, szinte fekete, a levél felülete egészen sötét zöld, ezüstös árnyalattal, a levél fonákja pedig sötét ezüst színű. A neten találni teljesen fekete levelű képeket is erről a fajtáról, de ezek mind szerkesztett képek, a fajta levelei nem teljesen feketék.

Alocasia portei

Alocasia portei

A Fülöp-szigeteken őshonos faj, amely 2,5-3 méteresre nő meg, de mivel törzset nevel, az idős példányok magasabbak is lehetnek. A levélnyél halvány barnás-zöldes, a levéllemez sötét zöld árnyalatú, valamint szeldelt szélű. 

Alocasia portei 'Malaysian Monster'

Az alapfajnál kissé nagyobbra nő, 3-3,5 méteresre is megnőhet, valamint a levelei egészen mélyen szeldeltek, majdnem a központi levélérig.

Alocasia x portora 

Az Alocasia odora és az Alocasia portei keresztezéséből jött létre ez a növény. 2,4-2,5 méter magasra nő meg, és törzset nevel. A levél erősen hullámos szélű, az Y főerezet alsó két ágán a levélrészek főleg fejlettebb növényeken fedik egymást. A kereskedelemben tévesen elterjedt nevek a portodora, portidora, de a hivatalosan bejegyzett név portora.

Alocasia 'Low Rider'

Ezt az Alocasia x portora növényből szelektálták ki, azonban kimondottan törpe növekedésű, alig 50-60 cm magasságúra nő meg.

Alocasia 'Regal Shields'

LariAnn Garner 2016-ban bevezetett hibridje, amelynek szülői az Alocasia odora és Alocasia reginula. Viszonylag kisebb termetű, 1-1,2 méter magasságot ér el. A levél felszíne sötétzöld, világosabb erezettel, fonákja ezüstös, szinte világító zöld erezettel. Nagyon szép, kompakt, könnyen gondozható fajta. 

Alocasia reginula (Black Velvet)

Ez a Borneón őshonos faj hosszú évek óta megtalálható a kereskedelemben. Levele matt sötétzöld, majdnem fekete, fehér erezettel. Kis növekedésű, melegigényes faj, gondozása megegyezik a cuprea fajjal, és általánosan az ékszer Alocasia-kal.

Alocasia reversa

zintén Borneón őshonos, kis termetű ékszer Alocasia. 15-25 cm-nél ritkán nő magasabbra. Levélformája jellegzetes,  nyújtott ovális alakú. A fejlettebb levelek esetlegesen vállasan nyíltak. A levelek felszíne kezdetben zöldes, majd szürke lesz. Az erezet grafitszürke, szélesen kiterjedt.

Alocasia scalprum

Szintén Borneón őshonos faj, amely közepes termetű (35-50 cm). A levelek fényes felületűek, sötét kékeszöldek, bár egyes élőhelyi változatoknál kissé eltérhet ez az árnyalat.

Alocasia 'Sumo'

Alocasia x portora és Alocasia princeps 'Purple Cloak' keresztezéséből létrejött hibrid. 1,8-2 méteres magasságot ér el, törzset nevel. A levelek sötétzöldek, a levélfonák ezüstös, lilás árnyalatú, nagyon szép lila erezettel, amely a levélnyélre is átterjed.

Alocasia wentii

Új-Guineaból származó növény, amely 100-120 cm magasságúra nő meg, fagytűrősége -12-14°C körül alakul. A levélnyél világos zöld, a levél felszíne sötét olajzöld, a fonáki része szürkésbordó. A törzsnevelés nem jellemző rá. Ennek is létezik variegata fajtája, ami igen ritka, és a fehér tarka szín csak gyengén jelenik meg a növényen. Ettől függetlenül az alapfajhoz képest lassabb növekedésű.

Alocasia wentii 'Variegata'

Alocasia zebrina

Alocasia zebrina

A Fülöp-szigeteken elterjedt faj, amely 120-150 cm magasra nő meg. Sajnos mostanra veszélyeztetett faj lett eredeti élőhelyén, mivel a hobbi miatt túlságosan megnövekedett a természetből való gyűjtése, illetve az élőhelyek is károsodtak. A levélnyél egészen keskeny, alapszíne világoszöld, amelyen sötét kereszt irányú sávozás található. A levéllemez széles nyíl alakú, felszíne fényes, kékes-zöldes színű. A gyenge fagyot sem bírja, a törzsnevelés nem jellemző rá.

Alocasia zebrina 'Reticulata'

Az alapfajtól a levél felszínének mintázottságában különbözik.

Alocasia zebrina 'Tigrina Superba'

Ez a változat hasonló méretű az alapfajhoz képest, viszont levele keskenyebb, erősen nyíl alakú.

Alocasia ' Mayan Mask'

Brian Williams hozta létre 2008-ban ezt a fajtát az Alocasia odora és az Alocasia x amazonica növények keresztezésével. 1,8-2 méter magasra nő meg, a levél felszíne fényes zöld, az erezet egészen világos, a fonáki rész erős meggypiros, bordó, a levélnyél zöld színű. Az idősebb növény alacsony törzset nevel.

Hogyan termesszünk saját banánt?

Ebben a bejegyzésben szó lesz a termeszthető fajtákról, milyen feltételekre van szükség és hogy mire kell figyelni a termesztés során, hogy végül saját banánt ehessünk?

Musa acuminata 'Dwarf Cavendish'

Kezdjük is ott, hogy a banán nem fa. Maga a banánfa egy téves, rosszul használt elnevezés, hiszen lágyszárú növényről van szó.
A következő fontos szempont, hogy milyen banánok termései ehetőek, és melyeké nem?

Technikailag mindegyik banán termése ehető, viszont nem mindegyiket éri meg megkóstolni. Azt nevezzük ehetőnek, aminek van is némi élvezeti értéke, ilyenek a desszert, illetve főzőbanánok. Amik nem sorolhatók ide, azoknak a termései kicsik, vagy kevés a gyümölcshús, sok, nagy méretű mag található bennük, nem édesek, kellemetlen ízűek, illetve ezek tetszés szerinti variációja. Nálunk talán a legelterjedtebb banán a Musa basjoo, amit sokan télálló banánként emlegetnek. Erről a banánról itt olvashattok bővebben. Nos ez a típus sajnos nem hoz ehető termést, hiába virágzik sokaknál.
Az ehető fajták közül én két típust különböztetnék meg. Az egyik az, ami akár cserépben nevelve is hoz termést, vagy úgy, ha tavasztól őszig ki van ültetve, és csak télire kerül cserépbe. Ide sorolnám a Truly Tiny, Super Dwarf Cavendish (Tropicana), Dwarf Cavendish, egyéb Cavendish fajtakör banánjai (Double Mahoi, William's hybrid, Gruesa Palmera, Grand Nain, stb), Goldfinger, Mona Lisa, Rajapuri, Dwarf Brazilian, Dwarf Namwah, Dwarf Orinoco, Red Dacca fajtákat. Ezek jellemzően 1,2-3 méter közötti magasságot érnek el, tehát még mozgatható méretűek. A másik típusba azokat sorolnám, amik hoznak ehető termést, de már nagyobb méretűek, 3-6 méteres magasságúak. Ezek a teljesség igénye nélkül a következők: Paradisiaca, Blue Java (Ice Cream), Chini-Champa, Orinoco, Gros Michel, Lady Finger, Manzano, Saba, Lacatan, Rhino Horn.
Lenne még egy harmadik csoport is. Ezek a fajták azok, amiket úgy hirdetnek, hogy fagytűrőek, és ehető termésűek. Ez lenne a tuti, igaz? Nos, a helyzet azonban az, hogy ezek még nagyon új fajták, nincs velük sok tapasztalat, azt pedig végképp nem tudjuk, hogy a mi klímánkon mennyire működnek ezek a "csodabanánok". A probléma ugyanis az, hogy viszonylag rövid itthon a tenyészidőszak. Ez lényegében a fagymentes időszakot jelöli. Ez ugye országrészenként eltérő, de nagy általánosságban április és november közötti időszakot jelenti. Ez 6-7 hónap jó esetben. Ha ennek az időszaknak az első 1-2 hónapjában kezd el virágozni a banán, akkor van rá esély, hogy beérik a termés. Ellenkező esetben vagy fűtött takarás kell neki, vagy lefagy a termés. A beéréshez ugyanis kell 4-6 hónap, ami a mi klímánkon inkább a 6, mint a 4. Ha betakarnánk télire, akkor a leveleket le kell vágni. A terméséréshez viszont kellenek a levelek, szóval ez nem biztos, hogy működő módszer. De érdemes velük próbálkozni a kísérletező kedvűeknek. Az elsők között a Helen's hybrid jött létre ilyen céllal, aminek termései még magvasak, de jó fagytűréssel rendelkezik. Aztán már újabb fajták a Hajaray, Dajiao, Dhusray, Himalayan Fruit. 

Musa 'Grand Nain' és környezete

Most nézzük azt, hogy mire van szükség ahhoz, hogy a növényünk megfelelően fejlődjön, virágozzon, és termést hozzon? Az általános részben már írtam nagy vonalakban a banánok gondozásáról, de itt most kimondottan az ehető termést hozó fajtákra koncentrálok. A főzőbanánok általában melegigényesebbek, mint a desszertbanánok. Előbbieket itthon ritkábban lehet beszerezni, és nem is jellemző, hogy ezt keresnék az emberek. A desszertbanánok hasonló igényűek. Hőmérséklet szempontjából vannak hidegtűrőbbek, de általánosságban 15°C alatt már fáznak. Ha tartósan ennél hidegebb helyen vannak, a gyökerek fáznak meg első körben, nem vesznek fel vizet, megrohadnak, majd ez átterjed a rizómára. Teleltetéshez legalább 15-18°C-ra van szükség. Az ideális a 20°C feletti hőmérséklet, hogy tudjon fejlődni is a növény.
Mivel nagy leveleket nevelnek, ezek a növények fokozottan víz- és tápanyagigényesek. Téli időszakban vissza kell fogni a vizet, pláne ha 20°C alatt tartjuk. Szobahőmérsékleten két öntözés között kicsit kiszáradhat a földje. Tavasztól őszig viszont legyen folyamatosan nedves a földjük, hogy folyamatosan annyi vizet vegyenek fel, amennyit csak akarnak. Téli időszakban havonta egy alkalommal levéldísznövényeknek való, vagy nitrogén-kálium túlsúlyos műtrágyával meg lehet kínálni a növényt, de csak akkor, ha szobahőmérsékleten van, és aktívan fejlődik. Hűvösebb teleltetés esetén felesleges a műtrágya. Tavasztól őszig cserépben tartva hetente mehet a tápanyagok pótlása. Ha ebben az időszakban ki van ültetve, akkor ültetéskor érdemes az ültetőgödörbe rakni jó adag szerves trágyát. Cserepes tartásnál is lehet adni szerves trágyát, amikor nagyobb cserépbe át van ültetve. 

Beszéljünk egy kicsit a cserepes tartásról. Ebben az esetben ugye egész évben cserépbe ültetve marad a növény. Számolni kell azzal, hogy a növény általában ilyenkor később éri el a virágzó méretet, és kisebb fürtöt is nevel. Ennek az az oka, hogy nem tud kellő mennyiségű tápanyagot felvenni. Ha kisebb növényt sikerül beszerezni, akkor figyelni kell, hogy a gyökerek mennyire szőtték át a talajt. Ha már a cserép alján bújnak a gyökerek, és a cserepet lehúzva egyben marad a földlabda, és bőven látjuk a körbenőtt gyökereket, mehet 2-3 mérettel nagyobb cserépbe. Végül, egy kifejlett növénynek kellhet 80-100 literes edény is ahhoz, hogy szép nagy fürtöt ki tudjon nevelni. Ültetéshez mindenképp valamilyen laza, levegős talajkeveréket javaslok. Ha bolti földet vásárolunk, mindenképp jobb minőségűt vegyünk, mivel az olcsó multis virágföldek betömörödnek, levegőtlenek lesznek, és a növény csak fulladozik, vegetál bennük. Ha magunk keverjük a talajkeveréket, használhatunk tőzeget vagy kókuszrostot, amit nagy szemű kertészeti perlittel lazíthatunk, illetve rakjunk bele marhatrágyát, komposztot, vagy egyéb érett, állati eredetű szerves trágyát.

Télen igyekezzünk minél világosabb helyre rakni a növényt, nyáron azonban a déli tűző naptól óvjuk. Árnyékos helyen nem fejlődik jól, megnyúlik, de a tűző nap már megégeti. A legjobb az, ha körülbelül 10-11 óráig kap közvetlen napsütést, majd késő délutántól napnyugtáig ismét. Nagyon száraz levegőjű helyen a levélszélek megbarnulnak, megégnek, ezért érdemes őket párásítani, vagy sűrűbb, növényekkel dúsabban beültetett helyre rakni, ahol párásabb a mikroklíma.

Nézzük a továbbiakban azt, hogyan is zajlik le a banán életciklusa kicsi sarj korától egészen addig, amíg a tő elpusztul. Egy növénynek általában 2-3 év kell legalább, hogy elérje a virágzó méretet. Ez a trópusokon, ahol állandó melegben fejlődik, 6-12 hónap. Honnan tudjuk, hogy mikor éri el a virágzó méretet? A növényben genetikailag kódolva van, hogy hány darab levél után hoz virágot. Ez fajonként/fajtánként eltérő, de ideális esetben, ha kinevelte a kellő mennyiségű levelet (26-32 db), utána virágot nevel. Ha rosszabb körülmények között van tartva, és nem fejlődik dinamikusan a növény, akkor ez a levélszám megnő. Ezért húzódhat el egy cserépben tartott, gyengén tápozott növény virágzása akár 6-8 évig is. Virágzás után a növény már nem képes új levelet hozni, mivel a virágszár a hajtáscsúcs közepéből nő, és nincs helye új levélnek. Ezért tehát virágzás után, ha beértek a termések, elpusztul az anyatő, viszont addig bőségesen hoz sarjakat. 

Banánvirágzat alulnézetből termős virágokkal

Miből látjuk, hogy pont virágzás előtt áll a növény? A levelek egyre kisebb távolságban fejlődnek egymástól, "megül" a növény teteje, és a virág előtti levél már jóval kisebb, zömökebb, angol nyelvterületen "flagleaf" néven említik ezt a levelet. Utána már biztosan jön a virágbimbó is. Ebben az időszakban fontos, hogy sok vizet kapjon a növény, ellenkező esetben a virágfürt nem tud kellően kinyúlni, és a termések bent ragadnak az áltörzsben. A banánok virágzatának egyedi felépítése van. Az alapi részen (az áltörzshöz közelebbi felén) fejlődnek a termős virágok, amik majd később termésekké fejlődnek. Itt több szinten, úgynevezett "kezek" fejlődnek, amelyek "ujjakra" oszthatók, amik az egyes banántermések. Hogy mennyi kéz, és ujj fejlődik, az egyrészt fajtára jellemző, másrészt fejlettségtől is függ. Minél nagyobb, fejlettebb a növény, és minél több nagy, egészséges levele van, annál több, és nagyobb termést fog nevelni. A termős virágok után általában steril virágok nyílnak, majd alattuk a porzós virágok. Az egyes kezeket színes virágzati buroklevelek védik, amelyek folyamatosan nyílnak, alattuk szabaddá téve a virágokat. Ezek a buroklevelek pár nap alatt lepotyognak maguktól. 

Teljes virágzat, visszavágás előtt

Maga a virágzás hónapokig elhúzódik, mert a virágzaton belül nagyon sok a porzós virág. Ezekre viszont nincs szükség, mert az ehető banánok többsége magnélküli, és önporzó. A virágzás folytatása azonban energiát igényel. Hogy ezt a plusz energiát a termésekre tudja fordítani, érdemes levágni a virágszár azon részét, ahol már csak porzós virágok találhatóak. Ezt a termős virágok alatt 2-3 szinttel érdemes. Kis helyet kell hagyni a száron, hogy vissza tudjon száradni. Amíg kinyílik az összes termő szint, az több hétbe is beletelik, de általában 3-5 hétnél nem tart tovább. Utána a növény már a termések növesztésére tud koncentrálni.

Banánvirágzat hosszmetszeti képe a porzós részekkel

A termések beérése pedig további 4-6 hónapot vesz igénybe. Ezidő alatt érdemes kiegyenlítetten öntözni. Az érés közeledtét jelzi, hogy a kezdetben szögletes termések kezdenek kikerekedni, szép ducik lesznek. Ebben az időszakban hirtelen nagy mennyiségű víz okozhatja azt, hogy a termések héja felreped. Ezek gyakran tönkremennek még érés előtt. Meg lehet próbálni azt, hogy le kell vágni a felrepedt terméseket, almával be kell zacskózni, hátha beérnek. A teljes fürt felülről lefelé kezd érni, nem egyben az egész. Ha az egészet egyben szeretnénk beérlelni, akkor ahogy elkezdenek sárgulni az első termések, le kell vágni a fürtöt, és almával bezacskózni. Melegebb helyen gyorsabban, hűvös helyen lassabban sárgulnak be a zöld termések, de a 16-18 °C az ideális. Almára azért van szükség, mert érés során (mint a legtöbb gyümölcs) etilént termel, amely egy gáz nemű, érést gyorsító növényi hormon.

A fürt súlya változó, de 3-50 kg közötti lehet. Legelterjedtebb gyümölcstermő típus a Dwarf Cavendish. Ez általában 5-25 kg közötti fürtöt képes nevelni, fürtönként akár 80-100 db kis banánnal.

Előfordulhat, hogy ki van ültetve a növény, és az ősz közeledtével már hűlnek az éjszakák, de a termés még nem ért be. Ebben az esetben a tartós 10 fok körüli éjszakák esetén már fel kell szedni a növényt, cserépbe rakni, és bevinni a telelőhelyre. Általában van annyira erős a növény, hogy ez a művelet se jelent gondot a termés nevelése szempontjából, tehát ha jön a hideg, bátran szedjük fel a banánt, nem rúgja el a terméseket. A felszedésről, teleltetésről itt olvashattok részletesebben.
Szó volt még a sarjakról. A sok sarj se annyira ideális, hiszen nem az anyatőre fordítódik az energia. Én általában ősszel, felszedéskor választom le a sarjakat. Csak egy, a legnagyobb sarjat hagyom meg, és esetleg azokat, amiket nem lehet könnyen leválasztani, hogy ne roncsoljam túlságosan az anyatő gyökérzetét. A leválasztást éles ásóval, vagy erős, nagyobb késsel végzem. Az anyatő, és a sarj találkozásánál egy határozott, függőlegesen lefelé irányuló mozdulattal megoldható az operáció. Azoknak a sarjaknak, amiknek van már legalább 2-3 levele, általában gyökeresek, és le lehet választani. A termőre fordulást le lehet rövidíteni azzal, ha a legnagyobb sarjat meghagyjuk, hiszen ez nincs bolygatva, tud tovább fejlődni. Ezzel a módszerrel akár már az egy évesen is képes virágozni. Miközben az anyatő a termést neveli, addig a sarj tud nőni, és mire beérik a termés, addigra már a következő szezonban virágzóképes méretűre nőhet. Ehhez persze sok víz, és tápanyag kell.

Remélem kedvet csináltam ahhoz, hogy minél többen saját banánt neveljetek. A saját termés sokkal finomabb a boltinál, hiszen nem zölden szedik le. Van ideje kellően beérni, hogy ki tudjanak alakulni a megfelelő íz-és zamatanyagok. Az ilyen termés krémesebb állagú, finomabb, banánosabb.

Trópusi kertészkedés zöldebben

Mostanában szerencsére kezd egyre jobban előtérbe helyeződni a környezetvédelem. Mindenki és minden zöldít, zöldül. Könnyen át lehet esni a ló túlsó oldalára, de ha maradunk a realitás talaján, akkor a kertművelésbe (esetünkben trópusi kertészkedésbe) is vannak jól beilleszthető elemek, amikkel kevesebb műtrágya, egészségesebb talajéletet, ezáltal nagyobb, szebb növényeket kapunk. Ha nem érdekel ez a része, akkor is érdemes végigolvasnod a bejegyzést, mert lesznek hasznos tippek, amivel például vizet, és a gyomlálásra fordított időt takaríthatod meg. 

Nézzük is, hogy mikről lesz szó. A legfontosabb a talaj, hiszen a növények ezen keresztül veszik fel a vizet és tápanyagokat. Aztán szó lesz a vízről. Itt fontos a víz minősége, de most leginkább a különböző öntözési típusokról, módszerekről lesz szó. Írni fogok a trágyázásról, illetve a talajtakarásról, talajjavításról.

Talaj

Sokszor volt már róla szó, hogy milyen az ideális. Most kicsit elkanyarodok a talajtan felé. A talaj három fő részből áll. Szilárd fázis, folyékony és légnemű fázis. Ezek aránya és tulajdonsága fogja meghatározni, hogy fogják érezni magukat a növényeink.

A szilárd fázis érthető, ezt látjuk, érezzük, ezt ássuk, ha ültetünk. De nem mindenhol egyforma. A tápanyagban szegény homoktól a fekete csernozjom talajokon át egészen a nehéz agyagos vagy épp kavicsos, törmelékes talajig sok típussal találkozhatunk, és mindnek más jellemzői vannak. Minél több a homok, és minél kevesebb az agyag frakció, annál jobban átengedi a vizet a szerkezet. Ahogy nő az agyagtartalom, úgy fog nőni a vízmegtartó képesség. A végletek egyik esetben se ideálisak. A vízáteresztés fontos, de ha ez túlzó, akkor kimosódnak a tápanyagok, alacsony a humusztartalom. Ha túlságosan sok víz marad vissza, akkor kedvezőtlen folyamatok indulnak be, a tápanyagok korlátozottan felvehetőek, a gyökerek nehezen fejlődnek. Az ideális állapot valahol félúton a csernozjom talaj, ami laza, levegős, de kellő agyagtartalom van benne, hogy megtartsa a vizet és tápanyagokat.

A folyékony fázis a talajban található víz. A gyenge homoktalajok alig kötik meg a vizet, gyorsabban száradnak és melegednek. A vízmegtartásban fontos szerepe van a humusznak, illetve az agyagtartalomnak. A gyenge homoktalajok vízmegtartása javítható, ha emelni tudjuk a humusztartalmat. Erről még fogok írni, hogy mit is takar. A tömör agyagtalajok vízelvezetése leginkább homok bedolgozásával javítható, de a humusztartalom növelése is jótékony hatással van rá.

A légnemű fázis a talajszemcsék között található levegő. Ez elsőre nem biztos, hogy olyan dolog, amire gondolnánk, hogy a talajban van levegő, pedig ez nagyon fontos összetevő. Ha a talajban található mikroorganizmusok találnak kellő oxigént, akkor kedvező, úgynevezett aerob folyamatok játszódnak le, amik segítik a humuszosodást, és a tápanyagok felvehetőségét. Ha tömör, levegőtlen a talaj, akkor anaerob, rothadásos folyamatok játszódnak le, ami viszont már nem kedvező számunkra. Ilyenkor a tápanyagok korlátozottan vehetőek fel, kicsapódnak, és kedvezőtlen körülmények alakulnak ki a gyökerek számára. A talajszemcsék felületén víz található, és a szemcsék között teret részben víz, és részben levegő tölti ki. Minél több, és kisebb talajszemcse van, annál nagyobb felületen tud megkötni vizet, és annál több lesz a szemcsék közötti tér, ami vízzel és levegővel telítődhet.

A száraz elméletnek most már vége, kicsit könnyebben emészhető rész jön, vagyis a talajjavítás. Hogyan érjuk el a kerti talajunkkal, hogy minél ideálisabb szerkezetú legyen?

Az általánosan elfogadott módszer a mechanikai művelés. Szántóföldön tárcsázás, kultivátorozás, szántás. Házikertben pedig a jó öreg ásás, vagy rotálás. Ezt ugye azért csinálják az emberek, hogy laza, porhanyós legyen a talaj. Ez eddig stimmel is, de a talajlakó élőlényeket elég komolyan megtizedeli az ilyen művelet. De miért is fontosak ezek nekünk? Mik is ezek? Elsősorban lebontó szervezetek. Gombák, baktériumok, gyűrűsférgek (giliszták), rovarok. Miért van ezekre szükség? Ha belegondolunk, például gombák, baktériumok mindenhol vannak. A saját emésztésünk megfelelő működéséhez is fontosak. Ugyanígy a talajban is átalakítják ezek az élőlények a szerves anyagot növények számára felvehető tápanyaggá. A talajba juttatott trágya, a talajtakarásra használt lomb, szalma, vagy egyéb növényi rész szép lassan átalakul, felaprózódik, és értékes humusszá alakul. Nos a mechanikai talajműveléssel ezt a folyamatot nehezítjük. A másik lehetőség, hogy hagyjuk a természetet dolgozni. Hagyjuk, hogy a sok kis élőlény a szervesanyagot humusszá alakítsa. Ehhez annyit kell tenni, hogy ki kell juttatni nekik a szervesanyagot, biztosítani kell nekik a vizet, és ők szépen teszik a dolgukat. A talaj olyan ,mint egy nagy organizmus. Ha gondozzuk, etetjük, odafigyelünk rá, akkor azt meghálálja, és benne a növények egészségesebbek, nagyobbak lesznek.

Trágyázás

A talajjavítás egyik fontos lépése a tápanyagok pótlása szerves trágyával. Erre jó az érett, legalább egy éves istállótrágya, de más állati trágya is jó, ha az érett. A friss trágya megégeti a gyökereket, és nem is táródott fel kellően a tápanyagtartalma. Akkor jó a trágya, ha viszonylag homogén, nem büdös, inkább kellemes föld szagú. Ezt akkor használhatjuk, amikor nyár elején kiültetjük a növényeket. Az ültetőgödörbe lehet rakni egy átlagos elefántfül alá 1-2 nagyobb maréknyi trágyát, nagyobb banánok alá mehet akár 8-10 liternyi is. Ami még fontos, hogy a trágyára rakjunk földet, és arra kerüljön a növény, ne közvetlenül a trágyára. Ha komposztálunk, használhatunk komposztot is trágya helyett, vagy mellé. A homoktalajokon általában nagyobb szerves trágya adagokat kell alkalmazni, mert kevésbé tartja meg a tápanyagot, könnyebben kimosódnak. 

Talajtakarás

Talajtakarásra több opció is van. Az egyik ősztól tavaszig terjedő időszakban a talajtakaró növények. Ezekről lentebb részletesebben írok. Tavasztól őszig pedig használhatunk  például fűnyesedéket. Ezt nagyon vastagon nem érdemes rakni, mert berohad, és a bomlás során nagyon bemelegszik. 3-5 cm-nél vasgatabb réteg már problémás. Én vegyesen használom ezt, és falombot. 

Utóbbi teljesen vegyes, amit saját kertből, és a városból tudok gyűjteni. Legjobb a kemény lombú fák levele, mint a tölgy, bükk, gyertyán. Ezek tartják legjobban a szerkezetüket. A lomb dekoratívabb a vágott fűnél, de ez megint egyéni ízlés kérdése. Ezeket folyamatosan lebontják és a talajba dolgozzák az ott élő élőlények. Másik előnyük, hogy megakadályozzák a talaj párolgását, ezért jóval kevesebbet kell öntözni, hiszen a nap és a szél szárító hatása nem érvényesül. Kevésbé is forrósodik át a talaj felső rétege, ami szintén nem hátrány, amikor nyáron bejönnek a 30-35°C-os hőmérsékletek. Ezt a talajtakarást legalább 8-10 cm vastagságban érdemes alkamazni. Azzal számolni kell, hogy ez a réteg folyamatosan lebomlik, és vékonyabb lesz. ezért esetlegesen pótolni kell. A gyomokról nem is szóltam, pedig az jön, ha kell, ha nem. A vastagabb avartakarás visszaszorítja a gyomosodást is. Az erősebb gyomok lehet, hogy kihajtanak a takarás alól, illetve a szél által oda sodort magok kikelhetnek, de jóval kevesebb lesz, és könnyebb kihúzni, mintha a csupasz talaj lenne.

Használnak szalmát is ilyen célra. Ez is jó, mert tartja a vizet, levegős, viszonylag lassan bomlik le, de nagyon kevés a nitrogén tartalma, ami hasznosulhatna a talajban.

A kertépítők körében általánosan elterjedt fenyőmulcs is alkalmas ilyen célra, de ezt inkább akkor javaslom, ha télire nincs vetve talajtakaró növény. Esetleg félre kell húzni a mulcsot ebben az időszakban. Nyilván ez dekoratívabb, mint a lomb, vagy a fűnyesedék, ezért aki nem akarja vagy tudja használni ezeket, azoknak a fenyőmulcs a jó megoldás. Ezt legalább 3-5 cm vastagságban érdemes teríteni. Az ágdarálék szintén hasonló tulajdonságokkal bír, ugyanígy használható.

Szoktak még kavicsot is használni talajtakarásra. Nos ez szerintem egyáltalán nem passzol stílusban se a trópusi növényekhez, és elég sok hátránya van. Felforrósodik, megsüti a növényeket alulról. Gyomosodni biztos fog, és elég macerás kiszedni a gyomokat. Ha nincs alatta geotextil, akkor pedig idővel bemosódik a földbe, lerakódások jelennek meg rajta, elveszti a korábbi "szépségét". Szóval én nem javaslom, de mindenkinek legyen ez a saját döntése.

Takarónövények

Ezekkel még nincs sok tapasztalatom, de az elmélet, és másoknál a gyakorlat is az, hogy a pillangósok (pl. takarmányborsó) nitrogénnel gazdagítják a talajt. A pohánka a foszfort mobilizálja, a facélia a foszfort.  Az olajretek és a facélia a fonálférget is távol tartja. A talaj szerkezetét is javítják, mert pl a takarmányrepce és az olajretek nagy gyökértömeget növeszt, ezáltal morzsalékosabb lesz a talajszerkezet. A növények egy része kifagy, ezért csak az első komolyabb fagyokig él, de addig nagy zöldtömeget képez, ami szintén nitrogénnel gazdagítja a talajt, és betakarja azt, így kevésbé párologtat. Ami áttelelő, az tavasszal, nyár elején virágzik. Ilyenkor a legnagyobb a tápanyagtartalma, ilyenkor kell lekaszálni. A kaszálékot a területen hagyom, ami így talajtakaróként funkcionál, és az élőlények lassan bedolgozzák a talajba, gazdagítva azt tápanyagokkal. Érdemes megvárni a virágzás végét, mert így méhlegelőként is funkcionál a terület. A talajtakaró növények vetését szeptemberben javasolják, de mivel melegebbek az őszi-téli időszakok, szerintem simán elég szeptember végén, október elején vetni, amikor már lassan amúgy is felszednénk a trópusi növényeket. Ha sokáig talajban akarjuk hagyni őket, akkor inkább olyan talajtakaró növényeket válasszunk, amik áttelelőek. A ciklusuk vége pedig május, ekkor érdemes lekaszálni őket. Ez pont ideális. hiszen ekkor már elég meleg a talaj ahhoz, hogy ki lehessen ültetni a trópusiakat. Ezzel nagyon jól beilleszhető a trópusi kertészkedésbe az őszi vetésű talajtakaró növények. Így a terület téli időszakban nem kopasz, hanem hasznosítva van. A talaj tápanyagokkal gazdagszik, több vizet tárol el, és mérsékli a fagyokat, ami kedvező a talajlakó élőlények számára. Tavasszal pedig méhlegelőként funkcionál, ami szintén egy jó pont. Nyilván ez nem működik minden kertben. Nem biztos, hogy egy talajtakarókkal bevetett terület passzol egy gondozott díszkerthez. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Nekem nem zavaró a látvány, és sok előnye van. Más csak gazt lát benne. Nem vagyunk egyformák.

Öntözés

A trópusi növények gondozásának egyik legfontosabb eleme a víz. Volt már róla szó, hogy milyen a megfelelő öntözővíz. Most ennek a kijuttatásáról lesz szó. Van ugye a legegyszerűbb, slagos öntözés. Jobb esetben van a slag végén pisztoly, és így öntözünk, Arra kell figyelni, hogy ezt a módszert csak késő délután, vagy este használjuk, amikor már a növények kezdenek lehűlni, hogy a hidegebb öntözővíz ne "forrázza" le őket. Szépen át lehet áztatni vele a talajt, de viszonylag nagy párolgási veszteséggel jár, és a legnagyobb vízmennyiséget is igényli.

Ennél precízebb megoldás az automata öntözéseknél elterjedt földbe süllyeszett öntözőfejek. Léteznek rotátoros és spray szórófejek. Ezek különböző vízkibocsátásúak. állítható a szórásképük. Ennél a típusú öntözésnél kisebb vízmennyiség precízebben juttatható ki, de még mindig jelentős párolgási veszteség van. Ami hátránya, hogy a beültetett növények miatt nem fog egyenletesen mindenhova szórni, hiszen van, ami ki fogja takarni a víz útját. Ez inkább nagyobb nyílt felületek öntözésére alkalmas.

Számunkra megfelelőbb a csepegtető öntözés. Ennek is van több típusa. Vannak csepegtető szalagok. Ezek olcsóak, de hamar, 2-3 szezon alatt eltömődhetnek, még szűrő használata mellett is. Nehezen tisztítható, általában 1-2 szezon után kidobják, és jöhet az új. Elég sok műanyag hulladék keletkezik így. Könnyen sérül, szinte bármi kiszúrhatja, de lehet kapni toldókat, amikkel orvosolható a helyzet. Ezek is változó vízkibocsátásúak, a talaj szerkezetét nem károsítják, párolgási veszteség szinte nincs, ha a talajra van fektetve. 15-50 cm közötti beosztásban vannak a csepegtetőtestek a szalagban, típustól függően. Értelemszerűen a víz csak oda jut, ahol a csepegtetőtest van. Ennek egy tartósabb változata a csepegtető cső, ami merev falú, a csepegtető testek általában több szezont is kibírnak.

Hasonló az úgynevezett izzadócső, amely porózus felületű, és az egész felületén keresztül csepeg a víz. Lehet talajra, vagy akár talajba is telepíteni. Nehezen tömődik el, hiszen az egész felületén át szivárog a víz. Hátrágya viszont az, hogy csak egy vékony sávban juttat ki vizet.

A csepegtető öntözés precíziós módszere a csepegtetőtüskés öntözés. Ebben az esetben van egy vékonyabb gerinc cső (általában 16 mm vastag LPE, esetleg KPE), amibe csepegtető gombákat lehet tetszőleges helyre szúrni. Ezekhez csatlakozik vékony gumicsövön egy csepegtetőtüske, amit oda lehet szúrni, ahova akarsz. Gombákból van több típus. Van, amihez csak egy gumicső csatlakozik, de van akár hatos osztású is. Ezzel a módszerrel nagyon jól szabályozható a kijuttatott vízmennyiség, hiszen ahol több vízre van szükség, oda több tüskét kell szúrni. Párolgási veszteség nincs, hiszen a víz közvetlenül a talajba jut. Viszont ezzel is csak foltokban lehet öntözni. Könnyen tisztítható, mert a gombák is szétszedhetőek (típustól függ) és tisztíthatóak, a cső és a tüske is külön-külön. 

Egy újabb típus a mikro öntözés. Itt többféle szórófejek léteznek. Vannak talajra telepíthető, úgynevezett öntöző gombák, ahol szabályozható a kijuttatott vízmennyiség, és pici szökőkút módjára öntöz. Vannak olyan szórófejek, amikben forgó rész is van, és típustól függő távolságra ez teríti sugárban a vizet. Itt szintén van párolgási veszteség, és arra kell figyelni, hogy ha növény van a víz útjában, akkor mögé már alig jut nedvesség. 

Ide tartoznak még a különböző párásító szórófejek is. Ezekhez nagyobb víznyomásra van szükség, és a vizet porlasztják. A párakapukban is ilyen szórófejek vannak. Értelemszerűen itt a legnagyobb a párolgási veszteség.

Létezik még több típusú öntözés, és szórófej. Én igyekeztem azokat bemutatni, amik elterjedtebbek, és használhatóbbak a trópusi kertekben.

Még arról írnék pár sort, hogy mi is ez a többször említett párolgási veszteség. Itt arról van szó, amikor a víz kijut a szórófejből, és a levegővel érintkezve a talajra és/vagy a növényre jut a víz. Az egyik dolog, amit megfigyelhetünk ezzel kapcsolatba, hogy ilyenkor lehűl a környezet, hiszen a párolgás hőt von el. Minél kisebb cseppekben jelenik meg a víz, annál nagyobb a felülete, és annál több hőt tud elvonni. Szóval ez jó és rossz dolog is. Jó, mert ez hűti a környezetet, de rossz, mert úgymond pocsékba megy a víz, hiszen a növény nem tudja felvenni.

Hogy egy kicsit érthetőbb legyen ez az egész bejegyzés, összefoglalom, nálam hogy is működnek az egyes részek, és hogy áll össze egy egész éves folyamattá.

Kezdjük a legizgalmasabb időszakban. Május közepe, már kellően meleg a talaj, éjjel tartósan vannak 12-15°C-ok. Jöhetnek a trópusi növények, mindennek kijelölöm a helyét, kiásom az ültetőgödröt. Megy bele komposzt és érett istállótrágya keveréke. Erre egy kis föld, majd a növények. Az ültetés utáni első öntözés nálam mindig slaggal történik. Jó alaposan beáztatom a növényeket és azok környékét, hogy a talaj a gyökerekhez tapadjon, ne legyen üreges rész a növény éa a talaj között. Ezután a csepegtetőtüskés öntözést fektetem le, mindenhova beszúrom a tüskéket, ami nagyobb, vagy vízigényesebb növény, oda többet. Jöhet a lomb és fűnyesedék (ha van éppen), 8-10 cm vastagon az egész területre, alaposan befedve a növények tövét. Ezután kipakolom a mikroszóró és párásító fejeket. Lényegében őszig nincs is más tennivaló, azon kívül, hogy kihúzzam azt az 1-2 gyomot. A csepegtetőtüskés öntözést leginkább délelőtt, 11-12 óráig használom, mivel ilyenkor melegszik legjobban a levegő, ilyenkor a legnagyobb a növények párolgása, és ekkor kapnak egy adag vizet. A mikroszóró és párásító fejek egy körön vannak, ezeket este 6-8 óra között indítom, hogy estére lehűtse a növényeket, a talajt, illetve a mikroszórók szépen beáztatják a lombot, ami reggelig szép nyirkos marad, hogy folyamatosan párologtasson. Jön az ősz, az éjjelek már hidegebbek. 8-10°C környékén már felszedem a növényeket, ez általában október, de változó lehet. Az öntözőrendszert felszedem, a lombot félrehúzom, eligazítom a talaj felszínét, és elvetem a talajtakaró növényeket. Ha nagyon száraz az ősz, a kelés segítése miatt öntözöm pár alkalommal a területet. Legközelebb májusban nyúlok hozzá, ültetés előtt pár nappal. A növényeket lekaszálom, a homoki zab pl hajlamos újrahajtani, úgyhogy azt sekélyen kikapálom. A növények ott maradnak takarva a talajt, majd ültetésnél csak az ültetőgödörnél húzom félre a maradványokat.

Egy kicsit mindenki máshogy csinálja ezt. Amit leírtam, az nem szentírás. Ez egy módszer, amit folyamatosan alakítok, javítok. Az öntözési, talajtakarási módszereket már évek óta használom, jól működnek. A talajtakaró növények vetése még új terep, de biztató eredményei vannak. Bemutattam több lehetőséget, módszert, hogy mindenki azt haszonsítson belőle, ami neki szimpatikus. Maga a talajjavítás része hosszú folyamat, évek kellenek hozzá, hogy egy leromlott talaj megfelelően élő, gazdag állapotba kerüljön, de meghálálja.

Miből lesz a cserebogár?

Hogy miről is lesz itt szó? Elsősorban arról szeretnék beszélni, hogy milyen darabkát vegyünk meg a hőn áhított Philodendron-ból, és milyet ne, vagy csak szimplán hogyan kezeld az olyan dugványt/szárdarabkát, ami kisebb-nagyobb odafigyelést igény, hogy aztán nálad is szép, erős növénnyé fejlődjön. Bizony, most megint nem a muskátliról olvashattok.

Philodendron melanochrysum fejdugvány

Felépítés

Először is jöjjön egy kis növényi anatómia. Ez szerintem fontos ahhoz, hogy majd tudd, mi miért, és hol fog fejlődni a növényen.

Ez itt egy Monstera deliciosa 'Albo-variegata', small form részlet. Korábban ez volt a borsingiana, de hosszú, ne menjünk bele. Szóval a jól ismert tarka Monstera. Ennek a növénynek a felépítése szinte teljesen megegyezik az általunk gondozott kúszó-mászó Philodendronok, Monsterák, Syngoniumok stb. felépítésével. Alapvetően megtalálható a növény szára, ami a növény életmódjától függően lehet hosszabb, vagy rövidebb. Általában a fára kúszó, lián típusú növények szára nyúltabb, míg a talajon kúszó növényeké zömökebb, rövidebb. A száron találhatóak úgynevezett szárcsomók, szakmaibb elnevezéssel nóduszok. A szár ezen pontjain történik a lényeg. Itt fejlődnek új levelek, a virágok, a Philodendronoknál, Syngoniumoknál jellemzően itt fejlődnek a gyökerek, illetve a levelek tövénél, a nóduszon találhatóak rejtetten az alvórügyek. A Monsterák esetében a gyökerek nem csak a nóduszon jöhetnek, de a száron is. 

Melyik növényi szerv mire való?

Alap dolognak tűnhet, de azért nem baj, ha beszélünk róla. A levelek azért szükségesek a növény számára, mert itt történik a fotoszintézis jelentős része, amikor a növény táplálékot készít magának. Valamint a növény a levélfelületen keresztül tud párologtatni. Ezeken a gázcsere-nyílásokon keresztül a növényt vizet tud leadni, illetve felvenni a levegő páratartalmából. A levél felületén keresztül tud felvenni vízben oldott tápanyagokat is. Amikor ezt használjuk ki, akkor az ilyen tápanyag-utánpótlást hívjuk lombtrágyázásnak. A levél több részre osztható. Az alapi részétől kezdődik a levélnyél, aminek tartó funkciója van. Ez tartja a levéllemezt, ami a kiszélesedő, ellaposódó, tagolt, vagy tagolatlan rész. Itt történik a fotoszintézis és a gázcsere nagy része. Lényegében ezt hívjuk mi levélnek. A levélnyél alapi részénél található sok esetben a levélhüvely, ami védelmi funkciót tölt be. Ez egy vékony hártya, ami védi az új levelek esetében a fejlődő, puha szárat, és az alvórügyet a fizikai sérülésektől. Később, amikor már nincs szükség a szolgálataira, ez a vékony hártya ellaposodik, elszárad.

A virág ezeknek a növényeknél a szaporodási funkciót tölti be. Mindegyik kontyvirágféle virágos növény, ezért ha a körülmények, és a növény fejlettsége indokolja, virág fog fejlődni. A fajok esetében a virágok azért fontosak, mert a természetben ezek biztosították a beporzást, és a szaporodás biztosságát. A ma divatos mesterségesen előállított fajták esetében a virágok nem töltenek be ilyen funkciót. Keresztezésekhez használhatóak, de ez lényegében egy maradvány szerv, ami a levéldísznövények esetében nem olyan hangsúlyos.

A gyökér az egyik legfontosabb szerve a növénynek. Ez az elsődleges felülete a víz-és tápanyagfelvételnek. Gyenge, vagy hiányos gyökérzet esetében a növény lassan fejlődik, vagy egyre rosszabb állapotba kerül. Fontos az egyensúly a levelek és a gyökérzet között. Amennyi vizet felvesz a növény a gyökerein keresztül, az arányban van a leveleken keresztül elpárologtatott vízzel. Ha kevesebb vizet tud felvenni a gyökerén keresztül (mert kevesebb, vagy sérült a gyökere), akkor a növény túl sokat párologtat, veszít a víztartalmából, és kókadni kezd. Ha van kellő gyökere, de kevés a levélzet, akkor kevesebbet tud párologtatni, hiába van bőven víz a talajban, ezért pangó vizes talajkeverék alakul ki, ami szintén nem szerencsés. Ha ez a páros egyensúlyban van, akkor a növény egészséges, és dinamikusan fejlődik.

Az alvórügy pedig egy rejtett vésztartalék a növények életében. Alapesetben a növény fő növekedési pontja a szár végén található. Ha valami miatt (mondjuk egy olló véletlenül levágja) a szár végén található hajtáscsúcsot, akkor az alvórügy fog kihajtani. Na de melyik? És honnan tudja a növény, hogy most levágták a hajtáscsúcsot? Itt jönnek képbe a növényi hormonok. Vannak olyan hormonok, amik serkentik a hajtáscsúcs növekedését, ezzel párhuzamosan viszont blokkolják az alvórügyek kihajtását. Ahogy a hajtáscsúcs lekerül a növény keringéséről, akkor a következő legjobb állású alvórügy kapja a hormon dózist, és megszűnik a gátló hatás, az alvórügy kihajt, hogy átvegye a hajtáscsúcs szerepét. Hogy melyik rügy hajt ki, azt pedig a csúcsdominancia jelensége magyarázza. Ezt azt takarja, hogy a kihajtást elősegító hormonok mindig a legfelső helyzetben lévő rügybe áramlanak. Minél inkább vízszintes helyzetben vannak egymáshoz képest az alvórügyek, annál egyenletesebb a hormonok eloszlása, és a rügyek kihajtása. Ezt veszik figyelembe pl. a gyümölcsfák metszésénél is.

Szusszanjatok egyet, kicsit talán sűrű volt :)

Milyen a jó dugvány?

Ez a része a bejegyzésnek inkább személyes vélemény, persze kellő szakmaisággal. Lehet, hogy nem fog mindenki egyet érteni velem, sokan sokféle véleményen lehetünk. Azt leszögezhetjük, hogy a mostanában divatos Philodendronok, Monsterák és társaik nem az olcsó árkategóriát képviselik. 1-1 cserepes, gyökeres növény gyakran igen komoly, több tíz, vagy akár százezres kategória. Olcsóbb megoldás, ha gyűjtőktől veszünk levágott szárdarabokat, amit mi majd meggyökereztetünk. Igazából ezért is jött létre ez a bejegyzést, hogy kicsit tisztán lássátok, hogy ebben az esetben mivel kell számolnotok.

Egy dugvány vagy szárdarab olcsóbb egy kész, cserepes növényhez képest, valamint könnyebb is küldeni csomagban. Kb. ez szól mellette. Viszont, ha nem tudjuk, hogyan neveljünk belőle gyökeres növényt, akkor feleslegesen kidobott pénz. Nem szeretnék se személy, vagy csoportnevet említeni, de gyakran lehet belefutni olyanba, hogy dugványokat kínálnak eladásra, és nagyon változó a minőség. Az első osztályú dugvány, aminél a legkisebb a rizikó, a fenti képen is látható, több leveles, fejlett, dús gyökérzettel rendelkező, lényegében kész növény, amit csak ültetni kell, és akklimatizálni. (mi a tök az az akklimatizálás? erről még fogok írni)

A másik véglet pedig ez, amit angol nyelvterületen wet stick-nek hívnak. Ez lényegében egy kis szárdarab, levél és gyökér nélkül. Ezen a képen már alakul a helyzet, mert az alvórügy már szépen megduzzadt, de ritka, hogy már ilyen állapotban lehet a dugványhoz jutni. Az ilyen szárdarabka nagyon érzékeny a hőmérsékletre, páratartalomra (könnyen kiszárad). Őszinte leszek, nekem az ilyen kis szárdarabkáért nem lenne képem pénzt elkérni. Nagyon könnyen el lehet rontani ennek a gyökereztetését. Azzal is számolni kell, hogy az ebből kifejlődő növény gyenge lesz az elején, hiszen kb a nulláról kell kezdenie. Egy olyan dugvány, ahol legalább van levél, már tud fotoszintetizálni, könnyebben fejleszt gyökeret, és könnyebb életben tartani. Sajnos néha előfordul, hogy már-már csak a rügyet küldik, annyira apró csonkokra darabolják, hogy a legtöbb pénzt kisajtolják az adott feldarabolt növényből. Én ennek nem vagyok híve. Ha már wet stick, legyen akkor 2-3 nóduszos, ha az egyik rügy bedöglene, vagy nem hajtana ki. De persze nem vagyunk egyformák. Meg lehet érteni valahol az eladó oldalát is, hiszen ahhoz, hogy egy szárdarabból gyökeres, leveles kis dugvány legyen, hetek, akár hónapok kellenek. Van, aki nem szórakozik ennyit. Darabol, és vihetik is. Vásárlói oldalon pedig tisztában kell lenni azzal, hogy amit veszünk, azt hogyan kell gondozni.

Azt még érdemes megemlíteni, hogy a csúcshajtásból vágott dugvány (fejdugvány) sokkal hamarabb kap erőre, és jobb belőle növényt nevelni. Egy sima szárdugvány esetében külön energia szükséges ahhoz, hogy az alvórügy beinduljon, hogy új hajtáscsúcsot indítson. Jellemzően ezért drágábbak a fejdugványok a szárdugványhoz képest.

Egy másik fontos tényező, hogy az öreg, fásodott szárrészek általában nehezebben gyökeresednek, valamint az alvórügyek is gyakran bevakultak, és nem hajtanak ki, így a láthatóan öreg, fásodott dugványokat inkább kerüljük el. Az olyan dugványt szintén kerüljétek el, aminek a szára puha, esetleg ráncosodik. Ha van rajta levél, és az lóg, sárgul, az szintén nem jó jel. A dugvány legyen feszes, kemény, a levél legyen erős, zöld.

Hogyan neveljünk erős növényt a dugványból?

Nézzük, hogy mi a kiindulási alap. Ha olyan dugványt tudsz venni, aminek már van önálló gyökérzete, és levelei, akkor a számára megfelelő ültetőközegbe beültetheted. Az első pár héten különös gondossággal öntözd, inkább gyakori, de kisebb vízadagokkal. Ha esetleg kókad a növény, akkor szükséges lehet valamilyen eszköz, amivel plusz párát tudsz biztosítani. Akár egy kisebb florárium, vagy csak egy petpalack, vagy üvegvitrin. Itt a magasabb párában könnyebben regenerálódik a növény. Ha láthatóan fejlődik, új leveleket, gyökereket hoz, akkor a növényke rendben lesz.

Ha olyan dugványt veszel, aminek van már önálló levele, akár már kezdődő gyökerek is, akkor azt további gyökereztetésre javaslom. Gyökereztető közegnek én tiszta, nagy szemű kertészeti perlitet használok. Ez egy levegős közeg, de mégis jól tartja a vizet. A dugvány jellemzően nem rohad be, és a gyökerek könnyen fejlődnek benne. Ha kiveszed a dugványt, a perlitszemcsék a gyökerekre tapadva védik azt ültetéskor a sérülésektől. Lehet még használni szálas Sphagnum mohát, tőzeget, kókuszrostot, de akár simán vízben is meg lehet próbálni. Mindegyiknek megvan az előnye, hátránya.
Ha a dugványon nagyon sok, vagy nagy levél van, akkor sokat fog párologtatni, és a dugvány víztartalma csökken, ezért nehezebben gyökeresedik. Az ideális a 2-3 nóduszos dugvány, amin 1-2 levelet hagyunk. Ha egy leveles dugvány esetében a levél túl nagy, akkor a levelet felére vissza lehet vágni.
Másik fontos tényező a hőmérséklet. Mivel ezek trópusi növények, a gyökereztetés alatt is trópusi meleget igényelnek. Az ideális a 25-28°C fok. Ennél alacsonyabb hőmérsékleten a gyökérképződés lassabb, és könnyebben berohad a dugvány. Magasabb hőmérsékleten pedig egyszerűen megfőhetnek. A páratartalom 70-90% közötti lehet. Ha kókad, puha a dugvány levele, akkor magasabb páratartalom szükséges. Gyökereztetéshez lehet használni átlátszó pet palackot, üvegvitrint, terráriumot, de akár kisebb ételes doboz is megfelelő.
Fontos a fény is, hiszen anélkül nem tud fotoszintetizálni a növény. Szűrt fény teljesen megfelelő, túl erős fény ne érje a fejlődő dugványokat.
Gyökereztetés elősegítésére lehet használni gyökereztető hormonokat is. Van, aki a fahéjra, mézre esküszik. Én utóbbiakat nem próbáltam, ezeket a konyhában szívesebben használom.

Az ideális, ültetésre kész dugványok

Ha a kiindulási alap wet stick jellegű dugvány, akkor hasonlóan kell eljárni, mint amit fentebb írtam, azzal a különbséggel, hogy itt magasabb, 90-100% körüli páratartalmat kell tartani az elején. Ha már kifejlődött az első 1-2 levél, és a gyökerek is fejlettebbek, akkor lehet csökkenteni 75-80% körülre. Ezután a gondozása megegyezik a leveles-gyökeres dugvány nevelésével. Viszont ebben az esetben a kis szárdarabka csak magára számíthat. Csak annyi tápanyag és energia áll a rendelkezésére, ami a szárban megtalálható. Ha kis vékony, vagy nagyon rövid a szár, akkor azoknak jellemzően nincs annyi tartalékuk, hogy gyökeret és új hajtást tudjanak indítani.

Maga a gyökereztetés és az ültetés között eltelt idő elég változó. 2-3 héttől akár 3-4 hónap is lehet. Ez függ a dugvány minőségétől, és a növény típusától is. Van, ami könnyebben gyökeresedik, és van, ami csak nehezen.

Akklimatizáció

Ha már van egy szép, gyökeres kis növényünk, amit cserépbe, a neki való ültetőközegbe beültettünk, akkor van még egy fontos teendő. Előfordul, hogy ennél a pontnál már megörül az ember, hogy sikeresen meggyökeresedett a drágán megvásárolt dugvány, beülteti, és mehet az ablakba a többi közé. Ilyenkor történhet olyan baleset, hogy valamilyen környezeti tényezőre érzékenyen reagál a növény, és a friss gyökérzet elpusztul. Mire ezt észrevesszük, néha már az egész növény menthetetlen, vagy kezdhetjük előlről a gyökereztetést.

Fontos szem előtt tartani, hogy gyökereztetés alatt igyekszünk minél jobban ideális feltételeket biztosítani, míg a további nevelés során a növénynek a szobai körülményeket kell megszoknia. Maga a beültetés is egy sokk a növénynek. Ha a többi körülmény nem változik, akkor a beültetést könnyebben átvészeli a növény, és gyorsan megkapaszkodik az új közegben. Ha ez megtörtént, akkor a többi tényezőt fokozatosan a szobai körülményekhez lehet igazítani. Általában itt a páratartalom alacsonyabb, mint ami gyökereztetéshez ideális. Hogy ez kiegyenlítődjön, egyre gyakrabban lehet meglevegőztetni a növényt a szobában. Fokozatosan, minden egyéb tényezőt a szobai körülményekhez lehet igazítani, és pár nap, maximum 1-2 hét alatt átszoktatható a növény. Ha ezt elmulatszjuk, az nem jár minden esetben pusztulással, de jobb megelőzni a bajt. Szerintem fontos az akklimatizáció.

A további neveléshez pedig hasznos infókat találtok az egyik korábbi bejegyzésemben itt:
Philodendronokról és társaikról általánosan

Hogyan születnek a Philodendronjaink?

Ebben a bejegyzésben arról lesz szó, hogy amit a gyűjtőktől, boltokból be tudtok szerezni Philodendronokat, és rokon növényeket, azok valójában hogyan jönnek létre? Milyen természetes és mesterséges folyamatok alakítanak ki 1-1 változatot, vagy fajtát?

Philodendron 'Jose Buono'

Élőhelyi változatok

Kezdjük a természetes folyamatokkal. Ezeknél a növényeknél is beszélhetünk természetben előforduló fajokról. Egy faj minél szélesebb körben elterjedt, annál változékonyabb lehet. Ennek az az oka, hogy a nagy területi, és tengerszint feletti magassági elterjedés eltérő élőhelyeket alakít ki. Más körülmények találhatóak egy costa-ricai hegyi köderdőben, és megint más, egy alacsonyan fekvő tipikus esőerdei részen. A növények igyekeznek alkalmazkodni a körülményekhez, és ez változást eredményez a megjelenésben is. Ezekhez a változásokhoz azonban sok idő, több tíz-százezer év szükséges. Ezeket élőhelyi változatoknak nevezzük. Egy ugyanazon faj különböző megjelenési formái. Vannak bizonyos bélyegek, amik meghatározóak, ilyen pl a virág. De biztos beazonosítást a genetikai vizsgálatok hoznak. Nagyon jó példa erre a Philodendron verrucosum faj. Több tucat élőhelyi változata ismert a nagy elterjedésének köszönhetően. 

Ezek nem fajták. Fajtának azt nevezzük, ami mesterségesen szelektált, vagy előállított típus. Ha ezeket licensz védi, akkor a kereskedelembe csak a licenszdíj megfizetése után kerülhet, és a szaporítása nem engedélyezett, vagy a nemesítő egyéni megállapodásához kötött. Néhány ilyen lincenszes fajta leírása megtalálható az interneten, a Google Patent-ek között.

Az élőhelyi változatokat jelölhetik alfaj (ssp-subspecies), illetve forma (f-form) jelöléssel is. Ezek mind a természetben megtalálható változatok. Ilyen pl. a Monstera adansonii, amelynek több alfaja ismert. A kereskedelemben előfordulnak olyan növények, amelyek csak hasonlítanak egy már beazonosított fajra, vagy még nincsenek tudományosan leírva. Ezeket jelölhetik fantázianevekkel is. Ilyen pl a Philodendron 'Santa Leopoldina', vagy a Philodendron 'El Choco Red'. Ezek a nevüket az előfordulásuk helyéről kapták, tartománynevek. Később, a tudományos munkának hála kiderült, hogy a Santa Leopoldina kereskedelmi név valójában három fajt takar. A Philodendron spiritus-sancti, bernardopazii és atabapoense fajokat. Az El Choco Red pedig Philodendron triumphans néven lett leírva. Ettől függetlenül gyakran még a fantázianév szerepel a kereskedelemben. A tudományos leírások, átsorolások nehezen ragadnak meg a köztudatban.

Az ilyen eltérő élőhelyi változatok idővel önálló fajjá alakulhatnak, ha elég ideig éri őket az adott környezeti hatás. Ez lényegében az evolúció alapja. Ez a fogalom nem egy régen történt folyamat. Ez amióta világ a világ, létezik. Most is, a szemünk előtt zajlik.

Természetes hibridek

Hibridnek azt nevezzük, amikor két, vagy több, eltérő genetikájú (jellemzően eltérő fajok vagy hibridek) élőlény kereszteződik. A mi esetünkben természetes hibridekről akkor beszélhetünk, ha az egyik faj sikeresen beporozz egy másik fajt. Ehhez beporzó rovarokra van szükség, illetve ahhoz, hogy ne legyenek túl messze egymástól genetikailag. Ha a beporzás sikeres volt, és tartósan életképes a magokból kikelő növény, akkor ezek is tovább gazdagítják a természetben fellelhető változatokat. Ez az eset azonban nem kimondottan gyakori, illetve gyakran csak a genom feltérképezése deríthet fényt arra, hogy az adott növény faj, vagy hibrid.

Mesterséges hibridek

Lépjünk tovább azokhoz a folyamatokhoz, amikhez emberi beavatkozás szükséges. Mesterséges hibridek úgy alakulnak ki, hogy a beporzást ember végzi, többnyire tudatosan. Ezeknek a hátterében általában az áll, hogy egy vagy több pozitív tulajdonságot tudatosan felerősÍtsünk, vagy új fajtát hozzunk létre. Az első generáció (primer hibrid) általában egységes. Ilyen pl. a Philodendron 'Florida', amely a pedatum és a squamiferum hibridje. A Florida fajtának aztán vannak különböző szelektált változatai. Ilyen pl a Florida Ghost, amely új levelei szinte fehérek, majd későúbb bezöldülnek. Vagy pl. a Florida Beauty, amely fehértarka-variegata változat. Itt jegyezném meg, hogy gyakran látni Florida Green elnevezést. Ez egy tévesen elterjedt név, amely a Floridát takarja. Ez a fajta alapesetben zöld levelű, tehát felesleges hozzátenni a Green jelzőt.

Mesterséges szelekció

Ebben a mesterséges hibridizációt használjuk arra, hogy egy kívánt formát, változatot elérjünk. Jó példa erre Brian Williams egyik törekvése. A Philodendron spiritus-sancti talán több olvasó számára ismerős. Egy extrém módon veszélyeztetett faj, aminek extrém magas a kereskedelmi ára. Vannak azonban hozzá hasonló fajok. Ilyen pl. a P. bernardopazii, vagy a P. renauxii, amelyek jóval elérhetőbb árúak. Előbbi fajnak létezik keskenyebb levelű, narrow form változata. Brian ezt a változatot és a renauxii fajt használja fel arra, hogy kimondottan keskeny levelű, de elérhetőbb árú növényeket hozzon létre. A többszörös visszakeresztezés és szelekció meg is hozta az eredményt, létrejött a Lancelot fajta, amely könnyen nevelhető, keskeny levelű változat.

A bernardopanzii faj keskeny levelű változatai is szelektálva, visszakeresztezve jó alternatíva lehetnek.

Bal oldalon bernardopanzii, jobb oldalon spiritus-sancti

Szövettenyészet (Tissue Culture-TC)

Ez egy szaporítási forma. Elsőre bonyolultnak hangzik ez a szó, és valójában egy bonyolult módszert is takar. A lényege az, hogy egy növény bizonyos szövetéből steril körülmények között nagy számban ennek a klónjait állítják elő. Elméletben bármelyik szöveti részből (szár, levéllemez, virágszirom, mag, hajtáscsúcs) elő lehet állítani a klónokat, de a gyakorlat azt mutatja, hogy ez nem mindig működik.

A legjobb a hajtáscsúcs ilyen célra, hiszen itt található aktív osztódószövet, és a sejtek juvenilisek. Minden művelet steril körülmények között, fertőtlenítve, úgynevezett lamináris boxban történik. Az osztódószövetet feldarabolják, és zselés táptalajon tápanyagok és növényi hormonok hozzáadásával történik a felszaporítási fázis. Itt lényegében egy osztódószövetből darabolással annyi szövetet képeznek, amennyi növényre szükség lesz, akár több tízezret. Ha megkapták a kívánt darabszámot, változtatnak a táptalaj összetételén, és jöhet a megnyúlásos szakasz, majd a gyökeresedési szakasz. A folyamat végén az egyetlen növényből akár több tíz-vagy százezer növény hozható létre, amely tökéletes másai az anyanövénynek.

Ezek a növénykék még nagyon érzékenyek. Lényegében a növényvilág koraszülöttei. A bőrszövetük nagyon vékony, valamint a közel 100%-os páratartalom miatt sok a légzőnyílás. Átlagos körülmények közé kerülve ezek a növények nem életképesek. Szoktatni kell őket a természetes fényhez, UV-sugárzáshoz, így megerősödik a bőrszövet, és ellenállóbb lesz a különféle kártevőkkel, kórokozókkal szemben is. A páratartalom folyamatos, lassú csökkentésével a gázcserenyílások száma is csökken, így visszafogottabb lesz a növény légzése. A gyökereknek is meg kell szokniuk az új közeget, amibe kerülnek. Az edzetés során a növények kikerülnek a steril körülmények közül, ezért a táptalajt le kell mosni a növény gyökeréről, mert ez melegágya a különféle gombáknak.

Bizonyos anyagok, hormonok, kezelések hatással vannak a növény szöveteire, és mutációkat eredményeznek. Így hozhatnak létre pl. törpe növekedésű növényeket, vagy variegata növényeket (Monstera 'Thai Constellation'). 

Variegata növények

Variegata jelzővel azokat a növényeket illetjük, amelyek klorofillhiányosak, ezért a zöld színtest kisebb-nagyobb mértékben hiányzik belőlük. Ezek ritkán, de a természetben is előfordulhatnak, illetve mesterségesen is előidézhetőek. Az ilyen növények egy típusát nevezik kimérának is, amikor egy növényen belül három, vagy több eltérő genetikaállomány található meg, és ez szemmel látható különbséget okoz a megjelenésben.

Monstera deliciosa 'Albo-variegata' small form

A legtöbb esetben ezek nem stabil tulajdonságok. Előfordul, hogy a növény teljesen zöld, vagy akár teljesen fehér, klorofillhiányos leveleket hoz. Minél több a fehér rész a növényen, annál érzékenyebb, mivel a klorofillal állít elő tápanyagot, és ez védi a káros UV-sugaraktól. A teljesen klorofillhiányos növények jellemzően nem sokáig életképesek önmagukban. Speciális körülmények között azért életben tarthatóak. Egyes esetekben külső tényezők is befolyásolják a mintázatot. Pl. a Philodendron 'Paraiso Verde', ha nem kellően melegben van tartva, teljesen visszazöldül. A fény intenzitásával is lehet játszani. Minél több fény éri a növényt, annál kevesebb klorofill szükséges, hogy adott mennyiségű tápanyagot készítsen a növény. De itt óvatosnak kell lenni, hiszen ezek a növények érzékenyek a sok fényre. 

Viszont amit nem tudunk befolyásolni, az a belső genetikája a növénynek. Az, hogy a hajtáscsúcs milyen arányban tartalmaz variegata szövetet. Ezt nem mindig befolyásolják a külső tényezők. Gyakori módszer, hogy megfigyelik, a szár meddig fehér mintázatú. Ahol még szép, erős a tarka mintázat, addig visszavágják a növényt, és az innen alvórügyből kihajtó hajtáscsúcs remélhetőleg megfelelően tarka lesz.

Igyekeztem nem túl bonyolultan fogalmazni, hogy az alapvető folyamatok, ok-okozati összefüggések érthetőek legyenek.